null Afrikai sertéspestis Magyarország keleti szomszédságában

Afrikai sertéspestis Magyarország keleti szomszédságában

2018. március 14, szerda

A magyar-román határtól mintegy 4 km-re afrikai sertéspestist (ASP) diagnosztizált egy háztáji állományban a Román Állategészségügyi Szolgálat. A helyi hatóságok minden szükséges intézkedést haladéktalanul megtettek az ASP terjedésének megakadályozása érdekében. A kitörés miatt néhány újabb magyarországi, határ menti településen is állategészségügyi korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni.

A romániai Újberek (Bercu Nou; Szatmár megye) településen egy háztáji állományban merült fel az afrikai sertéspestis gyanúja, melyet március 12-én az előzetes laboratóriumi vizsgálatok is megerősítettek. Az érintett gazdaság a magyar-román határtól 4 km-re található. A háztáji gazdaságban tartott 3 hízósertésen az első tünetek március 9-én jelentkeztek (étvágytalanság, fekélyek), két nappal később az egyik sertés elhullott, a másik kettőn hasmenés és a fülek kékes elszíneződése jelentkezett. Március 12-re a második sertés is elhullott. A román állategészségügyi hatóság haladéktalanul meghozta a jogszabályokban előírt intézkedéseket: az utolsó sertést kiirtották, a gazdaságot helyi zárlat alá helyezték és megkezdték a telep fertőtlenítését. A járványügyi nyomozás folyamatban van.

A 2018 januárjában, Mikola településen megállapított afrikai sertéspestis kitörés miatt elrendelt 3 km-es védőkörzet, valamint 10 km-es megfigyelési körzet területe ezzel módosult, ezáltal a megfigyelési körzet Magyarország területére átnyúló része is.

A magyar állategészségügyi szolgálat haladéktalanul kibővítette az állategészségügyi megfigyelési körzetet: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Garbolc, Nagyhódos, Kishódos, Méhtelek, Zajta, Rozsály és Tisztaberek települések teljes közigazgatási területe, illetve Kispalád település külterületének egy része került korlátozás alá.

A korlátozás alá vont területen az állatorvosok hamarosan felkeresik a sertéstartókat, hogy számba vegyék és megvizsgálják a sertéseket. Az érintett területen belül tilos a sertések bármilyen célú szállítása. Fontos kiemelni, hogy a sertéstartóknak a gazdaságaikban észlelt minden megbetegedett, vagy elhullott sertésről értesíteniük kell a hatósági állatorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat.

A betegségről, annak európai terjedéséről és a védekezési lehetőségekről további információk olvashatók a NÉBIH honlapján: http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis. Ugyanitt megtalálható a korlátozás alá eső magyarországi települések listája, valamint interaktív térkép formájában megtekinthetők az ország különböző kockázati besorolású területei és elérhető az Országos Főállatorvos nemrég megjelent, az afrikai sertéspestis elleni védekezést és a korai felderítést célzó intézkedésekről szóló 1/2018. számú határozata.


Friss hírek

2026. február 6, péntek

Elstartolt a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP szakmai felülvizsgálata

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonsága. Megkezdődött a hazai Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP aktualizálása. A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) koordinálásával felálló munkacsoport célja, hogy a jelenlegi kiadást az időközben megváltozott jogkörnyezethez, legmodernebb technológiákhoz, változásokhoz és a gyakorlathoz igazítsa.

Tovább >

2026. február 6, péntek

Fokozódik a behurcolás kockázata – már Horvátországban is megjelent a japán cserebogár

A kiemelt zárlati károsítók közé tartozó japán cserebogár (Popillia japonica) a szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia mellett már Horvátországban is megjelent. Ezzel jelentősen megnövekedett a „stopposként” terjedő kártevő behurcolási és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázata. A szakemberek munkája mellett a lakosság együttműködése is elengedhetetlen. A kártevő hazánkba való behurcolásának és terjedésének megakadályozása érdekében tilos külföldről növényeket, növényi részeket vagy talajt behozni az ország területére. Emellett a japán cserebogár észlelése esetén haladéktalanul értesíteni kell az illetékes vármegyei kormányhivatalt, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih).

Tovább >