EUTR jogsértések
EUTR jogsértés lista
Az alábbi listában megtekinthetik a faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzések során feltárt jogsértéseket.
A jogsértésekben alkalmazott jogszabályi rövidítések magyarázata:
- Evt. - az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény
- Régi Evt. vhr. - az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrahajtásáról szóló 153/2009. (XI.13.)FVM rendelet
- EUTR rendelet - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendelet (2010. október 20.)
- EUTR vhr. - a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos bejelentés, nyilvántartás és ellenőrzés részletes szabályairól szóló 26/2016. (IV. 11.) FM rendelet
- EUTR FMr. - a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII.18.) FM rendelet
- EUTR Korm.r. - a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos eljárás, bejelentés, adatszolgáltatás, nyilvántartás és ellenőrzés részletes szabályairól szóló 414/2017. (XII.18.) Korm. rendelet
EUTR jogsértések hatályos listája, illetve a tiltás/felfüggesztés alatt álló láncszereplők
Közzététel napja
|
Ügyszám
|
Ügyfél
|
Ügyfél lakóhelye, székhelye
|
Tev.tiltás alatt áll
|
EUTR/EGO kód
|
Közzététel törvényi jogcíme
|
Végleges
|
Eljáró hatóság
|
Ügy tárgya
|
Megállapítások
|
Megsértett jogszabályi rendelkezés
|
Döntés rendelkező része
|
Jogorvoslati eljárás
|
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Közzététel napja | Ügyszám | Ügyfél | Ügyfél lakóhelye, székhelye | Tev.tiltás alatt áll | EUTR/EGO kód | Közzététel törvényi jogcíme | Végleges | Eljáró hatóság | Ügy tárgya | Megállapítások | Megsértett jogszabályi rendelkezés | Döntés rendelkező része | Jogorvoslati eljárás | |
2017.06.19. | 04.4/232-6/2017 | Tifani-Tüzifa Kft. | 1085 Budapest, József körút 69. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.06.21. | 04.4/171-5/2017 | SZER-FOOD Barcika Kft. | 3700 Kazincbarcika, Rózsa u. 50. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.06.27. | 04.4/476-2/2017 | Boskovics Éva | 1147 Budapest, Balázs utca 41. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.09.26. | 04.4/660-7/2017 | Suhai László | 3770 Sajószentpéter, Munkácsy Mihály utca 3. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.09.20. | 04.4/371-5/2017 | Suhai Zsolt Gábor | 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 15. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.09.14. | 04.4/1487-1/2017 | István Faker Kft. | 6400 Kiskunhalas, Felsőtelep tanya 5. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.09.12. | 04.4/626-4/2017 | DomHolzRood Kft. | 7354 Váralja, Béke utca 2. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.09.28. | 04.4/892-2/2017 | JPM-2009 Kft. | 1034 Budapest, Bécsi út 85. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.09.26. | 04.4/238-5/2017 | Dányi Endre | 3734 Szuhony, Ady Endre u. 89. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.11.07. | 04.4/652-14/2017 | Király István | 3896 Telkibánya, Nagy út 15. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.11.13. | 04.4/1441-16/2017 | Méri Tojás Kft. | 1012 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor u. 11. 6.em. 18. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.11.07. | 04.4/1810-1/2017 | Zsigár Sándor | 7212 Kocsola, Dombóvár u. 36. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.12.01. | 04.4/572-7/2017 | Vatai Richárd | 3770 Sajószentpéter, Hősök utca 10. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.12.01. | 04.4/1894-1/2017 | Kiss Ignác | 3825 Rakaca, Petőfi Sándor út 98. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2017.12.08. | 04.4/1546-4/2017 | Ujvári Dávid | 8944 Sárhida, Arany János út 23. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.01.05. | 04.4/1839-2/2017 | Tűzifa.info Kft. | 1083 Budapest, Baross utca 13. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.01.05. | 04.4/1426-7/2017 | Bogdán Csaba | 7757 Badarc, Kossuth Lajos u. 20. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.01.05. | 04.4/1665-12/2017 | Nyári Dániel | 8722 Nemesdéd, Petőfi Sándor utca 11. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.01.25. | 04.4/715-11/2017 | Pálfi Béla | 7631 Pécs, Paál László utca 19. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.01.31. | 04.4/2019-1/2017 | Hosszú Zoltán | 7935 Ibafa 079/4 hrsz. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.01.25. | 04.4/1837-4/2017 | Zsigár György | 7212 Kocsola, Kossuth u. 35. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.03.09. | 04.4/440-1/2018 | Kiss László | 3825 Rakaca, Petőfi Sándor utca 163. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.03.19. | 04.4/480-1/2018 | Kiss Gusztáv | 3564 Hernádnémeti, Béke utca 9. | igen | AA5986693 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.26. | 04.4/559-1/2018 | Szabó Márk András | 2253 Tápióság, Bicskai utca 29. | igen | AA5849578 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.05.10. | 04.4/253-2/2018 04.4/253-3/2018 |
Hamar István | 3700 Kazincbarcika, Bükkalja út 27. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.04.10. | 04.4/327-1/2018 | Orsós Ferenc | 7212 Kocsola, Kossuth u. 4. | igen | AA5926990 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.10. | 04.4/661-1/2018 | Zsigár Zoltán | 7212 Kocsola, Dombóvári u. 38. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.04.10. | 04.4/516-2/2018 | Petrovics János Péter | 7631 Pécs, Fő tér 4. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.04.11. | 04.4/695-1/2018 | Domján Roland | 8856 Surd, Kossuth Lajos utca 36. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.04.11. | 04.4/153-2/2018 | Botos László | 3959 Makkoshotyka, Mező Imre u. 9/a. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.05.04. | 04.4/729-1/2018 | Petőfi Építőanyag Kft. | 6060 Tiszakécske, Kossuth Lajos u. 58. | igen | AA5845956 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.18. | 04.4/164-3/2018 | Zsifkó István | 7631 Pécs, Tüskésréti út. 69. | igen | AA6064006 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.18. | 04.4/64-3/2018 | Kanalas Kft. | 3770 Sajószentpéter, Munkácsy Mihály út 5. | igen | AA6027971 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.18. | 04.4/3-6/2018 | Újvári Péter | 8944 Sárhida, Arany János út 23. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.05.11. | 04.4/82-4/2018 | Baranyai Csaba | 7631 Pécs, Nagypostavölgy Alsó 53. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.05.07. | 04.4/834-1/2018 | Petrovics Dávid | 7630 Pécs, Palahegy u. 24/2. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.05.25. | 04.4/331-4/2018 | Petrovics Juliánusz | 7630 Pécs, Rezgő utca 9. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.05.30. | 04.4/620-6/2018 | Nagy Renáta Katalin | 7631 Pécs, Boros utca 10. | igen | AA5996256 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.18. | 04.4/513-13/2018 | Jovánovics Zoltán | Lakóhely: 7800 Siklós, Rákóczi u. 28.; Tartózkodási hely: 7823 Siklósnagyfalu, Kossuth Lajos u. 22. |
igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.06.20. | 04.4/117-6/2018 | Váradi Mária | 3341 Szúcs, Kossuth Lajos út 80. | igen | AA6177247 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.17. | 04.4/1305-2/2018 | EURÓFA Erdőgazdálkodási és Faipari Termékgyártó és Forgalmazó Kft. | 8330 Sümeg, Lukonich utca 12. | igen | AA5811791 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.09. | 04.4/616-4/2018 | Pirity Péter | 7400 Kaposvár, Szigetvári utca 79. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.07.17. | 04.4/649-3/2018 | Szekeres István | 7174 Kety, Rákóczi u. 163. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.07.25. | 04.4/514-7/2018 | Illés Csaba | 7200 Dombóvár, Csokonai u. 48. | igen | AA5929577 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.25. | 04.4/271-4/2018 | Grunde Europa Kft. | 5474 Tiaszasas, Fő út 64. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.07.25. | 04.4/467-4/2018 | Tiszaszigeti Tüzép Kft | 6756 Tiszasziget, Május 1. utca 1. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.08.13. | 04.4/849-5/2018 | Papp Zsolt | 1183 Budapest, Tartsay Vilmos utca 25. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.07.26. | 04.4/790-12/2018 | Kovács Richárd | 7752 Versend, Vörösnarty utca 30/a | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.08.02. | 04.4/646-4/2018 | Fekete Csaba | 8749 Zalakaros, Újmajor u. 6. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.09.24. | 04.4/968-5/2018 | Coroiu Romulus Emil | 415500 Mun Salonta Jud. Bhor, Str. Bocskai István nr. 43. Románia | igen | AA6207566 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2019.01.31. | 04.4/969-5/2018 | I.F. Cadar Nicolae NIK Trans | Románia, Str. Zilahy Lajos nr. 40., Salonta, Bihor, Ro18796983, F05/1066/2006 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.09.07. | 04.4/1189-9/2018 | Suhai Sándor | 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista u.16. | igen | AA6027308 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.09.25. | 04.4/1348-3/2018 | Kiss Zoltán | 5720 Sarkad, Veres Sándor u. 51. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.10.09. | 04.4/1240-5/2018 | Horváth József | 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.10.25. | 04.4/1370-3/2018 | Fel-ML Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 9700 Szombathely, Hársfa u. 8. | igen | AA6024529 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.10.26. | 04.4/1306-20/2018 | Gyöngyösi Béla | 8500 Pápa, Somlai út 91. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.11.06. | 04.4/1930-1/2018 | Fekete József | 8999 Zalalövő, Kossuth L u. 68. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.11.06. | 04.4/1283-13/2018 | Horváth Róbert Attila | 8900 Zalaegerszeg, Dallos u. 45. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.11.06. | 04.4/1233-9/2018 | Turcsik Ferenc | 3825 Rakaca, Petőfi S. utca 17. | igen | AA5939590 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.11.22. | 04.4/1106-4/2018 | Zábrák Orsolya | 5931 Nagyszénás, Bem József utca 3. | igen | AA5865015 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.11.30. | 04.4/1923-3/2018 | LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Bt. | 8948 Nova, Fő u. 51. | igen | AA6256975 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2019.01.31. | 04.4/31-20/2018 | Greatfarm Kft. | 6400 Kiskunhalas, Sóstói szőlők 043003. 2. ép. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.12.03. | 04.4/1115-14/2018 | Horváth József | 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.12.06. | 04.4/2122-2/2018 | Kincses Dávid | 7532 Hencse, Kossuth Lajos u. 69. | igen | AA6080374 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.12.06. | 04.4/1190-13/2018 | Glonczi Mária | 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2018.12.07. | 04.4/715-10/2018 | Glonczi Mária | 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | |||||
2019.01.08. | 04.4/1627-17/2018 | Bogdán Renáta | telephely: 7631 Pécs, Kemény Zsigmond utca 99., lakóhely: 7086 Ozora, Táncsics Mihály u. 22. |
igen | AA5994940 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2019.01.24. | 4300/78-1/2019 | LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Bt. | 8948 Nova, Fő u. 51. | igen | AA6256975 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél ismételten nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Betéti Társaságot (Székhely: 8948 Nova, Fő u. 51.; adószám: 21133026-2-20) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy a 04.4/1923-3/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2019.01.31. | 4300/141-1/2019 | Dzsudzsák Szabolcs | 3700 Kazincbarcika, Kuruc út 43. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Dzsudzsák Szabolcsot (3700 Kazincbarcika, Kuruc út 43.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,-Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.01.29. | 4300/132-1/2019 | Nyári Zoltán | 8723 Varászló, Kossuth u. 39. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nyári Zoltánt (lakcím: 8723 Varászló, Kossuth u. 39.; erdőgazdálkodói kód: 5016619) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.02.01. | 4300/163-1/2019 | Kolompár István | 8944 Sárhida, Arany János u. 58 | igen | AA6223700 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatermék elkobzásának elrendelése. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kolompár István (8944 Sárhida, Arany János u. 58.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben, 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1301-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 8944 Sárhida, Arany János u. 58. szám alatt zárlat alá helyezett 3,434 m3 tűzifa elkobzását. Az elkobzott faanyagot az Ügyfélnek a NÉBIH Pölöskei Fajtakísérleti Állomásra (8929 Pölöske, Aliz major 1.) kell saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül, munkanapokon 8 és 14 óra között, a +36-1-3743211 telefonszámon a hatóság ellenőrével előre egyeztetett időpontban beszállítani és lerakodni. 2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2019.03.06. | 4300/331-1/2019 | Joker-Fruit Kft. | székhely: 6400 Kiskunhalas, Sóstói-szőlők 043003. levelezési cím: 6414 Pirtó, Csősztelekdűlő tanya 120. |
igen | AA6017587 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Joker-Fruit Kft.-t (székhely: 6400 Kiskunhalas, Sóstói-szőlők 043003. levelezési cím: 6414 Pirtó, Csősztelekdűlő tanya 120., adószám: 26247423-2-03, EUTR technikai azonosító: AA6017587) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 400 000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.03.05. | 4300/374-1/2019 | Petróc Kft | 6784 Öttömös, Tanya 248. | nem | AA5693722 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem tett eleget a szállítójegy tömb felhasználás megkezdését megelőző bejelentésnek, valamint a szállítójegy tömb felhasználás befejezését követő haladéktalan bejelentésnek, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Petróc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (6784 Öttömös, Tanya 248.; adószám:25163355-2-06) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.05. | 4300/381-2/2019 | EAST COMPLEX Kft. | 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 29 A. ép. Fsz. 1. | igen | AA5864687 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Működés megtiltása. | Az Ügyfél hatóságom egyetlen felszólítására nem válaszolt, együttműködésének hiánya miatt az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírt nyomon követési nyilvántartások hiányát kellett megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pontja | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az EAST COMPLEX Kft.-t (székhely: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 29 A. ép. fszt. 1.; adószám: 25518982-2-41; EUTR technikai azonosító szám: AA5864687) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél faanyag kereskedelmi láncot érintő működését megtiltom, az újbóli működést a – Tyukod 53 A erdőtervi jelű erdőrészlet véghasználatára az erdőgazdálkodó által kiállított AA0156689 és AA0156693 sorszámú műveleti lapok szerinti fakitermelés során kitermelt – fára és fatermékre vonatkozó nyomon követési nyilvántartás hatóságomhoz történő megküldéséhez kötöm. |
- | |
2019.03.05. | 4300/213-2/2019 | Tom-Petrol Kft. | 6414 Pirtó, hrsz. 072/6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött vásárolt és értékesített, valamint saját felhasználású faanyagra vonatkozó nyilvántartásai nem feleltek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésben előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tom-Petrol Kft.-t (székhely: 6414 Pirtó, hrsz. 072/6; adószám: 25708231-2-03; EUTR technikai azonosító szám: 5864991) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, a 2019. évben érvényes szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint az Ügyfél által a 2017. évben megkezdésre bejelentett, de a 2019. évben már nem használható régi típusú szigorú számadású szállítójegy tömb használatának befejezését követő bejelentéséig. |
- | ||
2019.03.13. | 4300/193-2/2019 | Horváth Zoltán | 8886 Oltárc, Ady u. 45. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Zoltánt (8886 Oltárc, Ady u. 45.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy amennyiben a továbbiakban is folytatni kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2019.04.08. | 4300/546-1/2019 | Kökényfa Kereskedelmi Kft. | 3750 Edelény, Liliom utca 3. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegy másolatát, ezért megállapítottam, hogy az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kökényfa Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (kényszertörlés alatt)-t (székhely: 3780 Edelény, Liliom utca 3., adószám: 13939119-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. |
- | ||
2019.03.26. | 4300/170-2/2019 | Szarvas és Társa Szállítmányozó Bt. | 2363 Felsőpakony, Kőrösi út 3. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak megfelelő, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti, a fatermék nyomon követését biztosító dokumentációs rendszert. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5 cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Szarvas és Társa Szállítmányozó Betéti Társaságot (székhelycím: 2363 Felsőpakony, Kőrösi Út 3.; adószám: 24513630-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás-reklámozás) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékai 2019. évi nyitókészlete, valamint a jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, - de legalább 45 napra. |
- | ||
2019.03.26. | 4300/139-4/2019 | Orsós Ferenc | 7717 Kölked, Nagy Lajos utca 26. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Ferencet (lakcím: 7717 Kölked, Nagy Lajos utca 26.; adóazonosító jel: 8359410852) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, amennyiben a jövőben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet végezni, faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | ||
2019.03.29. | 4300/329-6/2019 | Lakatos Dávid | 3770 Sajószentpéter, Gedely u. 29. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Szállítójármű használatának korlátozása. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés szerinti tilalmat. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lakatos Dávidot (cím:3770 Sajószentpéter, Gedely u. 29.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100 000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy amennyiben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követően tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint 4. Az Ügyfél tulajdonában illetve üzemeltetésében lévő LRZ-229 forgalmi rendszámú IVECO gyártmányú 35 C 13 típusú gépjármű faanyag kereskedelmi lánc tevékenység keretében történő Ügyfél általi használatát, illetve használatba adását a 2. és 3. pontokban foglalt feltételek teljesítéséig megtiltom. |
- | ||
2019.03.29. | 4300/593-1/2019 | Elit-Profi New Kft | 8800 Nagykanizsa, Felsőerdő utca 56. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az ELIT-PROFI NEW Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (8800 Nagykanizsa, Felsőerdő utca 56.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.03.29. | 4300/515-1/2019 | Mika Roland | 6800 Hódmezővásárhely, Gyöngy utca 38. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Mika Roland ot (lakcím: 6800 Hódmezővásárhely, Gyöngy utca 38; technikai azonosítószám: AA6001131) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.04.08. | 4300/117-2/2019 | VI-AR-TI Kereskedelmi Bt. | székhely: 2721 Pilis, Csaba u.14.; telephely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 1025/110; |
nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet naprakész dokumentációs rendszert az ellenőrzött telephely vonatkozásában, ezzel megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés, EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VI-AR-TI Kereskedelmi Bt.-t (székhely: 2721 Pilis, Csaba u.14.; telephely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 1025/110; EUTR technikai azonosító szám: AA5866836; adószám: 21372166-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.04.08. | 4300/409-5/2019 | BAUSTRAUSZ Kft. | 6400 Kiskunhalas, Mártírok útja 10. | igen | AA6261847 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegy másolatát, ezért megállapítottam, hogy az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a BAUSTRAUSZ Kft-t (székhely: 6400 Kiskunhalas, Mártírok útja 10., cégjegyzékszám: 03-09-130557, adószám: 25925199-2-03, technikai azonosító: AA6261847) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és hatóságomnak történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.04.08. | 4300/235-8/2019 | Sárközi Zsuzsanna | 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26. | igen | AA6220954 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Mindezek alapján feltételezhető, hogy az Ügyfél az erdei faválaszték szállításához nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sárközi Zsuzsannát (lakóhelye: 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26.; adóazonosító: 8427423071) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 500.000,- Ft – azaz ötszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem, továbbá 2. az Ügyfél fatermékkel, erdei faválasztékkal, tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a jelen eljárásban megnevezett – határozatom indokolásában és mellékletében részletezett – erdei faválaszték szállítmányok eredetigazolási dokumentumainak hatóságom részére történő megküldéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | |
2019.04.08. | 4300/238-3/2019 | Petrovics László | 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Petrovics László (lakóhelye: 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26., adóazonosító jel: 8492131810; törvényes képviselője: Sárközi Zsuzsanna {lakóhelye: 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26.; adóazonosító: 8427423071}) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel, erdei faválasztékkal, tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom a) a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, b) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2019.04.12. | 4300/389-3/2019 | Északerdő Zrt | 3525 Miskolc, Deák Ferenc tér 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az egynél több szállítás egy szállítójegyen történt dokumentálásával, valamint a szállítás megkezdése után történt szállítójegy kiállítással az Ügyfél megsértette az EUTR FMr. 2-4. §-aival előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket | EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhely: 3525 Miskolc, Deák Ferenc tér l.; EUTR technikai azonosító szám: AA0002844) (a továbbiakban: Ügyfél) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: - ennek keretében kötelezem i. az ellenőrzés megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; - azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | ||
2019.04.15. | 4300/319-4/2019 | Véghné Szabó Ágnes | 7226 Kurd, Ady Endre utca 45/B | igen | AA3546233 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat bevétel elkobzásának elrendeléséről. | Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Véghné Szabó Ágnes-t (cím: 7226 Kurd, Ady Endre utca 45/B; erdőgazdálkodói kód: 4014400) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem, továbbá 2. elrendelem a 2018.09.09-én keltezett, az Ügyfél és Végh Dániel között létrejött adásvételi szerződésben foglaltak szerint Ligetfalva 032 hrsz. alatt található Ligetfalva 8 B és 8 C jelű erdőrészletek teljes lábonálló fatömegének és darálék anyagának értékesítéséből származó bevétel, azaz 17 000 000 Ft. – tizenhétmillió forint - elkobzását. |
- | |
2019.04.15. | 4300/108-3/2019 | Végh Dániel | 7226 Kurd, Ady Endre utca 45/B | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat bevétel elkobzásának elrendeléséről. | Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozn. Az Ügyfél tudatában volt annak a ténynek, hogy az általa megvásárolt és továbbértékesített fatermék illegális kitermelésből származik, így nem felel meg a jogszabályokban foglalt előírásoknak, azonban a faterméket nem vonta ki a forgalomból, nem hívta vissza és így a megtett intézkedéseiről sem tájékoztatta az erdészeti hatóságot. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A § (7) bekezdés f) pont; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Végh Dániel-t (cím: 7226 Kurd, Ady Endre utca 45/B; erdőgazdálkodói kód: 6421863) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem, továbbá 2. elrendelem az Ügyfél és az Agro-Cup Kft. között létrejött, 2018.09.28-án kelt szerződésben foglalt Ligetfalva 8 B és 8 C erdőrészleteken letermelt erdei faválaszték értékesítéséből származó, az AL5554531 sorszámú pénztárbizonylat (kelt: 2018.11.05.) szerinti bevételből 10 125 700 Ft. – tízmillió százhuszonötezer-hétszáz forint elkobzását az Ügyféltől. |
- | ||
2019.07.16. | 4300/137-6/2019 | Agro-Cup Kft. | 6348 Érsekhalma, Hild sor 24. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatremék elkobzása, erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedlmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél a szállítójegyek kitöltése során valótlan adatokat adott meg, ezzelnem biztosította a fatermék nyomon követhetőségét. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát, ezzel elmulasztotta a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az illegálisan kitermelt fatermék egy részét az Ügyfél értékesítette, annak ellenére, hogy az Ügyfélnek tudnia kellett az érintett faanyag jogszabályba ütköző eredetéről, azonban az eljárásom során megállapítottak szerint az érintett faterméket az Ügyfél nem hívta vissza, ill. a fatermék visszahívásáról nem tájékoztatta hatóságomat | Evt. 90/A. § (6) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/A. § (7) bekezdés f) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Agro-Cup Kft. vel (székhelye: 6348 Érsekhalma, Hild sor 24.; adószáma: 13758521-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem a 04.4/1302-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés, ill. a 04.4/1303-3/2018. számú végzés alapján zár alá helyezett, - Ligetfalva 8C erdőrészletben található 44,6 m3 cser rönk, 2,898 m3 kocsánytalan tölgy rönk, - Ligetfalva 8C erdőrészlet déli részével határos földrészleten található 76,4 m3 akác rönk, 0,3 m3 kocsánytalan tölgy tűzifa, 60 m3 cser tűzifa, 233 m3 akác tűzifa, - Ligetfalva, Petőfi u. 39. szám melletti földrészleten található 31 m3 kocsánytalan tölgy rönk, 16 m3 cser rönk, 1 m3 madárcseresznye rönk, 166 m3 akác tűzifa, - Ligetfalva 11E erdőrészlet nyugati szélén 5,88 m3 cser, gyertyán, mezei juhar, akác tűzifa, - Ligetfalva 7K erdőrészlet délnyugati sarkában, ill. azzal határosan található 960,75 űrméter apríték alapanyag elkobzását. Az elkobzott faanyagot – a Ligetfalva 7K erdőrészlet délnyugati sarkában, ill. azzal határosan található 960,75 űrméter apríték alapanyag kivételével – az Ügyfélnek a Zalaerdő Zrt. Hetési rakodójára (Zalaegerszeg 01042/1 hrsz. „a” alrészlet, erdőtervi jele Zalaegerszeg 79TI) kell saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül 8 és 16 óra között munkanapon beszállítani és lerakodni. A beszállítást megelőzően három nappal az Ügyfélnek értesíteni kell hatóságomat az eutr@nebih.gov.hu. elektronikus címen a szállításhoz szükséges felterhelés megkezdésének tervezett időpontjáról. Ligetfalva 7K erdőrészlet délnyugati sarkában, ill. azzal határosan található 960,75 űrméter apríték alapanyag elkobzása helyben hagyással történik. 2. Az Ügyfelet 2.000.000,- Ft – azaz kettőmillió forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.04.23. | 4300/423-4/2019 | Tom-Petrol Kft. | 6414 Pirtó, 072/6. hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatermék elkobzásának az elrendelése. Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél a telephelyén más tulajdonát képező faanyagot is tárol, azonban ezen faanyagok egyértelmű beazonosítását biztosító adatok, valamint ezen faanyagok tulajdonosára vagy rendelkezésre jogosultjára vonatkozó adatok az EUTR FMr. 8. § (4) bekezdésében előírtaknak megfelelően nem kerültek rögzítésre az Ügyfél nyilvántartásában. A fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását. Az Ügyfél a telephelyén megtalálható erdei faválaszték (tűzifa) üzleti év első napja szerinti (2019. január 1.) nyitó készletét nem vette nyilvántartásba az üzleti év első hónapjának a végéig, vagyis 2019. január 31-ig, emiatt az Ügyfél elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tom-Petrol Kft. (székhely: 6414 Pirtó, hrsz. 072/6; adószám: 25708231-2-03; EUTR technikai azonosító szám: 5864991) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben, 1. elrendelem az Ügyfél rendelkezése alatt álló, a 4300/423-1/2019. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 6414 Pirtó, 072/6. helyrajzi szám alatt zárlat alá helyezett 30,4 m3 tűzifa elkobzását. 2. 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírságot szabok ki. |
- | ||
2019.04.17. | 4300/534-2/2019 | Stonedo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft | 9431 Fertőd, Bartók Béla utca 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Stonedo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (cím: 9431Fertőd, Bartók Béla utca 1.; adószám: 23943890-2-13; EUTR technikai azonosítója: AA5816628) (a továbbiakban: Ügyfél), figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.05.08. | 4300/397-4/2019 | Tűzifa-Telep Kft. | 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 256. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási feltételeket. | UTR rendelet 5. cikk; EUTR vhr. 9-11. § és EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tűzifa-Telep Kft.-t (székhely: 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 256.; EUTR technikai azonosító száma: AA5837621) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.04.24. | 4300/772-1/2019 | Zemplén-Wood Trans Kft. | 3871 Méra, 31. hrsz | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zemplén-Wood Trans Kft.-t (székhelye: 3871 Méra, 31. hrsz; EUTR azonosító: AA5859962; adószám: 25147296-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.05.23. | 4300/269-9/2019 | Bekő Zsolt | 9174 Dunaszeg, Széchenyi u. 21. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött vásárolt és értékesített, valamint saját felhasználású faanyagra vonatkozó nyilvántartásai nem feleltek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésben előírtaknak. A 2018-as üzleti évre vonatkozó nyitó készlet felvételének elmaradásával az Ügyfél elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bekő Zsoltot (9174 Dunaszeg, Széchenyi u. 21.; erdőgazdálkodói kódjai: 3501040, 3701946; EUTR technikai azonosító szám: AA6239268) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.05.09. | 4300/699-5/2019 | ROB-MAX TRANS Kft. | 4251 Hajdúsámson, Szatmári út 35. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél helyszíni ellenőrzés során tett nyilatkozata szerint az ellenőrzött telephely vonatkozásában nem vezet naprakész dokumentációs rendszert a készletekre vonatkozóan. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait) és az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a ROB-MAX TRANS Kft.-t (cím: 4251 Hajdúsámson, Szatmári út 35.; adószám: 25993358-2-09; EUTR technikai azonosító szám: AA5919789) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.05.23. | 4300/755-2/2019 | Klikk-Bútor Kft. | 1114 Budapest, Mészöly út 4. al. 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KLIKK-BÚTOR Korlátolt Felelősségű Társaságot (1114 Budapest, Mészöly út 4. al.1.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységének reklámozását pedig megtiltom a 2. pontban foglalt feltétel teljesítéséig. |
- | ||
2019.05.10. | 4300/624-7/2019 | Heavy Machinery Kft. | 6078 Jakabszállás, III. kerület 036/209 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által adatszolgáltatása során benyújtott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HEAVY MACHINERY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6078 Jakabszállás, III. kerület 036/209, adószám: 14476990-2-03, technikai azonosító: AA5838239) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.07.17. | 4300/698-5/2019 | Néző János | 4251 Hajdúsámson Martinka, Rezeda u. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása és figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felhívás nyilvántartásba bejelentett adatok változásának bejelentésére. Fatermék forgalomból történő kivonása. | Az Ügyfél a telephely vonatkozásában nem vezet naprakész dokumentációs rendszert (nyilvántartást) az általa vásárolt és értékesített faanyagokra vonatkozóan. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait) és az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Néző Jánost (4251 Hajdúsámson Martinka, Rezeda u. 2.; EUTR technikai azonosító szám: AA6103280) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. figyelmeztetésben részesítem; 3. felhívom, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplőkről vezetett nyilvántartásban rögzített adataiban (Ügyfél telephelyének címe) bekövetkezett változást határozatom kézhezvételétől számított 15 napon belül jelentse be a hatóságom honlapján elérhető elektronikus felületen keresztül. 4. Elrendelem a 2019. április 9-ei helyszíni ellenőrzés során, az Ügyfél 4251 Hajdúsámson-Martinka, Sámsoni út 9. szám alatti telephelyén található jelölő festékkel megjelölt 2 db vegyes fafajú tűzifa rakatok összesen 5,7 m3 mennyiségű faanyagának a forgalomból való kivonását, és megtiltom annak Ügyfél általi további forgalmazását, beleértve annak térítésmentes átadását, ajándékozását is. |
- | ||
2019.05.31. | 4300/627-5/2019 | Tar Zoltán | 7936 Szentlászló, Zrínyi u. 19/A | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Tar Zoltánt (cím: 7936 Szentlászló, Zrínyi u. 19/A) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget. |
- | ||
2019.05.23. | 4300/960-2/2019 | Zalaerdő Zrt | 8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zalaerdő Zrt.-t (8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.05.31. | 4300/958-2/2019 | Széphalmi László | 9026 Győr, Patak u.3. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR vhr.12. § (1) bekezdésben, illetve az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát, ezzel elmulasztotta a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Széphalmi László-t (lakcíme: 9026 Győr, Patak u. 3.; technikai azonosító száma: AA3111882) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.06.03. | 4300/629-7/2019 | Orsós János | 7552 Rinyabesenyő, Petőfi u. 31. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés regisztrációra. Fatermékkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte meg az általa vásárolt, illetve értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását, így annak hiányát kellett megállapítanom. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Jánost (7552 Rinyabesenyő, Petőfi u. 31.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.06.07. | 4300/260-16/2019 | Varga László | 7140 Bátaszék, Dolina u. 2/A. | igen | AA5999451 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított, vásárolt, ill. értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer, kereskedői EUTR nyilvántartás), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Varga László -t (székhely: 7140 Bátaszék, Dolina u. 2/A.; születési idő: 1985. augusztus 27.; technikai azonosító szám: AA5999451) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2019.06.12. | 4300/974-1/2019 | EVING Erdészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 4264 Nyírábrány, Határőr u. 45. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított illetve vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az EVING Erdészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (cím: 4264 Nyírábrány, Határőr u. 45., adószám: 24123686-2-09, EUTR technikai azonosító: AA5856600) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.05.29. | 4300/849-4/2019 | KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft. | 7700 Mohács, Budapesti országút 72. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Feltárt hiányosságok megszüntetésé-re kötelezés. | Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft.-t (székhely: 7700 Mohács, Budapesti országút 72.; adószám: 13355104-2-02; EUTR technikai azonosító szám: AA5841200) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 100.000 ,- Ft – azaz egyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem, továbbá 2. a feltárt – jelen határozat indokoló részben részletezett – hiányosságok megszüntetésére kötelezem azzal, hogy a hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül köteles értesíteni az erdészeti hatóságot. |
- | ||
2019.06.07. | 4300/428-16/2019 | Kiss István | 3837 Csenyéte, Petőfi u. 6. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem válaszolt, ezért az általa előállított/vásárolt/értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartása (dokumentációs rendszer) hiányát kellett megállapítanom. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kiss Istvánt (lakóhely: 3837 Csenyéte, Petőfi u. 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 100.000 ,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.06.11. | 4300/514-6/2019 | Farkas Mihály | 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 1 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. Bevétel elkobzásának elrendelése. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak megfelelő, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti, a fatermék nyomon követését biztosító dokumentációs rendszert. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Farkas Mihályt (8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 1. A. lph. fsz. 1.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben is kíván az erdőgazdálkodási területén kívülről származó fatermékhez kapcsolódó faanyag kereskedelmi tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének ezen tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. 4. Elrendelem az illegális eredetűnek minősülő – indokoló részben körülírt – fatermék Ügyfél által történt értékesítéséből származó 138.000,- Ft – azaz százharmincnyolcezer forint – bevétel elkobzását. |
- | ||
2019.06.06. | 4300/120-2/2019 | Dobi-Fa Faipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 4220 Hajdúböszörmény, Szilágyi Erzsébet körút 59. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék forgalmazásának, ill. reklámozásának tiltása. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2018. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél által az eljárás során megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Dobi-Fa Faipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t (4220 Hajdúböszörmény, Szilágyi Erzsébet körút 59., EUTR technikai azonosító szám: AA5858275) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Elrendelem a 04.4/2085-1/2018. számú jegyzőkönyv részét képező fatermék felvételi lapon rögzített, és zár alá vett 79,87 m3 nemesnyár fafajú faanyag, vagy az abból készült fatermék forgalomból való kivonását, illetve a fatermék forgalmazásának reklámozását megtiltom. 3. A 2. pont szerinti fatermék zár alá vételét megszüntetem, és annak Ügyfél részére történő kiadását rendelem el. |
- | ||
2019.06.03. | 4300/496-13/2019 | Gazsi-Holz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft | 8913 Egervár, Hegyalja u. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban, illetve nem is nyilatkozott róla, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az előírt nyilvántartás megfelelő adattartalommal történő vezetésének elmaradásával az Ügyfél elmulasztotta a nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartására előírt nyilvántartási kötelezettségét. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Gazsi-Holz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (8913 Egervár, Hegyalja u. 2.; EUTR technikai azonosító szám: AA5844113) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.06.13. | 4300/342-19/2019 | Boros Géza | 8719 Böhönye, Ady Endre u. 15. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél az illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Boros Géza Lászlót (lakóhelye: 8719 Böhönye, Ady Endre u. 15.; ismert tartózkodási helye: 8719 Böhönye, Kölcsey F. u. 26.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 300.000 ,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | ||
2019.06.07. | 4300/787-4/2019 | Pózvék és Társa Kft | 8773 Kacorlak, Zrínyi Miklós út 18. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nyilvántartása és dokumentációs rendszere nem naprakész, illetve nem biztosítja a fatermékek származási helyének megállapításához és forgalmazása nyomon követhetőségéhez szükséges információkat, ezért nem felel meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában, illetve az EUTR 5. cikkében foglalt követelményeknek. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be minden esetben haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által megküldött, az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2018. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, nem felet meg a jogszabályban előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Pózvék és Társa Kft. -t (székhely: 8773 Kacorlak, Zrínyi Miklós út 18.; adószáma: 23410307-2-20; technikai azonosító száma: AA5840377) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 1.100.000,- Ft – azaz egymillió-egyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | ||
2019.06.13. | 4300/705-2/2019 | BÖLKER Kft. | 3399 Andornaktálya, Hársfa utca 9. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzés során bemutatott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzés során bemutatott, az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációja nem felel meg az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pontjában előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a BÖLKER Kft.-t (székhely: 3399 Andornaktálya, Hársfa utca 9.; adószám: 11179955-2-10; EUTR technikai azonosító szám: AA5844630) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartásba vételi eljárása (regisztrációja) során megadott piaci besorolását az Ügyfél által ténylegesen végzett tevékenységnek megfelelően egészítse ki határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | ||
2019.07.04. | 4300/338-16/2019 | Széll Péter | 3300 Eger, Radnóti u. 26. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2018. és 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási feltételeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b), c)pont; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § és EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Széll Péter erdőgazdálkodó-t (cím: 3300 Eger, Radnóti u. 26., adószám: 61714991-2-30, erdőgazdálkodói kód: 10141278) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig, és hatóságomnak történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. |
- | ||
2019.07.01. | 4300/728-5/2019 | Bagó Erzsébet | 7631 Pécs, Paál László utca 19. | igen | AA5996234 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított illetve vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bagó Erzsébetet (lakcíme: 7631 Pécs, Paál László utca 19.; EUTR technikai azonosító: AA5996234) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | |
2019.07.15. | 4300/119-9/2019 | Mella-Trans Kereskedelmi és Szolgáltató Kft | 2724 Újlengyel, Nyári Pál utca 49. | igen | AA6259833 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), illetve nem is nyilatkozott róla, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem küldte meg az általa vásárolt és értékesített faanyagokról vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b), c) pont; Evt. 90/A. § (6) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Mella-Trans Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (2724 Újlengyel, Nyári Pál utca 49.; EUTR technikai azonosító szám: AA6259833; adószám: 25436709-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.07.02. | 4300/493-13/2019 | Egervár Község Önkormányzata | 8913 Egervár, Vár utca 2. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. Fatermék forgalomból történő kivonása. | Az Ügyfél felhívásom ellenére nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját. Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított, illetve értékesíteni kívánt fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt faanyag nyomon követhetőséget biztosító nyilvántartását, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Egervár Község Önkormányzatát (8913 Egervár, Vár u. 2.; erdőgazdálkodói kód: 4005663) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, amennyiben a jövőben is kíván az erdőgazdálkodási területén kívülről származó fatermékhez kapcsolódó faanyag kereskedelmi tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének ezen tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. 4. Elrendelem a 4300/493-4/2019. iktatószámú végzéssel zárlat alá vett, az egervári Várkastély melletti parkolóval szemben, a főút szélén máglyában készletezett 420 űrméter apríték alapanyag forgalomból való kivonását, egyben megszüntetem ezen faanyag zár alá vételét. Az Ügyfél köteles a 2018. december 3-ai keltezésű adás-vételi szerződés szerint forgalomba hozott, a fenti helyen készletezett 420 űrméter faanyag visszahívásáról gondoskodni és a megtett intézkedésről hatóságomat haladéktalanul tájékoztatni. |
- | ||
2019.06.27. | 4300/628-14/2019 | Baranya-Fa Kft. | 7735 Himesháza, Radnóti lakótelep 69. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által az eljárás során megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyet. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Baranya-Fa Kft.-t (székhely: 7735 Himesháza, Radnóti lakótelep 69.; adószám: 26195649-2-02; EUTR technikai azonosítószám: AA5986042) (továbbiakban: Ügyfél) mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.06.26. | 4300/1071-1/2019 | Bakonyerdő Zrt. | 8500 Pápa, Jókai Mór u. 46. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Korrekciós intézkedések megtételére felszólítás faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.-t (székhely: 8500 Pápa, Jókai Mór u. 46.; adószám: 11345161-2-19; EUTR technikai azonosító szám: AA0002798) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: - ennek keretében kötelezem i. az eljárás megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; - azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | ||
2019.07.09. | 4300/500-9/2019 | Kanalas György | 4264 Nyírábrány, Vámospércsi út 23/A | igen | AA6252487 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított illetve vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kanalas Györgyöt (4264 Nyírábrány, Vámospércsi út 23/A, EUTR technikai azonosító: AA6252487) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100 000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és annak hatóság általi elfogadásáig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, |
- | |
2019.07.04. | 4300/732-3/2019 | Orsós Szabolcs | 9533 Nemesszalók, Petőfi utca 11. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Szabolcs egyéni vállalkozót (székhely: 9533 Nemesszalók, Petőfi utca 11.; adószám: 66787057239; EUTR technikai azonosító szám: AA6271433) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.07.04. | 4300/601-6/2019 | László Attila | 9942 Szalafő, Papszer 31. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva László Attilá-t (lakcím: 9942 Szalafő, Papszer 31.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz egyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. amennyiben az elkövetkezőkben is faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, kötelezem, hogy a) a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget; b) a kellő gondosság elvén alapuló, valamint a fatermékek nyomon követhetőségét biztosító rendszerét hozza létre, és hatóságom részére haladéktalanul küldje meg. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. a) pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a 2.b) pont alapján a kellő gondosság elvén alapuló, valamint a fatermékek nyomon követhetőségét biztosító rendszer létrehozásáig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.07.15. | 4300/537-3/2019 | Carbonex Kft | 2837 Vértesszőlős, Határ u. 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Carbonex Kft-t (székhely:2837 Vértesszőlős, határ u. 6.; telephely: 2800 Tatabánya, Cementgyári u. 1.; adószám: 11181877-2-11; EUTR technikai azonosító szám: AA5740039) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.07.15. | 4300/1186-2/2019. 4300/1186-3/2019. |
KROMER-FA Kft. | 1161 Budapest, Máté utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél nem tudta bemutatni vásárolt, értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Kormr.3. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KROMER-FA Kft. -t (székhely: 1161 Budapest, Máté utca 2.; telephely: 7355 Nagymányok, külterület 026/70.; adószám: 14367287-2-42; EUTR technikai azonosító: AA5849062) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; |
- | ||
2019.07.09. | 4300/707-3/2019 | K és F Tűzifa Bt | 4331 Nyírcsászári, Erdőalja dűlő 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát, ezzel elmulasztotta a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a K és F Tűzifa, Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaságot (székhely: 4331 Nyírcsászári, Erdőalja dűlő 1; technikai azonosítószám: AA5836125, adószám: 22273596-2-15) (a továbbiakban: Ügyfél), 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartásba vételi eljárása (regisztrációja) során megadott tevékenységi körét az Ügyfél által ténylegesen végzett tevékenységeknek megfelelően egészítse ki határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | ||
2019.07.15. | 4300/173-9/2019 | Budapesti Erdőgazdaság Zrt | 1033 Budapest, Hévízi u. 4/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél megsértette az Evt. 90/A. § (7) bekezdés b) pontja szerint kötelezettségét, mivel a meglévő DDS szabályozása és a kialakult gyakorlata szerint nem biztosította a fatermék származásának megfelelő igazolását minden esetben, így az illegális kitermelésből származó fatermék forgalomba hozatalának elkerülése érdekében a kockázatcsökkentésről szóló döntéseit, illetve a kockázat mértékét nem az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározottak alapján hozta meg, illetve csökkentette. | EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 10. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (7) bekezdés b) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Budapesti Erdőgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhely: 1033 Budapest, Hévízi u. 4/A.; EUTR technikai azonosító szám: AA0107570) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: - ennek keretében kötelezem i. az ellenőrzés megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; - azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | ||
2019.08.01. | 4300/1226-3/2019 | Kekk Sándor | 8300 Tapolca, Kamocsa Telep 587/5 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 3. § (1) bekezdés 10. pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kekk Sándor egyéni vállalkozót (székhelye: 8300 Tapolca, Kamocsa Telep 587/5.; adószám: 53831084-2-39) (a továbbiakban: Ügyfél) figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.08.02. | 4300/328-6/2019 | Tóth László | 3776 Radostyán, Rákóczi Ferenc utca 38. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tóth László, egyéni vállalkozót (cím: 3776 Radostyán, Rákóczi Ferenc utca 38.; adószám: 67846861-1-25; technikai azonosító szám: AA6218849) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.08.02. | 4300/1185-2/2019 | Kromer Krisztián | 7355 Nagymányok, Kültelek 6. (026/70 hrsz) | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél nem tudta bemutatni vásárolt, értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Kormr.3. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kromer Krisztián egyéni vállalkozót (cím: 7355 Nagymányok, Kültelek 6. (026/70 hrsz.); adószám: 68857170-1-37; EUTR technikai azonosító száma: AA6091231)(a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.08.02. | 4300/973-4/2019 | Dóczy István | 2645 Nagyoroszi, Dózsa Gy. u. 16. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Dóczy István (székhely: 2645 Nagyoroszi, Dózsa Gy. u. 16.; adószám: 49262362-2-32) (a továbbiakban: Ügyfél) egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.08.02. | 4300/755-3/2019 | Klikk-Bútor Kft. | 1114 Budapest, Mészöly út 4. al. 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Ismételt kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél a faanyag kereskedelmi láncbeli tevékenységét felfüggesztő, 4300/755-2/2019. számú, jogerős és végrehajtható határozat ellenére továbbra is a faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végzett. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90/K. § cb) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KLIKK-BÚTOR Korlátolt Felelősségű Társaságot (1114 Budapest, Mészöly út 4. al.1.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.07.31. | 4300/541-3/2019 | HK Supermarket Kft. | 2475 Kápolnásnyék, Fő utca 47. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzésen bemutatott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által bemutatott nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felel meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HK Supermarket Kft.-t (székhely: 2475 Kápolnásnyék, Fő utca 47.; adószám: 11454513-2-07; EUTR technikai azonosító szám: AA0112048) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.07.17. | 4300/1259-1/2019 | Lojek és Társa Kft. | 8083 Csákvár, Gánti utca 15. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Lojek és Társa Kft.-t (székhely: 8083 Csákvár, Gánti utca 15.; adószám: 26211774-2-07; EUTR technikai azonosító szám: AA5973206) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.07.18. | 4300/326-9/2019 | Janter kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 7624 Pécs, Ifjúság u. 5/A 9. em. 27. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Janter Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (7624 Pécs, Ifjúság u. 5/A 9.em 27., adószám: 10571646-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.07.17. | 4300/1193-3/2019 | F&B Kft. | 1022 Budapest, Bimbó út 42/B. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az F&B Kft-t (székhely: 1022 Budapest, Bimbó út 42/B.; adószám: 10887680-2-41; erdőgazdálkodói kód: 09096001) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.08.02. | 4300/1260-1/2019 | Mikodi Gábor | 2476 Pázmánd, Fő utca 36. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Mikodi Gábor egyéni vállalkozót (székhely: 2476 Pázmánd, Fő utca 36.; adószám: 51394114-2-27; EUTR technikai azonosító szám: AA3496428) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.07.17. | 4300/773-6/2019 | NYÍR-FA IMPEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 4400 Nyíregyháza, Diák utca 33. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A helyszíni ellenőrzést megelőzően az Ügyfél nem rendelkezett az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerrel. Kellő gondosság elvén alapuló rendszer hiányában az Ügyfél az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti kockázatértékelést és 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti kockázatcsökkentést sem végzett, ill. azt nem dokumentálta. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NYÍR-FA IMPEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (cím: 4400 Nyíregyháza, Diák utca 33.; adószám: 11866550-2-15, technikai azonosító: AA6280242) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. kötelezem, hogy az indokoló részben feltárt hiányosságokat szüntesse meg és - hozza létre a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként; - leltározza fel és rögzítse a nyilvántartásában az Ügyfél erdei faválasztékai - jelen határozat kézhezvételének napjára (fordulónap) vonatkozó - készletadatait fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban és a fenti dokumentumokat a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül küldje meg másolatban. |
- | ||
2019.07.18. | 4300/620-3/2019 | Lábod Község Önkormányzata | 7551 Lábod, Kossuth u. 57. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél megküldött erdei faválasztékainak 2018 és 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készlete nem felelt meg a jogszabályban előírtaknak. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 4. cikk (3) bekezdése és 6. cikk (1) bekezdés a) pont; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lábod Község Önkormányzatá -t (7551 Lábod, Kossuth u. 57.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, amennyiben az elkövetkezőkben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a piaci szereplő k részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárás és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszer (továbbiakban: DDS nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.07.24. | 4300/1189-4/2019 | Kiss-Hevesi Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. | 1063 Budapest, Szinyei Merse u. 10. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által az ellenőrzés során bemutatott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak | Evt. 90/A. § (6) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kiss-Hevesi Bt. (székhely: 1063 Budapest, Szinyei Merse u. 10, adószám: 21958025-2-42, EUTR technikai azonosító: AA5811252) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.08.02. | 4300/931-5/2019 | Kálóczi László | 8360 Keszthely, Szendrey major 3. fsz.2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kálóczi László (cím: 8360 Keszthely, Szendrey major 3. fsz. 2.,) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget. |
- | ||
2019.08.02. | 4300/847-4/2019 | Kiss Olivér | 8471 Nemeshany, Petőfi u. 41. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél felhívásom ellenére nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés;Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kiss Olivért (8471 Nemeshany, Petőfi u. 41.; adószám: 65278673-2-39) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | ||
2019.08.12. | 4300/1286-2/2019 | Tiszaszigeti Tüzép Kft | 6756 Tiszasziget, Május 1. utca 1. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság kiszabása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés , bejelentési kötelezettség teljesítésének elmulasztása, zárlati intézkedés megszegése miatt. | Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél a faanyag kereskedelmi láncbeli tevékenységét felfüggesztő, 04.4/467-4/2018. számú, jogerős és végrehajtható határozat ellenére faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végzett. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. | EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90/K. § ce) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tiszaszigeti Tüzép Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 6756 Tiszasziget, Május 1. utca 1./A. épület; adószáma: 25096853-2-06; EUTR technikai azonosító száma: AA6241171) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.08.07. | 4300/602-8/2019 | Boór Attila | 9941 Őriszentpéter, Városszer 59. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte meg az általa előállított/vásárolt/értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról/vevőiről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (rostfa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Boór Attilá-t (lakcím: 9941 Őriszentpéter, Városszer 59.; ) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 150.000,- Ft – azaz százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, amennyiben az elkövetkezőkben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.08.12. | 4300/124-10/2019 | Lakics Ferenc | 9798 Ják, Rákóczi u. 33. | igen | AA5842302 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. Bevétel elkobzása. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított/vásárolt/értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2018. és 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Nyilvántartásomat megvizsgálva megállapítottam, hogy az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél által vásárolt fatermékek nem feleltek meg az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban, ill. a magyar jogszabályokban foglalt előírásoknak, azonban az Ügyfél az érintett fatermékeket a rendelkezésre álló információk alapján nem hívta vissza, ill. a fatermékek visszahívásáról nem tájékoztatta hatóságomat. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés;EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (7) bekezdés f) pont; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lakics Ferenc-et (lakcím: 9798 Ják, Rákóczi u. 33.; adószáma: 66071967-2-38; technikai azonosító száma: AA5842302) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. 3. Elrendelem a László Attilától (Szalafő, Papszer 31.) 2017. szeptember 4-én, 5-én és 6-án, ill. a Boór Attilától (Őriszentpéter, Városszer 115.) 2017. november 9-én megvásárolt és a FALCO Zrt. szombathelyi telephelyére (Szombathely, Vépi út) beszállított fatermék értékesítéséből származó bevétel, azaz 1.733.880,- Ft – egymillió-hétszázharmincháromezer-nyolcszáz-nyolcvan forint – elkobzását. |
- | |
2019.10.02. | 4300/530-6/2019 | Zakál Lajos | 5920 Csorvás, Bacsó Béla u. 60. | igen | AA0408451 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. Fatermék forgalomból történő kivonása. | Az Ügyfél nem biztosította a fatermékek nyomon követését szolgáló nyilvántartásának teljeskörű vezetését. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél a faanyag tömegének méréséhez hitelesített mérleggel rendelkezik, ennek ellenére a fogyasztók részére tömegben történő értékesítés esetén nem adott át mérlegjegyet. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Zakál Lajost (5920 Csorvás, Bacsó Béla u. 60.; EUTR technikai azonosító szám: AA0408451; adószám: 44722809-2-24) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. 3. Elrendelem a 4300/530-1/2019. iktatószámú helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel az Ügyfél 5920 Csorvás, Bacsó Béla u. 60. szám alatti székhelyén 2019. június 12-én zárlat alá vett 25,6 m3 kalodás tűzifa forgalomból való kivonását, és megtiltom annak Ügyfél általi további forgalmazását, beleértve annak térítésmentes átadását, ajándékozását is. |
- | |
2019.08.28. | 4300/1294-1/2019 | Szigeti Zoltán | 2030 Érd, Cserje u. 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Jogsértések megállapítása. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem küldte meg az általa előállított, vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva megállapítom, hogy Szigeti Zoltán (lakcím: 2030 Érd, Cserje u. 1.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplő, az indokoló részben kifejtettek alapján a faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogszabályi előírásokat megsértette. Egyben kötelezem az Ügyfelet, amennyiben a továbbiakban is a faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenyég továbbfolytatása előtt tegyen eleget. |
- | ||
2019.08.12. | 4300/582-6/2019 | Begovácz Zoltán | 7668 Keszü, Szőlőhegy 692. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított, vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyféltől bekértem a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartását. A nyilvántartást az Ügyfél nem küldte meg, arról nem is nyilatkozott, ezért annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Begovácz Zoltánt (cím: 7668 Keszü, Szőlőhegy 692.; erdőgazdálkodói kód: 6001035) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 600.000,- Ft – azaz hatszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.08.12. | 4300/429-6/2019 | Kótai Tibor | 3815 Gadna, Fő út 42. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított, vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyféltől bekértem a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartását. A nyilvántartást az Ügyfél nem küldte meg, arról nem is nyilatkozott, ezért annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés;EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kótai Tibort (cím: 3815 Gadna, Fő út 42.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván folytatni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget; 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és annak hatóság általi elfogadásáig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.07.30. | 4300/664-5/2019 | Árnyaserdő Szolgáltató Bt. | 8799 Pakod, Fő u. 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által megküldött dokumentumokat megvizsgálva megállapításra került, hogy azok – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél megküldte az erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét, azonban az nem felelt meg a jogszabályban előírtaknak. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Árnyaserdő Szolgáltató Bt-t (8799 Pakod, Fő u. 7.; adószám: 21058929-2-20; EUTR technikai azonosító szám: AA5880933) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.08.28. | 4300/105-20/2019 | Vallyon Zsolt | 2030 Érd, Bajuszfű utca 51. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartás nem felelt meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; Evt. 90/A. § (6) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva dr. Vallyon Zsoltot (lakcím: 2030 Érd, Bajuszfű utca 51.; erdőgazdálkodói kód: 4013389) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárást, illetve az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszert (továbbiakban: DDS) teljes körűen hozza létre, és annak – a rendelkezésre álló adatok alapján 2018. január 1-től a vevőkre, ill. az előállított fatermékekre vonatkozó nyilvántartásait is tartalmazó – másolatát a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül küldje meg. |
- | ||
2019.09.16. | 4300/1236-4/2019. | KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft. | 7700 Mohács, Budapesti országút 72. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft.-t (székhely: 7700 Mohács, Budapesti országút 72.; adószám: 13355104-2-02; EUTR technikai azonosító szám: AA5841200) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 100.000 ,- Ft – azaz egyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; |
- | ||
2019.08.05. | 4300/172-10/2019 | Szántó TREE Kft. | 2081 Piliscsaba, Garancsi út 25. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt, valamint faanyag elkobzása. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél az ellenőrzés időpontjáig nem vezette a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartását. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél által az eljárás során megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által az eljárás során megküldött dokumentáció kizárólag az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti adatokat tartalmazza, azokat sem teljes körűen, viszont az Ügyfél sem a 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti kockázatértékelést, sem a c) pontja szerinti kockázatcsökkentést nem végzett, ill. azt nem dokumentálta. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b), c) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Szántó TREE Kft.-t (székhely: 2081 Piliscsaba, Garancsi út 25., technikai azonosítószám: AA5861257; adószám: 14252578-2-13 (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 4300/172-1/2019. számú helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján: az 2081 Piliscsaba, 3902/14 helyrajzi szám alatti telephelyen a jegyzőkönyv részét képező Fatermék felvételi lap szerinti zár alá vett - 412 db kalodás tűzifát (1*1*1,7 m) bükk fafajú, - 198 db kalodás tűzifát (1*1*1,7 m) cser, kocsánytalan tölgy fafajú, - 30 db kalodás tűzifát (1*1*1 m) cser, kocsánytalan tölgy, bükk fafajú, - 83 db kalodás gyújtós (1*1*1,7 m) bükk, cser, kocsánytalan tölgy fafajú, - 5 db kalodás tűzifát (1*1*1,7 m) cser, bükk, kocsánytalan tölgy fafajú azaz összesen 728 db kalodás faanyag elkobzását. 3. Kötelezem az Ügyfelet, hogy az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban EUTR rendelet) 4., 5., 6. cikkében és erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt erdei faválasztékra (beszerzés, feldolgozás, készletezés, kiszállítás, mértékegységek és átváltási tényezők) kiterjedő kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárását, illetve ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerét a határozatom véglegessé válásától számított 30 napon belül küldje meg. |
- | ||
2019.08.28. | 4300/399-6/2019 | Orsós Péter | 7300 Komló, Jó szerencsét utca 30. mfszt 2. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2018-as és 2019-es üzleti évek év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa vásárolt/értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról/vevőiről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél sem az ellenőrzés, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, nyomon követhetőségét. | EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Pétert (lakcím: 7300 Komló, Jó szerencsét utca 30. mfszt. 2; technikai azonosítószám: AA6234907) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz Kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.08.26. | 4300/417-10/2019 | Nagy Attila | 8931 Vöckönd, Kölcsey Ferenc u. 9. | igen | AA6356998 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása és faanyag elkobzása. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél az ellenőrzés alá vont telephelyen végzett tevékenysége tekintetében nem vezette az Evt. 90/A. § (6) bekezdés szerinti naprakész dokumentációs rendszert, valamint nem tudta bemutatni az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, az erdei faválasztékok 2018. és 2019. évek első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél nem tudta bemutatni vásárolt, értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem tudta igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nagy Attilát (8931 Vöckönd, Kölcsey Ferenc u. 9.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplő részére, 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 4300/417-1/2019. számú helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a 8931 Vöckönd, Kölcsey Ferenc utca 9. szám alatti telephellyel szemben lévő területen zárolt összesen 115,08 köbméter vegyes fafajú (akác és gyertyán) tűzifából 85,08 köbméter faanyag elkobzását. 2. 150.000,- Ft – azaz egyszáz-ötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 3. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 4. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.08.05. | 4300/1372-1/2019 | SEFAG Zrt | 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. utca 21. | nem | AA0537746 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A DDS jogsértő rendelkezéseivel az Ügyfél megsértette az Evt. 90/A. § (7) bekezdés b) pontja szerint kötelezettségét. | EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/A. § (7) bekezdés b) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.-t (székhely: 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. utca 21.; adószám: 11227003-2-14; EUTR technikai azonosító: AA0537746) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: - ennek keretében kötelezem i. az eljárás megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; - azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről, a vonatkozó dokumentumok másolatban való megküldésével jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | |
2019.08.14. | 4300/703-10/2019 | Hegyi Árpád | 8582 Farkasgyepű, Ifjúság u. 5. | igen | AA5850064 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte meg az általa előállított/vásárolt/értékesített, ill. azok eladóiról/vevőiről fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem vezet szigorú számadású nyilvántartást az általa használt szállítójegy tömbökről. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. Az eljárásom során megállapítást nyert, hogy az Ügyfél a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követési eljárása dokumentációs rendszerének adatait nem őrizte meg öt évig. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; Evt. 90/A. § (7) bekezdés a) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Hegyi Árpád József (székhely: 8582 Farkasgyepű, Ifjúság u. 5.; adószám: 54143694-1-39; EUTR technikai azonosító szám: AA5850064) (a továbbiakban: Ügyfél) egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc regisztrált szereplői részére előírt változás bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont szerint – az indokolásban kifejtettek miatt – szükséges változás bejelentési kötelezettség teljesítéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.08.14. | 4300/1227-5/2019 | Papp Lajos Árpád | 8315 Gyenesdiás, Pilikáni utca 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés intézkedések megtételére. | Az Ügyfél által megküldött kereskedői EUTR nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak, mert az egyes fatermékek. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem minden esetben került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Papp Lajos Árpád (székhely: 8315 Gyenesdiás, Pilikáni utca 7.; adószám: 77296401-1-40; EUTR technikai azonosító szám: AA6212876) egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. az indokoló részben részletesen kifejtett, feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezem azzal, hogy az Ügyfél a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről – a vonatkozó dokumentumok másolatban való megküldésével – jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles írásban – postai vagy írásbelinek minősülő elektronikus úton – értesíteni. |
- | ||
2019.09.16. | 4300/531-6/2019 | Maximum Speed Kft. | 2890 Tata, Szomódi 2046/24 hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által kiállított szállítójegyeken a tűzifa értékesítése tömegre történt, azonban a szállítójegyeken nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanúsító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra mérlegelési jegy. | EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4.§ és 10.§; EUTR FMr 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Maximum Speed Kft-t (cím: 2890 Tata, Szomódi 2046/24 hrsz., adószám: 23100974-2-11, technikai azonosító: AA6135757) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.09.16. | 4300/1192-4/2019 | Mészáros Zoltán Imréné | 5600 Békéscsaba, Mátyás király utca 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Nyilvántartásomat megvizsgálva megállapítottam, hogy az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 5. cikk; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Mészáros Zoltán Imréné egyéni vállalkozót (székhely: 5600 Békéscsaba, Mátyás király utca 7.; EUTR technikai azonosítószám: AA5952416) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 500.000,- Ft – azaz ötszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy az Evt. 90/F. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartásba vételi eljárása (regisztrációja) során tevékenységi helyeként megadott székhely címét az Ügyfél által telephelyként ténylegesen használt tevékenységi helyre módosítsa határozatom véglegessé válását (kézhezvételét) követő 8 napon belül, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | ||
2019.08.12. | 4300/538-3/2019 | BERÉNYFA Faipari és Kereskedelmi Kft. | 5100 Jászberény, Jákóhalmi út 24/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés DDS megküldésére. | A jegyzőkönyv megállapításai szerint az Ügyfél nem rendelkezik az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerrel. Kellő gondosság elvén alapuló rendszer hiányában az Ügyfél az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti kockázatértékelést és 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti kockázatcsökkentést sem végzett, azt nem dokumentálta. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait) az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (kalodás tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a BERÉNYFA Faipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság-t (székhely: 5100 Jászberény, Jákóhalmi út 24/A, cégjegyzékszám: 16-09-016748, adószám: 12519804-2-16, technikai azonosító: AA5849848) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy az indokoló részben feltárt hiányosságokat szüntesse meg és - hozza létre a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárást és az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerét, amely tartalmazza az Ügyfél által 2019. 01. 01-től vásárolt és értékesített/forgalomba hozott fatermékekről, azok eladóiról, illetve a vevőkről vezetett nyilvántartásait, valamint a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 8. § (1) bekezdésében előírtak szerinti a nyilvántartás mértékegységének (tárolás, feldolgozás, ill. értékesítés során történő) változása esetén az egyes mértékegységek közötti átváltás, ill. az egyes fatermékek közötti átminősítés alapelveit, átváltó számait tartalmazó dokumentumot, - leltározza fel és rögzítse a nyilvántartásában az Ügyfél erdei faválasztékai - jelen határozat kézhezvételének napjára (fordulónap) vonatkozó - készletadatait fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban és a fenti dokumentumokat a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül küldje meg másolatban. |
- | ||
2019.08.28. | 4300/1191-5/2019 | Delta Tüzép Kft. | 1141 Budapest, Szugló u. 82. | igen | AA6450139 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa vásárolt és értékesített, ill. azok eladóiról és vevőiről fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél sem az ellenőrzés, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, nyomon követhetőségét. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Delta Tüzép Kft.-t (székhely: 1141 Budapest, Szugló u. 82., telephely: 5600 Békéscsaba, Pataky László u. 6295/1. hrsz, adószám: 25983256-2-42) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.08.29. | 4300/421-15/2019 | Burai Csaba | 8796 Türje, Kosuth utca 25. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások, bizonylatok (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2018. és 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §;EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Burai Csaba erdőgazdálkodót (cím: 8796 Türje, Kossuth utca 25.; erdőgazdálkodói kód: 4013188, adószám: 66956723-1-40) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (DDS) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. |
- | ||
2019.08.29. | 4300/1378-3/2019 | Szilvási Zoltán | 8581 Bakonyjákó, Kossuth utca 50. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szilvási Zoltán egyéni vállalkozót (székhely: 8581 Bakonyjákó, Kossuth utca 50.; adószám: 54012637-2-39; EUTR technikai azonosító szám: AA5846160) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.08.26. | 4300/1400-1/2019 | Zalaszentlőrinci Erdőbirtokossági Társulat | 8921 Zalaszentlőrinc, Petőfi Sándor utca 18. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát, ezzel elmulasztotta a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. A megküldött dokumentumokat az Ügyfél által forgalmazott faanyagok – kellő gondosság elvén alapuló – nyomon követhetősége érdekében létrehozott dokumentációs rendszerének tekintettem, amely nem felel meg az Evt. 90/A § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában foglaltaknak. | EUTR FMr. 7. § (2) és (3)bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; Evt. 90/A. § (6) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zalaszentlőrinci Erdőbirtokossági Társulatot (8921 Zalaszentlőrinc, Petőfi Sándor utca 18.; erdőgazdálkodói kód: 4013104, adószám: 14368848-1-20) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.09.10. | 4300/1256-6/2019 | Berényi István | 7987 Istvándi, Kossuth L. u. 31. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Berényi Istvánt (lakcíme: 7987 Istvándi, Kossuth L. u. 31.; születési helye és ideje: Barcs, 1969.01.15.; anyja neve: Balogh Erzsébet; adószáma: 53166582-1-34) (a továbbiakban: Ügyfél) figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||||
2019.08.22. | 4300/1310-2/2019 | SZAMOSI TÜZÉPKER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 5666 Medgyesháza, Szondi u. 36. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél a helyszíni ellenőrzés során elismerte, hogy az általa vásárolt, illetve értékesített fatermékekről nem vezet naprakész dokumentációs rendszert (nyilvántartást). Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait) és az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként. Az Ügyfél által bemutatott szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a SZAMOSI TÜZÉPKER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (5666 Medgyesegyháza, Szondi u. 36; adószám: 11950253-2-04; EUTR technikai azonosító szám: AA0480316) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.08.26. | 4300/1234-3/2019 | VIRR-ADAT 2004 Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. | 8500 Pápa, Margaréta utca 34. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés készletnyilvántartás megküldásáre. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Ügyfél nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. A jegyzőkönyv tanúsága szerint az Ügyfél nem vezet az általa alkalmazott szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást. Nyilvántartásomat megvizsgálva megállapítottam, hogy az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezését, azt csak az ellenőrzést követően tette meg. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. | EUTR Korm. r. 3. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VIRR-ADAT 2004 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság-t (székhely: 8500 Pápa, Margaréta utca 34., cégjegyzékszám: 19-06-507832, adószám: 21994773-2-19, technikai azonosító: AA5857588) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy az indokoló részben feltárt hiányosságokat szüntesse meg és - leltározza fel és rögzítse a nyilvántartásában az Ügyfél erdei faválasztékai - jelen határozat kézhezvételének napjára (fordulónap) vonatkozó - készletadatait fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban, - küldje meg az Ügyfél erdei faválasztékainak 2019. üzleti évi nyitókészletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban, - küldje meg az Ügyfél erdei faválasztékainak feldolgozása során alkalmazott átváltási tényező(ke)t, és a fenti dokumentumokat a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül küldje meg másolatban. |
- | ||
2019.09.03. | 4300/1231-2/2019 | Szőllősi Zoltán István | 5121 Jászjákóhalma, Jókai Mór út 23. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR 5. cikkében előírtaknak megfelelő, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti, a fatermékek nyomon követését biztosító naprakész dokumentációs rendszert az általa forgalmazott, illetve a telephelyén tárolt faanyagra vonatkozóan. Az Ügyfél a Romániából származó készleteinek legális eredetét nem tudta exportőri nyilatkozatokkal igazolni, így az Evt. 90/A. § (2) és (4) bekezdése szerinti kötelezettsége megszegésével az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél sem az ellenőrzés, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta a telephelyén található, ellenőrzés alá vont import eredetű erdei faválaszték legális eredetét, nyomon követhetőségét. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szőllősi Zoltán István egyéni vállalkozó (székhelycím: 5121 Jászjákóhalma, Jókai Mór út 23.; adószám: 52160332-2-36, EUTR technikai azonosító szám: AA2390611) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás-reklámozás) megtiltom a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - az érvényes mérleghitelesítési bizonyítvány megküldéséig, - az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékainak 2019. évi nyitókészlete, valamint a jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, |
- | ||
2019.09.10. | 4300/251-13/2019 | Gombos Róbert | 3961 Vajdácska, Akác utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által az eljárás során megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gombos Róbert egyéni vállalkozót (székhely: 3961 Vajdácska, Akác u. 2.; technikai azonosítószám: AA5866904; adószám: 60510093-2-25) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.08.29. | 4300/1082-10/2019 | Orsós János | 7987 Istvándi, Széchenyi utca 12. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Jánost (lakóhelye: 7987 Istvándi, Széchenyi utca 12.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 50.000 ,- Ft – azaz ötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. amennyiben a jövőben faanyag kereskedelmi tevékenységet kíván végezni, úgy kötelezem, hogy ezen tevékenység megkezdése előtt a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékek kereskedelmével kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2019.09.09. | 4300/702-6/2019 | Ifj. Nyári Zoltán | 8723 Varászló, Kossuth u. 39. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermék forgalomból történő kivonása. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Ifjabb Nyári Zoltánt (cím: 8723 Varászló, Kossuth u. 39.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 50.000,- Ft – azaz ötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy amennyibe a jövőben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget. 3. Elrendelem a 4300/702-1/2019. iktatószámú helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel az Ügyfél 8723 Varászló, Kossuth u. 39. szám alatt 2019. május 24-én zárlat alá vett 63,01 m3 akác tűzifa forgalomból való kivonását, és megtiltom annak Ügyfél általi további forgalmazását, beleértve annak térítésmentes átadását, ajándékozását is. |
- | ||
2019.09.09. | 4300/422-4/2019 | Id. Nyári Zoltán | 8723 Varászló, Kossuth u. 39. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított/vásárolt/értékesített fatermékek, ill. azok eladóiról/vevőiről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Idősebb Nyári Zoltánt (lakcím: 8723 Varászló, Kossuth u. 39. ; erdőgazdálkodói kód: 5016619) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.11.22. | 4300/1409-3/2019 | Toldi János | 8133 Mezőszentgyörgy, Kossuth utca 29. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Toldi János egyéni vállalkozót (cím: 8133 Mezőszentgyörgy, Kossuth utca 29.; adószám: 66232612-2-27; EUTR technikai azonosító szám: AA5817045) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.02. | 4300/1379-5/2019 | Papp Zsolt | 1183 Budapest, Tartsay Vilmos utca 25. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság kiszabása zárlati intézkedés megszegése miatt | Zárlati intézkedés megszegése. | Evt. 108. § (4) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Papp Zsoltot (lakcím: 1183 Budapest, Tartsay Vilmos utca 25.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, hogy a 04.4/849-5/2018. számú határozatom 4. pontjában előírt zárlati intézkedést tartsa be |
- | ||
2019.09.04. | 4300/1466-1/2019 | Baranya-Fa Erdészeti Kft. | 7735 Himesháza, Radnóti Miklós ltp. 69. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által vezetett telephelyi nyilvántartás nem felel meg az EUTR FMr. 8. § (4) bekezdésében foglaltaknak, mely szerint, ha a faanyag kereskedelmi lánc szereplőjének telephelyén más tulajdonában vagy rendelkezési joga alatt álló fatermék található, ezeket a tételeket elkülönítve, azonosítható módon kell nyilvántartani, a tulajdonos vagy rendelkezésre jogosult egyértelmű azonosítását lehetővé tevő adatokkal együtt. | EUTR FMr. 8. § (4) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Baranya - FA Erdészeti Kft.-t (székhely: 7735 Himesháza Radnóti Miklós ltp. 69., technikai azonosítószám: AA5986042, adószám: 26195649-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.09.16. | 4300/171-13/2019 | Csóti Gergely | 2225 Üllő, Tamási Áron utca 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Nyilvántartásomat megvizsgálva megállapítottam, hogy az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Csóti Gergely egyéni vállalkozót (székhely: 2225 Üllő, Tamási Áron utca 7., technikai azonosítószám: AA6003234, adószám: 68810098-1-33 (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.09.16. | 4300/1197-2/2019 | Bogadics Attila | 7735 Himesháza, Radnóti Miklós ltp. 69. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bogadics Attila erdőgazdálkodót (lakcím: 7735 Himesháza Radnóti Miklós ltp. 69.; adószáma: 78988671-1-22; erdőgazdálkodói kódja: 6001395) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.09.05. | 4300/1305-10/2019 | KM+W Kft. | 3422 Bükkábrány, Béke utca 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az KM+W Kft.-t (székhely: 3422 Bükkábrány, Béke utca 1.; adószám: 11076388-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.09.05. | 4300/1305-9/2019 | ÉSZAKI-BRÓKER Kft. | 3422 Bükkábrány, Béke utca 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Nyilvántartásomat megvizsgálva megállapítottam, hogy az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az ÉSZAKI-BRÓKER Kft.-t (székhely: 3422 Bükkábrány, Béke utca 1.; adószám: 11076388-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.09.09. | 4300/302-14/2019 | Margó-BNVI Vendéglátó és Ipari Kft. | 5055 Jászladány, Kossuth Lajos u. 64. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Ügyfél a helyszíni ellenőrzés során nyilatkozott, hogy a tűzifát tömegre értékesíti, ám a mérlegelés helyét sehol sem tűnteti fel és mérlegjegyet sem ad. | EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Morgó-BNVI Vendéglátó és Ipari Kft.-t (cím: 5055 Jászladány, Kossuth Lajos u. 64., adószám: 23130270-2-16, EUTR technikai azonosító: AA2697059) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. |
- | ||
2019.09.16. | 4300/701-24/2019 | Árnyaserdő Szolgáltató Bt. | 8799 Pakod, Fő u. 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatremék elkobzása, erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedlmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem biztosította a fatermékek nyomon követését szolgáló nyilvántartásának teljeskörű vezetését. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Árnyaserdő Szolgáltató Bt-vel (8799 Pakod, Fő u. 7.; adószám: 21058929-2-20; EUTR technikai azonosító szám: AA5880933) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben, 1. elrendelem a 4300/701-1/2019. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a Zalaerdő Zrt. Csácsi rakodóján zár alá helyezett 7,53 m3 tűzifa helyben hagyással történő elkobzását. 2. Az Ügyfelet 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2019.09.17. | 4300/1081-9/2019 | Gemenc Zrt | 6500 Baja, Szent Imre tér 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Korrekciós intézkedések megtételére felszólítás faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Gemenc Zrt.-t (székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 2.; EUTR technikai azonosító szám: AA0002383) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hiba, hiányosság megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: - ennek keretében kötelezem az ellenőrzés megállapításánál kifejtett hiányosság, hiba jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; - azzal, hogy a hiba, hiányosság megszüntetése érdekében tett intézkedéséről, a vonatkozó dokumentumok másolatban való megküldésével jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | ||
2019.10.02. | 4300/629-12/2019 | Orsós János | 7552 Rinyabesenyő, Petőfi u. 31. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmezetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértées miatt. Fatermékkel kapcsolatos működés megtiltása. (4300/629-7/2019. iktatószámú határozat kicseréléssel történő módosítása) | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa vásárolt, illetve értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását, így annak hiányát kellett megállapítanom. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Jánost (7552 Rinyabesenyő, Petőfi u. 31.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2019.10.02. | 4300/539-4/2019 | Füle Balázs | 2200 Monor, Móricz Zsigmond u. 41. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által alkalmazott dokumentumok, nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél a telephelyen nem tudta bemutatni az általa forgalmazott, illetve az ellenőrzött telephelyen tárolt faanyag vonatkozásában vezetett az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszert (nyilvántartásokat) a készleteire. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem rendelkezik hitelesített mérleggel, illetve a tűzifa tömegre történő értékesítése során az Ügyfél nem ad át mérlegelést tanúsító dokumentumot. Az Ügyfél nem rendelkezik hitelesített mérleggel, illetve a tűzifa tömegre történő értékesítése során az Ügyfél nem ad át mérlegelést tanúsító dokumentumot. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Füle Balázs egyéni vállalkozót (cím: 2200 Monor, Móricz Zsigmond u. 41., adószám: 50726675-2-33, technikai azonosítószám: AA5848072) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.15. | 4300/1258-5/2019 | Petrovics Georgina | 7631 Pécs, Paál László utca 17. | igen | AA5994793 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél hatóságom felhívására nem válaszolt, így az ellenkező bizonyításáig alaposan feltételezhető az is, hogy az általa előállított/vásárolt/értékesített fatermékekről nem vezet az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Petrovics Georginát (lakóhelye: 7631 Pécs, Paál László utca 17.; EUTR technikai azonosító szám: AA5994793) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 150 000,- Ft – azaz százötven ezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, illetve reklámozását) megtiltom a) a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, b) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint c) az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, d) de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | |
2019.10.02. | 4300/1520-3/2019 | Négy Erdész Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 7673 Kővágószőlős, 0165/33 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Négy Erdész Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 7673 Kővágószőlős, 0165/33, technikai azonosítószám: AA5807640, adószám: 24902542-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.15. | 4300/1170-4/2019 | Palló & Deszka Ipari, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kft. | 8066 Pusztavám, 695/1. 695/2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Palló & Deszka Ipari, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kft.-t (székhely: 8066 Pusztavám 695/1. 695/2., technikai azonosító szám: AA5860841) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.15. | 4300/1314-3/2019 | Rottman László | 2477 Vereb, Kossuth út 3. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Rottman Lászlót (2477 Vereb, Kossuth út 3.; EUTR technikai azonosító szám: AA5923201) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.16. | 4300/1126-5/2019 | „KŐFA 2005” Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 8420 Zirc, József Attila utca 3. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet nyilvántartást az általa vásárolt, értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról, vevőiről. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan az általa vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), továbbá az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél által megküldött EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készlet nem felelt meg az előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a „KŐFA 2005” Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8420 Zirc, József Attila utca 3.; telephely: 8414 Olaszfalu, Major utca 26/545/4; adószám:13444606-2-19; EUTR technikai azonosító szám: AA5840850) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.15. | 4300/540-14/2019 | FREBA TŰZ Kft. | 2461 Tárnok, Tavasz utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Tevékenység felfüggesztés megszüntetése. Fatermék zár alá vételének megszüntetése. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan az általa vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), továbbá az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél szállítójegyet nem alkalmaz, így nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél a helyszíni ellenőrzés időpontjáig nem jelentett be nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél a helyszíni ellenőrzés időpontjáig nem vezetett szigorú számadású nyilvántartást a szállítójegyekről. Tűzifa fogyasztónak történt korábbi értékesítése során az Ügyfél nem adott át a fogyasztónak tűzifa vásárlói tájékoztatót. A helyszíni ellenőrzéskor jegyzőkönyvben dokumentáltak szerint az Ügyfél korábban kizárólag tömegre értékesített faterméket, azonban hitelesített mérleggel nem rendelkezett, így a hitelesített mérleggel történt mérlegelést tanúsító dokumentumot a vevőknek nem tudott adni, szállítójegy alkalmazása hiányában pedig a szállítójegyen sem tudta feltüntetni a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanúsító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítóját. | EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FREBA TŰZ Kft.-t (székhely: 2461 Tárnok, Tavasz utca 2.; cégjegyzékszám:13-09-156753; adószám: 23938786-2-13; EUTR technikai azonosító: AA5866522) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 600 000,- Ft – azaz hatszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; Továbbá 2. megszüntetem – a 4300/540-1/2019. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzésben – az Ügyfél faanyag kereskedelmi lánccal összefüggő tevékenységének végzésével kapcsolatban elrendelt felfüggesztést; 3. a 4300/540-1/2019. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú melléklete szerinti végzéssel hozott ideiglenes biztosítási intézkedés – azaz mindösszesen 306,4 tömör m3 tűzifa és 16,5 raklap RUF brikett zár alá vétele – jelen határozatom véglegessé válásával hatályát veszti. |
- | ||
2019.10.16. | 4300/1233-2/2019 | Brennholz Fa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 8500 Pápa, Margaréta u. 36. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által a faanyag forgalmazás során alkalmazott dokumentumok nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan az általa vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), továbbá az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél szállítójegyet nem alkalmaz, így nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Az Ügyfél a helyszíni ellenőrzés időpontjáig nem vezetett szigorú számadású nyilvántartást a szállítójegyekről. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés, EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés;Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Brennholz Fa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8500 Pápa, Margaréta u. 36., adószám: 13554152-2-19, technikai azonosítószám: AA5836293) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.17. | 4300/985-10/2019 | Zala-Rob Faipari és Kereskedelmi Kft. | 8895 Pusztamagyaród, Petőfi Sándor u. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztráció kiegészítésére. | Az Ügyfél által megküldött, a vásárolt és értékesített faanyagokra vonatkozó nyilvántartások – figyelemmel az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontjára is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által megküldött, az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációja (leírása) nem felelt meg az előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél által megküldött EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készlet nem felelt meg az előírtaknak. Az Ügyfél nem az előírtaknak megfelelően jelentette be és ki az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pontja; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zala-Rob Faipari és Kereskedelmi Kft-t (8895 Pusztamagyaród, Petőfi Sándor u. 2.; adószám: 14865596-2-20; EUTR technikai azonosító szám: AA6319324) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követően 8 napon belül egészítse ki olyan módon, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánc részét képezően ténylegesen végzett faanyag kereskedelmi tevékenységének helyszínéül szolgáló magyarországi telephelyei egyértelműen beazonosíthatóak legyenek. |
- | ||
2019.10.24. | 4300/1119-3/2019 | FÁBIÁN-SAJÓVÖLGY Kft. | 3720 Sajóivánka, Szent István út 50. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzésen bemutatott nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél által kiállított szállítójegyek nem az EUTR FMr. 10. §-ának megfelelően kerültek kiállításra. | EUTR rendelet 5. cikk; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 10. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FÁBIÁN-SAJÓVÖLGY Kft.-t (székhely: 3720 Sajóivánka, Szent István út 50.; adószám: 13503486-2-05; EUTR technikai azonosító szám: AA5843729) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.12. | 4300/21-6/2019 | Ferenc Róbert | 3800 Szikszó, Dózsa Gy. u. 39. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek a tevékenységének megkezdése előtt. Az Ügyfél nem tüntette fel a technikai azonosító számát a fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenység reklámozása során. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 2.§ (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Ferenc Róber et (3800 Szikszó, Dózsa Gy. u. 39., adószám: 68956750-125, ny. szám: 52490907) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését, ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását megtiltom a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | ||
2019.11.12. | 4300/1232-15/2019 | Gyöngyösi Péter | 8571 Bakonykoppány, Petőfi u. 32. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa vásárolt és értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról/vevőiről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gyöngyösi Péter egyéni vállalkozót (székhelye: 8571 Bakonykoppány, Petőfi u. 32.; adószáma: 67941409-1-39) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. amennyiben az elkövetkezőkben is faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységét kíván végezni, kötelezem, hogy a) a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység folytatása előtt tegyen eleget; b) a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárását és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerét (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) hozza létre és hatóságom részére haladéktalanul küldje meg. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom a) a 2. a) pont szerinti technikai azonosító szám megszerzéséig, b) a 2. b) pontban foglaltak teljesítéséig, c) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | ||
2019.11.12. | 4300/1317-2/2019 | Szikszai Lajosné | 5200 Törökszentmiklós, Arany János utca 32. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztráció kiegészítésére. | Az Ügyfél által bemutatott, a vásárolt és értékesített faanyagokra vonatkozó nyilvántartások – figyelemmel az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontjára is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását. Az Ügyfél sem az ellenőrzés, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az Ukrajnából vásárolt fatermék legális eredetét, nyomon követhetőségét. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. A helyszíni ellenőrzés során megállapításra került, hogy az Ügyfél nem rendelkezik a nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyekről vezetett nyilvántartással. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. A kiállított szállítójegyek tanúsága szerint tűzifa fogyasztónak történő értékesítése során az Ügyfél nem minden esetben adott át a fogyasztónak tűzifa vásárlói tájékoztatót. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél nem tudta bemutatni az érvényes hitelesítési bizonylatokat a mérlegekre vonatkozóan, így azt kellett megállapítanom, hogy az ellenőrzés időpontjában nem rendelkezett hitelesített mérleggel. |
Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR Korm. r. 3. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Szikszai Lajosné egyéni vállalkozót (cím: 5200 Törökszentmiklós, Arany János utca 32.; adószám: 52243059-2-36; EUTR technikai azonosító szám: AA5837542) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül egészítse ki olyan módon, hogy abból látszódjon az is, hogy harmadik országból származó faanyagot hoz forgalomban Magyarországon. |
- | ||
2019.11.22. | 4300/1313-2/2019 | FA-PIAC Kft. | 1112 Budapest, Brassó út 47. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FA-PIAC Kft-t (székhely: 1112 Budapest, Brassó út 47., adószám:13423432-2-43, EUTR technikai azonosító: AA5832075) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.30. | 4300/1548-3/2019 | Gyöngy-Kert Kft. | 2015 Szigetmonostor, Árpád utca 639/3 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Ügyfél a helyszíni ellenőrzése során nem tudta bemutatni a 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, nyilatkozata szerint azzal nem rendelkezik, így annak hiányát kellett megállapítanom. A helyszíni ellenőrzés során Ügyfél nem tudta bemutatni az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdése szerinti szigorú számadású szállítójegy nyilvántartását, nyilatkozata szerint azzal nem rendelkezik. Az Ügyfél az általa 2016-ban és 2017-ben használt szállítójegy tömböt nem jelentette be. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nyilatkozata szerint a tűzifa értékesítése több esetben tömegre történt, azonban hitelesített mérleggel nem rendelkezik, mérlegelési jegyet sem mellékel a szállítmányokhoz. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Gyöngy-Kert Kft.-t (cím: 2015 Szigetmonostor, Árpád u. 639/3, adószám: 22977214-2-13, EUTR technikai azonosító: AA5854556) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.22. | 4300/1594-1/2019 | SL TIBER Bt. | 9026 Győr, Kormorán u. 16. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az SL TIBER Bt.-t (székhelye: 9026 Győr, Kormorán u. 16.; adószáma: 26508474-1-08; technikai azonosító száma: AA6227546) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.10.30. | 4300/1198-6/2019 | TEMPO WOOD kereskedelmi Kft. | 8700 Marcali, Csomós Gergely utca 31. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019 év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (rönk, tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés;EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § és 10. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a TEMPO WOOD Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 8700 Marcali, Csomós Gergely utca 31.; adószám: 24302698-2-14; EUTR technikai azonosító szám: AA5819306) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.12. | 4300/1257-12/2019 | „BABY & N” Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 6065 Lakitelek, Kodály Z. út 3. | igen | AA5878187 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Nyilvántartásomat megvizsgálva – továbbá az Ügyfél erre vonatkozó nyilatkozata alapján – megállapítottam, hogy az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a „BABY & N” Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhelye: 6065 Lakitelek, Kodály Z. út 3.; adószáma: 11029128-2-03; cégjegyzékszáma: Cg.03-09-102263; EUTR technikai azonosító szám: AA5878187) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | |
2019.11.22. | 4300/1419-5/2019 | HAMUHÁZA Szaktanácsadó, Szolgáltató és Termelő Kft | 7915 Szentegát, Hamuháza 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat erdővédelmi bírság kiszabásáról. | Az érintett fatermékek első magyarországi forgalomba hozója az Ügyfél volt, ezért az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján a szállítás során a származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentumok és az exportőri nyilatkozat rendelkezésre állása biztosításának, a szállítmányt történő kísérésének kötelezettsége őt terhelte. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HAMUHÁZA Szaktanácsadó, Szolgáltató és Termelő Kft.-t (székhely: 7915 Szentegát, Hamuháza 1., technikai azonosítószám: AA3447110, adószám: 13456528-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem, 2. kötelezem, hogy küldje meg a fatermékeinek szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 8. § (3) bekezdése szerinti, az Ügyfél erdei faválasztékainak • 2019. év első napja szerinti nyitó, valamint • a jelen határozat kézhezvételének napjára (fordulónap) vonatkozó készletadatait fafajonként, választékonként, telephelyi bontásban a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül. |
- | ||
2019.11.13. | 4300/1483-5/2019 | Sziklavári Rezső | 7677 Orfű, Mecsekrákosi út 13. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított/vásárolt/értékesített, ill. azok eladóiról/vevőiről fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019 év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Nyilvántartásomat megvizsgálva megállapítottam, hogy az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § és 10. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sziklavári Rezső György egyéni vállakozót (székhely: 7677 Orfű, Mecsekrákosi út 13.; adószám: 43197132-1-22; EUTR technikai azonosító szám: AA6244220) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.20. | 4300/427-10/2019 | Hankó Géza | 3770 Sajószentpéter, Rezeda utca 19. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti 2019-es üzleti év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél a felszólításomra nem küldte meg az általa vásárolt, illetve értékesített fatermékekről, azok eladóiról és vevőiről vezetett, kereskedői EUTR nyilvántartást (dokumentációs rendszer), valamint a mértékegységek közti átváltással kapcsolatos dokumentációt, erről nem is nyilatkozott, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik | EUTR FMr. 2-4. §; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Hankó Gézát (lakcím: 3770 Sajószentpéter, Rezeda utca 19.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, amennyiben az elkövetkezőkben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2019.11.21. | 4300/1588-5/2019 | MI.MI TEAM Kft. | 2000 Szentendre, Szatmári utca 29. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél az ellenőrzés során nem tudta bemutatni a vásárolt/értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról/vevőiről vezetett nyilvántartást (dokumentációs rendszer), nyilatkozata szerint nem is vezet ilyet. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § és 10. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a MI.MI TEAM Kft.-t (székhely: 2000 Szentendre, Szatmári utca 29.; adószám: 12459724-2-13; EUTR technikai azonosító szám: AA5845754) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.05. | 4300/1139-4/2019 | Gaál Holz Kft. | 9781 Egyházashollós, Petőfi u. 3 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél a helyszíni ellenőrzés során elismerte, hogy az ellenőrzött telephely vonatkozásában nem vezet naprakész dokumentációs rendszert (nyilvántartást) az általa vásárolt és értékesített faanyagokra vonatkozóan. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait) és az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Gaál Holz Kft.-t (9781 Egyházashollós, Petőfi u. 3.; adószám: 13390466-2-18; EUTR technikai azonosító szám: AA5846799) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.13. | 4300/1534-3/2019 | Mavizer Barnabás | 8417 Csetény, Bem utca 11. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél által az eljárás során megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Mavizer Barnabás egyéni vállalkozót (székhely: 8417, Csetény, Bem utca 11.; adószám: 69409835-1-39; EUTR technikai azonosító szám: AA6247795) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.14. | 4300/1177-4/2019 | Oláh Károly | 3721 Dövény, Ragályi u. 8. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés regisztráció törlésére. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított, vásárolt, értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról és vevőiről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak/azok hiányát kellett megállapítanom. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2018. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Oláh Károly e.v.-t (székhely: 3721 Dövény, Ragályi u. 8.; adószám: 67903034-1-25; EUTR technikai azonosító szám: AA5932357) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy amennyiben a jövőben nem kíván faanyag kereskedelmi tevékenységet végezni, haladéktalanul törölje magát a hatósági nyilvántartásból. |
- | ||
2019.11.05. | 4300/1601-2/2019 | VIKKFA Kft | 7742 Bogád, külterület 32/1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VIKKFA Kft.-t (székhely: 7742 Bogád, külterület 32/1.; adószám: 22636199-2-02; EUTR technikai azonosító szám: AA5857577) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.15. | 4300/1604-1/2019 | Somogyi Fa Kft. | 8418 Bakonyoszlop, Petőfi S. u. 27. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Somogyi Fa Kft.-t (székhely: 8418 Bakonyoszlop, Petőfi S. u. 27.; adószám: 23829815-2-19; EUTR technikai azonosító szám: AA5824773) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.14. | 4300/1230-24/2019 | Varga László | 7140 Bátaszék, Dolina u. 2/A. | igen | AA5999451 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék elkobzása. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), ill. az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Varga László -t (székhely: 7140 Bátaszék, Dolina u. 2/A.; technikai azonosító szám: AA5999451) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Elrendelem az indokoló rész III.1. és III.2. pontjaiban részletezett, az Ügyfél tulajdonát képező, a 4300/1230-1/2019. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 7140 Bátaszék, Dolina u. 2/A., szám alatt zár alá vett 4,09 m3 nagylevelű hárs, kislevelű hárs, ezüst hárs, amerikai kőris, fehér fűz fafajú tűzifa, ill. a 2019. július 16 án 7140 Bátaszék, Platán sor 1. szám alá szállított 6 m3 tűzifa elkobzását. |
- | |
2019.11.20. | 4300/1228-11/2019 | Balla Péter | 2173 Kartal, Kodály Zoltán utca 36. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék elkobzásának elrendeléséről. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Balla Péter egyéni vállalkozóval (székhely: 2173 Kartal, Kodály Zoltán utca 36.; adószám: 67208920-2-33; EUTR technikai azonosító szám: AA5851593) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, - a 4300/1228-1/2019. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján Kálló, Arany János utca 36. szám alatt található telephelyen zár alá vett 55 m3 faanyag, illetve - a 4300/1228-2/2019. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján Acsa 0129/7. hrsz. alatt található telephelyen zár alá vett 191,4 m3 faanyagból az Ipoly Erdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság tulajdonát képező 17 m3 nemes nyár faanyagon kívüli 174,4 m3 faanyag, összesen 229,4 m3 faanyag elkobzását. 2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem; 3. felhívom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartásba vételi eljárása (regisztrációja) során megadott tevékenységi helyeket az általa használt acsai telephellyel egészítse ki határozatom véglegessé válását (kézhezvételét) követő 8 napon belül, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 4. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 4. pont alapján az acsai telephely hatóságom felé történő bejelentéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2019.11.13. | 4300/1316-5/2019 | Zöld Ráskó Kft. | 8300 Tapolca, Gyulakeszi út 8. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Ügyfél által megküldött kellő gondosság elvén alapuló nyilvántartásai nem feleltek meg a jogszabályban előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zöld Ráskó Kft.-t (cím: 8300 Tapolca, Gyulakeszi út 8., adószám: 26092962-2-19, EUTR technikai azonosító: AA6229661) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.13. | 4300/704-11/2019 | Hart-Holz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 8500 Pápa, Hetedik utca 34. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által megküldtött 2019. évi készletnyilvántartását nem felelt meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdésen előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Hart-Holz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (8500 Pápa, Hetedik utca 34., technikai azonosítószám: AA5828429, adószám: 11797087-2-19) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartásba vételi eljárása (regisztrációja) során megadott tevékenységi körét az Ügyfél által ténylegesen végzett tevékenységeknek megfelelően egészítse ki határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | ||
2019.11.21. | 4300/1311-11/2019 | ÉVA-PRESSZÓ BT. | 4122 Gáborján, Rákóczi utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak adattartalommal állította ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél a tűzifát néhány esetben tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az ÉVA-PRESSZÓ BT.-t (székhely: 4122 Gáborján, Rákóczi utca 2.; adószám: 22831882-2-09; EUTR technikai azonosító: AA5830602) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom a) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, b) az Ügyfél kereskedői EUTR nyilvántartásának részeként létrehozandó, i. a nyilvántartás mértékegységének (tárolás, feldolgozás, ill. értékesítés során történő) változása esetén az egyes mértékegységek közötti átváltás, ill. az egyes fatermékek közötti átminősítés alapelveinek, átváltó számainak dokumentációja megküldéséig, ii. a szállítójegyek nyilvántartásának megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | ||
2019.11.21. | 4300/1558-4/2019 | Gerencsér Tamás | 8743 Zalaszabar, Kápolna utca 9. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (rönk) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gerencsér Tamás-t (cím: 8743 Zalaszabar, Kápolna utca 9.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben is kíván az erdőgazdálkodási területén kívülről származó fatermékhez kapcsolódó faanyag kereskedelmi tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének ezen tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget. |
- | ||
2019.11.20. | 4300/1308-5/2019 | Bakony-Holz Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. | 8556 Pápateszér, Dózsa György út 36. | igen | AA5855834 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó értékesítési tevékenységét úgy reklámozta, hogy a hirdetésben technikai azonosító számát nem tüntette fel. Az Ügyfél többszöri felszólításomra sem küldte meg az általa vásárolt, előállított és értékesített fatermékekről, a fatermékek eladóiról és vevőiről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél többszöri felhívásomra sem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). | EUTR Korm.r. 2. § (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés, EUTR FMr. 6. §-ának (1) és (4) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bakony-Holz Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 8556 Pápateszér, Dózsa György út 36., adószám: 11527602-2-19, EUTR technikai azonosító: AA5855834) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékainak 2019. évi nyitókészlete, valamint a jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.11.15. | 4300/1629-1/2019 | NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt | 4400 Nyíregyháza, Kótaji u. 29.sz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kótaji u. 29.sz.; adószám: 11009429-2-02; EUTR technikai azonosító: AA0016995) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.26. | 4300/971-15/2019 | Brückner Szabolcs | 7300 Komló Mecsekfalui út 19/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárás és az alapján működtetett naprakész dokumentációs rendszer – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által megküldött az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációja (DDS) nem felel meg az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél által megküldtött 2019. évi készletnyilvántartását nem felelt meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdésen előírtaknak. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Nyilvántartásomat megvizsgálva megállapítottam, hogy az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés;EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b), c) pont;EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Brückner Szabolcs egyéni vállalkozót (cím: 7300 Komló Mecsekfalui út 19/A.; adószám: 58639014-1-22; erdőgazdálkodói kód: 6001755) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Kötelezem az Ügyfelet, hogy - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban EUTR rendelet) 4., 5., 6. cikkében és erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt erdei faválasztékra (letermelés, feldolgozás, készletezés, értékesítés, felhasználás, kiszállítás, mértékegységek és átváltási tényezők) kiterjedő kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárását, illetve ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerét (DDS) 2019. szeptember 23-től, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti (erdőrészletenkénti) bontásban történő kimutatását a határozatom véglegessé válásától számított 15 napon belül küldje meg. |
- | ||
2019.12.11. | 4300/1190-8/2019 | DORKOFA-UNION Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 5712 Szabadkígyós, hrsz 096/2/A/5. | igen | AA6382807 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított, vásárolt és értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról és vevőiről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Nyilvántartásomat megvizsgálva megállapítottam, hogy az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a DORKOFA-UNION Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság-t (cégjegyzékszám: 04-09-014152, adószám: 25962240-2-04, székhely: 5712 Szabadkígyós, hrsz 096/2/A/5. hrsz.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget; 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, és - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, és - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, és - az Ügyfél erdei faválasztékai 2018. január 1-re valamint 2019. január 1-re vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, és - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.11.18. | 4300/1315-6/2019 | NÉMETH TRANS & WOOD Kft. | 8083 Csákvár, Fazekas u. 11. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NÉMETH TRANS & WOOD Kft.-t (8083 Csákvár, Fazekas u. 11., adószám: 14429981-2-07, EUTR technikai azonosító: AA5867556) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2019.11.18. | 4300/1156-5/2019 | Family-Wood Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft | 4254 Nyíradony, Acsádi út 3. | igen | AA5996076 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított, vásárolt illetve értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról és vevőiről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2018. valamint 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR Rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Family-Wood Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft-t (székhely: 4254 Nyíradony, Acsádi út 3., adószám: 10480582-2-09, technikai azonosító szám: AA5996076 (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) 2018. január 1-ig visszamenőleg történő teljes körű létrehozásáig, és hatóságomnak történő megküldéséig, és - az Ügyfél erdei faválasztékai 2018. január 1-re valamint 2019. január 1-re vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban hatóságomnak történő megküldéséig, és - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban hatóságomnak történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.11.26. | 4300/603-10/2019 | Vasi Tilia Kft | 9789 Sé, Móricz Zsigmond út 17. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. /Határoazba folgalat feltételeket teljesítette/ | Az Ügyfél által megküldött bizonylatokból összeálló nyilvántartás (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – pedig nem felel meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §;EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Vasi TILIA Kft.-t (székhely: 9789 Sé, Móricz Zsigmond út 17.; adószám: 14200935-2-18; technikai azonosító szám: AA5831412) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és létrehozásról szóló értesítés hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, az Ügyfél által használt szigorú számadású szállítójegyek sorszámtartományának előírt formában és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2019.12.10. | 4300/1557-3/2019 | Bene Dávid | 3815 Gadna, Fő utca 96. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bene Dávid erdőgazdálkodót (lakcím: 3815 Gadna, Fő utca 96.; erdőgazdálkodói kódja: 9008039) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | ||
2019.12.10. | 4300/1610-6/2019 | Szakál László | 6080 Szabadszállás, Mátyás király tér 8. fsz. 2A | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Bevétel elkobzásának elrendelése. | Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szakál Lászlót (lakcím: 6080 Szabadszállás, Mátyás király tér 8. fsz. 2A) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem, 2. Elrendelem a 2019. október 26-án keltezett, az Ügyfél és Nyári Viktor között létrejött adásvételi szerződésben foglaltak szerint 27 m3 tűzifa értékesítéséből származó bevétel, azaz 513.000 Ft – ötszáztizenháromezer forint – elkobzását. |
- | ||
2019.12.10. | 4300/1368-4/2019 | Püsök József | 7623 Pécs, Móré Fülöp u. 1. A. lph. 3. em. 10. ajtó | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa vásárolt/értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról/vevőiről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), az Ügyfél által megküldött dokumentumokból és az ügyféli nyilatkozatokból összeálló nyilvántartás pedig – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felel meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél az illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg erdei faválasztékainak az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, 2018. és 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Püsök József -et (lakcím: 7623 Pécs, Móré Fülöp u. 1. A. lph. 3. em. 10. ajtó) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt kötelezem 1. 200.000,- Ft – azaz kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére. 2. Amennyiben a továbbiakban is faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván végezni, kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység továbbfolytatását megelőzően tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése eredményeként a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2020.02.03. | 4300/225-10/2019 | Vattai Ferenc Róbert | 3770 Sajószentpéter Dankó Pista utca 2. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/F. § (1); Evt. 90/A. § (6); Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Vattai Ferenc Róbert (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a bejelentési kötelezettség teljesítése eredményeként a technikai azonosító szám megszerzéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2020.02.03. | 4300/1450-5/2019 | Pataki Miklós | 4533 Sényő, Szabadság utca 83 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az előírt tartalmú nyilvántartás vezetésének elmaradásával az Ügyfél elmulasztotta az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésével a nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartására előírt nyilvántartási kötelezettségét. Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/A. § (6), Evt. 90. § (1) EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 8. § (3), EUTR FMr. 7. § (2), EUTR FMr. 7. § (3), Evt. 90/F. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pataki Miklós egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfelet kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése eredményeként a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | ||
2020.02.03. | 4300/576-18/2019 | Felföldi Ernő | 7800 Siklós, Aradi utca 9.; levelezési cím: 7668 Keszü, Zrínyi Miklós u. 26. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés hiányosságok megszüntetésére | Az Ügyfél a kellő gondosság elvén alapuló eljárásának nyilvántartásait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően vezeti, nem rendelkezik az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerrel. Ügyfél az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti kockázatértékelést és 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti kockázatcsökkentést sem végzett. Az Ügyfél által megküldtött 2019. évi készletnyilvántartását nem felelt meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdésen előírtaknak. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6), EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont, EUTR FMr. 8. § (3), EUTR FMr. 7. § (2), EUTR FMr. 7. § (3), Evt. 90. § (1) bekezdés és az EUTR FMr. 2-4. §-ai, | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Felföldi Ernőt -t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Kötelezem az Ügyfelet, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárását és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerét (továbbiakban: DDS) határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül teljes körű hozza létre és a létrehozásról haladéktalanul értesítsen. |
- | ||
2020.02.06. | 4300/1376-14/2019. | MD-FA TRANSZ Kft. | 7757 Babarc, Kossuth u. 45 | igen | AA6187394 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa vásárolt és értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról és vevőiről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6), EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 8. § (3), Evt. 90. § (1) bekezdésével és az EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az MD-FA TRANSZ Kft. -t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és annak beérkezéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2020.02.07. | 4300/1525-3/2019. | Földvári István | 7140 Bátaszék, Perczel Mór u. 29 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Ügyfél nem rendelkezik az általa vásárolt és értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról és vevőiről nyilvántartással (dokumentációs rendszer), holott több személynek is értékesített faanyagot. Az Ügyfél nem küldte meg az előírás szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. | Evt. 90/A. § (6), EUTR FMr. 8. § (3), Evt. 90/F. § (1), Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4. §., EUTR rendelet 4. cikk (1) , Evt. 90/A. § (1) , | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Földvári István-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Kötelezem az Ügyfelet, amennyiben a továbbiakban is faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése eredményeként a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és a megküldött dokumentáció hatóságomhoz történő beérkezéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. |
- | ||
2020.02.07. | 4300/1560-6/2019. | Weisz László | 8449 Magyarpolány, Hegyalja u. 17 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Ügyfél nem biztosította a fatermékek nyomon követését szolgáló nyilvántartásának teljes körű vezetését. Az Ügyfél nem küldte meg az előírás szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban. A hatóság nyilvántartása alapján az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy használatát. | 90. § (1) bekezdése és az EUTR FMr. 2-4 §, Evt. 90/A. § (6), EUTR FMr. 8. § (3) , EUTR FMr. 7. § (3) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Weisz Lászlót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. | - | ||
2019.12.10. | 4300/483-8/2019 | Nigáni Bt | 6400 Kiskunhalas, Felsőöregszőlők 41381 hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött faanyag nyomon követhetőségét biztosító nyilvántartásai (Vevői nyilvántartó lap, Beszállítói nyilvántartó lap, vásárolt, illetve értékesített faanyagok nyilvántartása) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NIGÁNI Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-t (6400 Kiskunhalas, Felsőöregszőlők 41381 hrsz.; adószám: 22526928-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2020.02.07. | 4300/1060-5/2019. | Holoda József | 8857 Nemespátró, Dózsa Gy. U. 3. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása / bevétel elkobzása | Ügyfél nem rendelkezik az általa vásárolt és értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról és vevőiről nyilvántartással (dokumentációs rendszer). Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Evt.-ben és a Vhr.-ben a fakitermelésre vonatkozó szabályok megsértésével került sor az Ügyfél által átadott faanyag kitermelésére, tehát a jogosulatlan fakitermelés következtében kitermelt faanyag illegális fakitermelésből származónak minősül. | Evt. 90/A. § (6), Evt. 90/F. § (1) , Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4. §, | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Holoda József -et (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Kötelezem az Ügyfelet, amennyiben a továbbiakban is faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése eredményeként a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és a megküldött dokumentáció beérkezéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. 4. Elrendelem az Ügyfél és a REI-PA Kft. között létrejött adásvételi szerződés szerint 18,70 m3 tölgy rönk („buló”) értékesítéséből származó bevétel, azaz 635.800,- Ft – hatszázharmincötezer-nyolcszáz forint – elkobzását. |
- | ||
2020.02.07. | 4300/1235-20/2019. | Spéci-Raklap Kft. | 8500 Pápa, Temető út 20 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (kellő dondosság elvén alapuló naprakész dokumentációs rendszer) nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél által beküldött készletadatokat megvizsgálva megállapításra került, hogy az Ügyfél a készletet nem minden fafaj tekintetében tartotta külön nyilván, ezzel megsértette az előírt felhasználási feltételeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. További szállítmányokhoz kiállított szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, EUTR FMr. 8. § (3), EUTR FMr. 7. § (2), Evt. 90. § (1) és EUTR FMr. 2-4. §. | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Spéci-Raklap Kft-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2020.02.10. | 4300/1607-6/2019. | Vérteserdő Zrt | 2800 Tatabánya, Dózsakert u. 63 | nem | AA0024804 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | korrekciós intézkedések megtételére felszólítás faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Ügyfél az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti kockázatértékelését és c) pontja szerinti kockázat csökkentést nem kellő körültekintéssel hajtotta végre, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) és c), EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 4. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt.-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a határozatom indokoló részében feltárt hiba, hiányosság megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: a) ennek keretében kötelezem i. az ellenőrzés megállapításánál kifejtett hiányosságok, hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; b) azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéseiről, a vonatkozó dokumentumok másolatban való megküldésével jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles hatóságomat értesíteni. |
- | |
2020.02.11. | 4300/822-14/2019. | 1976 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft | 7530 Kadarkút, Nagy utca 67 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Ügyfél nem biztosította a fatermékek nyomon követését szolgáló nyilvántartásának teljes körű vezetését. Az Ügyfél által beküldött készletadatokat megvizsgálva megállapításra került, hogy az Ügyfél a készletet nem minden fafaj teküntetében tartotta külön nyilván, ezzel megsértette az előírt felhasználási feltételeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához , illetve más kiállított szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6), EUTR FMr. 8. § (3), Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva NOVÁK 1976 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. | - | ||
2020.02.11. | 4300/1583-5/2019. | Krain Kft | 1115 Budapest, Etele utca 60 2 lph. 6 em. 20.; fióktelephely: 2473 Vál, Damjanich utca 31 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok tárgy év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, telephelyenként, valamint a telephelyen nem tudta bemutatni az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés szerinti nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyekről vezetett nyilvántartását, ezzel elmulasztotta a jogszabályban előírt nyilvántartási kötelezettsége teljesítését. Ügyfél nem biztosította a fatermékek nyomon követését szolgáló nyilvántartásának teljes körű vezetését. Az Ügyfél által beküldött készletadatokat megvizsgálva megállapításra került, hogy az Ügyfél a készletet fafajonkénti bontásban nem tartotta nyilván, ezzel megsértette az előírt felhasználási feltételeket. Az Ügyfél által megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg a jogszabályban előírtaknak. A hatóság nyilvántartása alapján az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy használatát. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. | EUTR Korm.r. 3. § (2), Evt. 90/A. § (6), Evt. 90/A. § (2) és (3), EUTR FMr. 8. § (3), EUTR FMr. 7. § (2), EUTR FMr. 7. § (3), Evt. 90. § (1) bekezdésével és az EUTR FMr. 2-4. §., EUTR FMr. 4. § (1), | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KRAIN Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2020.03.18. | 6100/101-4/2020. | Papp József Zsolt | 4533 Sényő, Rákóczi u. 1/A, | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. llítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/F. § (1) ; Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben Papp József Zsoltot (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfelet kötelezem, amennyiben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván folytatatni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | ||
2020.02.14. | 6100/32-1/2020. | Bogdán Dániel | 8866 Becsehely, Táncsics M. u. 34 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása és figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció hiányában Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba. Az Ügyfél nem küldte meg az előírás szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, illetve nem is nyilatkozott azzal kapcsolatban. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikke, Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4. §., EUTR r. 4. cikk (1) és az Evt. 90/A. § (1), EUTR FMr. 8. § (3), EUTR FMr. 7. § (2), Evt. 90/F. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bogdán Dánielt (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. 3. Az Ügyfelet kötelezem, hogy amennyiben a jövőben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 4. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 3. pont szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése eredményeként a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, és a létrehozásáról szóló értesítés megküldéséig és az értesítés hatóságomhoz történő beérkezéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | ||
2020.02.14. | 6100/72-1/2020. | Forgács Sándor | 8512 Nyárád, Kossuth Lajos utca 67. | igen | AA6139863 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Az Ügyfél nem küldte meg az általa vásárolt, előállított és értékesített fatermékekről, a fatermékek eladóiról és vevőiről vezetettjogszabályban előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer). Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). | Evt. 90/A. § (6), EUTR FMr. 7. § (2), Evt. 90. § (1) és EUTR FMr. 2-4. §., EUTR r. 4. cikk (1) és az Evt. 90/A. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Forgács Sándort (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének (DDS) és az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és a megküldött dokumentáció hatóságomhoz történő beérkezéséig, - az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékainak 2020. évi nyitókészlete készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2020.02.14. | 6100/61-1/2020. | Timber 2019 Bt. | 2900 Komárom, Ácsi út 20 | igen | AA6378374 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Ügyfél nem rendelkezik az általa vásárolt és értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról és vevőiről nyilvántartással (dokumentációs rendszer), holott több személynek is értékesített faanyagot. Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az erdei faválasztékok 2019 év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, továbbá az Ügyfél telephelyén tárolt, más tulajdonában álló fatermék nem voltak elkülönítetten, azonosítható módon nyilvántartva. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A hatóság nyilvántartása alapján az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy használatát. Az Ügyfél nem alkalmaz szállítójegyet. Az Ügyfél nem alkalmazott tűzifavásárlói tájékoztatót. | Evt. 90/A. § (6) , az EUTR Korm.r. 3. § (2) bekezdése és az EUTR FMr. 8. § (3) és (4) bekezdése, EUTR FMr. 7. § (2) , EUTR FMr. 7. § (3) , Evt. 90. § (1) és EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 4. § (1) , | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Timber 2019 Bt.-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom a) a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és a megküldött dokumentáció hatóságomhoz történő beérkezéséig, b) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint c) az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 45 napra. |
- | |
2020.02.14. | 100/57-1/2020. | Venyim Fatelep Kft. | 2422 Mezőfalva, 2671/1 hrsz | igen | AA6392886 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt, valamint fatermék elkobzása | Az Ügyfél a tűzifa értékesítése során szállítójegyet nem alkalmaz. Az Ügyfél nem vezetett a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartását. A tűzifa fogyasztóknak történő értékesítése során az Ügyfél nem adott át a fogyasztóknak tűzifa vásárlói tájékoztatót. Ügyfél telephelyén nem tudta bemutatni az általa forgalmazott, illetve az ellenőrzött telephelyen tárolt faanyag vonatkozásában vezetett az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszert (nyilvántartásokat) a készleteire, valamint olyan nyilvántartást, amelyben 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként tartalmazta. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Ügyfél által vezetett nyilvántartás adatai nem biztosítják egyértelműen a fatermékek nyomon követhetőségét. Ügyfél az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti kockázatértékelését és c) pontja szerinti kockázat csökkentést nem hajtotta végre, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. | Evt. 90. § (1) bekezdése és az EUTR FMr. 2-4. §, EUTR FMr. 7. § (2), EUTR FMr. 4. § (1), Korm. rendelet 3. § (2), Evt. 90/A. § (2) és (3), EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6), EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) - c), EUTR r. 4. cikk (1) és az Evt. 90/A. § (1), | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VENYIM FATELEP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem, 2. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 4300/1586-1/2019. számú helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv és annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján, a 2421 Nagyvenyim, 02/4 helyrajzi számú telephely előtti területen zárolt, 39 darab (1*1*1,7 m) bükk fafajú tűzifát tartalmazó kaloda, valamint 768 darab (6,5*6,5*600 cm), 144 darab (6,5*6,5*500 cm), és 320 darab (6,5*6,5*400 cm), lucfenyő fafajú fűrészáru elkobzását. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének (DDS) és az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és a létrehozásáról szóló értesítés hatóságomhoz történő beérkezéséig, - az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - a 2020 01.01-ei telephelyi nyitókészletének megküldésig. |
- | |
2020.02.19. | 6100/61-3/2020. | Timber 2019 Bt. | 2900 Komárom, Ácsi út 20 | igen | AA6378374 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | 6100/61-1/2020. határozat módosítása | - | - | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Timber 2019 Bt. (a továbbiakban: Ügyfél) ügyében 6100/61-1/2020. iktatószámon hozott határozatom rendelkező részét és indokolását az alábbiak szerint módosítom: I. A 6100/61-1/2020. iktatószámú határozatom rendelkező részének 2. b) pontját az alábbiak szerint módosítom azzal, hogy a határozat 2. b) pontján kívüli rendelkezései változatlanul hatályban maradnak: „ b) a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartásának jogszabályban előírt tartalommal történő létrehozásáig, megküldéséig és a megküldött dokumentáció hatóságomhoz történő beérkezéséig, valamint ” II. A 6100/61-1/2020. iktatószámú határozatom indokoló részének „Az eljárás során megállapított jogsértés” fejezet 4. pontját törlöm, jelen határozatom indokolásában foglaltak szerint. III. A 6100/61-1/2020. iktatószámú határozatom indokoló részének „Az eljárás során megállapított jogsértés” fejezet 3. pontját jelen határozatom indokolásában foglaltak szerint módosítom. IV. A 6100/61-1/2020. iktatószámú határozatom indokoló részében „Az eljárás során megállapított jogsértés” fejezet 5. pont második mondatát törlöm, jelen határozatom indokolásában foglaltak szerint. |
- | |
2020.02.19. | 6100/ 71-1/2020. | Stadler Sándor EV | 7751 Szederkény, Kossuth Lajos u. 32. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR FMr. 7. § (3); az EUTR FMr. 2-4. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Stadler Sándor egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. | - | ||
2020.02.19. | 6100/11-3/2020. | Land & Forest Kft. | 7632 Pécs, Nagy Imre utca 10. fszt. 1 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR FMr. 3. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Land & Forest Erdőgazdálkodási Kft-t ( (a továbbiakban: Ügyfél) figyelmeztetésben részesítem. | - | ||
2020.02.19. | 6100/104-1/2020. | Csikós Bertalanné egyéni vállalkozó | 3732 Kurityán, Petőfi Sándor út 78. | igen | AA5917776 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Ügyfél nem biztosította a fatermékek nyomon követését szolgáló nyilvántartásának teljes körű vezetését. Ügyfél megszegte a nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartására előírt nyilvántartási kötelezettségét. Az Ügyfél nem küldte meg az előírás szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, illetve nem is nyilatkozott azzal kapcsolatban. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket hozott forgalomba. | Evt. 90/A. § (6); az EUTR FMr. 7. § (2) ; EUTR FMr. 8. § (3); Evt. 90. § (1) bekezdése és az EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Csikós Bertalanné egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem, 2. az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének (DDS) és az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és a megküldött dokumentáció hatóságomhoz történő beérkezéséig, - az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékainak 2020. évi nyitókészlete, készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2020.02.19. | 6100/33-2/2020. | Lakatos Zsolt | 3525 Miskolc, Pacsirta utca 102. | igen | AB3765158 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása / fatermék elkobzása | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem alkalmaz szállítójegyet. | Evt. 90/F. § (1) ; Evt. 90. § (1) bekezdésével és az EUTR FMr. 2-4. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lakatos Zsoltot (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfelet kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom o a 2. pont szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése eredményeként a technikai azonosító szám megszerzéséig, o a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és a megküldött dokumentáció hatóságomhoz történő beérkezéséig o erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint o az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. 4. Elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 4300/1427-1/2019. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 1211 Budapest, Weiss Manfréd út 4. címen zár alá vett 1,7 m3 mézgás éger, cser fafajú konyhakész tűzifa elkobzását. |
- | |
2020.02.25. | 6100/100-2/2020. | Bogdán János Balázs e.v. | 6440 Jánoshalma, Kisfaludy u. 50 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | A hatóság nyilvántartása alapján az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy használatát. | EUTR FMr. 7. § (3); | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bogdán János Balázs egyéni vállalkozó-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2020.02.25. | 6100/142-1/2020. | Agro-Cup Kft. | 6348 Érsekhalma, Hild sor 24. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR FMr. 2-4. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Agro-Cup Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2020.03.03. | 6100/13-4/2020. | „Rei-Pa” Fa Export-Import Kft. | 8300 Tapolca, Halápi út 24 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / bevétel elkobzása | Az Ügyfél nem küldte meg az általa vásárolt, előállított és értékesített fatermékekről, a fatermékek eladóiról és vevőiről vezetettjogszabályban előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer). A megküldött készletadatok nem tartalmazzák a 2019. évi nyitókészlet erdei faválasztékainak választékfajtáját. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) ; EUTR FMr. 8. § (3) ; Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a „Rei-Pa” Fa Export-Import Kft.-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Elrendelem a BI2LA1089250 sorszámú számla szerint 18,7 m3 tölgy rönk értékesítéséből származó 2.769,- euró bevétel forintban kifejezett értékének, azaz 897.184,- –Nyolcszázkilencvenhétezer-egyszáznyolcvannnégy – forintnak az elkobzását. |
- | ||
2020.03.19. | 6100/182-2/2020. | Ujvári Roland | 8944 Sárhida, Arany János u. 21 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított/vásárolt/értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról/vevőiről vezetett nyilvántartását (naprakész dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte meg az előírás szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, illetve nem is nyilatkozott azzal kapcsolatban. A hatósági nyilvántartás szerint az Ügyfél nem szerepel a faanyag kereskedelmi lánc szereplők nyilvántartásában, ill. az erdőgazdálkodói nyilvántartásban sem. Az Ügyfél a tűzifa értékesítése során szállítójegyet nem alkalmaz. | Evt. 90/A. § (6) ; EUTR FMr. 8. § (3) ; Evt. 90/F. § (1) ; Evt. 90. § (1) és EUTR FMr. 2-4. §. | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Ujvári Roland-ot (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz Kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfelet kötelezem, amennyiben a továbbiakban is a faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván végezni, a tevékenység továbbfolytatása előtt a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom o a 2. pont szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése eredményeként a technikai azonosító szám megszerzéséig, o a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, létrehozásáról szóló értesítés megküldéséig és az értesítés hatóságomhoz történő beérkezéséig, o erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint o az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | ||
2020.03.19. | 6100/225-1/2020. | Re-Lignea Kft | 1223 Budapest, Nagytétényi út 190 B. ép. 1. em. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / felszólítás regisztráció módosítására | Erdei faválasztékok üzleti év első napjára vonatkozó készletének hiánya. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR FMr. 8. § (3); EUTR FMr. 2-4. ; EUTR FMr. 4. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Re-Lignea Kft-t (1223 Budapest, Nagytétényi út 190 B. ép. 1. em. 2.; adószám: 25886908-2-43; EUTR technikai azonosító szám: AA5869840) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követően 8 napon belül egészítse ki, olyan módon, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánc részét képezően ténylegesen végzett faanyag kereskedelmi tevékenységének helyszínéül szolgáló telephelye egyértelműen beazonosítható legyen. |
- | ||
2020.03.19. | 6100/212-1/2020. | Dajka Zoltán István | 1221 Budapest, Kiránduló u. 28/A | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Ügyfél nem szerepel a faanyag kereskedelmi lánc szereplők nyilvántartásában, kizárólag az erdőgazdálkodó nyilvántartásban található meg. Az Ügyfél nem küldte meg az általa vásárolt, előállított és értékesített fatermékekről, a fatermékek eladóiról és vevőiről vezetettjogszabályban előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer). | Evt. 90. § (1) és EUTR FMr. 2-4. §.; Evt. 90/F. § (1); Evt. 90/A. § (6) ; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Dajka Zoltán Istvánt (1221 Budapest, Kiránduló u. 28/A.; születési hely és idő: Budapest, 1977. június 07.; anyja neve: Hajdu Judit Ágnes, erdőgazdálkodói kód: 1022657) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfelet kötelezem, hogy amennyiben a jövőben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | ||
2020.03.19. | 6100/34-5/2020. | Liliana Home Partner Kft. | 8749 Zalakaros, Petőfi u. 60. | igen | AA6226286 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Az Ügyfél nem küldte meg az általa vásárolt, előállított és értékesített fatermékekről, a fatermékek eladóiról és vevőiről vezetettjogszabályban előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer). Ügyfél megszegte a nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartására előírt nyilvántartási kötelezettségét. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6); EUTR FMr. 7. § ; Evt. 90. § (1) és EUTR FMr. 2-4. §.; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Liliana Home Partner Kft. (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és a megküldött dokumentáció hatóságomhoz történő beérkezéséig. |
- | |
2020.03.19. | 6100/40-4/2020. | Pendli István Attila | 8790 Zalaszentgrót, Erzsébet királyné utca 4. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Ügyfél megszegte a nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartására előírt nyilvántartási kötelezettségét. Az Ügyfél nem a vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelően állította ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (2) ; EUTR FMr. 2-4. §-aival / az EUTR FMr. 10. §-a alapján az EUTR vhr. 9-11. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pendli István Attilát (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | ||
2020.03.20. | 6100/136-2/2020. | Fajder Csaba | 3961 Vajdácska, Fő u. 132 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / kötelezés regisztrációra / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása / bevétel elkobzásának elrendelése | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A kellő gondosság elvén alapuló rendszer hiányában az Ügyfél az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti kockázatértékelést és 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti kockázatcsökkentést sem végzett, ill. azt nem dokumentálta, erre vonatkozóan sem küldött adatot, nyilatkozatot. Az Ügyfél az illegális fakitermelésből származó fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat. | Evt. 90/F. § (1) ; Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c); EUTR rendelet 4. cikk (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Fajder Csabát (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 250.000,- Ft – azaz kettőszázötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, amennyiben az elkövetkezőkben is kíván faanyag kereskedelmi lánc tevékenységet végezni, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom o a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, o erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. 4. Elrendelem az illegális eredetűnek minősülő – indokoló részben körülírt – 90 köbméter fatermék Ügyfél által történt értékesítéséből származó 1.010.000,- Ft – azaz egymillió-tízezer forint – bevétel elkobzását. |
- | ||
2020.03.20. | 6100/233-1 /2020. | Képesfa Ebt. | 8109 Tés, Táncsics u. 63 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | határozat –faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | A hatóság nyilvántartása alapján az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy használatát. | EUTR FMr. 7. § (3) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KÉPESFA Erdőbirtokossági Társulatot (a továbbiakban: Ügyfél) kötelezem, hogy szállítójegy bejelentési kötelezettségének haladéktalanul tegyen eleget. | - | ||
2020.03.20. | 6100/36-2/2020. | Kovács Tamás | 7631 Pécs, Fő tér 26. | igen | AA6003313 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása | Az Ügyfélnem küldte meg az általa vásárolt/értékesített fatermékekről, ill. azok eladóiról/vevőiről vezetett nyilvántartását (kereskedői EUTR nyilvántartás). Az Ügyfél nem küldte meg az előírás szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napjára vonatkozó nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, illetve nem is nyilatkozott azzal kapcsolatban. Ügyfél megszegte a nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartására előírt nyilvántartási kötelezettségét. A hatóság nyilvántartása alapján az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy használatát. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A kereskedő Ügyfél által forgalmazott fatermékek illegális kitermelésből származnak. | Evt. 90/A. § (6); EUTR FMr. 8. § (3) ; EUTR FMr. 7. § (2); EUTR FMr. 7. § (3); Evt. 90. § (1) és az EUTR FMr. 2-4.; EUTR r. 4. cikk (1) és az Evt. 90/A. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Tamást (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom o a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és a megküldött dokumentáció hatóságomhoz történő beérkezéséig, o erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint o az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | |
2020.03.26. | 6100/166-4/2020. | TÖLGYFA Fakitermelő-, Feldolgozó- és Értékesítő bt. | 8060 Mór, Dobó utca 31/a. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR FMr. 2-4. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a TÖLGYFA Fakitermelő-, Feldolgozó-, és Értékesítő Bt.-t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | ||
2020.03.26. | 6100/35-5/2020. | Urbán Tüzép Kft | 5931 Nagyszénás, Hősök útja 13. B. lház. 4. em. 9 | igen | AA6209063 | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt / fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása / fatermék elkobzása | Megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az üzleti év első napjára vonatkozó nyitó készlet hiányos adattartalommal került rögzítésre. Az Ügyfél nem vezet szigorú számadású nyilvántartást az általa használt szállítójegy tömbökről. Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) ; EUTR FMr. 8. § (3) ; EUTR FMr. 7. § (2) ; EUTR FMr. 7. § (3) ; Evt. 90/A. § (2) és (3); EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Urbán Tüzép Kft. -t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz Kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom o a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, a létrehozásáról szóló értesítés megküldéséig és az értesítés hatóságomhoz történő beérkezéséig, o az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. 3. Elrendelem a 4300/1551-1/2019. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján az Ügyfél Kondoros 0159/1 hrsz.-ú telephelyén zár alá vett 37,55 m3 cser és kocsánytalan tölgy fafajú fűrészipari melléktermék elkobzását. |
- | |
2020.03.26. | 6100/322-2/2020. | LOYAL FOODS Gyártó és Kereskedelmi Kft. | 5741 Kétegyháza, Batthyány utca 108. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | határozat – figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk; Evt. 90/A. § (6) ; Evt. 90/F. § (1) | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LOYAL FOODS Gyártó és Kereskedelmi Kft. -t (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. | - | ||
2020.03.26. | 6100/118-2/2020. | Kapufa Transz Bt. | 5502 Gyomaendrőd, Baross Gábor. utca 8. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kap |