null Csaknem 1 tonna halterméket foglalt le az Állami Halőri Szolgálat

Csaknem 1 tonna halterméket foglalt le az Állami Halőri Szolgálat

2019. szeptember 9, hétfő

Július és augusztus folyamán kiemelt figyelmet fordított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata az éttermek és halértékesítő helyek, halboltok ellenőrzésére. A szakemberek a nyár utolsó két hónapjában 18 vállalkozásnál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű halat, illetve halterméket, melyek együttes mennyisége eléri a 958 kg-ot.

Az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) nemcsak a jogosulatlan horgászat és halászat visszaszorítását tűzte ki célul, hanem az így kifogott halak felvevőpiacának felderítését is. Ezzel összhangban az állami halőrök 57 vállalkozást – főként éttermeket, valamint halboltokat – vontak ellenőrzés alá a nyár utolsó két hónapjában. Az ellenőrök 18 esetben, azaz a vizsgálatban érintett forgalmazók 31%-ánál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű, éppen ezért nem nyomon követhető halat, illetve halterméket. A lefoglalt áru mennyisége 958 kg volt.

Az ÁHSZ tapasztalatai alapján a kereskedők egy része – különösen a fagyasztott haltermékek – esetében nem tartja be a termék jelölésére vonatkozó szabályokat. A jelöletlen vagy nem megfelelően jelölt haláru minden esetben élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, ugyanis annak eredete még számlával sem igazolható, továbbá jelölés hiányában a termék nem kapcsolható össze a számlán szereplő tételekkel.

A természetes vizeinkben élő hal nemzeti érték, védelme mindannyiunk érdeke és kötelessége. Kérjük, amennyiben halászattal-horgászattal kapcsolatos jogsértést tapasztal, jelezze az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.



Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >