Idén is sikeres volt a Kutatók Éjszakája a Nébih laboratóriumaiban
Immár hatodik alkalommal vettek részt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumai a Kutatók Éjszakáján. A hivatal szeptember 28-án csatlakozott az Európa-szerte megrendezett eseménysorozat idei programjaihoz a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésének jegyében. Az esemény csaknem 300 látogatója bepillantást nyerhetett a Nébih laboratóriumainak zárt világába, ahol játékos formában ismerhették meg, milyen sokoldalú feladat az élelmiszer-biztonság fenntartása.
2018-ban is nagy izgalommal készültek a Nébih Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának laboratóriumai a Kutatók Éjszakájára. A szakemberek színes, érdekes bemutatókat szerveztek a mindennapi tudományos feladataik ismertetése céljából, valamint különleges, élménypedagógiai jellegű előadásokkal készültek.
Munkatársaink a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva idén is nagyszámú fiatalt vártak az eseménysorozat Nébih-es programjaira. Ennek megfelelően a programok tematikájával és előadásmódjával egyaránt igyekeztek a kicsi gyerekek figyelmét lekötni, az érdeklődő diákoknak és szakembereknek pedig újdonságokat bemutatni, új információkat átadni.
A kezdeményezés eredményességét igazolja, hogy bőséges pozitív visszajelzést, illetve köszönetet kaptunk a látogatóktól. Sokan jelezték, hogy jövőre családjukat, barátaikat, iskolatársaikat, osztályukat is elhozzák a Kutatók Éjszakájára.