null Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés

Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés

2021. július 1, csütörtök

Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen elrendelt nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akcióval kapcsolatban azt mondta, hogy idén is fokozottan ellenőrzik a nyári fesztiválokon, a rendezvényeken és a vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint a mozgó egységeket.

Az ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. Kiemelt figyelmet fordítanak a rendezvényeken élelmiszert kínáló létesítményekre, az utcai vendéglátásra („street food”) és a mozgóboltokra, valamint a büfékocsis és mozgó vendéglátásra („food truck”). Mindezek mellett továbbra is fokozottan figyelik majd az ifjúsági és gyermektáborokban étkeztetést biztosító vállalkozások tevékenységét. 
A szezonális ellenőrzés során a szakemberek kiemelten vizsgálják a vegán termékeket, a húskészítményeket, a liszteket, valamint a nyári időszak egyik slágertermékét, a jégkását. A szakemberek a vendéglátóhelyek kontrollja során nagy gondot fordítanak a lángos, a pizza, a palacsinta előállítása során az úgynevezett helyettesítő termékek: tejföl helyett frissföl, sajt helyett növényi készítmény, dió helyett „dejó” használatának vizsgálatára. Az idei évben is fókuszba kerül a szezonális zöldség-gyümölcs minőségellenőrzése, valamint a borászati termékek és alkoholos italok minősége és nyomonkövethetősége. A nyári hőségre tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozottan figyelik majd a hűtési lánc folyamatos biztosítását és a palackozott üdítő italok tárolását.
Az Agrárminisztérium egyik kiemelt célja továbbra is az, hogy a magyar családok biztonságos, jó minőségű, az egészség megőrzését támogató élelmiszereket fogyasszanak.

Forrás: AM Sajtóiroda
 


Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >