EUTR jogsértés lista

Az alábbi listában megtekinthetik a faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzések során feltárt jogsértéseket.

A jogsértésekben alkalmazott jogszabályi rövidítések magyarázata:

  • Evt. - az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény
  • Régi Evt. vhr. - az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrahajtásáról szóló 153/2009. (XI.13.)FVM rendelet
  • EUTR rendelet - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendelet (2010. október 20.)
  • EUTR vhr. - a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos bejelentés, nyilvántartás és ellenőrzés részletes szabályairól szóló 26/2016. (IV. 11.) FM rendelet
  • EUTR FMr. - a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII.18.) FM rendelet
  • EUTR Korm.r. - a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos eljárás, bejelentés, adatszolgáltatás, nyilvántartás és ellenőrzés részletes szabályairól szóló 414/2017. (XII.18.) Korm. rendelet

EUTR jogsértések hatályos listája, illetve a tiltás/felfüggesztés alatt álló láncszereplők

Közzététel napja
Ügyszám
Ügyfél
Ügyfél lakóhelye, székhelye
Felfüggesztés/tev.tiltás alatt áll
Közzététel törvényi jogcíme
Végleges
Eljáró hatóság
Ügy tárgya
Megállapítások
Megsértett jogszabályi rendelkezés
Döntés rendelkező része
Jogorvoslati eljárás
Közzététel napja Ügyszám Ügyfél Ügyfél lakóhelye, székhelye Felfüggesztés/tev.tiltás alatt áll Közzététel törvényi jogcíme Végleges Eljáró hatóság Ügy tárgya Megállapítások Megsértett jogszabályi rendelkezés Döntés rendelkező része Jogorvoslati eljárás
2019.08.29. 04.4/1230-4/2017 AGRIBER Kft. 7545 Nagykorpád, külterület 0329/3 nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem mutatta be az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartását a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR vhr. 12. § (1) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az AGRIBER Kft.-t (székhely: 7545 Nagykorpád, külterület 0329/3, technikai azonosító szám: AA5845125) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem fatermék/erdei faválaszték/tűzifa Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körűen létrehozásáig,
- erdei faválaszték forgalmazása esetén annak szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos bejelentés, nyilvántartás és ellenőrzés részletes szabályairól szóló 26/2016. (IV. 11.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR vhr.) 11. § (6)-(8) bekezdése szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.27. 04.4/1241-4/2017 Norfa Kft. 1056 Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 55. 2.em. 13. ajtó nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyet. Az Ügyfél nem tudta bemutatni az ellenőrzés során az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartását. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Norfa Kft.-t (székhely: 1056 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 55. 2. em. 13. Technikai azonosító: AA5838385) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2019.08.29. 04.4/1248-4/2017 Lukács Nándor 2028 Pilismarót, Kossuth Lajos u. 15. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem mutatta be az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartását a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem tudta bemutatni az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR vhr. 10. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lukács Nándort (székhely: 2028 Pilismarót, Kossuth Lajos u. 15. Technikai azonosító: AA5881664)
(a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.26. 04.4/2013-3/2017 Stemata Dănut-Gheorghită Ors. Pecica Jud. Arad Str. 414 nr.56 nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Fatermék elkobzásának elrendelése. Az Evt. 90/A.§ (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva elrendelem a Stemata Dănut-Gheorghită (lakcím: Ors. Pecica Jud. Arad Str. 414 nr.56) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplő tulajdonát képező, a 04.4/2013-1/2017. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján az 5940 Tótkomlós, Békéssámsoni út 38. szám alatt található üzemanyagtöltő állomáson zárlat alá helyezett, majd 2017. 12. 20-án hatóságom által 6821 Székkutas, I. kerület 75. címre átszállíttatott 9 m3 fatermék elkobzását.
2018.05.09. 04.4/1361-8/2017 NAGA-FA-Ker Kft. 2481 Velence, Régiposta út 2210/3 nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék zárlatát, foralomból való kivonását elrendelő ideiglenes intézkedés feloldása. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NAGA FA Ker Kft.-t (2481 Velence, Régiposta út 2210/3, technikai azonosító szám: AA5855047) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. a 04.4/1361-1/2017. számú jegyzőkönyv 2. számú melléklete szerinti végzésben elrendelt, a jegyzőkönyvben leírtak szerint jellemzett fatermék zárlatát, továbbá forgalomból való kivonását elrendelő ideiglenes intézkedésemet a határozat kézhezvételét követő nappal feloldom.
2018.04.13. 04.4/450-3/2018 Kárpátia Tüzép Tüzelő- és Építőanyag-kereskedelmi Kft. 8100 Várpalota, Dankó Pista u. 14. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR vhr. 12. § (1) bekezdésben előírtaknak. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kárpátia Tüzép Tüzelő- és Építőanyag-kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (8100 Várpalota, Dankó Pista u. 14.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2018.04.10. 04.4/488-2/2018 Kapos Parti Kft. 7400 Kaposvár, 9282 hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kapos Parti Kft-t (7400 Kaposvár, 9282 hrsz., EUTR technikai azonosító: AA5930579) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.10. 04.4/614-1/2018 Constantin-Florin Ursu 317 270 Sat. Săvârșin (Com. Săvârșin) Jud. Arad nr. 536. Románia nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről. Az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fetermék legális fakitermelésből való származását. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva elrendelem a Constantin-Florin Ursu (cím: 317 270 Sat. Săvârșin (Com. Săvârșin) Jud. Arad nr. 536. Románia) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplő tulajdonát képező, a 04.4/1605-2/2017. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) gyulai határátkelőhelyen lévő telephelyén zárlat alá helyezett 7,74 m3 kemény lombos tűzifa elkobzását.
2018.04.10. 04.4/633-1/2018 Begovácz Zoltán 7668 Keszü, Szőlőhegy 692. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához, ezzel megszegte a jogszabályban előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Begovácz Zoltánt (lakcím: 7668 Keszü, Szőlőhegy 692.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a jövőben erdőgazdálkodási tevékenységén kívül, nem a használatában álló erdőből, hanem más területről (fásításból) is faterméket kíván forgalomba hozni, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.04.26. 04.4/559-1/2018 Szabó Márk András 2253 Tápióság, Bicskai utca 29. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél felszólítás ellenére sem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 10. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Szabó Márk András egyéni vállalkozót (2253 Tápióság, Bicskei utca 19.; technikai azonosítószám: AA5849578) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem erdei faválaszték Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.05.10. 04.4/253-2/2018
04.4/253-3/2018
Hamar István 3700 Kazincbarcika, Bükkalja út 27. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Hamar István-t (cím: 3700 Kazincbarcika, Bükkalja út 27.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 375 000,- Ft – azaz háromszázhetvenötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem fatermék Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.10. 04.4/327-1/2018 Orsós Ferenc 7212 Kocsola, Kossuth u. 4. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése . Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Ferencet (7212 Kocsola, Kossuth u. 4.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem a tűzifa Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását legalább 30 napra és legfeljebb az
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig,
- az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.10. 04.4/661-1/2018 Zsigár Zoltán 7212 Kocsola, Dombóvári u. 38. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása és tevékenység felfüggesztése faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Zsigár Zoltánt (lakcím: 7212 Kocsola, Dombóvári u. 38.; anyja neve: Recsnik Katalin; született: Budapest, 1972.05.25.)
(a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 225.000,- Ft – azaz kétszázhuszonötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem erdei faválaszték Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.10. 04.4/689-1/2018 Lumberjack Kft. 2713 Csemő, Pesti út 0161/32 hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet az ellenőrzés alá vont tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy tömb használatát. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Lumberjack Kft-t (2713 Csemő, Pesti út 0161/32 hrsz.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.10. 04.4/677-1/2018 Horváth Károly 7631 Pécs, Fő tér 5. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozat erdővédelmi bírság megállapításáról. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Károly -t (7631 Pécs, Fő tér 5.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 150.000,- Ft – azaz százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2. Felszólítom az Ügyfelet, amennyiben a jövőben faterméket kíván forgalomba hozni, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.04.10. 04.4/284-4/2018 Kauroch Márton 2016 Leányfalú, Móricz Zs. út. 263/D. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél tömegre értékesített tűzifát, azonban nem rendelkezett hitelesített mérőeszközzel. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 10. § (1) és (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kauroch Márton egyéni vállalkozót (székhely: 2016 Leányfalu, Móricz Zs. út 263/D.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.10. 04.4/674-1/2018 Tóth Gyula 8754 Galambok, Somogyi Béla u. 33. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Tóth Gyulát (lakcím: 8754 Galambok, Somogyi Béla u. 33.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.04.10. 04.4/68-6/2018 Bánfalvi László János 8877 Muraszemenye, II. Rákóczi Ferenc út 30. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bánfalvi László Jánost (lakcím: 8877 Muraszemenye, II. Rákóczi Ferenc út 30.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.04.10. 04.4/516-2/2018 Petrovics János Péter 7631 Pécs, Fő tér 4. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél többszöri felszólítás ellenére sem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, a nyilvántartásról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Petrovics János Pétert (7631 Pécs, Fő tér 4.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 259.500,- Ft – azaz kettőszázötvenkilenezer-ötszáz forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem fatermékek Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.11. 04.4/675-1/2017 Zsibex Kft. 1027 Budapest, Bem József utca 9. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírség kiaszbása és figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy használatát. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zsibex Kft.-t (székhely: 1027 Budapest, Bem József utca 9., techn. azon. szám: AA5859894)
(a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.11. 04.4/211-3/2018 Horváth Róbert 7823 Kistapolca, Szabadság utca 31. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről. Az erdőgazdálkodó nem biztosította az erdőgazdálkodásából kikerülő faanyag nyomon követhetőségét, a viszonteladó nem igazolta hitelt érdemlően a szállított fatermék eredetét, az Ügyfél pedig a mai napig nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, így vélelmeznem kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik, ezért az Evt. 90/K. § (1) bekezdés a) pontja alapján a korábban már zár alá vett fatermék elkobzása mellet döntöttem. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva elrendelem a Horváth Róbert (lakcím: 7823 Kistapolca, Szabadság utca 31.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplő tulajdonát képező, a 04.4/1550-2/2017. számú jegyzőkönyv és az annak
2. számú mellékletét képező végzés alapján az Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Kft. 1211 Budapest, Weiss Manfréd út 4. címen található telephelyén zárlat alá helyezett,
04.4/1550-1/2017. számú jegyzőkönyvben leírtak szerint jellemzett fatermék elkobzását.
2018.04.11. 04.4/665-2/2018 Kiss-Hevesi Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 1063 Budapest, Szinyei Merse u. 10. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés fanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kiss-Hevesi Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. (székhely: 1063 Budapest, Szinyei Merse u. 10., EUTR technikai azonosító: AA5811252) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.11. 04.4/135-4/2018 HOLIFA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4533 Sényő, Rákóczi út 126. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés fanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HOLIFA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 4533 Sényő, Rákóczi út 126.; technikai azonosító szám: AA5872406) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.11. 04.4/695-1/2018 Domján Roland 8856 Surd, Kossuth Lajos utca 36. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése Az Ügyfél többszöri felszólítás ellenére sem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, a nyilvántartásról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Domján Rolandot (lakcím: 8856 Surd, Kossuth Lajos utca 36.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 675.000,- Ft – azaz hatszázhetvenötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem fatermékek Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.11. 04.4/353-4/2018 Nyári Zoltán 8723 Varászló, Kossuth u. 39. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés fanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nyári Zoltánt (8723 Varászló, Kossuth u. 39.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.11. 04.4/153-2/2018 Botos László 3959 Makkoshotyka, Mező Imre u. 9/a. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyet. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Botos László egyéni vállalkozót (székhely: 3959 Makkoshotyka, Mező Imre u. 9/a.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom az Ügyfelet, hogy – amennyiben a jövőben faterméket kíván forgalomba hozni – az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget;
3. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező a Sárospataki Rendőrkapitányság, Sárospatak Rendészeti Osztály, Közrendvédelmi Alosztály 2017. 06. 11. 12 óra 00 perkor kelt jegyzőkönyve alapján lefoglalt és Északerdő Zrt. Sárospataki Erdészeti Igazgatóság Sárospatak, Kazinczy út 1. szám alatti telephelyén tárolásra elhelyezett egy köbméter vegyes (bükk, gyertyán, tölgy) fafajú tűzifa elkobzását a jelenlegi tárolási helyen;
4. a faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem tűzifa Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig;
2018.04.17. 04.4/474-2/2018 Kovács Zsolt 7694 Hosszúhetény, Hársas u. 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél többszöri felszólítás ellenére sem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, a nyilvántartásról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem küldte el hatóságom részére az értékesített faanyag szállításához kiállított szállítójegy másolatát, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Zsoltot (7694 Hosszúhetény, Hársas u. 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 450.000,- Ft – azaz négyszázötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem erdei faválaszték Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.13. 04.4/356-3/2018 Dolányi Ferenc 3525 Rakaca, Petőfi Sándor utca 141. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Dolányi Ferenc egyéni vállalkozót (székhely: 3525 Rakaca, Petőfi Sándor utca 141.; technikai azonosítószám: AA5948163) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.11. 04.4/544-2/2018 NEO-TRANS 2000 Bt. 2475 Kápolnásnyék, Tompa M. 1/a. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél az ellenőrzés során nem tudta bemutatni hatóságomnak a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem vezet nyílvántartást az általa használt nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyekről. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NEO-TRANS 2000 Bt. -t (székhely: 2475 Kápolnásnyék, Tompa M. u. 1/a.; EUTR technikai azonosító szám: AA5991246) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2018.04.11. 04.4/52-6/2018 FRIGO-EXPERIENCE Kft. 6728 Szeged, Napos út 3. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FRIGO-EXPERIENCE Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 6728 Szeged, Napos út 3.) (a továbbiakban: Ügyfél)
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.09. 04.4/706-1/2018 Ardello Handels Gmbh. A-7561 Heiligenkreuz im Lafnitztal, Obere Haupstraße 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél felszólítás ellenére nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Ardello Handels Gmbh.-t (közösségi adószám: ATU68214906; adószám: 26916967-2-51; székhely: A-7561 Heiligenkreuz im Lafnitztal, Obere Hauptstraße 6.; ügyvezető: Gellén Kornél) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy 04.4/1603-8/2017. iktatószámú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.04.17. 04.4/727-1/2018 Balogh Tamás 7212 Kocsola, Nagymező u. 10. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél többszöri felszólítás ellenére sem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, a nyilvántartásról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Balogh Tamást (7212 Kocsola, Nagymező u. 10.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 335.000,- Ft – azaz háromszázharmincötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.05.04. 04.4/729-1/2018 Petőfi Építőanyag Kft. 6060 Tiszakécske, Kossuth Lajos u. 58. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Petőfi Építőanyag Kft.-t (cím: 6060 Tiszakécske, Kossuth Lajos u. 58.; technikai azonosító szám: AA5845956) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem tűzifa Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.11. 04.4/548-3/2018 WES-OLÁH Kft. 6400 Kiskunhalas, Keceli út 7. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem alkalmaz kell gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárást, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem vezet nyilvántartást a szállításához használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyekről. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) b) c) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a WES-OLÁH FA Kft.-t (székhely: 6400 Kiskunhalas, Keceli út 7.; EUTR technikai azonosító szám: AA6014168) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.13. 04.4/728-1/2018 Radocza Ferenc 7213 Szakcs, Dózsa György u. 35. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Radocza Ferencet (7213 Szakcs, Dózsa György u. 35.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben az elkövetkezőkben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végezni, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.04.19. 04.4/549-3/2018 Perneki Ferenc 6120 Kiskunmajsa, Ötfa tanya 9/F. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Perneki Ferenc egyéni vállalkozót (6120 Kiskunmajsa, Ötfa tanya 9/F. EUTR technikai azonosító: AA2972606, Adószám: 43814260-2-23) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. megtiltom a 04.4/549-1/2018. számú helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvhöz tartózó fatermék felvételi lapon 155,2 m3 gyertyán, akác, bükk és kocsánytalan tölgyként jellemzett Horvátországból származó faanyag kereskedelmi forgalomban való értékesítését.
2018.04.18. 04.4/164-3/2018 Zsifkó István 7631 Pécs, Tüskésréti út. 69. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Zsifkó István-t (lakcím: 7631 Pécs, Tüskésréti út 69.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 775.000,- Ft – azaz hétszázhetvenötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget;
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem fatermékek Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.17. 04.4/766-1/2018 Turcsik Zoltán 3825 Rakaca, Petőfi S. utca 15. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés., Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Turcsik Zoltánt (3825 Rakaca, Petőfi S. utca 15.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem
2018.04.18. 04.4/64-3/2018 Kanalas Kft. 3770 Sajószentpéter, Munkácsy Mihály út 5. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem rendelkezett a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartással, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kanalas Kft.-t (3770 Sajószentpéter, Munkácsy Mihály út 5., adószám: 26116318-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget.
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem tűzifa Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.05.04. 04.4/776-1/2018 GYT-KER Kft. 2682 Acsa, 0134 hrsz 0134/13 nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. EUTR vhr. 12. § (1) és (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a GYT-KER Kft. t (levelezési cím: 2642 Nógrád, Radnóti út 1.; székhely: 2683 Acsa, 0134 hrsz 0134/13.; EUTR technikai azonosító szám: AA5870808) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.04. 04.4/252-2/2018 Lakatos Krisztián Márk 3525 Miskolc, Pacsirta utca 12. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél nem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, a nyilvántartásról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lakatos Krisztián Márkot (cím: 3525 Miskolc, Pacsirta utca 12.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 380.000,- Ft – azaz háromszáznyolcvanezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.04.18. 04.4/748-2/2018 Orsós György 7092 Nagykónyi, Kossuth utca 450. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós György-öt (lakcím: 7092 Nagykónyi, Kossuth utca 450.; adószáma: 67963179137) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem erdei faválaszték Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig;
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.)6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.04.18. 04.4/686-2/2018 Horváth József 7827 Beremend, Kossuth Lajos utca 166. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Horváth József -et (7827 Beremend, Kossuth Lajos utca 166.; erdőgazdálkodó kód: 6001339) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.18. 04.4/527-2/2018 Geiger és Fia Kft. 6235 Bócsa, Kecskeméti u. 69. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Geiger és Fia Termelő, Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6235 Bócsa, Kecskeméti u. 69.; technikai azonosítószám: AA5839173) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.18. 04.4/3-6/2018 Újvári Péter 8944 Sárhida, Arany János út 23. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet a tűzifa szállításához. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Újvári Péter-t (lakcím: 8944 Sárhida, Arany János utca 23.) (továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 175.000,- Ft – azaz százhetvenötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget;
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem fatermékek Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.06.26. 04.4/785-2/2018 MAD FOUR Kft. 8992 Bagod, Vitenyédi utca 50. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát azok megkezdése előtt, valamint azok bafejezését haladéktalanul a tömbök használatának befejezését követően. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a MAD FOUR Kft.-t (8992 Bagod, Vitenyédi utca 50; adószám: 12517493-2-20) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.04.23. 04.4/546-2/2018 Baumgartner Tüzép Kft. 7150 Bonyhád, Sport u. 1-3. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Baumgartner Tüzép Kft-t (7150 Bonyhád, Sport u. 1-3., EUTR technikai azonosító: AA5833728) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.11. 04.4/82-4/2018 Baranyai Csaba 7631 Pécs, Nagypostavölgy Alsó 53. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Baranyai Csabát (7631 Pécs, Nagypostavölgy Alsó 53.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 50.000,- Ft – azaz ötvenezer forint – erdővédelmi bírság megfizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom jogerőre emelkedését követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem fatermékek Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig,
4. A KYV-396 forgalmi rendszámú tehergépjármű faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos használatát megtiltom a 2. és 3. pontban foglalt kötelezettség teljesítéséig.
2018.04.23. 04.4/232-5/2018 Vörös Imre családi gazdálkodó: 8861 Szepetnek, Kossuth u. 6.,
egyéni vállalkozó: 8776 Magyarszerdahely, Rózsa u. 21.,
nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Vörös Imrét (családi gazdálkodó: 8861 Szepetnek, Kossuth u. 6., CSG szám: 20/00747-0; egyéni vállalkozó: 8776 Magyarszerdahely, Rózsa u. 21., adószám 62456740-2-40) (a továbbiakban együttesen: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1.573.000,- Ft – azaz egymillió-ötszázhetvenháromezer forint – erdővédelmi bírság megfizetésére kötelezem.
2018.04.26. 04.4/560-3/2018 Barsi Gábor 3528 Miskolc, Balaton u. 11. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés nyomon követhetőségi eljárás és ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszer kiegészítésére, ill. megküldésére. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR vhr. 12. § (1) bekezdésben előírtaknak. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 10. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Barsi Gábor erdőgazdálkodót (székhely: 3528 Miskolc, Balaton u. 11.; erdőgazdálkodói kód: 9098887) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felfüggesztem az indokoló részben hivatkozott, az M-AA0055451 sorszámú, 2016. 09. 06. napján kelt Kázsmárk 5 F erdőrészletre vonatkozó műveleti lapon megjelölt fahasználati tevékenységből származó faanyag további forgalmazását és reklámozását, amíg az Ügyfél nem küld olyan naprakész kimutatást, amelyből egyértelműen megállapítható Kázsmárk 5 F erdőrészlet tekintetében az Ügyfél által előállított összes faanyag mennyisége (készletre vétel), az értékesített, vagy felhasznált faanyag mennyisége eladásonkénti (felhasználás) bontásban a kapcsolódó szállítójegy, vagy egyéb a felhasználás igazoló bizonylat sorszámának megadásával (készletkiadás), és az értékesítéseket (felhasználást) követően megmaradt faanyag mennyisége (naprakész zárókészlet), valamint a faanyag tárolási helye (cím).
2018.05.04. 04.4/592-5/2018 Turcsik Ferenc 3825 Rakaca, Petőfi S. utca 17. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg teljeskörűen a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Turcsik Ferencet (3825 Rakaca, Petőfi S. utca 17.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 260.000,- Ft – azaz kettőszázhatvanezer forint – erdővédelmi bírság megfizetésére kötelezem;
2. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem a tűzifa Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegesség válásától számított 15 napra.
2018.05.07. 04.4/834-1/2018 Petrovics Dávid 7630 Pécs, Palahegy u. 24/2. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása és a tevékenység felfüggesztése faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogséertés miatt. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Petrovics Dávidot (lakcím: 7630 Pécs, Palahegy u. 24/2.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem erdei faválaszték Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.05.07. 04.4/844-1/2018 Miki Transz Szállítási és Kereskedelmi Bt. 8400 Ajka, Timföldgyári u. 2079/2 hrsz nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a MIKI TRANS Szállítási és Kereskedelmi Bt.-t (székhely: 8400 Ajka, Timföldgyári u. 2079/2 hrsz.; EUTR technikai azonosító: AA5806391) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.07. 04.4/60-4/2018 Horváth Ervin 7044 Nagydorog, Paksi utca 15. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Ervin egyéni vállalkozót (7044 Nagydorog, Paksi utca 15, anyja neve.: Pető Mária Katalin, születési ideje.: 1970.01.09., adószáma: 64251194-2-37, EUTR technikai azonosító: AA3328310) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.07. 04.4/796-3/2018 Cecconwood Kft. 7538 Kálmáncsa, külterület 0368/2 hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiszabása és figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött kellő gondosság elvén alapuló rendszer nem felel meg az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontjában, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, mert a harmadik országból történő import szállítmányaihoz készített kockázatelemzésében nem volt megfelelő. EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontjában, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontja A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Cecconwood Kft.-t (székhely: 7538 Kálmáncsa, külterület 0368/2 hrsz.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.07. 04.4/165-5/2018 Turcsik Zoltán 3825 Rakaca, Petőfi S. utca 15. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának kezdetét és befejetését. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Turcsik Zoltánt (3825 Rakaca, Petőfi S. utca 15.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.10. 04.4/128-10/2018 Kovács Zsolt 7694 Hosszúhetény, Hársas u. 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Szállítóeszköz használatának korlátozása. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Zsoltot (lakcím: 7694 Hosszúhetény, Hársas utca 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 400.000.- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság megfizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
Továbbá
3. az Ügyfél fatermékkel/erdei faválasztékkal/tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését a beszerzésre továbbá az értékesítésre és a szállításra is kiterjedően – felfüggesztem, a tevékenység reklámozását megtiltom
- a 2. pont szerinti technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig;
4. a KOY-608 forgalmi rendszámú (MAN gyártmányú, 8.163 típusú, fehér színű, WMAL2OZ383G139242 alvázszámú) tehergépkocsi faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos Ügyfél általi használatát illetve használatba adását megtiltom a 2-3. pontokban foglalt kötelezettségek teljesítéséig.
2018.05.07. 04.4/893-1/2018 Sárközi Tünde 7631 Pécs, Paál László u. 17. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél többszöri felszólítás ellenére sem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, a nyilvántartásról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sárközi Tündét (7631 Pécs, Paál László u. 17.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.05.10. 04.4/915-1/2018 Kovács Zsolt 7694 Hosszúhetény, Hársas u. 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiszabása bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél többszöri felszólítás ellenére sem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Zsoltot (7694 Hosszúhetény, Hársas u. 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 50.000,- Ft – azaz ötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy 04.4/474-2/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.05.14. 04.4/329-8/2018 Kovács Zsolt 7694 Hosszúhetény, Hársas u. 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Szállítóeszköz használatának korlátozása. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Zsoltot (lakcím: 7694 Hosszúhetény, Hársas utca 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 250.000.- Ft – azaz kettőszázötvenezer forint – erdővédelmi bírság megfizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom jogerőre emelkedését követő 8 napon belül tegyen eleget.
Továbbá
3. az Ügyfél fatermékkel/erdei faválasztékkal/tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését – a beszerzésre továbbá az értékesítésre és a szállításra is kiterjedően – felfüggesztem, a tevékenység reklámozását megtiltom
- a 2. pont szerinti technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig;
4. a KNR-643 forgalmi rendszámú (HYUNDAI gyártmányú, MIGHTY H 250 típusú, élénkkék színű) tehergépkocsi faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos Ügyfél általi használatát illetve használatba adását megtiltom a 2-3. pontokban foglalt kötelezettségek teljesítéséig.
2018.05.11. 04.4/523-5/2018 Kronospan-Mofa Hungary Faroslemezgyártó Kft. 7700 Mohács, Budapest országút 72. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kronospan-Mofa Hungary Faroslemezgyártó Kft. -t (7700 Mohács, Budapest országút 72; technikai azonosítószám: AA58441200) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.11. 04.4/749-3/2018 GAZDAG-FA Kft. 2241 Pánd, 776/2 hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a GAZDAG-FA Kft. -t (székhely: 2241 Pánd, 776/2 hrsz.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.10. 04.4/512-5/2018 VIA-V Kft. 6500 Baja, Madács u. 42. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VIA-V Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6500 Baja, Madách u. 42.; technikai azonosító szám: AA5815391) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.10. 04.4/338-5/2018 HO-MÉ Fa Kft. 8981 Gellénháza, Park út 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HO-Mé Fa Rönkfeldolgozó Kft.-t (székhely: 8981 Gellénháza, Park út 6., technikai azonosító szám: AA5852404) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.18. 04.4/685-2/2018 Izsáki Erdészeti Kft. 6070 Izsák, Vasút utca 11-13. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyet. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Izsáki Erdészeti Kft. -t (székhely: 6070 Izsák, Vasút utca 11-13.; EUTR technikai azonosító szám: AA5831490) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.11. 04.4/955-1/2018 Újvári Péter 8944 Sárhida, Arany János út 23. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiszabása bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás regisztrációra. Az Ügyfél többszöri felszólítás ellenére sem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Újvári Péter-t (lakcím: 8944 Sárhida, Arany János utca 23.) (továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy 04.4/3-6/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.05.17. 04.4/543-6/2018 Róth Ervinné 7775 Magyarbóly, Kossuth utca 55. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Róth Ervinné erdőgazdálkodót (lakcím: 7775 Magyarbóly, Kossuth utca 55.; erdőgazdálkodói kód: 6420269) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.25. 04.4/331-4/2018 Petrovics Juliánusz 7630 Pécs, Rezgő utca 9. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Petrovics Juliánusz-t (lakcím: 7630 Pécs, Rezgő utca 9., született: 1993.05.29, anyja neve: Batánovics Tünde), (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 195.000,- Ft – azaz százkilencvenötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget;
3. A faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete keretében felfüggesztem a fatermékek Ügyfél általi kereskedelmét (eladását, ill. vételét) és reklámozását
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.05.17. 04.4/269-4/2018 Arzalim Építőipari és Kereskedelmi Kft. 6762 Sándorfalva, Sövényházi út 134/12. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Arzalim Építőipari és Kereskedelmi Kft.-t (székhelye: 6762 Sándorfalva, Sövényházi út 134/12., adószáma: 23558944-2-06) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.06.12. 04.4/735-2/2018 Kromer-Fa Kft. 7355 Nagymányok, Kossuth Lajos utca 7. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kromer-Fa Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 7355 Nagymányok, Kossuth Lajos utca 7.; EUTR technikai azonosító: AA5849062) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.18. 04.4/460-4/2018 ÖFA Faipari, Kereskedelmi és Szállítási Kft. 6784 Öttömös, Fő utca 16. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az ÖFA Faipari, Kereskedelmi és Szállítási Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 6784 Öttömös, Fő utca 16.; adószám: 12846524-2-06) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.18. 04.4/7-7/2018 Cseke Károly 8926 Kisbucsa, Kossuth Lajos utca 11. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-13. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Cseke Károlyt (lakcím: 8926 Kisbucsa, Kossuth Lajos utca 11.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.05.18. 04.4/84-8/2018 Priték Kft. 2713 Csemő, Pesti út 0161/32 hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira vonatkozó nyilvántartást, a nyilvántartásról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a PRITÉK Gyártó Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (2713 Csemő, Pesti út 000161/32.; adószám: 14997176-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (vásárolt és értékesített fatermékekre vonatkozó nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2018.06.06. 04.4/1138-1/2018 Kovács Zsolt 7694 Hosszúhetény, Hársas utca 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiszabása bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás regisztrációra. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kovács Zsoltot (lakcím: 7694 Hosszúhetény, Hársas utca 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 50.000,- Ft – azaz ötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy 04.4/329-8/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.06.06. 04.4/1137-1/2018 Kovács Zsolt 7694 Hosszúhetény, Hársas utca 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiszabása bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás regisztrációra. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kovács Zsoltot (lakcím: 7694 Hosszúhetény, Hársas utca 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 50.000,- Ft – azaz ötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy 04.4/128-10/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.05.30. 04.4/620-6/2018 Nagy Renáta Katalin 7631 Pécs, Boros utca 10. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, a nyilvántartásról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nagy Renáta Katalint (lakcím: 7631 Pécs, Boros utca 10.; EUTR technikai azonosító szám: AA5996256) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 450.000,- Ft – azaz négyszázötvenezer forint – erdővédelmi bírság megfizetésére kötelezem.
2. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.06.07. 04.4/630-16/2018 Török Sándor lakcíme: 9097 Mezőörs, Fő u. 135.,
tartózkodási helye: 2883 Bársonyos, Gárdonyi G. u. 24.
nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Fatermék forgalomba hozatalának megtiltása. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Török Sándort (lakcíme: 9097 Mezőörs, Fő u. 135., tartózkodási helye: 2883 Bársonyos, Gárdonyi G. u. 24.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
3. Továbbá megtiltom az indokoló részben körülírt fatermék Ügyfél általi forgalomba hozatalát és a fatermék forgalmazásának reklámozását.
2018.06.06. 04.4/585-5/2018 Drávaszabolcsi MG. Zrt. 7851 Drávaszabolcs, Köztársaság tér 8. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Drávaszabolcsi Mg. Zrt.-t (székhely: 7851 Drávaszabolcs, Köztársaság tér 8.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy amennyiben faanyag kereskedelmi tevékenységet végez a jövőben, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.06.06. 04.4/61-5/2018 VIFA 2007 Kft. 5700 Gyula, Temesvári út 174. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VIFA 2007 Kft.-t (5700 Gyula, Temesvári út 174.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
figyelmeztetésben részesítem.
2018.06.12. 04.4/935-4/2018 Mészáros Zoltán Imréné 5600 Békéscsaba, Mátyás király utca 7. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Mészáros Zoltán Imrénét (lakcím: 5600 Békéscsaba, Mátyás király utca 7.; EUTR technikai azonosító száma: AA5952416) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
2018.06.19. 04.4/510-5/2018 Csapláros György 7800 Siklós, Szőlőhegy 05647/16. hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Csapláros Györgyöt (lakcím: 7800 Siklós, Szőlőhegy 05647/16. hrsz; erdőgazdálkodói kód: 6001282) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.18. 04.4/513-13/2018 Jovánovics Zoltán Lakóhely: 7800 Siklós, Rákóczi u. 28.;
Tartózkodási hely: 7823 Siklósnagyfalu, Kossuth Lajos u. 22.
igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Fatermék forgalmazásának, ill. reklámozásának felfüggesztése. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Jovánovics Zoltánt (lakóhely: 7800 Siklós, Rákóczi u. 28.; tartózkodási hely: 7823 Siklósnagyfalu, Kossuth Lajos u. 22.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. 125.000,- Ft – azaz százhuszonötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
Továbbá
3. az Ügyfél fatermékkel/erdei faválasztékkal/tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését – a beszerzésre továbbá az értékesítésre és a szállításra is kiterjedően – felfüggesztem, a tevékenység reklámozását megtiltom
- a 2. pont szerinti technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.06.20. 04.4/117-6/2018 Váradi Mária 3341 Szúcs, Kossuth Lajos út 80. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Váradi Mária egyéni vállalkozót (székhely: 3341 Szúcs, Kossuth Lajos út 80., adószám: 66841399-1-25) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, – amennyiben a jövőben faterméket kíván forgalomba hozni – az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.06.13. 04.4/978-7/2018 Németh Sándor 8827 Zalaszentjakab, Petőfi út 59 nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyagg szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Németh Sándort (lakcím: 8827 Zalaszentjakab, Petőfi út 59.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy amennyiben a jövőben kereskedelmi tevékenységet végez, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.06.15. 04.4/257-4/2018 SOM-FELD Kft. 2363 Felsőpárkány, Mag dűlő 1. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem küldte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az erdőrészletéből kitermelt erdei faválaszték legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a
SOM-FELD Kft.-t (székhely: 2363 Felsőpakony, Mag dűlő 1., erdőgazdálkodói kód: 1010450) (a továbbiakban: Ügyfél) mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.06.20. 04.4/1276-1/2018 Pécsiné Domján Anikó 7512 Mike, Kossuth utca 81. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg az ellenőrzéssel érintett erdőrészletből kitermelt faanyag mennyiségéről fafajonkénti és választékonkénti bontásban külön-külön vezetett nyílvántartását, így annak hiányát kellett megállapítanom, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pécsiné Domján Anikót (lakcím: 7512 Mike, Kossuth utca 81.; erdőgazdálkodói kódja: 5017240) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.06.25. 04.4/1313-1/2018 Petrovics Juliánusz 7630 Pécs, Rezgő utca 9. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiszabása bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél felszólítás ellenére sem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Petrovics Juliánusz-t (lakcím: 7630 Pécs, Rezgő utca 9.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 50.000,- Ft – azaz ötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy 04.4/331-4/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.06.25. 04.4/1265-3/2018 Svidró Zoltán 3735 Felsőtelkes, Fő utca 35. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Svidró Zoltán egyéni vállalkozó-t-t (lakóhelye: 3735 Felsőtelkes, Fő utca 35.; technikai azonosító száma: AA5807077) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. Az Ügyfél fatermékkel/erdei faválasztékkal/tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.06.25. 04.4/462-4/2018 Dasch-Holz Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. 1046 Budapest, Kiss Ernő utca 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Dasch-Holz Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 1046 Budapest, Kiss Ernő utca 2., adószám: 24065199-2-41, EUTR technikai azonosító: AA5815144) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.06.14. 04.4/970-4/2018 Sárközi Sándor 7631 Pécs, Mester utca 6. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről. Az erdőgazdálkodó nem biztosította az erdőgazdálkodásából kikerülő faanyag nyomon követhetőségét, a szállított fatermék eredetét, ezért az Ügyfél álltal vásárol faanyag illegális eredetűnek minősült. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sárközi Sándorral (lakcím: 7631 Pécs, Mester utca 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/970-1/2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2463 Tordas, Szabadság út 2. címen található telephelyén zár alá helyezett
7,4 m3 mézgás éger fafajú tűzifa elkobzását.
2018.07.03. 04.4/282-7/2018 Oregon-2003 Kft. 2713 Csemő, Pesti út 000161/32 nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék, valamint fatermék értékesítéséből származó bevétel elkobzása. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését, csak a befejezését. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Oregon – 2003. Kft.-t (székhely: 2713 Csemő, Pesti út 000161/32; adószám: 13110477-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. Elrendelem az Ügyfél 2018. február 15-én, valamint 2018. április 3-án postára adott nyilatkozata szerint a saját tulajdonában álló, a Péteri Euro Aszfalt telephelyére beszállított és ott „idegen helyen tárolt készletként” nyilvántartott 18 m3 akác faanyag elkobzását. Az elkobzott faanyagot az Ügyfélnek a NÉBIH 2213 Monorierdő, Beton út 86. szám alatti telephelyére kell a saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül, munkanapon 8 és 16 óra között beszállítani és lerakodni.
3. Elrendelem 4.194.810,- Ft – azaz négymillió-százkilencvennégyezer-nyolcszáztíz forint – illegális eredetűnek minősülő fatermékből származó bevétel elkobzását..
-
2018.06.25. 04.4/684-4/2018 HAMUHÁZA Szaktanácsadó, Szolgáltató és Termelő Kft. 7915 Szentegát, Hamuháza 1. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HAMUHÁZA Szaktanácsadó, Szolgáltató és Termelő Kft.-t (székhely: 7915 Szentegát, Hamuháza 1., technikai azonosítószám: AA3447110, adószám: 13456528-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.06.25. 04.4/964-5/2018 JUSIM-EX Kft. 1211 Budapest, Kossuth Lajos utca 62. fsz. 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az eltérő fafaj feltüntetésével és annak faanyag kereskedelmi lánc partnerei felé közlésével az Ügyfél megsértette az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a JUSIM-EX Kft.-t (1211 Budapest, Kossuth Lajos utca 62. fszt. 2.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.06.27. 04.4/981-4/2018 Pál Lóránt 6723 Szeged, Ortutay utca 2/A 6/15. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Pál Lóránt egyéni vállalkozót (székhely: 6723 Szeged, Ortutay utca 2/A 6/15, adószám: 66391825-2-26) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel/erdei faválasztékkal/tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
2018.06.28. 04.4/953-5/2018 Szabó Lajos 5510 Dévaványa, Klapka utca 17. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szabó Lajos-t (5510 Dévaványa, Klapka utca 17.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.17. 04.4/1305-2/2018 EURÓFA Erdőgazdálkodási és Faipari Termékgyártó és Forgalmazó Kft. 8330 Sümeg, Lukonich utca 12. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskebelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az EURÓFA Erdőgazdálkodási és Faipari Termékgyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 8330 Sümeg, Lukonich utca 12. adószám: 11959142-2-19) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplő
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a fűrészárú gyártásra (beszerzés, feldolgozás, gyártmánylapok, készletezés, értékesítés) és az erdei faválasztékra (tűzifa beszerzés, feldolgozás, készletezés, kiszállítás, mértékegységek és átváltási tényezők) egyaránt kiterjedő kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra.
3. Egyúttal felhívom az Ügyfelet, a fenti dokumentációval együtt küldje meg határozatom véglegessé válása és a dokumentáció postára adása közötti valamely napon érvényes, teljes, minden alapanyagra, félkész és késztermékre kiterjedő készletnyilvántartását.
2018.07.09. 04.4/616-4/2018 Pirity Péter 7400 Kaposvár, Szigetvári utca 79. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 4. és 6. cikk, Evt. 90/A.§ (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pirity Péter Lászlót lakcím: 7400 Kaposvár, Szigetvári utca 79.) (továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.07.09. 04.4/605-9/2018 Broadinvest Kft. 2440 Százhalombatta, Dunafüredi út 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozat. Tekintettel arra, hogy az Ügyfél a 04.4/605-7/2018. számon iktatott levelében igazolta, hogy az ellenőrzés alá vont faanyag nem képezi tulajdonát, valamint a rendelkezésemre álló adatok alapján nem bizonyított, hogy az Ügyfél faanyag kereskedelmi lánc szereplő, ezért a rendelkező rész 1. pontjában ismertetettek szerint döntöttem. - A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Broadinvest Kft. (cím: 2440 Százhalombatta, Dunafüredi út 2.) (a továbbiakban: Ügyfél) ügyében a következő döntést hozom:
1. a 04.4/605-3/2018. iktatószámú végzésem 1. pontjában elrendelt intézkedésemet (fatermékekkel kapcsolatban végzett faanyag kereskedelmi lánc tevékenység végzésének - fatermék vétele, eladása és szállítása - felfüggesztése, a tevékenység reklámozásának megtiltása) a határozat kézhezvételét követő nappal hatályon kívül helyezem;
2. felszólítom, amennyiben a jövőben értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget hatóságomnál.
2018.07.17. 04.4/489-5/2018 MBK Consulting Hungary Szolgáltató Kft. 1154 Budapest, Klapka György utca 105. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az MBK Consulting Hungary Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 1154 Budapest, Klapka György utca 105.; adószám: 24827043-2-42) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem,
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.07.09. 04.4/490-12/2018 Novák 1976 Kft. 7530 Kadarkút, nagy utca 67. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés. Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél az ellenőrzés során nem igazolta a nyilvántartásaiban szereplő fatermékek vonatkozásában azok legális eredetét, nyomon követhetőségét. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Novák 1976 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 7530 Kadarkút, Nagy utca 67.; adószáma: 13604549-2-14) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 300 000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és annak hatóságomhoz történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított kilencven napra.
2018.07.09. 04.4/526-6/2018 KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft. 7700 Mohács, Budapest országút 72. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft-t (székhely: 7700 Mohács, Budapest országút 72; technikai azonosítószám: AA58441200, adószám: 13355104-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.17. 04.4/381-8/2018 Lácz Norbert 5711 Gyula, Újsor utca 15/2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Fatermék elkobzásának elrendeléséről és figyelmeztetésről. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lácz Norbert (lakcím: 5711 Gyula, Újsor utca 15/2) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/381-2/2018. számú jegyzőkönyv és annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a következő helyszíneken (5700 Gyula, Rosu utca 8. és 5661 Újkígyós, Eperjesi Tanyák, Tanya 4. ) zárlat alá helyezett 19,4 m3 bükk fafajú és 2 szál gyertyán fafajú faanyag elkobzását.
Az elkobzott faanyagot az Ügyfélnek kell saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül, munkanapon 8 és 18 óra között beszállítani és lerakodni a következő címre: 6821 Székkutas, I. kerület 75.
2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.25. 04.4/714-4/2018 NIGÁNI Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 6400 Kecskemét, Felsőöregszőlős 41381 hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél az ellenőrzés napjáig nem vezetett nyilvántartást az általa megvásárolt szigorú számadású szállítójegyekről. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NIGÁNI Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-t (6400 Kiskunhalas, Felsőöregszőlők 41381 hrsz.; adószám: 22526928-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és annak hatóságomhoz történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított harminc napra.
2018.07.17. 04.4/956-6/2018 Iváncsik Ferenc 7800 Siklós, Arany János utca 56. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyet. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4.cikk. és 6. cikk, EVT. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Iváncsik Ferencet (lakcím: 7800 Siklós, Arany János utca 53.; erdőgazdálkodói kód: 6002437) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is forgalomba hozni kíván faterméket az erdőgazdálkodásán kívül eső területről (pl.: fásítás), az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget.
2018.07.17. 04.4/649-3/2018 Szekeres István 7174 Kety, Rákóczi u. 163. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) b) c) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Szekeres István-t (7174 Kéty, Rákóczi u. 163.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetem;
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.). 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2018.07.18. 04.4/682-7/2018 Vajda Dezső 7900 Szigetvár, Juranics u. 13. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) b) c) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Vajda Dezsőt (7900 Szigetvár, Juranics u. 13.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.07.18. 04.4/1346-2/2018 HEAVY MACHINERY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6078 Jakabszállás, III. kerület 036/209) nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyet. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HEAVY MACHINERY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6078 Jakabszállás, III. kerület 036/209, adószám: 14476990-2-03, technikai azonosító: AA5838239) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.25. 04.4/514-7/2018 Illés Csaba 7200 Dombóvár, Csokonai u. 48. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyet. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a mérlegelési jegyek kitöltése nem volt teljeskörű, így azok nem elfogadhatóak. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés, EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Illés Csaba „e.v.”-t (7200 Dombóvár, Csokonai u. 48.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó strukturált dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2018.07.25. 04.4/680-6/2018 Pál Zoltán 7174 Kéty, Petőfi utca 35. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pál Zoltánt (lakcím: 7174 Kéty, Petőfi utca 35.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 1.150.000,- Ft – azaz egymillió-százötvenezer forint – erdővédelmi bírság megfizetésére kötelezem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget.
3. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
Új eljárásra kötelezés
2018.07.25. 04.4/575-4/2018 Bioline Kft. 2000 Szentendre, Levendula utca 10. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bioline Kft.-t (adószám: 13737948213, székhely: 2000 Szentendre, Levendula utca 10.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig.
2018.07.25. 04.4/27-4/2018 Orsós János 7381 Kisvaszar, Rákóczi utca 41. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. vt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Jánost (cím: 7381 Kisvaszar, Rákóczi utca 41.; EUTR technikai azonosító: AA5965869) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.25. 04.4/491-4/2018 Végh Tüzelő, Építőanyagkereskedő és Fuvarozó Kft. 2855 Bokod, Malom u. 25. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Erdei faválasztékkal kapcsolatos tevékenység felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Végh Tüzelő, Építőanyagkereskedő és Fuvarozó Kft.-t (székhely: 2855 Bokod, Malom u. 25., technikai azonosítószám: AA5839230; adószám: 11479358-2-11) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. zárlati intézkedésként
• megtiltom az Ügyfél működését az erdei faválasztékkal kapcsolatos tevékenység (beszerzés-értékesítés-szállítás-reklámozás) végzése tekintetében határozatom véglegessé válásától számított 30 napra,
• a tilalom betartásához kísérő intézkedésként kötelezem az Ügyfelet, hogy határozatom véglegessé válásától számított 8 napon belül küldje meg a határozatom véglegessé válása napján érvényes, teljes, minden alapanyagra, félkész és késztermékre kiterjedő készletnyilvántartását az erdei faválasztékok vonatkozásában.
2018.08.02. 04.4/1194-7/2018 Orsós Viktor 8822 Zalaújlak, Fő utca 30. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Viktor-t (cím: 8822 Zalaújlak, Fő utca 30.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a jövőben értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget hatóságomnál.
2018.07.17. 04.4/1267-9/2018 Sármány Tímea 7753 Szajk, Petőfi u. 1. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezés. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sármány Tímea (lakcíme: 7753 Szajk, Petőfi u. 1.; erdőgazdálkodói nyilvántartási szám: 6002414) erdőgazdálkodót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. a Kisnyárád 12 D erdőtervi jelű erdőrészletből származó 3 m3 méteres akác tűzifa szállítójegy nélkül 2018. május 31-én történt szállítása miatt figyelmeztetésben részesítem; továbbá
2. a feltárt – jelen határozat indokoló részben részletezett – hiányosságok megszüntetésére kötelezem azzal, hogy a hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül köteles értesíteni az erdészeti hatóságot.
2018.07.25. 04.4/271-4/2018 Grunde Europa Kft. 5474 Tiaszasas, Fő út 64. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Grune Europa Kft.-t (székhely: 5474 Tiszasas, Fő út 64.; adószám:14303241-2-16) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás-reklámozás) felfüggesztem,
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.07.25. 04.4/651-7/2018 Bódi Krisztián 7212 Kocsola, Hunyadi u. 25. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bódi Krisztián-t (lakcím: 7212 Kocsola, Hunyadi u. 25.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követően tegyen eleget, amennyiben a továbbiakban is folytatni kívánja faanyag kereskedelmi lánc tevékenységét
2018.07.25. 04.4/651-8/2018 Bódi Sándor 7212 Kalocsa, Hunyadi u. 25. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bódi Sándor-t (lakcím: 7212 Kocsola, Hunyadi u. 25.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követően tegyen eleget, amennyiben a továbbiakban is folytatni kívánja faanyag kereskedelmi lánc tevékenységét
2018.07.25. 04.4/1432-1/2018 Höfle Béláné 8800 Nagykanizsa, Arany János u. 22. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Höfle Bélánét (8800 Nagykanizsa, Arany János u. 22.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.25. 04.4/4-9/2018 Pálfi Zoltán 8754 Galambok, Ady E. u. 39. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pálfi Zoltánt (8754 Galambok, Ady E. u. 39., erdőgazdálkodói kód: 4011056) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.25. 04.4/515-5/2018 BRANAU Kft. 7630 Pécs, Tüskésréti út 32. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket.Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a BRANAU Kft. t (7630 Pécs, Tüskésréti út 32.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.07.30. 04.4/380-7/2018 Delta Építő és Szakipari Szerelő Kft. 6000 Kecskemét, Korhánközi út 4. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Delta Építő- és Szakipari Szerelő Kft-t (Székhelye: 6000 Kecskemét, Korhánközi út 4. sz.; technikai azonosító szám: AA5852347) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.25. 04.4/809-4/2018 Organich Holz Kft. 5200 Törökszentmiklós, Arany János utca 32. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A tűzifa értékesítése tömegre történt, azonban a szállítójegyeken nem került feltüntetésre a tömegmérés helye. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Organich Holz Kft.-t (5200 Törökszentmiklós, Arany János utca 32.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.25. 04.4/467-4/2018 Tiszaszigeti Tüzép Kft. 6756 Tiszasziget, Május 1. utca 1. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés gaanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tiszaszigeti Tüzép Kft.-t (székhely: 6756 Tiszasziget, Május 1. utca 1. A. ép.; adószám: 25096853-2-06) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
• a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
• erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.07.25. 04.4/359-7/2018 Zsibex Kft. 1027 Budapest, Bem József utca 9. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés és bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zsibex Kft.-t (székhely: 1027 Budapest, Bem József utca 9., adószám: 25751648-2-41) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 600.000,- Ft – azaz hatszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.25. 04.4/912-4/2018 FA TRANSPORT Kft. 7305 Mecsekpölöske, Dózsa utca 1. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FA TRANSPORT Kft.-t (székhely: 7305 Mecsekpölöske, Dózsa utca 1., Adószám: 11732370-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is folytat faanyagkereskedelmi lánchoz kötődő tevékenységet, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget.
2018.08.13. 04.4/849-5/2018 Papp Zsolt 1183 Budapest, Tartsay Vilmos utca 25. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. A helyszíni ellenőrzés során megállapításra került, hogy az Ügyfél a fakereskedelmi tevékenységével kapcsolatban elvárt nyilvántartásokkal nem rendelkezik, ezzel megsértette a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Papp Zsoltot (cím: 1183 Budapest, Tartsay Vilmos utca 25.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 150.000Ft – azaz százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a helyszíni ellenőrzés során a 04.4/849-4 /2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a NÉBIH ÉLBC Kft., 1211 Budapest, Weiss Manfréd út 4. szám alatti telephelyén zárlat alá helyezett 0,7 m3 akác, bálványfa, madárcseresznye fafajú fatermék elkobzását.
4. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.07.26. 04.4/790-12/2018 Kovács Richárd 7752 Versend, Vörösnarty utca 30/a igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Szállítóeszköz használatának korlátozása. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Richárdot (lakcím: 7752 Versend, Vörösmarty utca 30/a.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. 125.000,- Ft – azaz százhuszonötezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
Továbbá
3. az Ügyfél fatermékkel/erdei faválasztékkal/tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését – a beszerzésre továbbá az értékesítésre és a szállításra is kiterjedően – felfüggesztem, a tevékenység reklámozását is megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, továbbá
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de
- legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra.
4. az LKE-986 forgalmi rendszámú, Volkswagen gyártmányú, LT típusú, fehér színű, WV2ZZZ21ZPH022822 alvázszámú tehergépkocsi faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos
- Ügyfél általi használatát, továbbá
- Bogdán Csaba (lakcím: 7757 Babarc, Kossuth u. 44.; anyja neve: Petrovics Ilona; szül.hely: Mohács; szül.idő: 1985.12.05.) üzembentartó által az Ügyfélnek történő használatba adását
megtiltom a 2-3. pontokban foglalt feltételek teljesüléséig.
2018.08.02. 04.4/646-4/2018 Fekete Csaba 8749 Zalakaros, Újmajor u. 6. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) b) c) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Fekete Csabát (8749 Zalakaros, Újmajor u. 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
2018.07.26. 04.4/1193-5/2018 KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft. 7700 Mohács, Budapest országút 72. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft.-t (székhely: 7700 Mohács, Budapest országút 72.; EUTR technikai azonosítószám: AA58441200, adószám: 13355104-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.07.31. 04.4/963-5/2018 Kromer Krisztián 7355 Nagymányok, Kossuth utca 4. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Et. 90/L. § (1) bekezdés Figyelmeztetés és bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kromer Krisztián, egyéni vállalkozót (cím: 7355 Nagymányok, Kossuth utca 4.; EUTR technikai azonosító száma: AA6091231) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.08.03. 04.4/469-7/2018 AGRO-CUP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6348 Érsekhalom, Hild sor 24. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az AGRO-CUP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (6348 Érsekhalma, Hild sor 24.; adószáma: 13758521-2-03; technikai azonosítószám: AA5839601)) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. 600.000,- Ft – azaz hatszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
3. Elrendelem az indokoló részben körülírt, a 0127745 sorszámú nemzetközi fuvarlevéllel szállított 22,01 köbméter 4 méteres ömlesztett gyertyán és cser fafajú tűzifa szállítmány, illetve a 0116400 sorszámú nemzetközi fuvarlevéllel szállított 16,06 köbméter cser és gyertyán fafajú tűzifa szállítmány forgalomból való kivonását, a fatermék forgalmazásának reklámozását pedig megtiltom.
• a tilalom betartásához kísérő intézkedésként kötelezem az Ügyfelet, hogy határozatom véglegessé válásától számított 8 napon belül küldje meg a határozatom véglegessé válása időpontjára vonatkozó – az Ügyfél erdei faválasztékainak készlet adatait fafajonként és választékonként, telephelyenkénti bontásban a vonatkozási időpont feltüntetésével.
2018.08.29. 04.4/1563-3/2018 Sulyok Gábor 8866 Becsehely, Kossuth út 39. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sulyok Gábort (cím: 8866 Becsehely, Kossuth út 39.; erdőgazdálkodói kódja: 4013076) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.08.13. 04.4/1191-2/2018 HK Supermarket Kft. 2475 Kápolnásnyék, Fő utca 47. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél a helyszíni ellenőrzés során úgy nyilatkozott, hogy készletnyilvántartást, naprakész dokumentációs rendszert nem vezet, ezzel megsértette a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HK Supermarket Kft.-t (székhely: 2475 Kápolnásnyék, Fő utca 47., adószám: 11454513-2-07) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem,
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.08.31. 04.4/1417-3/2018 Zsifkó István 7631 Pécs, Tüskésréti út. 69. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiszabása zárlati intézkedés megszegése miatt. Az Ügyfél megszegtek a hatóság álltal korábban a 04.4/164-3/2018.iktatószámú határozatban foglalt zárlati intézkedését. 04.4/164-3/2018. iktatószámú határozatban foglalt zárlati intézkedés megszegése A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Zsifkó István-t (lakcím: 7631 Pécs, Tüskésréti út 69.)
(a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy 04.4/164-3/2018. számú határozatom 3. pontjában előírt zárlati intézkedést tartsa be.
2018.08.31. 04.4/738-7/2018 Joker-Fruit Kft. székhely: 6414 Pirtó, Csősztelek dűlő 124.,
levelezési cím: 6414 Pirtó, Csősztelekdűlő tanya 120.
igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Joker-Fruit Kft-t (korábban: Joker-Produkt Kft, székhely: 6414 Pirtó, Csősztelek dűlő 124., levelezési cím: 6414 Pirtó, Csősztelekdűlő tanya 120., adószám: 26247423-2-03, EUTR technikai azonosító: AA6017587) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.08.29. 04.4/1325-4/2018 Müller Márton 2457 Adony, Damjanich út 11/1. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Müller Márton (lakcím: 2457 Adony, Damjanich út 11/1. szám) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/605-2/2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján zár alá vett 97 darab bükk fafajú tűzifát tartalmazó kaloda elkobzását.
2. 50.000,- Ft – azaz ötvenezer – forint erdővédelmi bírságot szabok ki.
3. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
4. Az Ügyfél fatermékkel/erdei faválasztékkal/tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 3. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra.
2018.08.29. 04.4/1305-10/2018 EURÓFA Erdőgazdálkodási és Faipari Termékgyártó és Forgalmazó Kft. 8330 Sümeg, Lukonich utca 12. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 04.4/1305-2/2018. számú határozat módosítása. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél által bemutatott szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés, Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az EURÓFA Erdőgazdálkodási és Faipari Termékgyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 8330 Sümeg, Lukonich utca 12. adószám: 11959142-2-19) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplő
figyelmeztetésben részesítem.
2018.08.31. 04.4/1598-2/2018 Freba Tűz Kft. 2030 Érd, Fogoly u.18. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Freba Tűz Kft. (székhely: 2030 Érd, Fogoly u. 18, adószám: 23938786-2-13, technikai azonosító: AA5866522) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.08.29. 04.4/1341-4/2018 Németh Róbert 3860 Encs, Május 1. út 57. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Németh Róbert egyéni vállalkozót (cím: 3860 Encs, Május 1. út 57.; adószám: 65966066-2-25; egyéni vállalkozó tevékenysége többek között 2018.05.08. kezdettel: tüzelőanyag kiskereskedelme házhoz szállítással) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget;
3. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig;
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.08.29. 04.4/1446-4/2018 Nádai Arnold 8943 Bocfölde, Kosztolányi Dezső utca 34. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nádai Arnold-ot (cím: 8943 Bocfölde, Kosztolányi Dezső utca 34.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.09.06. 04.4/1092-4/2018 KARFA-ÉPKER Kereskedelmi Kft. 4400 Nyíregyháza, Alkony utca 17. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzés során bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KARFA-ÉPKER Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 4400 Nyíregyháza, Alkony utca 17., technikai azonosító szám: AA5837362) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.24. 04.4/968-5/2018 Coroiu Romulus Emil 415500 Mun Salonta Jud. Bhor, Str. Bocskai István nr. 43. Románia igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az ellenőrzés során megállapításra került, hogy az Ügyfél nem rendelkezett a kellő gondosság elvén alapuló dokumentációs rendszerrel, ezzel megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Coroiu Romulus-Emillel (415500 Mun Salonta Jud. Bihor, Str. Bocskai István nr.43. Románia) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/968-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján az NHR-872 forgalmi rendszámú, DAF típusú tehergépkocsin zárlat alá helyezett 4,88 m3 bükk fafajú faanyag elkobzását.
2. A 04.4/968-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzésben elrendelt NHR-872 forgalmi rendszámú DAF típusú teherautó zár alá vételét a határozat kézhezvételét követő nappal feloldom.
3. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem.
4. Felszólítom az Ügyfelet, hogy amennyiben a továbbiakban is kíván faanyag kereskedelmi tevékenységet végezni Magyarország területén akkor, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
5. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének Magyarország területén történő végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 3. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának létrehozásáig, beleértve a faanyag mennyiségének a tárolás, feldolgozás, vagy értékesítés során történő változása esetén használt átváltási tényezők/számok dokumentálását is, illetve a nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű előállításáig, és mindezek hatóságom részére történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2019.01.31. 04.4/969-5/2018 I.F. Cadar Nicolae NIK Trans Románia, Str. Zilahy Lajos nr. 40., Salonta, Bihor, Ro18796983, F05/1066/2006 igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Fatermék elkobzásának elrendeléséről. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az I.F. Cadar Nicolae NIK Trans (székhely: Románia, Str. Zilahy Lajos nr. 40., Salonta, Bihor, Ro18796983, F05/1066/2006) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/969-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján zár alá helyezett 2,54 m3 bükk fafajú faanyag elkobzását.
Az elkobzott faanyagot az Ügyfélnek a NÉBIH 6821 Székkutas, I. kerület 75. szám alatti telephelyére kell saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül, a +36-1-3743211 telefonszámon a hatóság ellenőrével előre egyeztetett időpontban beszállítani és lerakodni.
2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem.
3. Felszólítom az Ügyfelet, hogy amennyiben a továbbiakban is kíván faanyag kereskedelmi tevékenységet végezni Magyarország területén, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
4. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének Magyarország területén történő végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 3. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának létrehozásáig, beleértve a faanyag mennyiségének a tárolás, feldolgozás, vagy értékesítés során történő változása esetén használt átváltási tényezők/számok dokumentálását is, illetve a nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű előállításáig, és mindezek hatóságom részére történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
5. Megszüntetem az ügyfél tulajdonát képező és a 04.4/969-1/2018 számú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel zár alá vett, BH-06CNS forgalmi rendszámú, Mercedes Benz típusú tehergépkocsi zár alá vételét, és egyúttal rendelkezem a tulajdonos számára történő kiutalásáról.
2018.09.05. 04.4/948-8/2018 Kun Bálint 3726 Alsószuha. Táncsics Mihály u. 16. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Zárlat feloldása. Az Ügyfél az ellenőrzés során elmondta, hogy nem vezet nyilvántartást a forgalmazott faanyagról, ill. azok beszállítóiról, vevőiről, így a nyilvántartások hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kun Bálint egyéni vállalkozót (3726 Alsószuha, Táncsics Mihály u. 16; Ev: 19887689; adószám: 60282970-1-25) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. felszólítom, amennyiben a jövőben értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget hatóságomnál.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
a. a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
b. az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig,
c. erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
4. Megszüntetem az ügyfél tulajdonát képező és a 04.4/948-1/2018 számú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel 3724 Ragály, Dózsa György út 57. szám alatt zár alá vett 1,2 m3 KTT hasított, darabolt tűzifa zár alá vételét, és egyúttal rendelkezem a tulajdonos számára történő kiutalásáról az 5. pont szerinti kitétellel.
5. Megtiltom a 4. pont szerinti tűzifa Ügyfél általi forgalomba hozatalát, beleértve annak térítésmentes átadást, ajándékozását is.
2018.09.05. 04.4/1078-6/2018 AVA-PACK Kft. 9300 Csorna, Soproni út 125. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés, EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az AVA-PACK Kft.-t (székhely: 9300 Csorna, Soproni út 125.; EUTR technikai azonosító szám: AA5848689) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.05. 04.4/1071-5/2018 Balázs Bau Kft. 8800 Nagykanizsa, Zárda u. 9. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzés során bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem tudta bemutatni a helyszíni ellenőrzés során az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről vezetett nyilvántartását, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Balázs Bau Kft-t (8800 Nagykanizsa, Zárda u. 9., adószám: 25506558-2-20, technikai azonosító száma AA5895849) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.05. 04.4/1099-4/2018 Matáné Kasza Ibolya 3770 Sajószentpéter, Bem József utca 12. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzés során bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem tudta bemutatni a helyszíni ellenőrzés során az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről vezetett nyilvántartását, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Matáné Kasza Ibolya egyéni vállalkozót (3770 Sajószentpéter, Bem József utca 12, technikai azonosító száma AA5864845) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (4) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének (adatváltozás bejelentés) határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül tegyen eleget.
2018.09.06. 04.4/1067-10/2018 Marketfa 2011. Építő- és Tüzelőanyag Kereskedelmi Kft. 9743 Söpte, Dózsa György utca 11. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzés során bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Marketfa 2011. Építő- és Tűzelőanyag Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 9743 Söpte, Dózsa György utca 11, technikai azonosító szám: AA5829600) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.06. 04.4/853-11/2018 Óvári Attila 7384 Baranyajenő, Szabadság utca 21. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Óvári Attilát (7384 Baranyajenő, Szabadság u. 21.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 50.000,- Ft – azaz ötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy amennyibe faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván folytatni, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget.
2018.10.09. 04.4/1061-4/2018 Nagy-Wood Kft. 8637 BalatonŐszöd, Dűlő u. 36/B. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által bemutatott iratanyag a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Nagy-Wood Kft-t (székhely: 8637 Balatonőszöd, Dűlő u. 36/B.; technikai azonosító szám: AA5855058) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.07. 04.4/1114-10/2018 Brachmann József 7757 Babarc, Béke u. 45. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) b) c) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Brachmann Józsefet (7757 Babarc, Béke u. 45.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 500.000, Ft – azaz ötszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, amennyiben a jövőben értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.09.07. 04.4/1533-2/2018 FENYŐ-FACENTRUM Kft. 1164 Budapest, Simongát utca 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FENYŐ-FACENTRUM Kft.-t (székhely: 1164 Budapest, Simongát utca 2.; adószám: 12685824-2-42) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.09.07. 04.4/1309-2/2018 Borsfa Tűzifa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 8885 Borsfa, Zrínyi út 75. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztráció kiegészítésére. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Borsfa Tűzifa Kft.-t (8885 Borsfa, Zrínyi út 75.; adószám: 23321506-2-20) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében meghatározott EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követően 8 napon belül egészítse ki olyan módon, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánc részét képezően ténylegesen végzett tűzifa előállítási, valamint kis- és nagykereskedelmi tevékenysége is egyértelműen beazonosítható legyen.
2018.09.07. 04.4/1189-9/2018 Suhai Sándor 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista u.16. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése és ár alá vételi intézkedés megszüntetése. Az Ügyfél az ellenőrzés során az általa értékesített tűzifa vásárlóit nem tudta beazonosítani, ezáltal megsértette az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Suhai Sándort (lakcím: 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista u. 16.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 150.000,- Ft – azaz százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, amennyiben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenység végzését tervezi az elkövetkezőkben is, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a tevékenység végzése előtt tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
4. Megszüntetem az Ügyfél tulajdonát képező és a 04.4/1189-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel 3770 Sajószentpéter, régi üveggyártelephely 1728/38 hrsz. alatt zár alá vett 16 űrméter 95% bükk, 3% tölgy és 2% gyertyán hasított tűzifa zár alá vételét. A zár alá vétel megszüntetését a helyszínen hatóságom ellenőrei végzik, melynek időpontját az Ügyfél telefonon keresztül tudja egyeztetni.
2018.09.07. 04.4/1536-2/2018 FAAPRÍTÓ Kft. 2890 Tata, 0420/2. hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél az ellenőrzött telephely vonatkozásában nem vezet neprakész dokumentációs rendszert, az egyes mértékegységek közötti átváltás, ill. fatermékek körötti átminősítás alapelvei, átváltó számai nem kerültek megfelelően dokumentálásra, valamint a telephelyen más tulajdonát képező fatermék is található, erről azonban az Ügyfél nem vezet nyilvántartást. Ezekkel az Ügyfél megsértette a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FAAPRÍTÓ Kft.-t (székhely: 2890 Tata, 0420/2. hrsz.; EUTR technikai azonosító szám: AA5838880) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.11. 04.4/636-10/2018 Néző János 4251 Hajdúsámson Martinka, Rezede u. 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra kiegészítésére. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Néző Jánost (4251 Hajdúsámson Martinka, Rezeda u. 2.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében meghatározott EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követően 8 napon belül egészítse ki olyan módon, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánc részét képezően ténylegesen végzett tűzifa kiskereskedelmi tevékenysége is egyértelműen beazonosítható legyen.
2018.09.24. 04.4/1359-2/2018 Gómán György lakcím: 7092 Nagykóny, Város út 235
tartózkodási hely: 7251 Kapospula, Dózsa Gy. u. 32.
nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Bevétel elkobzásának elrendelése, erdővédelmi bírság megállapítása. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gómán Györggyel (lakcím: 7092 Nagykóny, Város út 235.; tartózkodási hely: 7251 Kapospula, Dózsa Gy. u. 32.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Esztergályhorváti 1A erdőrészletből az Ügyfél által jogosulatlanul kitermeltetett és forgalomba hozott fatermékből származó 20.000,- euró (EUR) vagy annak megfelelő, az Ügyfélnél a pénz kézhezvétele napja szerinti árfolyamon forintban jóváírt bevétel elkobzását.
2. 9.392.950,- Ft – azaz kilencmillió-háromszázkilencvenkettőezer-kilencszázötven forint – erdővédelmi bírságot szabok ki.
2018.09.14. 04.4/1034-6/2018 Gumi-coop Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5700 Gyula, Dobay utca 5. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Gumi-coop Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhely: 5700 Gyula, Dobay utca 5.; EUTR technikai azonosító szám: AA5821770) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.24. 04.4/1195-7/2018 MARTON-FA Faipari és Gazdasági Kft. 9934 Felsőjánosfa, Kossuth Lajos u. 38. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Az Ügyfél által beküldött készletadatokat megvizsgálva megállapításra került, hogy az Ügyfél a készletet nem minden fafaj teküntetében tartotta külön nyilván, ezzel megsértette az előírt felhasználási feltételeket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 8.§ (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a MARTON-FA Faipari és Gazdasági Kft.-t (székhely: 9934 Felsőjánosfa, Kossuth Lajos u. 38.; technikai azonosító szám: AA5830972) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.24. 04.4/1591-5/2018 Neuwelt 2001 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2151 Fót, Rév u. 43/A. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket.Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2)és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Neuwelt 2001 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (2151 Fót, Rév u. 43/A.; adószám:12624829-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében meghatározott EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követően 8 napon belül egészítse ki olyan módon, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánc részét képezően ténylegesen végzett tűzifa kiskereskedelmi tevékenysége és annak helyszínéül szolgáló telephelye is egyértelműen beazonosítható legyen.
3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2018.09.25. 04.4/1348-3/2018 Kiss Zoltán 5720 Sarkad, Veres Sándor u. 51. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kiss Zoltánt (5720 Sarkad, Veres Sándor u. 51.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom az Ügyfelet, hogy amennyiben a továbbiakban is kíván végezni faanyag kereskedelmi tevékenységet, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.09.25. 04.4/965-4/2018 Monostori Úti Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6500 Baja, Szeder köz. 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Monostori Úti Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6500 Baja, Szeder köz 2.; technikai azonosító szám: AA5849310) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.09.25. 04.4/1599-4/2018 KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft. 7700 Mohács, Budapesti országút 72. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezés. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft.-t (székhely: 7700 Mohács, Budapesti országút 72.; adószám: 13355104-2-02; EUTR technikai azonosító szám: AA5841200) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem, továbbá
2. a feltárt – jelen határozat indokoló részben részletezett – hiányosságok megszüntetésére kötelezem azzal, hogy a hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül köteles értesíteni az erdészeti hatóságot.
2018.09.25. 04.4/1689-2/2018 LUIS TRADE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5622 Köröstarcsa, Kossuth u. 20. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LUIS TRADE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (5622 Köröstarcsa, Kossuth u. 20.; adószám: 11053428-2-04) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.09.25. 04.4/942-5/2018 Elek Bálint 3627 Domaháza, Dózsa György út 154. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra Az Ügyfél felszólítás ellenére nem küldötte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartásait, azokról nem nyilatkozott, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Elek Bálint-ot (lakcím: 3627 Domaháza, Dózsa György út 154.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben az elkövetkezőkben is kíván faanyag kereskedelmi lánc tevékenységet végezni, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.09.25. 04.4/1038-5/2018 Gál Rita 8996 Zalacséb, Kossuth Lajos utca 55. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gál Ritá-t (8996 Zalacséb, Kossuth Lajos utca 55.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.02. 04.4/1669-4/2018 Carbonex Kft. 2837 Vértesszőlő, Határ út 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem annak a mérlegnek tanusító jele került feltűntetésre, amivel a mérés valóban történt. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Carbonex Kft-t (2837 Vértesszőlős, Határ út 6. Pf.: 7, adószám:11181877-2-11, EUTR technikai azonosító: AA5740039) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.02. 04.4/1674-2/2018 Horváth Lajos 7370 Sásd, Jókai Mór utca 27. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az ellenőrzés során megállapításra került, hogy az Ügyfél nem rendelkezett a kellő gondosság elvén alapuló dokumentációs rendszerrel, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Lajos egyéni vállalkozót (székhely: 7370 Sásd, Jókai Mór utca 27., EUTR technikai azonosító szám: AA6006068) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.02. 04.4/949-20/2018 Papp Lajos Árpád 8315 Gyenesdiás, Pilikáni utca 7. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység illetve reklámozás felfüggesztése. Szállítójármű használatának korlátozása. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Papp Lajos Árpádot (cím: 8315 Gyenesdiás, Pilikáni utca 7.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, amennyiben a jövőben értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget hatóságomnál, továbbá
3. az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
a) a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, továbbá
b) az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig, valamint
c) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, illetve formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
4. az Ügyfél faanyag kereskedelmi lánc tevékenysége keretében az a-f) pontokban felsorolt szállítóeszközök használatát illetve használatba adását a 3. pontokban foglalt feltételek teljesítéséig kísérő intézkedésként megtiltom:
a) AEV-574 forgalmi rendszámú IFA gyártmányú W50 L/SP típusú tehergépkocsi,
b) CLH-027 forgalmi rendszámú STEYR gyártmányú 990.180 K37 típusú tehergépkocsi,
c) ABY-006 forgalmi rendszámú IFA gyártmányú tehergépkocsi,
d) JZY-080 forgalmi rendszámú KAMAZ gyártmányú MEFAG 53212/KCR-5010 típusú tehergépkocsi,
e) Pap Levente (8315 Gyenesdiás, Pilikáni u. 4.) tulajdonos üzembentartó PEB-553 forgalmi rendszámú IVECO gyártmányú 35C13 típusú tehergépkocsija,
f) rendszám nélküli PRAGA gyártmányú tehergépkocsik.
Továbbá
5. megszüntetem az Ügyfél tulajdonában lévő és a 04.4/949-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel 8315 Gyenesdiás, Pilikáni utca 7. szám alatt zár alá vett 3,1 m3 bükk hasított, darabolt tűzifa zár alá vételét, egyúttal rendelkezem a tulajdonos Ügyfél számára történő kiutalásáról.
2018.10.09. 04.4/1529-2/2018 Kásler Adrienn 7158 Bonyhádvarasd, Kossuzt utca 127/A. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem vezet naprakész dokumentációs rendszert, készleteit kizárólag a beszállítók számláival tartja nyilván, ezzel megsértette a nyomon követésre előírt kötelezettségeket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kásler Adrienn egyéni vállalkozót (székhely: 7158 Bonyhádvarasd, Kossuth utca 127/A., EUTR technikai azonosító szám: AA5962888) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.09. 04.4/1600-4/2018 Szaszák Tüzép Kereskedelmi és Szállítási Kft. 5600 Békéscsaba, Magyar utca 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Szaszák Tüzép Kereskedelmi és Szállítási Kft-t (székhely: 5600 Békéscsaba, Magyar utca 2; technikai azonosító: AA5861099) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.09. 04.4/1670-2/2018 Sándor-Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3849 Forró, Fő út 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által bemutatott szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Sándor-Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (3849 Forró, Fő út 2.; adószám: 13906779-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2018.10.09. 04.4/1240-5/2018 Horváth József 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél az ellenőrzés során nem nyilatkozott, így okkal feltételezhető, hogy az EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdésében, a 6. cikk (1) bekezdésében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást nem vezet. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés , Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Józsefet (lakcím: 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166.; erdőgazdálkodói nyilvántartási szám: 6001339) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a jövőben az erdőgazdálkodási tevékenységén kívül eső területről értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget hatóságomnál, továbbá
3. az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését az értékesítésre és szállításra is kiterjedően felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
a) a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, továbbá
b) az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig, valamint
c) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, illetve formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.10.25. 04.4/1241-28/2018 Felföldi Ernő 7800 Siklós, Aradi u.9. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről, zár alá vétel megszüntetéséről, figyelmeztetésről faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kitöltésével az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Felföldi Ernő (lakcím: 7800 Siklós, Aradi út 9.; erdőgazdálkodói kód: 04012785) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem a 04.4/1241-22/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a Pfiffer Bútor Mór Kft. 8060 Mór, Árkipuszta ipartelepén zár alá helyezett, 90,58 m3 kocsányos tölgy fafajú faanyag elkobzását, egyben megszüntetem ezen faanyag zár alá vételét.
2. A jelenleg is az Esztergályhorváti 1A erdőrészletben található, korábban zár alá helyezett faanyagot az ingatlan tulajdonosainak kiadom, egyúttal engedélyezem a faanyag elszállítását
Farsang László Attila 8741 Zalaapáti, Béke u. 26.
Simonics Józsefné 8742 Esztergályhorváti, Arany J. u. 47.
Csécs Ferenc 8742 Esztergályhorváti, Új u. 14.
Horváth István Gyula 8394 Alsópáhok, Dózsa u. 124.
Tóth Zsolt 8742 Esztergályhorváti, Mátyás u. 12.
Belover-Tóth Szilvia 8741 Zalaapáti, Deák Ferenc u. 65.
tulajdonosok számára azzal, hogy azt a későbbiekben sem lehet kereskedelmi forgalomba hozni.
3. Figyelmeztetésben részesítem az Ügyfelet.
2018.10.09. 04.4/1649-6/2018 Nikházy György 3860 Encs, Emődi D. u. 21. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartásokat megvizsgálva megállapításra került, hogy azok nem feleltek meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdésében, a 6. cikk (1) bekezdés a) pontjában, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nikházy Györgyöt (3860 Encs, Emődi D. u. 21.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.25. 04.4/1370-3/2018 Fel-ML Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 9700 Szombathely, Hársfa u. 8. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Fel-ML Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (9700 Szombathely, Hársfa utca 8.; adószám: 14301146-2-18) (továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra.
3. Elrendelem, 11 322 860 –Ft. azaz – tizenegymillió háromszázhuszonkettőezer nyolcszázhatvan forint – illegális eredetűnek minősülő fatermékből származó bevétel elkobzását.
2018.10.12. 04.4/655-11/2018 Berg Erdő Kft. 7228 Döbörköz, Kossuth u. 27. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Berg Erdő Kft.-t (7228 Döbörköz, Kossuth u. 27.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének kijavításáig és megküldéséig
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2018.10.25. 04.4/1368-6/2018 Lőrinc-Tüzép Kereskedelmi Kft. 2214 Pánd, Széchenyi utca 11. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy, az útólagosan hatóságom részére megküldött mérlegelési jegyen szereplő adatok nem egyértelműen kapcsolhatók össze az ellenőrzéssel érintett fatermékkel. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Lőrinc-Tüzép Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 2214 Pánd, Széchenyi utca 11., technikai azonosítószám: AA0069926) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.26. 04.4/1214-4/2018 "Gyulafa" Kereskedelmi és Építőipari Kft. 5700 Gyula, Bicere tanya 14/A. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a „Gyulafa” Kereskedelmi és Építőipari Kft.-t (székhely: 5700 Gyula, Bicere tanya 14/A; adószám: 11989785-2-04; technikai azonosítószám: AA5841615) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.26. 04.4/1340-7/2018 FAFÖLD Kft. 3348 Szilvásvárad, Széchenyi utca 28. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FAFÖLD Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 3348 Szilvásvárad, Széchenyi utca 28.; EUTR technikai azonosító száma: AA5841929) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.26. 04.4/1196-9/2018 NÉMETH-WOOD Fafeldolgozó Kft. 8912 Kispáli, 84/10 hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be minden esetben az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NÉMETH-WOOD Fafeldolgozó Kft.-t (8912 Kispáli, 84/10 hrsz., technikai azonosító száma: AA6164298) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének jogszabályi előírásoknak megfelelő elkészítéséig és megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.10.26. 04.4/1306-20/2018 Gyöngyösi Béla 8500 Pápa, Somlai út 91. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gyöngyösi Bélá-t (székhelye: 8500 Pápa, Somlai út 91.; vállalkozói nyilvántartási száma: 9273024; adószáma: 64400659139) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, valamint
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig.
2018.10.26. 04.4/1285-4/2018 Halasi Ernő Ferenc 6031 Szentkirály, Sallai utca 1/A. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Halasi Ernő Ferenc egyéni vállalkozót (6031 Szentkirály, Sallai utca 1/A.; technikai azonosítószám: AA0049115) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.26. 04.4/1473-5/2018 Bakonyerdő Zrt. 8500 Pápa, Jókai Mór u. 46. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bakonyerdő Zrt.-t (8500 Pápa, Jókai Mór u. 46.; adószám: 11345161-2-19) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.10.26. 04.4/1760-1/2018 Csillag Árpád 7635 Pécs, Meredek köz 5. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Csillag Árpádot (cím: 7635 Pécs, Meredek köz 5.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy amennyiben a jövőben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget.
2018.10.26. 04.4/1914-4/2018 Szudár Károly 5630 Békés, Magyar utca 54. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiaszabása zárlati intézkedés megszegése miatt. Zárlati intézkedés megszegése. Evt. 108. § (5) bekezdés a) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szudár Károly egyéni vállalkozót (székhely: 5630 Békés, Magyar utca 54., adószám: 65901579-1-24, EUTR technikai azonosító szám: ) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
150.000,- Ft – azaz százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2018.10.26. 04.4/1379-14/2018 Pendli István Attila 8790 Zalaszentgrót, Erzsébet Királyné utca 4. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felhívás nyilvántartásba bejelentett adatok változásának bejelentésére. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pendli István Attilát (székhelye: 8790 Zalaszentgrót, Erzsébet királyné utca 4.; adószáma: 65205268-2-40; EUTR technikai azonosító száma: AA5832299) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felhívom, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplőkről vezetett nyilvántartásban rögzített adataiban bekövetkezett változást határozatom kézhezvételétől számított 15 napon belül jelentse be a hatóságom honlapján elérhető elektronikus felületen keresztül.
2018.10.26. 04.4/1762-2/2018 Myczky Kft. 2698 Mohora, Mikszát u. 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Myczky Kft.-t (2698 Mohora, Mikszáth u. 6., adószám: 12702022-2-12, technikai azonosító: AA0125963) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig;
- a Tor Róberttel kötött adásvételi szerződés másolatának megküldéséig;
- a Tor Róberttől vásárolt faanyaghoz kapcsolódó szállítójegyek másolatának megküldéséig;
- az Ügyfél meglévő fatermék-készlet – jelen határozat kézhezvétele és a határozatban előírtak teljesítése közötti időtartam valamely időpontjára vonatkozó – nyilvántartás másolatának a vonatkozási időpont feltűntetésével történő megküldéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.11.06. 04.4/1308-4/2018 Bogdán Tüzép Kft. 6323 Dunaegyház, Határ út 45. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bogdán Tüzép Korlátolt Felelősségű Társaság-t (6323 Dunaegyháza, Határ út 45., adószám: 23543926-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.06. 04.4/1930-1/2018 Fekete József 8999 Zalalövő, Kossuth L u. 68. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdésében, a 6. cikk (1) bekezdés a) pontjában, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomonkövethetőségi eljárás és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszer másolatát, emiatt azt kellett megállapítanom, hogy az Ügyfél nem rendelkezik az előírt rendszerrel. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdés, 6. cikk (1) bekezdés a) pont az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Fekete József-et (lakcíme: 8999 Zalalövő, Kossuth L. u. 68.; erdőgazdálkodói kódja: 4012781) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az EUTR rendelet 4-6. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló rendszerének, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig.
2018.11.06. 04.4/1283-13/2018 Horváth Róbert Attila 8900 Zalaegerszeg, Dallos u. 45. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Fatermék elkobzásának elrendelése. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztés. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Róbert Attilá-val (lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Dallos u. 45.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1283-3/2018. számú végzés alapján Zalalövő, Kölcsey u. 2/A. szám alatt zárlat alá helyezett, 9,91 m3 3 méteres tűzifa elkobzását.
Az elkobzott faanyagot az Ügyfélnek NÉBIH Pölöskei Fajtakísérleti Állomásra (8929 Pölöske, Aliz major 1.) kell saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül 8 és 14 óra között munkanapon beszállítani és lerakodni. A beszállítást megelőzőn három nappal a várható érkezésről az Ügyfélnek értesíteni kell hatóságomat az eutr@nebih.gov.hu. elektronikus címen.
2. Felszólítom az Ügyfelet, amennyiben a faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván végezni az elkövetkezőkben, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.11.06. 04.4/1780-4/2018 MOIMPEX Kft. 7700 Mohács, Szent Flórián utca 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a MOIMPEX Kft.-t (székhely: 7700 Mohács, Szent Flórián utca 6., adószám: 14213432-2-02, technikai azonosító szám: AA5929465) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.07. 04.4/1971-2/2018 Kovács Zsolt 7694 Hosszúhetény, Hársas u. 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság kiszabása zárlati intézkedés megszegése miatt. Zárlati intézkedés megszegése. Evt. 108. § (4) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Zsoltot (lakcím: 7694 Hosszúhetény, Hársas utca 6.; EUTR technikai azonosító szám: AA6196585) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
250.000,- Ft – azaz kétszázötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
Egyúttal felhívom az Ügyfél figyelmét arra, hogy a 04.4/128-10/2018. iktatószámú határozatom rendelkező részének 3-4. pontja szerinti tilalom – az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig – továbbra is érvényben van.
2018.11.06. 04.4/1300-27/2018 Agro-Cup Kft. 6348 Érsekhalma, Hild sor 24. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Fatermék elkobzásának elrendelése. Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Agro-Cup Kft.-vel (székhelye: 6348 Érsekhalma, Hild sor 24.; adószáma: 13758521-2-03; technikai azonosító száma: AA5839601) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1300-1/2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a Zalaerdő Zrt. Korpavári rakodóján zárlat alá helyezett 24,51 m3, akác fafajú faanyag (tűzifa) elkobzását helybenhagyással.
2. Az Ügyfelet 1.625.500,- Ft – azaz egymillió-hatszázhuszonötezer-ötszáz forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2018.11.06. 04.4/1233-9/2018 Turcsik Ferenc 3825 Rakaca, Petőfi S. utca 17. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Zárlati intézkedés megszegése. Evt. 90/K. § (1) bekezdés ce) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Turcsik Ferencet (3825 Rakaca, Petőfi S. utca 17.; egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 51748496) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2018.11.07. 04.4/1845-2/2018 "MISIK" Fakitermelő, Szállító, Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. 2651 Rétság, Nógrádi út 13. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékseíti, de nem rendelkezik hitelesített mérleggel,mérlegelést tanusító hiteles dokumentumot nem ad át a vásárlóknak. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a „MISIK” Fakitermelő, Szállító, Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 2651 Rétság, Nógrádi út 13.; EUTR technikai azonosító szám: AA5830635) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.07. 04.4/1764-2/2018 Héjja-Ker Kereskedelmi és Fuvarozó Kft. 2500 Esztergom, Kopácsi u.27. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Héjja-Ker Kereskedelmi és Fuvarozó Kft.-t (2500 Esztergom, Kopácsy u. 27.; adószám: 14460658-2-11) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.30. 04.4/1856-3/2018 Rosu Cristian Ors. Pecica Jud. Arad Str. 1 BLAS. Sc. B ap. 12, Romania nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozet fetrmék elkobzásának elrendeléséről. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Rosu Cristian (lakcím: Ors. Pecica Jud. Arad Str. 1 BLAS. sc. B ap. 12, Romania; CNP 1750730221208) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1856-1/2018. számú jegyzőkönyv és az 04.4/1856-2/2018. számú végzés alapján NÉBIH 6821 Székkutas, I. kerület 75 telephelyen zárlat alá helyezett 1 köbméter cser és 4 köbméter tölgy, valamint 1 köbméter bükk fafajú faanyag elkobzását.
2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.21. 04.4/1855-3/2018 Raicu Cristinel Jud. AR Ors. Pecica Str. 403 nr.10., Romania nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Határozet fetrmék elkobzásának elrendeléséről. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Raicu Cristinel (lakcím: Jud. AR Ors. Pecica Str. 403 nr. 10., ) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1855-1/2018. számú jegyzőkönyv és az 04.4/1855-2/2018. számú végzés alapján NÉBIH 6821 Székkutas, I. kerület 75 telephelyen zárlat alá helyezett 1,5 köbméter tölgy és 1,5 köbméter cser fafajú faanyag elkobzását.
2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.13. 04.4/2057-1/2018 Magyar István 8097 Nadap, Rákóczi u. 29. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felsuólítás EUTR regisztrácira. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Magyar Istvánt (8097 Nadap, Rákóczi u. 29.; szül. hely és idő: Székesfehérvár, 1977.09.06.; anyja neve: Pócsa Julianna) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a jövőben értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.11.21. 04.4/1878-4/2018 Jenati Trans Kft. 7671 Bicsérd, Alkotmány utca 48. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Jenati Trans Kft.-t (székhely: 7671 Bicsérd, Alkotmány utca 48., adószám: 13879266-2-02, technikai azonosító szám: AA5823132) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.21. 04.4/1672-4/2018 Jenati Trans Kft. 7671 Bicsérd, Alkotmány utca 48. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Jenati Trans Kft.-t (székhely: 7671 Bicsérd, Alkotmány utca 48., adószám: 13879266-2-02, technikai azonosító szám: AA5823132) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.12.03. 04.4/733-9/2018 Horváth Zoltán 7627 Pécs, Muskotály u. 8. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Horváth Zoltán-t (lakcím: 7627 Pécs, Muskotály u. 8.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy – amennyiben a jövőben faterméket kíván forgalomba hozni – az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.11.15. 04.4/1903-4/2018 Kővágó Fatelep Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 35. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kővágó Fatelep Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 35, adószám: 24309554-2-03, EUTR technikai azonosító: AA5842256) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tűzifa reklámozását pedig megtiltom
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2019.01.31. 04.4/1800-8/2018 Szudár Károly 5630 Békés, Magyar utca 54. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szudár Károly egyéni vállalkozót (székhely: 5630 Békés, Magyar utca 54., adószám: 65901579-1-24, EUTR technikai azonosító szám: AA0717005) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.21. 04.4/28-12/2018 Kelemen József 7090 Tamási, Széchenyi utca 32/A. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kelemen József egyéni vállalkozót (székhely: 7090 Tamási , Széchenyi utca 32/A.; technikai azonosítószám: AA5845642; adószám: 52940828-1-37) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. kötelezem, hogy határozatom véglegessé válásától számított 8 napon belül küldje meg a határozatom véglegessé válása időpontjára vonatkozó, az Ügyfél erdei faválasztékainak készletadatait fafajonként és választékonként, telephelyenkénti bontásban a vonatkozási időpont feltüntetésével.
2018.11.30. 04.4/492-7/2018 Zalaerdő Zrt. 8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés hibák, hiányosságok megszüntetésére. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. A fogyasztó részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés, 5. cikk, 6. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zalaerdő Zrt.-t (8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.22. 04.4/551-15/2018 Urbán Róbert 5931 Nagyszénás, Hősök út 13/b. IV/9. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Zárlat feloldása. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Urbán Róberttel (5931 Nagyszénás, Hősök út 13/b. IV/9.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben,
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/551-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 5553 Kondoros, Tanya 159/1 telephelyen zár alá vett, a jegyzőkönyv szerinti 1. rakatban lévő 32,4 m3 faanyagból, az AA3312370 és AA3312371 számú AVIZ dokumentumokon szereplő faanyagon kívüli 8,40 m3 tűzifa elkobzását, valamint
2. megszüntetem a fentiekben foglaltak szerint zár alá vett 32,4 m3 faanyagból az AA3312370 és AA3312371 számú dokumentumok szerinti 24 m3 tűzifa zár alá vételét.
3. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.22. 04.4/1106-4/2018 Zábrák Orsolya 5931 Nagyszénás, Bem József utca 3. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Fatermék elkobzásának elrendeléséről. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése . Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés;EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Zábrák Orsolyával (5931 Nagyszénás, Bem József utca 3.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben,
1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/551-1/2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 5553 Kondoros, Tanya 159/1 telephelyen zár alá vett, a jegyzőkönyv szerinti 2-6. rakatokban lévő 44,36 m3 tűzifa elkobzását.
2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem.
3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- az EUTR rendelet 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy az EUTR FMr. 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.11.21. 04.4/1837-6/2018 Milák László Péter 4251 Hajdúsámson, Irinyi u. 23. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Milák László Péter-t (4251 Hajdúsámson, Irinyi u 23.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget.
2018.11.22. 04.4/1847-5/2018 Bíró Zsolt 7752 Versend, Ady Endre utca 13. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bíró Zsoltot (lakcím: 7752 Versend, Ady Endre utca 13.) (a továbbiakban: Ügyfél)
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.21. 04.4/1908-4/2018 Harmat Mihályné 5400 Mezőtúr, Szalma u. 52 nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Harmat Mihályné Egyéni Vállalkozót (székhely: 5400 Mezőtúr, Szalma u. 52, levelezési cím: 5400 Mezőtúr, Fóti út 157, adószám: 52222373-2-36, EUTR technikai azonosító: AA5841064) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem
2. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tűzifa reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig valamint,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
2018.11.21. 04.4/2094-1/2018 LUIS TRADE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1141 Budapest, Szugló u. 82. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LUIS TRADE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Szugló u. 82.; adószám:11053428-2-04) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy 04.4/1689-2/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.11.21. 04.4/2107-1/2018 Hamvas Attila 7693 Pécs-Hird, Hadik A. utca 7. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Hamvas Attila egyéni vállalkozót (székhely: 7693 Pécs-Hird, Hadik A. utca 7.; adószám: 74501232-1-22)
(a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.11.30. 04.4/1823-7/2018 Vertó Kinga 7393 Bakóca, Rákóczi utca 44/A. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Vetró Kinga (székhely: 7393 Bakóca, Rákóczi utca 44/A.; adószám: 66144032-2-22) egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.30. 04.4/2083-2/2018 Ilovszky Béláné 5900 orosháza, Temető utca 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Ilovszky Béláné egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Temető utca 2., technikai azonosító: AA5841086)
(a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
100.000 Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2018.12.03. 04.4/950-9/2018 Kovács Gábor 8728 Pogányszentpéter, Dózsa György utca 111. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Gábor egyéni vállalkozót (székhely: 8728 Pogányszentpéter, Dózsa György utca 111.; adószám: 62201375-2-34; EUTR technikai azonosító szám: AA0020978) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.30. 04.4/1530-2/2018 Beréti FA Kft. 7194 Kalaznó, Petőfi u. 173. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Beréti Fa Kft.-t (7194 Kalaznó, Petőfi u. 173) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.11.30. 04.4/1923-3/2018 LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Bt. 8948 Nova, Fő u. 51. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Illegális eredetűnek minősülő fatermék értékesítéséből származó bevétel elkobzása Az Ügyfél nem vezet az 4. cikk (2) és (3) bekezdésében, a 6. cikk (1) bekezdésében és EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást, ez által az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket.Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Betéti Társaságot (Székhely: 8948 Nova, Fő u. 51.; adószám: 21133026-2-20) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. figyelmeztetésben részesítem,
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, valamint
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, továbbá
- amennyiben az Ügyfél a jövőben erdei faválaszték szállítást is végez vagy végeztet, úgy az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
4. Elrendelem az illegális eredetűnek minősülő – indokoló részben körülírt – fatermék Ügyfél által történt értékesítéséből származó 150 000,- Ft – azaz százötvenezer forint – bevétel elkobzását.
2019.01.31. 04.4/31-20/2018 Greatfarm Kft. 6400 Kiskunhalas, Sóstói szőlők 043003. 2. ép. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, azokról nem nyilatkozott, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint, ezzel megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Greatfarm Kft-t (székhely: 6400 Kiskunhalas, Sóstói szőlők 043003. 2. ép.; adószám: 25792487-2¬ 03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő haladéktalanul tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.12.03. 04.4/1115-14/2018 Horváth József 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Józsefet (lakcím: 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166.; erdőgazdálkodói kód: 6001339) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy amennyiben nem saját erdőgazdálkodói tevékenysége során előállított faválasztékot kíván értékesíteni, úgy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget.
3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig.
2018.12.06. 04.4/1676-2/2018 Varga Bettina 7671 Bicsérd, Rózsa u. 59. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Felszólítás regisztráció törlésére. - - A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Varga Bettinát (7671 Bicsérd, Rózsa u. 59.; EUTR technikai azonosító száma: AA6001412) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/E. § szerinti nyilvántartásból a határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül korábbi regisztrációját törölje.
2018.12.06. 04.4/2122-2/2018 Kincses Dávid 7532 Hencse, Kossuth Lajos u. 69. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kincses Dávidot (7532 Hencse, Kossuth Lajos u. 69.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.12.06. 04.4/1190-13/2018 Glonczi Mária 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Tehergépjármű használatának megtiltása Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. z Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Glonczi Mária-t (lakcím: 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 1.150.000,- Ft – azaz egymillió-százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomnak történő megküldéséig, valamint
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
4. Az LFA-064 forgalmi rendszámú tehergépjármű faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos használatát megtiltom a 2. és 3. pontban foglalt kötelezettségek teljesítéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra.
2018.12.06. 04.4/209-17/2018 KAMA3FA Zala Kft. 8919 Kustánszeg, Dózsa György utca 2. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. A fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem, illetve nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KAMA3FA Zala Kft.-t (8919 Kustánszeg, Dózsa György utca 2., adószáma: 24154316-2-20, technikai azonosító száma: AA5966839) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem.
2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2018.12.06. 04.4/210-4/2018 Fábics Róbert 8864 Tótszerdahely, Kossuth u. 24. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Fábics Róbert -et (lakcím: 8864 Tótszerdahely, Kossuth u. 24., erdőgazdálkodói kódja: 4014038) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2018.12.06. 04.4/214-12/2018 Fábics József 8864 Tótszerdahely, Kossuth u. 24. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdései, 6. cikk (1) bekezdése szerinti nyomon követhetőségi rendszert, annak leírását (DDS), ezért azt kellett megállapítanom, hogy azzal nem rendelkezik. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem, illetve nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Fábics József -et (lakcím: 8864 Tótszerdahely, Kossuth u. 24.; erdőgazdálkodói kódja: 4012950) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
- a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig,
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 4-6. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig,
- erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának az előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz Ügyfél által történő bejelentéséig.
2018.12.07. 04.4/715-10/2018 Glonczi Mária 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14. igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Glonczi Mária-t (lakcím: 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2019.01.08. 04.4/1627-17/2018 Bogdán Renáta telephely: 7631 Pécs, Kemény Zsigmond utca 99.,
lakóhely: 7086 Ozora, Táncsics Mihály u. 22.
igen Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Szállítójármű használatának korlátozása. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bogdán Renátát (telephely: 7631 Pécs, Kemény Zsigmond utca 99., lakóhely: 7086 Ozora, Táncsics Mihály u. 22.; EUTR technikai azonosító szám: AA5994940) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom
a. az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint
b. erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig,
c. de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra.
3. Az Ügyfél tulajdonában illetve üzemeltetésében lévő valamennyi szállítóeszköz faanyag kereskedelmi lánc tevékenység keretében történő Ügyfél általi használatát illetve használatba adását a 2. pontokban foglalt feltételek teljesítéséig kísérő intézkedésként megtiltom.
2018.12.18. 04.4/530-13/2018 Csisz-Mar Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. 7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 14. fsz. 3. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Csisz-Mar Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft.-t (7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 14. fszt. 3., adószám: 25985485-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget.
2018.12.18. 04.4/1053-7/2018 Jelencsics Fa Kft. 1184 Budapest, Aranyeső utca 8. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírt tartalmú nyilvántartásait, így azok teljes hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Jelencsics Fa Kft.-t (székhely: 1184 Budapest, Aranyeső utca 8.; technikai azonosító szám: AA5863934; adószám 25141410-2-43) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem
2019.01.08. 04.4/2058-6/2018 Orbán József 8286 Gyulakeszi, Kossuth Lajos utca 64. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orbán József egyéni vállalkozót (8286 Gyulakeszi, Kossuth Lajos utca 64.; adószám 53963475-2-39) (cím) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem
2019.01.08. 04.4/1691-4/2018 VIFA 2007 Kft. 5700 Gyula, Temesvári út 174. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés, ill. erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VIFA 2007 Kft.-t (5700 Gyula, Temesvári út 174., adószám: 14141519-2-04)) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetem;
2. 400.000 Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
3. Az Ügyfél fatermékkel és tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék és tűzifa reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2019.01.08. 04.4/1401-6/2018 Foresta-98 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6440 Jánoshalma, Újvidék u. 1. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Foresta-98 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6440 Jánoshalma, Újvidék u. 1.; technikai azonosítószám: AA582221) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2019.01.08. 04.4/946-30/2018 Lóth Áron 8741 Bókaháza, Kossuth u. 19. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék forgalomból történő kivonása. Tevékenység felfüggesztése. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem tudta bemutatni a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének leírását, azzal nem rendelkezett, ezzel az Ügyfél megsérette a nyomon követhetőségre előírt szabályokat. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által bemutatott szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdés, 6. cikk (1) bekezdés a) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lóth Áron-t (8741 Bókaháza, Kossuth u. 19.; adószáma: 68539111-2-40; technikai azonosító száma: AA5967928) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. kötelezem, hogy a 04.4/946-1/2018. számú jegyzőkönyvem 2. számú mellékletét képező végzésben zár alá vett faanyagból az Ügyfél tulajdonát képező faanyag pontos mennyiségét fafajonként határozza meg, és ezen adatokat küldje meg részemre határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül.
3. A 04.4/946-1/2018. számú határozatom 2. számú mellékletét képező végzésben zár alá vett fatermékből az Ügyfél tulajdonát képező faanyagot forgalomból kivonom, megtiltom annak további forgalmazását.
4. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 4-6. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig,
- az erdei faválasztékok jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó, fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban való adatainak megküldéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2019.01.08. 04.4/1535-7/2018 Maximum Speed Kft. 2890 Tata, Szomódi út 2046/24 hrsz. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Maximum Speed Kft.-t (székhely: 2890 Tata, Szomódi út 2046/24 hrsz., adószám: 23100974-2-11, technikai azonosító: AA6135757) (továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2019.01.08. 04.4/1924-3/2018 Valifa-Ker Kereskedelmi Kft. 3871 Méra, Vasút u. 8. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR vhr. 12. § (1) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést, illetve nem a szállítójegy tömb tényleges első és utolsó felhasználásának időpontja került bejelentésre. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 12. § (1) és (2) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Valifa-Ker Kereskedelmi Kft. (székhely: 3871 Méra, Vasút u. 8.; adószám: 25488373-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. 1.500.000,- Ft – azaz egymillió-ötszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2019.01.23. 04.4/2115-4/2018 KEROB-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6500 Baja, Venyige utca 39. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban és az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KEROB TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (6500 Baja, Venyige u. 39.; adószám: 23358050-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2019.01.17. 04.4/971-12/2018 SAJÓ-WOOD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1141 Budapest, Szugló u. 82. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem jelentette be a szigorú számadású szállítójegyek használatát azok megkezdése előtt, illetve több esetben nem jelentette be a tömbök befejezését. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a SAJÓ-WOOD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 1141 Budapest, Szugló u. 82.; technikai azonosítószám: AA6096337) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2019.01.17. 04.4/1673-4/2018 HEPIK Erdőgazdálkodó és Biomassza Termelő Bt. 7626 Pécs, Katalin utca 23. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem minden esetben jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HEPIK Erdőgazdálkodó és Biomassza Termelő Bt.-t (7626 Pécs, Katalin utca 23.; technikai azonosítószám: AA5805413) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
figyelmeztetésben részesítem.
2019.01.17. 04.4/6-9/2018 Ékes Dávid 8755 Csapi, Arany János út 17/A nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Ékes Dávidot (Lakóhely: 8755 Csapi, Arany János út 17/A) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. figyelmeztetésben részesítem;
2. felszólítom, hogy amennyiben faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván folytatni a továbbiakban, abban az esetben az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget.
2019.01.23. 04.4/1671-6/2018 JANKOVICZ COMMERCE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 7718 Udvar, Fő utca 72. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a JANKOVICZ COMMERCE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhelye: 7718 Udvar, Fő utca 72.; adószáma: 11547057-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
100 000 Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem.
2019.01.23. 04.4/1858-3/2018 Kösröstext Kereskedelmi Kft. székhely: 5540 Szarvas, Tanya III. 522.;
telephely: 5561 Békésszentandrás, Bethlen Gábor u. 1.
nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél az erdei faválasztékot tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Köröstext Kereskedelmi Kft-t (székhely: 5540 Szarvas, Tanya III. 522.; telephely: 5561 Békésszentandrás, Bethlen Gábor u. 1.; adószám: 12484410-2-04) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt,
1. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem;
2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom
- az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint
- tűzifa tömegre történő értékesítése esetén az Ügyfél által használt hídmérleg hitelesítési bizonyítvány másolatának a megküldéséig,
de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra.
2019.01.23. 04.4/1528-9/2018 Mecsekerdő Zrt. 7623 Pécs, Rét u. 8. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék zár alá vételének megszüntetése. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem minden esetben került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél a meglévő DDS szabályozása szerint nem biztosította a fatermék származásának megfelelő igazolását minden esetben, így az illegális kitermelésből származó fatermék forgalomba hozatalának elkerülése érdekében a kockázatcsökkentésről szóló döntéseit, illetve a kockázat mértékét nem az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározottak alapján hozta meg, illetve csökkentette. Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (7) bekezdés b) pont A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Mecsekerdő Zrt.-t (székhely: 7623 Pécs, Rét u. 8.; képviseletre jogosult: Keszi László vezérigazgató; EUTR technikai azonosító szám: AA2676001) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt
1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel:
a. ennek keretében kötelezem
i. az eljárás megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá
ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére;
b. azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni.
Továbbá
2. megszüntetem az Ügyfél tulajdonában lévő és a 04.4/1528-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel „Nagymáté, erdészeti rakodó” cím alatt zár alá vett 18,04 m3 (78 db) bükk hosszú tűzifa és 5,44 m3 ( 25 db) tölgy hosszú tűzifa zár alá vételét, egyúttal rendelkezem a tulajdonos Ügyfél számára történő kiutalásáról.
2019.01.25. 04.4/2306-1/2018 CITO TRADE Kereskedelmi Kft. 1077 Budapest, Izabella u. 3/a. nem Evt. 90/L. § (1) bekezdés igen Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztées. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) b