EUTR jogsértések
EUTR jogsértés lista
Az alábbi listában megtekinthetik a faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzések során feltárt jogsértéseket.
A jogsértésekben alkalmazott jogszabályi rövidítések magyarázata:
- Evt. - az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény
- Régi Evt. vhr. - az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrahajtásáról szóló 153/2009. (XI.13.)FVM rendelet
- EUTR rendelet - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendelet (2010. október 20.)
- EUTR vhr. - a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos bejelentés, nyilvántartás és ellenőrzés részletes szabályairól szóló 26/2016. (IV. 11.) FM rendelet
- EUTR FMr. - a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII.18.) FM rendelet
- EUTR Korm.r. - a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos eljárás, bejelentés, adatszolgáltatás, nyilvántartás és ellenőrzés részletes szabályairól szóló 414/2017. (XII.18.) Korm. rendelet
EUTR jogsértések hatályos listája, illetve a tiltás/felfüggesztés alatt álló láncszereplők
Közzététel napja
|
Ügyszám
|
Ügyfél
|
Ügyfél lakóhelye, székhelye
|
Felfüggesztés/tev.tiltás alatt áll
|
Közzététel törvényi jogcíme
|
Végleges
|
Eljáró hatóság
|
Ügy tárgya
|
Megállapítások
|
Megsértett jogszabályi rendelkezés
|
Döntés rendelkező része
|
Jogorvoslati eljárás
|
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Közzététel napja | Ügyszám | Ügyfél | Ügyfél lakóhelye, székhelye | Felfüggesztés/tev.tiltás alatt áll | Közzététel törvényi jogcíme | Végleges | Eljáró hatóság | Ügy tárgya | Megállapítások | Megsértett jogszabályi rendelkezés | Döntés rendelkező része | Jogorvoslati eljárás | |
2017.06.19. | 04.4/232-6/2017 | Tifani-Tüzifa Kft. | 1085 Budapest, József körút 69. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2017.06.21. | 04.4/171-5/2017 | SZER-FOOD Barcika Kft. | 3700 Kazincbarcika, Rózsa u. 50. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2017.06.27. | 04.4/476-2/2017 | Boskovics Éva | 1147 Budapest, Balázs utca 41. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2017.09.26. | 04.4/660-7/2017 | Suhai László | 3770 Sajószentpéter, Munkácsy Mihály utca 3. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.09.20. | 04.4/371-5/2017 | Suhai Zsolt Gábor | 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 15. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.09.14. | 04.4/1487-1/2017 | István Faker Kft. | 6400 Kiskunhalas, Felsőtelep tanya 5. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.09.12. | 04.4/626-4/2017 | DomHolzRood Kft. | 7354 Váralja, Béke utca 2. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.09.28. | 04.4/892-2/2017 | JPM-2009 Kft. | 1034 Budapest, Bécsi út 85. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.09.26. | 04.4/238-5/2017 | Dányi Endre | 3734 Szuhony, Ady Endre u. 89. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.11.07. | 04.4/652-14/2017 | Király István | 3896 Telkibánya, Nagy út 15. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.11.13. | 04.4/1441-16/2017 | Méri Tojás Kft. | 1012 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor u. 11. 6.em. 18. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.11.07. | 04.4/1810-1/2017 | Zsigár Sándor | 7212 Kocsola, Dombóvár u. 36. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.12.01. | 04.4/572-7/2017 | Vatai Richárd | 3770 Sajószentpéter, Hősök utca 10. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.12.01. | 04.4/1894-1/2017 | Kiss Ignác | 3825 Rakaca, Petőfi Sándor út 98. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2017.12.08. | 04.4/1546-4/2017 | Újvári Dávid | 8944 Sárhida, Arany János út 23. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.01.05. | 04.4/1839-2/2017 | Tűzifa.info Kft. | 1083 Budapest, Baross utca 13. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.01.05. | 04.4/1426-7/2017 | Bogdán Csaba | 7757 Badarc, Kossuth Lajos u. 20. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.01.05. | 04.4/1665-12/2017 | Nyári Dániel | 8722 Nemesdéd, Petőfi Sándor utca 11. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.01.25. | 04.4/715-11/2017 | Pálfi Béla | 7631 Pécs, Paál László utca 19. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.01.31. | 04.4/2019-1/2017 | Hosszú Zoltán | 7935 Ibafa 079/4 hrsz. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.01.25. | 04.4/1837-4/2017 | Zsigár György | 7212 Kocsola, Kossuth u. 35. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.03.07. | 04.4/382-2/2018 | Zsibex Kft. | 1027 Budapest, Bem József utca 9. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.03.09. | 04.4/440-1/2018 | Kiss László | 3825 Rakaca, Petőfi Sándor utca 163. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2018.03.19. | 04.4/480-1/2018 | Kiss Gusztáv | 3564 Hernádnémeti, Béke utca 9. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | |||||
2019.08.29. | 04.4/1230-4/2017 | AGRIBER Kft. | 7545 Nagykorpád, külterület 0329/3 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.27. | 04.4/1241-4/2017 | Norfa Green Kft. | 1056 Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 55. 2.em. 13. ajtó | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.26. | 04.4/559-1/2018 | Szabó Márk András | 2253 Tápióság, Bicskai utca 29. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.05.10. | 04.4/253-2/2018 04.4/253-3/2018 |
Hamar István | 3700 Kazincbarcika, Bükkalja út 27. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.10. | 04.4/327-1/2018 | Orsós Ferenc | 7212 Kocsola, Kossuth u. 4. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.10. | 04.4/661-1/2018 | Zsigár Zoltán | 7212 Kocsola, Dombóvári u. 38. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.10. | 04.4/516-2/2018 | Petrovics János Péter | 7631 Pécs, Fő tér 4. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.11. | 04.4/695-1/2018 | Domján Roland | 8856 Surd, Kossuth Lajos utca 36. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.11. | 04.4/153-2/2018 | Botos László | 3959 Makkoshotyka, Mező Imre u. 9/a. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.05.04. | 04.4/729-1/2018 | Petőfi Építőanyag Kft. | 6060 Tiszakécske, Kossuth Lajos u. 58. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.18. | 04.4/164-3/2018 | Zsifkó István | 7631 Pécs, Tüskésréti út. 69. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.18. | 04.4/64-3/2018 | Kanalas Kft. | 3770 Sajószentpéter, Munkácsy Mihály út 5. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.04.18. | 04.4/3-6/2018 | Újvári Péter | 8944 Sárhida, Arany János út 23. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.05.11. | 04.4/82-4/2018 | Baranyai Csaba | 7631 Pécs, Nagypostavölgy Alsó 53. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.05.07. | 04.4/834-1/2018 | Petrovics Dávid | 7630 Pécs, Palahegy u. 24/2. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.05.25. | 04.4/331-4/2018 | Petrovics Juliánusz | 7630 Pécs, Rezgő utca 9. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.05.30. | 04.4/620-6/2018 | Nagy Renáta Katalin | 7631 Pécs, Boros utca 10. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.18. | 04.4/513-13/2018 | Jovánovics Zoltán | Lakóhely: 7800 Siklós, Rákóczi u. 28.; Tartózkodási hely: 7823 Siklósnagyfalu, Kossuth Lajos u. 22. |
igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.06.20. | 04.4/117-6/2018 | Váradi Mária | 3341 Szúcs, Kossuth Lajos út 80. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.17. | 04.4/1305-2/2018 | EURÓFA Erdőgazdálkodási és Faipari Termékgyártó és Forgalmazó Kft. | 8330 Sümeg, Lukonich utca 12. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.09. | 04.4/616-4/2018 | Pirity Péter | 7400 Kaposvár, Szigetvári utca 79. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.17. | 04.4/489-5/2018 | MBK Consulting Hungary Szolgáltató Kft. | 1154 Budapest, Klapka György utca 105. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.17. | 04.4/649-3/2018 | Szekeres István | 7174 Kety, Rákóczi u. 163. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.25. | 04.4/514-7/2018 | Illés Csaba | 7200 Dombóvár, Csokonai u. 48. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.25. | 04.4/680-6/2018 | Pál Zoltán | 7174 Kéty, Petőfi utca 35. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.25. | 04.4/271-4/2018 | Grunde Europa Kft. | 5474 Tiaszasas, Fő út 64. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.25. | 04.4/467-4/2018 | Tiszaszigeti Tüzép Kft | 6756 Tiszasziget, Május 1. utca 1. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.08.13. | 04.4/849-5/2018 | Papp Zsolt | 1183 Budapest, Tartsay Vilmos utca 25. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.07.26. | 04.4/790-12/2018 | Kovács Richárd | 7752 Versend, Vörösnarty utca 30/a | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.08.02. | 04.4/646-4/2018 | Fekete Csaba | 8749 Zalakaros, Újmajor u. 6. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.09.24. | 04.4/968-5/2018 | Coroiu Romulus Emil | 415500 Mun Salonta Jud. Bhor, Str. Bocskai István nr. 43. Románia | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2019.01.31. | 04.4/969-5/2018 | I.F. Cadar Nicolae NIK Trans | Románia, Str. Zilahy Lajos nr. 40., Salonta, Bihor, Ro18796983, F05/1066/2006 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | A felfüggesztésen/tiltáson felül a határozat egyéb rendelkezései elévültek. | - | ||||
2018.10.09. | 04.4/1061-4/2018 | Nagy-Wood Kft. | 8637 BalatonŐszöd, Dűlő u. 36/B. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által bemutatott iratanyag a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Nagy-Wood Kft-t (székhely: 8637 Balatonőszöd, Dűlő u. 36/B.; technikai azonosító szám: AA5855058) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.09.07. | 04.4/1533-2/2018 | FENYŐ-FACENTRUM Kft. | 1164 Budapest, Simongát utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FENYŐ-FACENTRUM Kft.-t (székhely: 1164 Budapest, Simongát utca 2.; adószám: 12685824-2-42) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2018.09.07. | 04.4/1309-2/2018 | Borsfa Tűzifa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 8885 Borsfa, Zrínyi út 75. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztráció kiegészítésére. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Borsfa Tűzifa Kft.-t (8885 Borsfa, Zrínyi út 75.; adószám: 23321506-2-20) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében meghatározott EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követően 8 napon belül egészítse ki olyan módon, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánc részét képezően ténylegesen végzett tűzifa előállítási, valamint kis- és nagykereskedelmi tevékenysége is egyértelműen beazonosítható legyen. |
- | |
2018.09.07. | 04.4/1189-9/2018 | Suhai Sándor | 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista u.16. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése és ár alá vételi intézkedés megszüntetése. | Az Ügyfél az ellenőrzés során az általa értékesített tűzifa vásárlóit nem tudta beazonosítani, ezáltal megsértette az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Suhai Sándort (lakcím: 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista u. 16.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 150.000,- Ft – azaz százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, amennyiben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenység végzését tervezi az elkövetkezőkben is, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a tevékenység végzése előtt tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. 4. Megszüntetem az Ügyfél tulajdonát képező és a 04.4/1189-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel 3770 Sajószentpéter, régi üveggyártelephely 1728/38 hrsz. alatt zár alá vett 16 űrméter 95% bükk, 3% tölgy és 2% gyertyán hasított tűzifa zár alá vételét. A zár alá vétel megszüntetését a helyszínen hatóságom ellenőrei végzik, melynek időpontját az Ügyfél telefonon keresztül tudja egyeztetni. |
- | |
2018.09.07. | 04.4/1536-2/2018 | FAAPRÍTÓ Kft. | 2890 Tata, 0420/2. hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél az ellenőrzött telephely vonatkozásában nem vezet neprakész dokumentációs rendszert, az egyes mértékegységek közötti átváltás, ill. fatermékek körötti átminősítás alapelvei, átváltó számai nem kerültek megfelelően dokumentálásra, valamint a telephelyen más tulajdonát képező fatermék is található, erről azonban az Ügyfél nem vezet nyilvántartást. Ezekkel az Ügyfél megsértette a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FAAPRÍTÓ Kft.-t (székhely: 2890 Tata, 0420/2. hrsz.; EUTR technikai azonosító szám: AA5838880) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.09.11. | 04.4/636-10/2018 | Néző János | 4251 Hajdúsámson Martinka, Rezede u. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra kiegészítésére. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Néző Jánost (4251 Hajdúsámson Martinka, Rezeda u. 2.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében meghatározott EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követően 8 napon belül egészítse ki olyan módon, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánc részét képezően ténylegesen végzett tűzifa kiskereskedelmi tevékenysége is egyértelműen beazonosítható legyen. |
- | |
2018.09.24. | 04.4/1359-2/2018 | Gómán György | lakcím: 7092 Nagykóny, Város út 235 tartózkodási hely: 7251 Kapospula, Dózsa Gy. u. 32. |
nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Bevétel elkobzásának elrendelése, erdővédelmi bírság megállapítása. | Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gómán Györggyel (lakcím: 7092 Nagykóny, Város út 235.; tartózkodási hely: 7251 Kapospula, Dózsa Gy. u. 32.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Esztergályhorváti 1A erdőrészletből az Ügyfél által jogosulatlanul kitermeltetett és forgalomba hozott fatermékből származó 20.000,- euró (EUR) vagy annak megfelelő, az Ügyfélnél a pénz kézhezvétele napja szerinti árfolyamon forintban jóváírt bevétel elkobzását. 2. 9.392.950,- Ft – azaz kilencmillió-háromszázkilencvenkettőezer-kilencszázötven forint – erdővédelmi bírságot szabok ki. |
- | |
2018.09.14. | 04.4/1034-6/2018 | Gumi-coop Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 5700 Gyula, Dobay utca 5. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Gumi-coop Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhely: 5700 Gyula, Dobay utca 5.; EUTR technikai azonosító szám: AA5821770) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.09.24. | 04.4/1195-7/2018 | MARTON-FA Faipari és Gazdasági Kft. | 9934 Felsőjánosfa, Kossuth Lajos u. 38. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Az Ügyfél által beküldött készletadatokat megvizsgálva megállapításra került, hogy az Ügyfél a készletet nem minden fafaj teküntetében tartotta külön nyilván, ezzel megsértette az előírt felhasználási feltételeket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 8.§ (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a MARTON-FA Faipari és Gazdasági Kft.-t (székhely: 9934 Felsőjánosfa, Kossuth Lajos u. 38.; technikai azonosító szám: AA5830972) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. | - | |
2018.09.24. | 04.4/1591-5/2018 | Neuwelt 2001 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 2151 Fót, Rév u. 43/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket.Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2)és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Neuwelt 2001 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (2151 Fót, Rév u. 43/A.; adószám:12624829-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében meghatározott EUTR regisztrációját határozatom véglegessé válását követően 8 napon belül egészítse ki olyan módon, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánc részét képezően ténylegesen végzett tűzifa kiskereskedelmi tevékenysége és annak helyszínéül szolgáló telephelye is egyértelműen beazonosítható legyen. 3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2018.09.25. | 04.4/1348-3/2018 | Kiss Zoltán | 5720 Sarkad, Veres Sándor u. 51. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kiss Zoltánt (5720 Sarkad, Veres Sándor u. 51.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom az Ügyfelet, hogy amennyiben a továbbiakban is kíván végezni faanyag kereskedelmi tevékenységet, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2018.09.25. | 04.4/965-4/2018 | Monostori Úti Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 6500 Baja, Szeder köz. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Monostori Úti Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6500 Baja, Szeder köz 2.; technikai azonosító szám: AA5849310) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.09.25. | 04.4/1599-4/2018 | KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft. | 7700 Mohács, Budapesti országút 72. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezés. | Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft.-t (székhely: 7700 Mohács, Budapesti országút 72.; adószám: 13355104-2-02; EUTR technikai azonosító szám: AA5841200) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem, továbbá 2. a feltárt – jelen határozat indokoló részben részletezett – hiányosságok megszüntetésére kötelezem azzal, hogy a hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül köteles értesíteni az erdészeti hatóságot. |
- | |
2018.09.25. | 04.4/1689-2/2018 | LUIS TRADE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 5622 Köröstarcsa, Kossuth u. 20. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LUIS TRADE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (5622 Köröstarcsa, Kossuth u. 20.; adószám: 11053428-2-04) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2018.09.25. | 04.4/942-5/2018 | Elek Bálint | 3627 Domaháza, Dózsa György út 154. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra | Az Ügyfél felszólítás ellenére nem küldötte meg hatóságom részére a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartásait, azokról nem nyilatkozott, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Elek Bálint-ot (lakcím: 3627 Domaháza, Dózsa György út 154.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, amennyiben az elkövetkezőkben is kíván faanyag kereskedelmi lánc tevékenységet végezni, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget. |
- | |
2018.09.25. | 04.4/1038-5/2018 | Gál Rita | 8996 Zalacséb, Kossuth Lajos utca 55. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gál Ritá-t (8996 Zalacséb, Kossuth Lajos utca 55.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.02. | 04.4/1669-4/2018 | Carbonex Kft | 2837 Vértesszőlő, Határ út 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem annak a mérlegnek tanusító jele került feltűntetésre, amivel a mérés valóban történt. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Carbonex Kft-t (2837 Vértesszőlős, Határ út 6. Pf.: 7, adószám:11181877-2-11, EUTR technikai azonosító: AA5740039) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.02. | 04.4/1674-2/2018 | Horváth Lajos | 7370 Sásd, Jókai Mór utca 27. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az ellenőrzés során megállapításra került, hogy az Ügyfél nem rendelkezett a kellő gondosság elvén alapuló dokumentációs rendszerrel, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Lajos egyéni vállalkozót (székhely: 7370 Sásd, Jókai Mór utca 27., EUTR technikai azonosító szám: AA6006068) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.02. | 04.4/949-20/2018 | Papp Lajos Árpád | 8315 Gyenesdiás, Pilikáni utca 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység illetve reklámozás felfüggesztése. Szállítójármű használatának korlátozása. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Papp Lajos Árpádot (cím: 8315 Gyenesdiás, Pilikáni utca 7.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, amennyiben a jövőben értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget hatóságomnál, továbbá 3. az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom a) a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, továbbá b) az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig, valamint c) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, illetve formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. 4. az Ügyfél faanyag kereskedelmi lánc tevékenysége keretében az a-f) pontokban felsorolt szállítóeszközök használatát illetve használatba adását a 3. pontokban foglalt feltételek teljesítéséig kísérő intézkedésként megtiltom: a) AEV-574 forgalmi rendszámú IFA gyártmányú W50 L/SP típusú tehergépkocsi, b) CLH-027 forgalmi rendszámú STEYR gyártmányú 990.180 K37 típusú tehergépkocsi, c) ABY-006 forgalmi rendszámú IFA gyártmányú tehergépkocsi, d) JZY-080 forgalmi rendszámú KAMAZ gyártmányú MEFAG 53212/KCR-5010 típusú tehergépkocsi, e) Pap Levente (8315 Gyenesdiás, Pilikáni u. 4.) tulajdonos üzembentartó PEB-553 forgalmi rendszámú IVECO gyártmányú 35C13 típusú tehergépkocsija, f) rendszám nélküli PRAGA gyártmányú tehergépkocsik. Továbbá 5. megszüntetem az Ügyfél tulajdonában lévő és a 04.4/949-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel 8315 Gyenesdiás, Pilikáni utca 7. szám alatt zár alá vett 3,1 m3 bükk hasított, darabolt tűzifa zár alá vételét, egyúttal rendelkezem a tulajdonos Ügyfél számára történő kiutalásáról. |
- | |
2018.10.09. | 04.4/1529-2/2018 | Kásler Adrienn | 7158 Bonyhádvarasd, Kossuzt utca 127/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet naprakész dokumentációs rendszert, készleteit kizárólag a beszállítók számláival tartja nyilván, ezzel megsértette a nyomon követésre előírt kötelezettségeket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kásler Adrienn egyéni vállalkozót (székhely: 7158 Bonyhádvarasd, Kossuth utca 127/A., EUTR technikai azonosító szám: AA5962888) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.09. | 04.4/1600-4/2018 | Szaszák Tüzép Kereskedelmi és Szállítási Kft. | 5600 Békéscsaba, Magyar utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Szaszák Tüzép Kereskedelmi és Szállítási Kft-t (székhely: 5600 Békéscsaba, Magyar utca 2; technikai azonosító: AA5861099) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.09. | 04.4/1670-2/2018 | Sándor-Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 3849 Forró, Fő út 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által bemutatott szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Sándor-Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (3849 Forró, Fő út 2.; adószám: 13906779-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2018.10.09. | 04.4/1240-5/2018 | Horváth József | 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél az ellenőrzés során nem nyilatkozott, így okkal feltételezhető, hogy az EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdésében, a 6. cikk (1) bekezdésében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást nem vezet. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés , Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Józsefet (lakcím: 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166.; erdőgazdálkodói nyilvántartási szám: 6001339) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, amennyiben a jövőben az erdőgazdálkodási tevékenységén kívül eső területről értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget hatóságomnál, továbbá 3. az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését az értékesítésre és szállításra is kiterjedően felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom a) a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, továbbá b) az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomhoz történő megküldéséig, valamint c) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, illetve formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2018.10.25. | 04.4/1241-28/2018 | Felföldi Ernő | 7800 Siklós, Aradi u.9. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről, zár alá vétel megszüntetéséről, figyelmeztetésről faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt | A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kitöltésével az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Felföldi Ernő (lakcím: 7800 Siklós, Aradi út 9.; erdőgazdálkodói kód: 04012785) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem a 04.4/1241-22/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a Pfiffer Bútor Mór Kft. 8060 Mór, Árkipuszta ipartelepén zár alá helyezett, 90,58 m3 kocsányos tölgy fafajú faanyag elkobzását, egyben megszüntetem ezen faanyag zár alá vételét. 2. A jelenleg is az Esztergályhorváti 1A erdőrészletben található, korábban zár alá helyezett faanyagot az ingatlan tulajdonosainak kiadom, egyúttal engedélyezem a faanyag elszállítását Farsang László Attila 8741 Zalaapáti, Béke u. 26. Simonics Józsefné 8742 Esztergályhorváti, Arany J. u. 47. Csécs Ferenc 8742 Esztergályhorváti, Új u. 14. Horváth István Gyula 8394 Alsópáhok, Dózsa u. 124. Tóth Zsolt 8742 Esztergályhorváti, Mátyás u. 12. Belover-Tóth Szilvia 8741 Zalaapáti, Deák Ferenc u. 65. tulajdonosok számára azzal, hogy azt a későbbiekben sem lehet kereskedelmi forgalomba hozni. 3. Figyelmeztetésben részesítem az Ügyfelet. |
- | |
2018.10.09. | 04.4/1649-6/2018 | Nikházy György | 3860 Encs, Emődi D. u. 21. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartásokat megvizsgálva megállapításra került, hogy azok nem feleltek meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdésében, a 6. cikk (1) bekezdés a) pontjában, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. | EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nikházy Györgyöt (3860 Encs, Emődi D. u. 21.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.25. | 04.4/1370-3/2018 | Fel-ML Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 9700 Szombathely, Hársfa u. 8. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Fel-ML Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (9700 Szombathely, Hársfa utca 8.; adószám: 14301146-2-18) (továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. 3. Elrendelem, 11 322 860 –Ft. azaz – tizenegymillió háromszázhuszonkettőezer nyolcszázhatvan forint – illegális eredetűnek minősülő fatermékből származó bevétel elkobzását. |
- | |
2018.10.12. | 04.4/655-11/2018 | Berg Erdő Kft. | 7228 Döbörköz, Kossuth u. 27. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Berg Erdő Kft.-t (7228 Döbörköz, Kossuth u. 27.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének kijavításáig és megküldéséig de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2018.10.25. | 04.4/1368-6/2018 | Lőrinc-Tüzép Kereskedelmi Kft. | 2214 Pánd, Széchenyi utca 11. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy, az útólagosan hatóságom részére megküldött mérlegelési jegyen szereplő adatok nem egyértelműen kapcsolhatók össze az ellenőrzéssel érintett fatermékkel. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Lőrinc-Tüzép Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 2214 Pánd, Széchenyi utca 11., technikai azonosítószám: AA0069926) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1214-4/2018 | "Gyulafa" Kereskedelmi és Építőipari Kft. | 5700 Gyula, Bicere tanya 14/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a „Gyulafa” Kereskedelmi és Építőipari Kft.-t (székhely: 5700 Gyula, Bicere tanya 14/A; adószám: 11989785-2-04; technikai azonosítószám: AA5841615) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1340-7/2018 | FAFÖLD Kft. | 3348 Szilvásvárad, Széchenyi utca 28. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a FAFÖLD Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 3348 Szilvásvárad, Széchenyi utca 28.; EUTR technikai azonosító száma: AA5841929) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1196-9/2018 | NÉMETH-WOOD Fafeldolgozó Kft. | 8912 Kispáli, 84/10 hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be minden esetben az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a NÉMETH-WOOD Fafeldolgozó Kft.-t (8912 Kispáli, 84/10 hrsz., technikai azonosító száma: AA6164298) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének jogszabályi előírásoknak megfelelő elkészítéséig és megküldéséig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1306-20/2018 | Gyöngyösi Béla | 8500 Pápa, Somlai út 91. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Gyöngyösi Bélá-t (székhelye: 8500 Pápa, Somlai út 91.; vállalkozói nyilvántartási száma: 9273024; adószáma: 64400659139) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, valamint - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1285-4/2018 | Halasi Ernő Ferenc | 6031 Szentkirály, Sallai utca 1/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Halasi Ernő Ferenc egyéni vállalkozót (6031 Szentkirály, Sallai utca 1/A.; technikai azonosítószám: AA0049115) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1473-5/2018 | Bakonyerdő Zrt. | 8500 Pápa, Jókai Mór u. 46. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bakonyerdő Zrt.-t (8500 Pápa, Jókai Mór u. 46.; adószám: 11345161-2-19) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1760-1/2018 | Csillag Árpád | 7635 Pécs, Meredek köz 5. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Csillag Árpádot (cím: 7635 Pécs, Meredek köz 5.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy amennyiben a jövőben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1914-4/2018 | Szudár Károly | 5630 Békés, Magyar utca 54. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság kiaszabása zárlati intézkedés megszegése miatt. | Zárlati intézkedés megszegése. | Evt. 108. § (5) bekezdés a) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szudár Károly egyéni vállalkozót (székhely: 5630 Békés, Magyar utca 54., adószám: 65901579-1-24, EUTR technikai azonosító szám: ) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 150.000,- Ft – azaz százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1379-14/2018 | Pendli István Attila | 8790 Zalaszentgrót, Erzsébet Királyné utca 4. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felhívás nyilvántartásba bejelentett adatok változásának bejelentésére. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pendli István Attilát (székhelye: 8790 Zalaszentgrót, Erzsébet királyné utca 4.; adószáma: 65205268-2-40; EUTR technikai azonosító száma: AA5832299) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felhívom, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplőkről vezetett nyilvántartásban rögzített adataiban bekövetkezett változást határozatom kézhezvételétől számított 15 napon belül jelentse be a hatóságom honlapján elérhető elektronikus felületen keresztül. |
- | |
2018.10.26. | 04.4/1762-2/2018 | Myczky Kft. | 2698 Mohora, Mikszát u. 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Myczky Kft.-t (2698 Mohora, Mikszáth u. 6., adószám: 12702022-2-12, technikai azonosító: AA0125963) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig; - a Tor Róberttel kötött adásvételi szerződés másolatának megküldéséig; - a Tor Róberttől vásárolt faanyaghoz kapcsolódó szállítójegyek másolatának megküldéséig; - az Ügyfél meglévő fatermék-készlet – jelen határozat kézhezvétele és a határozatban előírtak teljesítése közötti időtartam valamely időpontjára vonatkozó – nyilvántartás másolatának a vonatkozási időpont feltűntetésével történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2018.11.06. | 04.4/1308-4/2018 | Bogdán Tüzép Kft | 6323 Dunaegyház, Határ út 45. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bogdán Tüzép Korlátolt Felelősségű Társaság-t (6323 Dunaegyháza, Határ út 45., adószám: 23543926-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.06. | 04.4/1930-1/2018 | Fekete József | 8999 Zalalövő, Kossuth L u. 68. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdésében, a 6. cikk (1) bekezdés a) pontjában, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomonkövethetőségi eljárás és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszer másolatát, emiatt azt kellett megállapítanom, hogy az Ügyfél nem rendelkezik az előírt rendszerrel. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdés, 6. cikk (1) bekezdés a) pont az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Fekete József-et (lakcíme: 8999 Zalalövő, Kossuth L. u. 68.; erdőgazdálkodói kódja: 4012781) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az EUTR rendelet 4-6. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló rendszerének, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig. |
- | |
2018.11.06. | 04.4/1283-13/2018 | Horváth Róbert Attila | 8900 Zalaegerszeg, Dallos u. 45. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatermék elkobzásának elrendelése. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztés. | Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Róbert Attilá-val (lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Dallos u. 45.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1283-3/2018. számú végzés alapján Zalalövő, Kölcsey u. 2/A. szám alatt zárlat alá helyezett, 9,91 m3 3 méteres tűzifa elkobzását. Az elkobzott faanyagot az Ügyfélnek NÉBIH Pölöskei Fajtakísérleti Állomásra (8929 Pölöske, Aliz major 1.) kell saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül 8 és 14 óra között munkanapon beszállítani és lerakodni. A beszállítást megelőzőn három nappal a várható érkezésről az Ügyfélnek értesíteni kell hatóságomat az eutr@nebih.gov.hu. elektronikus címen. 2. Felszólítom az Ügyfelet, amennyiben a faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván végezni az elkövetkezőkben, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2018.11.06. | 04.4/1780-4/2018 | MOIMPEX Kft | 7700 Mohács, Szent Flórián utca 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a MOIMPEX Kft.-t (székhely: 7700 Mohács, Szent Flórián utca 6., adószám: 14213432-2-02, technikai azonosító szám: AA5929465) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.07. | 04.4/1971-2/2018 | Kovács Zsolt | 7694 Hosszúhetény, Hársas u. 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság kiszabása zárlati intézkedés megszegése miatt. | Zárlati intézkedés megszegése. | Evt. 108. § (4) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Zsoltot (lakcím: 7694 Hosszúhetény, Hársas utca 6.; EUTR technikai azonosító szám: AA6196585) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 250.000,- Ft – azaz kétszázötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. Egyúttal felhívom az Ügyfél figyelmét arra, hogy a 04.4/128-10/2018. iktatószámú határozatom rendelkező részének 3-4. pontja szerinti tilalom – az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig – továbbra is érvényben van. |
- | |
2018.11.06. | 04.4/1300-27/2018 | Agro-Cup Kft. | 6348 Érsekhalma, Hild sor 24. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatermék elkobzásának elrendelése. Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Agro-Cup Kft.-vel (székhelye: 6348 Érsekhalma, Hild sor 24.; adószáma: 13758521-2-03; technikai azonosító száma: AA5839601) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1300-1/2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján a Zalaerdő Zrt. Korpavári rakodóján zárlat alá helyezett 24,51 m3, akác fafajú faanyag (tűzifa) elkobzását helybenhagyással. 2. Az Ügyfelet 1.625.500,- Ft – azaz egymillió-hatszázhuszonötezer-ötszáz forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2018.11.06. | 04.4/1233-9/2018 | Turcsik Ferenc | 3825 Rakaca, Petőfi S. utca 17. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Zárlati intézkedés megszegése. | Evt. 90/K. § (1) bekezdés ce) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Turcsik Ferencet (3825 Rakaca, Petőfi S. utca 17.; egyéni vállalkozói nyilvántartási száma: 51748496) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2018.11.07. | 04.4/1845-2/2018 | "MISIK" Fakitermelő, Szállító, Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. | 2651 Rétság, Nógrádi út 13. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékseíti, de nem rendelkezik hitelesített mérleggel,mérlegelést tanusító hiteles dokumentumot nem ad át a vásárlóknak. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a „MISIK” Fakitermelő, Szállító, Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 2651 Rétság, Nógrádi út 13.; EUTR technikai azonosító szám: AA5830635) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.07. | 04.4/1764-2/2018 | Héjja-Ker Kft. | 2500 Esztergom, Kopácsi u.27. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Héjja-Ker Kereskedelmi és Fuvarozó Kft.-t (2500 Esztergom, Kopácsy u. 27.; adószám: 14460658-2-11) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.30. | 04.4/1856-3/2018 | Rosu Cristian | Ors. Pecica Jud. Arad Str. 1 BLAS. Sc. B ap. 12, Romania | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozet fetrmék elkobzásának elrendeléséről. | Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Rosu Cristian (lakcím: Ors. Pecica Jud. Arad Str. 1 BLAS. sc. B ap. 12, Romania; CNP 1750730221208) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1856-1/2018. számú jegyzőkönyv és az 04.4/1856-2/2018. számú végzés alapján NÉBIH 6821 Székkutas, I. kerület 75 telephelyen zárlat alá helyezett 1 köbméter cser és 4 köbméter tölgy, valamint 1 köbméter bükk fafajú faanyag elkobzását. 2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.21. | 04.4/1855-3/2018 | Raicu Cristinel | Jud. AR Ors. Pecica Str. 403 nr.10., Romania | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozet fetrmék elkobzásának elrendeléséről. | Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Raicu Cristinel (lakcím: Jud. AR Ors. Pecica Str. 403 nr. 10., ) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1855-1/2018. számú jegyzőkönyv és az 04.4/1855-2/2018. számú végzés alapján NÉBIH 6821 Székkutas, I. kerület 75 telephelyen zárlat alá helyezett 1,5 köbméter tölgy és 1,5 köbméter cser fafajú faanyag elkobzását. 2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.13. | 04.4/2057-1/2018 | Magyar István | 8097 Nadap, Rákóczi u. 29. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felsuólítás EUTR regisztrácira. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Magyar Istvánt (8097 Nadap, Rákóczi u. 29.; szül. hely és idő: Székesfehérvár, 1977.09.06.; anyja neve: Pócsa Julianna) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, amennyiben a jövőben értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, akkor az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget. |
- | |
2018.11.21. | 04.4/1878-4/2018 | Jenati Trans Kft. | 7671 Bicsérd, Alkotmány utca 48. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Jenati Trans Kft.-t (székhely: 7671 Bicsérd, Alkotmány utca 48., adószám: 13879266-2-02, technikai azonosító szám: AA5823132) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.21. | 04.4/1672-4/2018 | Jenati Trans Kft. | 7671 Bicsérd, Alkotmány utca 48. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Jenati Trans Kft.-t (székhely: 7671 Bicsérd, Alkotmány utca 48., adószám: 13879266-2-02, technikai azonosító szám: AA5823132) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.12.03. | 04.4/733-9/2018 | Horváth Zoltán | 7627 Pécs, Muskotály u. 8. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Horváth Zoltán-t (lakcím: 7627 Pécs, Muskotály u. 8.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy – amennyiben a jövőben faterméket kíván forgalomba hozni – az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget. |
- | |
2018.11.15. | 04.4/1903-4/2018 | Kővágó Fatelep Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 35. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kővágó Fatelep Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 35, adószám: 24309554-2-03, EUTR technikai azonosító: AA5842256) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tűzifa reklámozását pedig megtiltom - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2019.01.31. | 04.4/1800-8/2018 | Szudár Károly | 5630 Békés, Magyar utca 54. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által bemutatott nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szudár Károly egyéni vállalkozót (székhely: 5630 Békés, Magyar utca 54., adószám: 65901579-1-24, EUTR technikai azonosító szám: AA0717005) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.21. | 04.4/28-12/2018 | Kelemen József | 7090 Tamási, Széchenyi utca 32/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kelemen József egyéni vállalkozót (székhely: 7090 Tamási , Széchenyi utca 32/A.; technikai azonosítószám: AA5845642; adószám: 52940828-1-37) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy határozatom véglegessé válásától számított 8 napon belül küldje meg a határozatom véglegessé válása időpontjára vonatkozó, az Ügyfél erdei faválasztékainak készletadatait fafajonként és választékonként, telephelyenkénti bontásban a vonatkozási időpont feltüntetésével. |
- | |
2018.11.30. | 04.4/492-7/2018 | Zalaerdő Zrt | 8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés hibák, hiányosságok megszüntetésére. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. A fogyasztó részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. | EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés, 5. cikk, 6. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zalaerdő Zrt.-t (8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.22. | 04.4/551-15/2018 | Urbán Róbert | 5931 Nagyszénás, Hősök út 13/b. IV/9. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Zárlat feloldása. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Urbán Róberttel (5931 Nagyszénás, Hősök út 13/b. IV/9.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben, 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/551-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 5553 Kondoros, Tanya 159/1 telephelyen zár alá vett, a jegyzőkönyv szerinti 1. rakatban lévő 32,4 m3 faanyagból, az AA3312370 és AA3312371 számú AVIZ dokumentumokon szereplő faanyagon kívüli 8,40 m3 tűzifa elkobzását, valamint 2. megszüntetem a fentiekben foglaltak szerint zár alá vett 32,4 m3 faanyagból az AA3312370 és AA3312371 számú dokumentumok szerinti 24 m3 tűzifa zár alá vételét. 3. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.22. | 04.4/1106-4/2018 | Zábrák Orsolya | 5931 Nagyszénás, Bem József utca 3. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatermék elkobzásának elrendeléséről. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése . | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem igazolta az általa forgalomba hozott faanyag legális eredetét, ezért vélelmeznem kell, hogy illegális kitermelésből származik. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés;EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Zábrák Orsolyával (5931 Nagyszénás, Bem József utca 3.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben, 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/551-1/2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 5553 Kondoros, Tanya 159/1 telephelyen zár alá vett, a jegyzőkönyv szerinti 2-6. rakatokban lévő 44,36 m3 tűzifa elkobzását. 2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. 3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - az EUTR rendelet 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy az EUTR FMr. 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2018.11.21. | 04.4/1837-6/2018 | Milák László Péter | 4251 Hajdúsámson, Irinyi u. 23. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Milák László Péter-t (4251 Hajdúsámson, Irinyi u 23.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének ezen tevékenységének megkezdése előtt tegyen eleget. |
- | |
2018.11.22. | 04.4/1847-5/2018 | Bíró Zsolt | 7752 Versend, Ady Endre utca 13. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bíró Zsoltot (lakcím: 7752 Versend, Ady Endre utca 13.) (a továbbiakban: Ügyfél) figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.21. | 04.4/1908-4/2018 | Harmat Mihályné | 5400 Mezőtúr, Szalma u. 52 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Harmat Mihályné Egyéni Vállalkozót (székhely: 5400 Mezőtúr, Szalma u. 52, levelezési cím: 5400 Mezőtúr, Fóti út 157, adószám: 52222373-2-36, EUTR technikai azonosító: AA5841064) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem 2. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tűzifa reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig valamint, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, |
- | |
2018.11.21. | 04.4/2094-1/2018 | LUIS TRADE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1141 Budapest, Szugló u. 82. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LUIS TRADE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Szugló u. 82.; adószám:11053428-2-04) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy 04.4/1689-2/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2018.11.21. | 04.4/2107-1/2018 | Hamvas Attila | 7693 Pécs-Hird, Hadik A. utca 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Hamvas Attila egyéni vállalkozót (székhely: 7693 Pécs-Hird, Hadik A. utca 7.; adószám: 74501232-1-22) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2018.11.30. | 04.4/1823-7/2018 | Vertó Kinga | 7393 Bakóca, Rákóczi utca 44/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Vetró Kinga (székhely: 7393 Bakóca, Rákóczi utca 44/A.; adószám: 66144032-2-22) egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.30. | 04.4/2083-2/2018 | Ilovszky Béláné | 5900 orosháza, Temető utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Ilovszky Béláné egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Temető utca 2., technikai azonosító: AA5841086) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 100.000 Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2018.12.03. | 04.4/950-9/2018 | Kovács Gábor | 8728 Pogányszentpéter, Dózsa György utca 111. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kovács Gábor egyéni vállalkozót (székhely: 8728 Pogányszentpéter, Dózsa György utca 111.; adószám: 62201375-2-34; EUTR technikai azonosító szám: AA0020978) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.30. | 04.4/1530-2/2018 | Beréti FA Kft. | 7194 Kalaznó, Petőfi u. 173. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék magyarországi forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Beréti Fa Kft.-t (7194 Kalaznó, Petőfi u. 173) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.11.30. | 04.4/1923-3/2018 | LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Bt. | 8948 Nova, Fő u. 51. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Illegális eredetűnek minősülő fatermék értékesítéséből származó bevétel elkobzása | Az Ügyfél nem vezet az 4. cikk (2) és (3) bekezdésében, a 6. cikk (1) bekezdésében és EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást, ez által az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket.Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Betéti Társaságot (Székhely: 8948 Nova, Fő u. 51.; adószám: 21133026-2-20) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem, 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, valamint - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, továbbá - amennyiben az Ügyfél a jövőben erdei faválaszték szállítást is végez vagy végeztet, úgy az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. 4. Elrendelem az illegális eredetűnek minősülő – indokoló részben körülírt – fatermék Ügyfél által történt értékesítéséből származó 150 000,- Ft – azaz százötvenezer forint – bevétel elkobzását. |
- | |
2019.01.31. | 04.4/31-20/2018 | Greatfarm Kft. | 6400 Kiskunhalas, Sóstói szőlők 043003. 2. ép. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, azokról nem nyilatkozott, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint, ezzel megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Greatfarm Kft-t (székhely: 6400 Kiskunhalas, Sóstói szőlők 043003. 2. ép.; adószám: 25792487-2¬ 03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő haladéktalanul tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2018.12.03. | 04.4/1115-14/2018 | Horváth József | 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Józsefet (lakcím: 7827 Beremend, Kossuth L. u. 166.; erdőgazdálkodói kód: 6001339) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy amennyiben nem saját erdőgazdálkodói tevékenysége során előállított faválasztékot kíván értékesíteni, úgy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget. 3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2018.12.06. | 04.4/1676-2/2018 | Varga Bettina | 7671 Bicsérd, Rózsa u. 59. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Felszólítás regisztráció törlésére. | - | - | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Varga Bettinát (7671 Bicsérd, Rózsa u. 59.; EUTR technikai azonosító száma: AA6001412) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/E. § szerinti nyilvántartásból a határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül korábbi regisztrációját törölje. |
- | |
2018.12.06. | 04.4/2122-2/2018 | Kincses Dávid | 7532 Hencse, Kossuth Lajos u. 69. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kincses Dávidot (7532 Hencse, Kossuth Lajos u. 69.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.12.06. | 04.4/1190-13/2018 | Glonczi Mária | 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Tehergépjármű használatának megtiltása | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. z Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Glonczi Mária-t (lakcím: 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 1.150.000,- Ft – azaz egymillió-százötvenezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságomnak történő megküldéséig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. 4. Az LFA-064 forgalmi rendszámú tehergépjármű faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos használatát megtiltom a 2. és 3. pontban foglalt kötelezettségek teljesítéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2018.12.06. | 04.4/209-17/2018 | KAMA3FA Zala Kft. | 8919 Kustánszeg, Dózsa György utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. A fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem, illetve nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KAMA3FA Zala Kft.-t (8919 Kustánszeg, Dózsa György utca 2., adószáma: 24154316-2-20, technikai azonosító száma: AA5966839) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2018.12.06. | 04.4/210-4/2018 | Fábics Róbert | 8864 Tótszerdahely, Kossuth u. 24. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Fábics Róbert -et (lakcím: 8864 Tótszerdahely, Kossuth u. 24., erdőgazdálkodói kódja: 4014038) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2018.12.06. | 04.4/214-12/2018 | Fábics József | 8864 Tótszerdahely, Kossuth u. 24. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdései, 6. cikk (1) bekezdése szerinti nyomon követhetőségi rendszert, annak leírását (DDS), ezért azt kellett megállapítanom, hogy azzal nem rendelkezik. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem, illetve nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Fábics József -et (lakcím: 8864 Tótszerdahely, Kossuth u. 24.; erdőgazdálkodói kódja: 4012950) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 4-6. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának az előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz Ügyfél által történő bejelentéséig. |
- | |
2018.12.07. | 04.4/715-10/2018 | Glonczi Mária | 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Glonczi Mária-t (lakcím: 3770 Sajószentpéter, Dankó Pista utca 14.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.01.08. | 04.4/1627-17/2018 | Bogdán Renáta | telephely: 7631 Pécs, Kemény Zsigmond utca 99., lakóhely: 7086 Ozora, Táncsics Mihály u. 22. |
igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Szállítójármű használatának korlátozása. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bogdán Renátát (telephely: 7631 Pécs, Kemény Zsigmond utca 99., lakóhely: 7086 Ozora, Táncsics Mihály u. 22.; EUTR technikai azonosító szám: AA5994940) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom a. az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint b. erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, c. de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. 3. Az Ügyfél tulajdonában illetve üzemeltetésében lévő valamennyi szállítóeszköz faanyag kereskedelmi lánc tevékenység keretében történő Ügyfél általi használatát illetve használatba adását a 2. pontokban foglalt feltételek teljesítéséig kísérő intézkedésként megtiltom. |
- | |
2018.12.18. | 04.4/530-13/2018 | Csisz-Mar Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. | 7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 14. fsz. 3. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Csisz-Mar Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft.-t (7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 14. fszt. 3., adószám: 25985485-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2018.12.18. | 04.4/1053-7/2018 | Jelencsics Fa Kft. | 1184 Budapest, Aranyeső utca 8. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírt tartalmú nyilvántartásait, így azok teljes hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Jelencsics Fa Kft.-t (székhely: 1184 Budapest, Aranyeső utca 8.; technikai azonosító szám: AA5863934; adószám 25141410-2-43) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem |
- | |
2019.01.08. | 04.4/2058-6/2018 | Orbán József | 8286 Gyulakeszi, Kossuth Lajos utca 64. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orbán József egyéni vállalkozót (8286 Gyulakeszi, Kossuth Lajos utca 64.; adószám 53963475-2-39) (cím) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem |
- | |
2019.01.08. | 04.4/1691-4/2018 | VIFA 2007 Kft. | 5700 Gyula, Temesvári út 174. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés, ill. erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VIFA 2007 Kft.-t (5700 Gyula, Temesvári út 174., adószám: 14141519-2-04)) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetem; 2. 400.000 Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 3. Az Ügyfél fatermékkel és tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék és tűzifa reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2019.01.08. | 04.4/1401-6/2018 | Foresta-98 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 6440 Jánoshalma, Újvidék u. 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Foresta-98 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6440 Jánoshalma, Újvidék u. 1.; technikai azonosítószám: AA582221) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.01.08. | 04.4/946-30/2018 | Lóth Áron | 8741 Bókaháza, Kossuth u. 19. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék forgalomból történő kivonása. Tevékenység felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem tudta bemutatni a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének leírását, azzal nem rendelkezett, ezzel az Ügyfél megsérette a nyomon követhetőségre előírt szabályokat. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által bemutatott szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (2) és (3) bekezdés, 6. cikk (1) bekezdés a) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lóth Áron-t (8741 Bókaháza, Kossuth u. 19.; adószáma: 68539111-2-40; technikai azonosító száma: AA5967928) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a 04.4/946-1/2018. számú jegyzőkönyvem 2. számú mellékletét képező végzésben zár alá vett faanyagból az Ügyfél tulajdonát képező faanyag pontos mennyiségét fafajonként határozza meg, és ezen adatokat küldje meg részemre határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül. 3. A 04.4/946-1/2018. számú határozatom 2. számú mellékletét képező végzésben zár alá vett fatermékből az Ügyfél tulajdonát képező faanyagot forgalomból kivonom, megtiltom annak további forgalmazását. 4. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 4-6. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - az erdei faválasztékok jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó, fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban való adatainak megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2019.01.08. | 04.4/1535-7/2018 | Maximum Speed Kft. | 2890 Tata, Szomódi út 2046/24 hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Maximum Speed Kft.-t (székhely: 2890 Tata, Szomódi út 2046/24 hrsz., adószám: 23100974-2-11, technikai azonosító: AA6135757) (továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.01.08. | 04.4/1924-3/2018 | Valifa-Ker Kereskedelmi Kft. | 3871 Méra, Vasút u. 8. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR vhr. 12. § (1) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést, illetve nem a szállítójegy tömb tényleges első és utolsó felhasználásának időpontja került bejelentésre. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 12. § (1) és (2) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Valifa-Ker Kereskedelmi Kft. (székhely: 3871 Méra, Vasút u. 8.; adószám: 25488373-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. 1.500.000,- Ft – azaz egymillió-ötszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.01.23. | 04.4/2115-4/2018 | KEROB-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 6500 Baja, Venyige utca 39. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban és az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KEROB TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (6500 Baja, Venyige u. 39.; adószám: 23358050-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.01.17. | 04.4/971-12/2018 | SAJÓ-WOOD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 1141 Budapest, Szugló u. 82. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem jelentette be a szigorú számadású szállítójegyek használatát azok megkezdése előtt, illetve több esetben nem jelentette be a tömbök befejezését. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a SAJÓ-WOOD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 1141 Budapest, Szugló u. 82.; technikai azonosítószám: AA6096337) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.01.17. | 04.4/1673-4/2018 | HEPIK Erdőgazdálkodó és Biomassza Termelő Bt. | 7626 Pécs, Katalin utca 23. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem minden esetben jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HEPIK Erdőgazdálkodó és Biomassza Termelő Bt.-t (7626 Pécs, Katalin utca 23.; technikai azonosítószám: AA5805413) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.01.17. | 04.4/6-9/2018 | Ékes Dávid | 8755 Csapi, Arany János út 17/A | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Ékes Dávidot (Lakóhely: 8755 Csapi, Arany János út 17/A) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy amennyiben faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet kíván folytatni a továbbiakban, abban az esetben az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének tegyen eleget. |
- | |
2019.01.23. | 04.4/1671-6/2018 | JANKOVICZ COMMERCE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 7718 Udvar, Fő utca 72. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a JANKOVICZ COMMERCE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhelye: 7718 Udvar, Fő utca 72.; adószáma: 11547057-2-02) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 100 000 Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.01.23. | 04.4/1858-3/2018 | Kösröstext Kereskedelmi Kft. | székhely: 5540 Szarvas, Tanya III. 522.; telephely: 5561 Békésszentandrás, Bethlen Gábor u. 1. |
nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél az erdei faválasztékot tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Köröstext Kereskedelmi Kft-t (székhely: 5540 Szarvas, Tanya III. 522.; telephely: 5561 Békésszentandrás, Bethlen Gábor u. 1.; adószám: 12484410-2-04) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint - tűzifa tömegre történő értékesítése esetén az Ügyfél által használt hídmérleg hitelesítési bizonyítvány másolatának a megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2019.01.23. | 04.4/1528-9/2018 | Mecsekerdő Zrt | 7623 Pécs, Rét u. 8. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék zár alá vételének megszüntetése. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem minden esetben került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél a meglévő DDS szabályozása szerint nem biztosította a fatermék származásának megfelelő igazolását minden esetben, így az illegális kitermelésből származó fatermék forgalomba hozatalának elkerülése érdekében a kockázatcsökkentésről szóló döntéseit, illetve a kockázat mértékét nem az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározottak alapján hozta meg, illetve csökkentette. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (7) bekezdés b) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Mecsekerdő Zrt.-t (székhely: 7623 Pécs, Rét u. 8.; képviseletre jogosult: Keszi László vezérigazgató; EUTR technikai azonosító szám: AA2676001) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: a. ennek keretében kötelezem i. az eljárás megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; b. azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. Továbbá 2. megszüntetem az Ügyfél tulajdonában lévő és a 04.4/1528-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzéssel „Nagymáté, erdészeti rakodó” cím alatt zár alá vett 18,04 m3 (78 db) bükk hosszú tűzifa és 5,44 m3 ( 25 db) tölgy hosszú tűzifa zár alá vételét, egyúttal rendelkezem a tulajdonos Ügyfél számára történő kiutalásáról. |
- | |
2019.01.25. | 04.4/2306-1/2018 | CITO TRADE Kft | 1077 Budapest, Izabella u. 3/a. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztées. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) és (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a CITO TRADE Kereskedelmi Kft-t (székhely: 1077 Budapest, Izabella u. 3/a.; telephely: 5561 Békésszentandrás, Bethlen Gábor u. 1.; adószám: 13479512-2-42) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,-Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint - tűzifa tömegre történő értékesítése esetén az Ügyfél által használt hídmérleg hitelesítési bizonyítvány másolatának a megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2019.01.25. | 04.4/1763-6/2018 | Bundlandi Kft. | 2009 Pilisszentlászló, Petőfi Sándor u. 37. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél a helyszíni ellenőrzést megelőzően nem vezetett az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelő nyilvántartást a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről, az eljárás során az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem minden esetben állított ki szállítójegyet a tűzifa szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát., valamint több esetben nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. A fogyasztó részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bundlandi Kft.-t (székhely: 2009 Pilisszentlászló, Petőfi Sándor u. 37.; technikai azonosító: AA5851571) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. | - | |
2019.01.28. | 4300/22-2/2019 | Gemenc Zrt | 6500 Baja, Szent Imre tér. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél a meglévő DDS szabályozása és a kialakult gyakorlata szerint nem biztosította a fatermék származásának megfelelő igazolását minden esetben. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Gemenc Zrt.-t (székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 2.; képviseletre jogosult: Csonka Tibor vezérigazgató; EUTR technikai azonosító szám: AA0002383) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: a. ennek keretében kötelezem i. az eljárás megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; b. azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | |
2019.01.24. | 4300/78-1/2019 | LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Bt. | 8948 Nova, Fő u. 51. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés bejelentési kötelezettség elmaradása miatt. Ismételt felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél ismételten nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a LAMAR-KER Mezőgazdasági és Szolgáltató Betéti Társaságot (Székhely: 8948 Nova, Fő u. 51.; adószám: 21133026-2-20) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy a 04.4/1923-3/2018. számú határozatom 2. pontjában előírt bejelentési kötelezettségének jelen határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2019.01.31. | 04.4/1792-11/2018 | HACKGUT TRANS Kft. | 8912 Nagypáli, Honfoglalás útja 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási feltételeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | Evt.90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § és EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HACKGUT TRANS Kft.-t (Székhely: 8912 Nagypáli, Honfoglalás útja 6.; EUTR technikai azonosító: AA5871944) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.01.29. | 4300/144-1/2019. | Hajdu László | 4556 Magy, Kossuth út 19. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban és az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Hajdu László egyéni vállalkozót (lakcím: 4556 Magy, Kossuth út 19.; adószám: 51778974-2-35; technikai azonosító: AA3170483) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.01.31. | 4300/141-1/2019 | Dzsudzsák Szabolcs | 3700 Kazincbarcika, Kuruc út 43. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Dzsudzsák Szabolcsot (3700 Kazincbarcika, Kuruc út 43.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,-Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám beszerzéséig, - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.01.29. | 4300/132-1/2019 | Nyári Zoltán | 8723 Varászló, Kossuth u. 39. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nyári Zoltánt (lakcím: 8723 Varászló, Kossuth u. 39.; erdőgazdálkodói kód: 5016619) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.02.01. | 4300/163-1/2019 | Kolompár István | 8944 Sárhida, Arany János u. 58 | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatermék elkobzásának elrendelése. Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kolompár István (8944 Sárhida, Arany János u. 58.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben, 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1301-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 8944 Sárhida, Arany János u. 58. szám alatt zárlat alá helyezett 3,434 m3 tűzifa elkobzását. Az elkobzott faanyagot az Ügyfélnek a NÉBIH Pölöskei Fajtakísérleti Állomásra (8929 Pölöske, Aliz major 1.) kell saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül, munkanapokon 8 és 14 óra között, a +36-1-3743211 telefonszámon a hatóság ellenőrével előre egyeztetett időpontban beszállítani és lerakodni. 2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2019.02.01. | 4300/166-1/2019 | Nagy Bernadett | 4300 Nyírbátor, Fáy András u. 13. 3.em 10.a. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási feltételeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt.90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § és EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Nagy Bernadettet (4300 Nyírbátor, Fáy András u. 13. 3.em. 10.a.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2019.02.05. | 4300/192-1/2019 | Ipoly Erdő Zrt | 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky utca 10. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Feltárt hiányosságok megszűntetésére kötelezés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási feltételeket. A fogyasztók részére néhány esetben tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt.90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 10. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Ipoly Erdő Zrt.-t (székhely: 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky utca 10.; EUTR technikai azonosító szám: AA0141646) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.02.08. | 4300/160-3/2019 | Cornel Silver Kft. | 3700 Kazincbarcika, Liget utca 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése . | Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (kellő dondosság elvén alapuló naprakész dokumentációs rendszer) nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Cornel Silver Kft.-t (székhely: 3700 Kazincbarcika, Liget utca 1.; adószám: 24206035-2-05; EUTR technikai azonosító szám: AA5824795) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. 2.000.000 Ft – azaz kétmillió forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.02.18. | 4300/241-1/2019 | Magyar István József | 4262 Nyíracsád, Kassa út 22. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be minden esetben az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 4. cikk (2)-(3) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) pont, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Magyar István János-t (székhely: 4262 Nyíracsád, Kassai út 22.; adószám: 61656590-2-29; EUTR technikai azonosító: AA2987512) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.01. | 4300/261-1/2019 | Pólya Tibor | lakcím: 1203 Budapest, Határ út 11. 3. em. 10.; tartózkodási hely: 3792 Sajóbábony, Béke út 45. |
nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás regisztrációra. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4.cikk. és 6. cikk, EVT. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Pólya Tibort (lakcím: 1203 Budapest, Határ út 11. 3. em. 10.; tartózkodási hely: 3792 Sajóbábony, Béke út 45.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000 Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, hogy amennyiben a továbbiakban is folytatni kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2019.03.13. | 4300/259-1/2019 | Horváth Roland | 3587 Tiszapalkonya, Petőfi út. 11. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4.cikk. és 6. cikk, EVT. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Rolandot (lakcím: 3587 Tiszapalkonya, Petőfi út 11.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000 Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, hogy amennyiben a továbbiakban is folytatni kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. |
- | |
2019.02.18. | 4300/110-2/2019 | Czerovszkiné Korita Tünde | 2682 Püspökhatvan, Iskola utca 2/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet naprakész dokumentációs rendszert az ellenőrzött telephely vonatkozásában, ezzel megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél a megfelelő dokumentációk hiánya miatt illegális fakitermelésből származónak minősülő faterméket hozott forgalomba. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Czerovszkiné Korita Tünde egyéni vállalkozót (székhely: 2682 Püspökhatvan, Iskola utca 2/A.; adószám: 67815045-2-33, technikai azonosító: AA5859995) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.02.18. | 4300/299-1/2019 | Horváth-Wood 3000 Kft. | 8896 Pusztaszentlászló, Ady utca 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Horváth-Wood 3000 Kft.-t (székhely: 8896 Pusztaszentlászló, Ady utca 7.; EUTR technikai azonosító szám: AA6223889) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.02.18. | 4300/186-2/2019 | Horváth Tamás | 8896 Pusztaszentlászló, Ady utca 7. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Tamás egyéni vállalkozót (székhely: 8896 Pusztaszentlászló, Ady utca 7.; EUTR technikai azonosító szám: AA1324190; adószám: 64664235-2-40) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül teljes körűen tegyen eleget, különös tekintettel az Ügyfél által végzett és egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő „Fa, építési anyag ügynöki nagykereskedelme” tevékenységének hatóságom felé történő bejelentésére. |
- | |
2019.02.18. | 4300/298-1/2019 | Petrovics Diána | 7631 Pécs, Fő tér 4. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Petrovics Diánát (lakcím: 7631 Pécs, Fő tér 4., EUTR technikai azonosító: AA6098193) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200 000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.02.18. | 4300/148-2/2019 | Bálint Balázs | 7635 Pécs, Fábián Béla út 8/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bálint Balázs egyéni vállalkozót (székhely: 7635 Pécs, Fábián Béla út 8/A; adószám: 67586749-1-22) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.02.22. | 4300/177-2/2019 | Tomcsifuvar Kft. | 6400 Kiskunhalas, Felsőöregszőlők 42300/3 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Felszólítás EUTR regisztráció törlésére. | - | - | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tomcsifuvar Korlátolt Felelősségű Társaság-ot (6400 Kiskunhalas, Felsőöregszőlők 42300/3.; EUTR technikai azonosító száma: AA5717291) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/E. § szerinti nyilvántartásból a határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül korábbi regisztrációját törölje. |
- | |
2019.02.19. | 4300/232-1/2019 | "NOÉ" Erdőművelési és Fakitermelő Kft. | székhelye: 3124 Zabar, külterület 034/8 hrsz., telephelye/levelezési címe: 3253 Istenmezeje, Kossuth Lajos út 48., |
nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés, ill. erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem működtet a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi dokumentációt, ezzel az Ügyfél megsérette a nyomon követhetőségre előírt szabályokat. Az Ügyfél a bejelentett telephelyén nem tudta bemutatni az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerint a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerének részét képező, erdei faválasztékainak 2018. január 1-i készletének nyilvántartását, ezzel elmulasztotta nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdés és 6. cikk (1) bekezdés a) b) c) pont; 414/2017. (XII. 18.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a „NOÉ” Erdőművelési és Fakitermelő Kft.-t (székhelye: 3124 Zabar, külterület 034/8 hrsz., telephelye és levelezési címe: 3253 Istenmezeje, Kossuth Lajos út 48., adószáma: 10507041-2-12, technikai azonosító száma: AA5847453) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. 100.000,- Ft – azaz egyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplő k kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 4-6. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig és megküldéséig. |
- | |
2019.03.06. | 4300/331-1/2019 | Joker-Fruit Kft. | székhely: 6400 Kiskunhalas, Sóstói-szőlők 043003. levelezési cím: 6414 Pirtó, Csősztelekdűlő tanya 120. |
igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Joker-Fruit Kft.-t (székhely: 6400 Kiskunhalas, Sóstói-szőlők 043003. levelezési cím: 6414 Pirtó, Csősztelekdűlő tanya 120., adószám: 26247423-2-03, EUTR technikai azonosító: AA6017587) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 400 000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom - az Európai Parlament és a Tanács a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010/EU rendeletének (2010. október 20.) (továbbiakban: EUTR rendelet) 5. cikkében és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/A. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés e) pontjában előírt, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének teljes körű létrehozásáig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 6. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.03.05. | 4300/374-1/2019 | Petróc Kft | 6784 Öttömös, Tanya 248. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem tett eleget a szállítójegy tömb felhasználás megkezdését megelőző bejelentésnek, valamint a szállítójegy tömb felhasználás befejezését követő haladéktalan bejelentésnek, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Petróc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (6784 Öttömös, Tanya 248.; adószám:25163355-2-06) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.02.22. | 4300/400-1/2019 | Sonaco-Bau Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 2600 Vác, Balassagyarmati utca 26. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről. | Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások (kellő dondosság elvén alapuló naprakész dokumentációs rendszer) nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sonaco-Bau Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhely: 2600 Vác, Balassagyarmati u. 26.; technikai azonosítószám: AA6216881) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/1678-1/2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 2600 Vác, Balassagyarmat út 26 szám alatti telephelyen zár alávett, a jegyzőkönyv részét képező Fatermék felvételi lap szerinti 192,3 m3 faanyag elkobzását. 2. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.02.22. | 4300/111-2/2019 | Toldi-Szátok Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | székhely: 2660 Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 8.; telephely: 2656 Szátok, Major 08/6 hrsz. |
nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem tudta bemutatni a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének leírását, azzal nem rendelkezett, ezzel az Ügyfél megsérette a nyomon követhetőségre előírt szabályokat. Az Ügyfél által bemutatott import dokumentumok nem feleltek meg a jogszabályban előírtaknak. Az Ügyfél faanyagot tömegre is értékesít, azonban a telephelyen nem rendelkezik törvényes tanúsító jellel vagy hitelesítési bizonylattal ellátott mérési eszközzel, mérleggel, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés, EUTR Korm.r. 3. § (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Toldi-Szátok Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhely: 2660 Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 8.; adószám: 14078561-2-12, technikai azonosító: AA5811858) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.05. | 4300/381-2/2019 | EAST COMPLEX Kft. | 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 29 A. ép. Fsz. 1. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Működés megtiltása. | Az Ügyfél hatóságom egyetlen felszólítására nem válaszolt, együttműködésének hiánya miatt az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírt nyomon követési nyilvántartások hiányát kellett megállapítanom. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pontja | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az EAST COMPLEX Kft.-t (székhely: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 29 A. ép. fszt. 1.; adószám: 25518982-2-41; EUTR technikai azonosító szám: AA5864687) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél faanyag kereskedelmi láncot érintő működését megtiltom, az újbóli működést a – Tyukod 53 A erdőtervi jelű erdőrészlet véghasználatára az erdőgazdálkodó által kiállított AA0156689 és AA0156693 sorszámú műveleti lapok szerinti fakitermelés során kitermelt – fára és fatermékre vonatkozó nyomon követési nyilvántartás hatóságomhoz történő megküldéséhez kötöm. |
- | |
2019.03.05. | 4300/464-1/2019 | Piti Tibor Ferenc | 6635 Szegvár, Kontra utca 95. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését illetve befejezését. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Piti Tibor Ferencet (lakcím: 6635 Szegvár, Kontra utca 95.; erdőgazdálkodói kód: 7041636) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.05. | 4300/465-1/2019 | Energo-Naturtherm Kft. | 6635 Szegvár, Deák Feremc utca 5. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését illetve befejezését. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Energo-Naturtherm Kft.-t (székhely: 6635 Szegvár, Deák Ferenc utca 5.; adószám: 14698042-2-06) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.05. | 4300/213-2/2019 | Tom-Petrol Kft. | 6414 Pirtó, hrsz. 072/6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött vásárolt és értékesített, valamint saját felhasználású faanyagra vonatkozó nyilvántartásai nem feleltek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésben előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tom-Petrol Kft.-t (székhely: 6414 Pirtó, hrsz. 072/6; adószám: 25708231-2-03; EUTR technikai azonosító szám: 5864991) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, a 2019. évben érvényes szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint az Ügyfél által a 2017. évben megkezdésre bejelentett, de a 2019. évben már nem használható régi típusú szigorú számadású szállítójegy tömb használatának befejezését követő bejelentéséig. |
- | |
2019.03.05. | 4300/488-1/2019 | J-CS-A Kereskedelmi és Erdészeti Bt. | 3534 Miskolc, Muhi utca 29. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a J-CS-A Kereskedelmi és Erdészeti Betéti Társaságot (3534 Miskolc, Muhi utca 29; technikai azonosítószám: AA2680444) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.13. | 4300/138-3/2019 | CÁ-FA PLASZTIK '03 Kft. | 1082 Budapeszt, Futó utca 16. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (4) bekezdésében előírt nyilvántartását és arról nem is nyilatkozott, ezért annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a J-CS-A Kereskedelmi és Erdészeti Betéti Társaságot (3534 Miskolc, Muhi utca 29; technikai azonosítószám: AA2680444) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.13. | 4300/118-2/2019 | UNYI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | székhely: 2721 Pilis, Homoki utca 13.; telephely: 2721 Pilis Kossuth L. utca 1025/107. |
nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem tudta bemutatni a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének leírását, azzal nem rendelkezett, ezzel az Ügyfél megsérette a nyomon követhetőségre előírt szabályokat. Az EUTR FMr. 8. § (4) bekezdésben előírt tárolási és nyilvántartási feltételek nem valósultak meg. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél a tűzifát tömegre is értékesítette, azonban a érintett szállítójegyeken nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyekhez nem kerültek csatolásra a mérlegelési jegyek, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés, EUTR Korm.r. 3. § (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva UNYI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhely: 2721 Pilis, Homoki utca 13.; telephely: 2721 Pilis Kossuth L. utca 1025/107.; adószám: 23883655-2-13, technikai azonosító: AA5922424) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.13. | 4300/193-2/2019 | Horváth Zoltán | 8886 Oltárc, Ady u. 45. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Horváth Zoltánt (8886 Oltárc, Ady u. 45.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy amennyiben a továbbiakban is folytatni kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2019.04.08. | 4300/546-1/2019 | Kökényfa Kereskedelmi Kft. | 3750 Edelény, Liliom utca 3. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegy másolatát, ezért megállapítottam, hogy az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kökényfa Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (kényszertörlés alatt)-t (székhely: 3780 Edelény, Liliom utca 3., adószám: 13939119-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. |
- | |
2019.03.13. | 4300/116-2/2019 | Tűzifa Centrum Kft. | 2700 Cegléd 01088/12 hrsz Petőfi dűlő 256. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem tudta bemutatni a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének leírását, azzal nem rendelkezett, ezzel az Ügyfél megsérette a nyomon követhetőségre előírt szabályokat. Az Ügyfél nem rendelkezett az ellenőrzés időpontjában az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartással. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tűzifa Centrum Kft.-t (2700 Cegléd 01088/12 hrsz. Petőfi dűlő 256.; EUTR technikai azonosító száma: AA5848229; adószáma: 22914365-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.26. | 4300/170-2/2019 | Szarvas és Társa Szállítmányozó Bt. | 2363 Felsőpakony, Kőrösi út 3. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak megfelelő, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti, a fatermék nyomon követését biztosító dokumentációs rendszert. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5 cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Szarvas és Társa Szállítmányozó Betéti Társaságot (székhelycím: 2363 Felsőpakony, Kőrösi Út 3.; adószám: 24513630-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás-reklámozás) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékai 2019. évi nyitókészlete, valamint a jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, - de legalább 45 napra. |
- | |
2019.03.25. | 4300/115-2/2019 | Baufero Kft. | 2730 Albertirsa, Pesti út 142. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél a tűzifát tömegre értékesítette, azonban a szállítójegyen nem került feltüntetésre a tömegmérés helye és a mérlegen elhelyezett törvényes tanusító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítója, ill. a szállítójegyhez nem került csatolásra a mérlegelési jegy, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Baufero Kft-t (2730 Albertirsa, Pesti út 142., adószám: 23522343-2-13, EUTR technikai azonosító: AA5848702) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.26. | 4300/139-4/2019 | Orsós Ferenc | 7717 Kölked, Nagy Lajos utca 26. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Ferencet (lakcím: 7717 Kölked, Nagy Lajos utca 26.; adóazonosító jel: 8359410852) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, amennyiben a jövőben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet végezni, faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | |
2019.03.29. | 4300/329-6/2019 | Lakatos Dávid | 3770 Sajószentpéter, Gedely u. 29. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. Szállítójármű használatának korlátozása. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a faanyag szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés szerinti tilalmat. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Lakatos Dávidot (cím:3770 Sajószentpéter, Gedely u. 29.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100 000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy amennyiben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követően tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint 4. Az Ügyfél tulajdonában illetve üzemeltetésében lévő LRZ-229 forgalmi rendszámú IVECO gyártmányú 35 C 13 típusú gépjármű faanyag kereskedelmi lánc tevékenység keretében történő Ügyfél általi használatát, illetve használatba adását a 2. és 3. pontokban foglalt feltételek teljesítéséig megtiltom. |
- | |
2019.03.29. | 4300/425-2/2019 | Sárközi Zsolt | 7834 Baksa, Kossuth L. u. 27. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sárközi Zsoltot (lakcím: 7834 Baksa, Kossuth L. u. 27.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100 000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. felszólítom, hogy amennyiben a jövőben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végez, úgy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget. |
- | |
2019.03.29. | 4300/593-1/2019 | Elit-Profi New Kft | 8800 Nagykanizsa, Felsőerdő utca 56. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az ELIT-PROFI NEW Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (8800 Nagykanizsa, Felsőerdő utca 56.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.03.29. | 4300/515-1/2019 | Mika Roland | 6800 Hódmezővásárhely, Gyöngy utca 38. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Mika Roland ot (lakcím: 6800 Hódmezővásárhely, Gyöngy utca 38; technikai azonosítószám: AA6001131) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.08. | 4300/117-2/2019 | VI-AR-TI Kereskedelmi Bt. | székhely: 2721 Pilis, Csaba u.14.; telephely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 1025/110; |
nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem vezet naprakész dokumentációs rendszert az ellenőrzött telephely vonatkozásában, ezzel megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés, EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a VI-AR-TI Kereskedelmi Bt.-t (székhely: 2721 Pilis, Csaba u.14.; telephely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 1025/110; EUTR technikai azonosító szám: AA5866836; adószám: 21372166-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.08. | 4300/409-5/2019 | BAUSTRAUSZ Kft. | 6400 Kiskunhalas, Mártírok útja 10. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegy másolatát, ezért megállapítottam, hogy az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet a szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a BAUSTRAUSZ Kft-t (székhely: 6400 Kiskunhalas, Mártírok útja 10., cégjegyzékszám: 03-09-130557, adószám: 25925199-2-03, technikai azonosító: AA6261847) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és hatóságomnak történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.04.08. | 4300/235-8/2019 | Sárközi Zsuzsanna | 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Mindezek alapján feltételezhető, hogy az Ügyfél az erdei faválaszték szállításához nem állított ki nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyet. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Sárközi Zsuzsannát (lakóhelye: 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26.; adóazonosító: 8427423071) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 500.000,- Ft – azaz ötszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem, továbbá 2. az Ügyfél fatermékkel, erdei faválasztékkal, tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom - a jelen eljárásban megnevezett – határozatom indokolásában és mellékletében részletezett – erdei faválaszték szállítmányok eredetigazolási dokumentumainak hatóságom részére történő megküldéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | |
2019.04.08. | 4300/238-3/2019 | Petrovics László | 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Petrovics László (lakóhelye: 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26., adóazonosító jel: 8492131810; törvényes képviselője: Sárközi Zsuzsanna {lakóhelye: 7851 Drávaszabolcs, Fő utca 26.; adóazonosító: 8427423071}) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, amennyiben a továbbiakban is értékesíteni, illetve forgalomba hozni kíván faterméket, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének ezen tevékenység megkezdése előtt tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel, erdei faválasztékkal, tűzifával kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a tevékenység reklámozását pedig megtiltom a) a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, b) erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig. |
- | |
2019.04.08. | 4300/202-2/2019 | Orsós Balázs György | 7733 Geresdlak, Flórián utca 30. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Balázs György egyéni vállalkozót (székhely: 7733 Geresdlak, Flórián utca 30.; technikai azonosítószám: AA6130099, adószám: 69015461-1-22) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.10. | 4300/257-6/2019 | Kertész-Erdész Kereskedelmi és Szolgáltató kft. | 7762 Pécsudvard, Széchenyi 1/D | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kertész-Erdész Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (székhely: 7762 Pécsudvard, Széchenyi 1/D; adószám: 25926860-1-02; technikai azonosító: AA5905076) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. az Ügyfél erdei faválasztékkal kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, az erdei faválaszték reklámozását pedig megtiltom az erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.04.12. | 4300/389-3/2019 | Északerdő Zrt | 3525 Miskolc, Deák Ferenc tér 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az egynél több szállítás egy szállítójegyen történt dokumentálásával, valamint a szállítás megkezdése után történt szállítójegy kiállítással az Ügyfél megsértette az EUTR FMr. 2-4. §-aival előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket | EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhely: 3525 Miskolc, Deák Ferenc tér l.; EUTR technikai azonosító szám: AA0002844) (a továbbiakban: Ügyfél) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: - ennek keretében kötelezem i. az ellenőrzés megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; - azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | |
2019.04.12. | 4300/125-12/2019 | Cserepes-Fa Kft. | 4564 Nyírmada 1275/7 hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felszólítás erdei faválaszték üzleti év első napja szerinti nyitó készlet nyilvántartás megküldésére. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont, Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Cserepes-Fa Kft.-t (székhely: 4564 Nyírmada 1275/7 hrsz.; adószám: 23297364-2-15; EUTR technikai azonosító szám: AA6055343) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. a feltárt – jelen határozat indokoló részben az eljárás megállapításainál részletezett – hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezem azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül köteles értesíteni az erdészeti hatóságot; 3. felszólítom, hogy erdei faválaszték 2019. év első napja szerinti nyitó készletéről fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban vezetett nyilvántartását határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül küldje meg. |
- | |
2019.04.10. | 4300/113-6/2019 | Ujvári Szilvia | 8944 Sárhida, Arany János utca 19. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél hatóságom részére nem küldötte meg a forgalmazott faanyagra, ill. azok beszállítóira, vevőire vonatkozó nyilvántartást, így azok hiányát kell megállapítanom, ezzel megsértette a faanyag nyomon követhetőségére vonatkozó előírásokat. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Ujvári Szilvia egyéni vállalkozó-t (székhely: 8944 Sárhida, Arany János utca 19., adószám: 68891905140, EUTR technikai azonosító: AA6038164) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. az Ügyfél fatermékkel (tűzifa) kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék (tűzifa) reklámozását pedig megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.04.12. | 4300/482-3/2019 | Füles József | 2225 Üllő, Állomás u. 18. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az ellenőrzés során megállapításra került, hogy az Ügyfél a telephelyen tárolt és az általa forgalmazott faanyaggal kapcsolatban olyan nyilvántartást nem vezet, amely megfelel az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak. Az Ügyfél az ellenőrzés során a telephelyén nem tudta bemutatni az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Füles József egyéni vállalkozót (2225 Üllő, Állomás u. 18; technikai azonosítószám: AA0043119, adószám: 50650356-2-33) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy az indokoló részben feltárt hiányosságokat szüntesse meg és - hozza létre a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárást és az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerét, amely tartalmazza az Ügyfél által 2019. 01. 01-től vásárolt és értékesített/forgalomba hozott fatermékekről, azok eladóiról, illetve a vevőkről vezetett nyilvántartásait, valamint a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet (továbbiakban: EUTR FMr.) 8. § (1) bekezdésében előírtak szerinti a nyilvántartás mértékegységének (tárolás, feldolgozás, ill. értékesítés során történő) változása esetén az egyes mértékegységek közötti átváltás, ill. az egyes fatermékek közötti átminősítés alapelveit, átváltó számait tartalmazó dokumentumot, - leltározza fel és rögzítse a nyilvántartásában az Ügyfél erdei faválasztékai - jelen határozat kézhezvételének napjára (fordulónap) vonatkozó - készletadatait fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban és a fenti dokumentumokat a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül küldje meg másolatban. |
- | |
2019.04.15. | 4300/626-2/2019 | Jeszenszky Zoltán | 7775 Magyarbóly, Dózsa György utca 9. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél 2018. dec. 31-et követőem az EUTR vhr. 9-11. §-ainak megfelelő tartalmú szállítójegyet használt a faanyag (tűzifa) szállításához. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Jeszenszky Zoltán egyéni vállalkozó-t (székhely: 7775 Magyarbóly Dózsa György utca 9, adószám: 60403698122, technikai azonosító: AA5845608) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.15. | 4300/319-4/2019 | Véghné Szabó Ágnes | 7226 Kurd, Ady Endre utca 45/B | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat bevétel elkobzásának elrendeléséről. | Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Véghné Szabó Ágnes-t (cím: 7226 Kurd, Ady Endre utca 45/B; erdőgazdálkodói kód: 4014400) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem, továbbá 2. elrendelem a 2018.09.09-én keltezett, az Ügyfél és Végh Dániel között létrejött adásvételi szerződésben foglaltak szerint Ligetfalva 032 hrsz. alatt található Ligetfalva 8 B és 8 C jelű erdőrészletek teljes lábonálló fatömegének és darálék anyagának értékesítéséből származó bevétel, azaz 17 000 000 Ft. – tizenhétmillió forint - elkobzását. |
- | |
2019.04.15. | 4300/108-3/2019 | Végh Dániel | 7226 Kurd, Ady Endre utca 45/B | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat bevétel elkobzásának elrendeléséről. | Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozn. Az Ügyfél tudatában volt annak a ténynek, hogy az általa megvásárolt és továbbértékesített fatermék illegális kitermelésből származik, így nem felel meg a jogszabályokban foglalt előírásoknak, azonban a faterméket nem vonta ki a forgalomból, nem hívta vissza és így a megtett intézkedéseiről sem tájékoztatta az erdészeti hatóságot. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A § (7) bekezdés f) pont; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Végh Dániel-t (cím: 7226 Kurd, Ady Endre utca 45/B; erdőgazdálkodói kód: 6421863) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem, továbbá 2. elrendelem az Ügyfél és az Agro-Cup Kft. között létrejött, 2018.09.28-án kelt szerződésben foglalt Ligetfalva 8 B és 8 C erdőrészleteken letermelt erdei faválaszték értékesítéséből származó, az AL5554531 sorszámú pénztárbizonylat (kelt: 2018.11.05.) szerinti bevételből 10 125 700 Ft. – tízmillió százhuszonötezer-hétszáz forint elkobzását az Ügyféltől. |
- | |
2019.07.16. | 4300/137-6/2019 | Agro-Cup Kft. | 6348 Érsekhalma, Hild sor 24. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatremék elkobzása, erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedlmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél a szállítójegyek kitöltése során valótlan adatokat adott meg, ezzelnem biztosította a fatermék nyomon követhetőségét. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát, ezzel elmulasztotta a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az illegálisan kitermelt fatermék egy részét az Ügyfél értékesítette, annak ellenére, hogy az Ügyfélnek tudnia kellett az érintett faanyag jogszabályba ütköző eredetéről, azonban az eljárásom során megállapítottak szerint az érintett faterméket az Ügyfél nem hívta vissza, ill. a fatermék visszahívásáról nem tájékoztatta hatóságomat | Evt. 90/A. § (6) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/A. § (7) bekezdés f) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Agro-Cup Kft. vel (székhelye: 6348 Érsekhalma, Hild sor 24.; adószáma: 13758521-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem a 04.4/1302-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés, ill. a 04.4/1303-3/2018. számú végzés alapján zár alá helyezett, - Ligetfalva 8C erdőrészletben található 44,6 m3 cser rönk, 2,898 m3 kocsánytalan tölgy rönk, - Ligetfalva 8C erdőrészlet déli részével határos földrészleten található 76,4 m3 akác rönk, 0,3 m3 kocsánytalan tölgy tűzifa, 60 m3 cser tűzifa, 233 m3 akác tűzifa, - Ligetfalva, Petőfi u. 39. szám melletti földrészleten található 31 m3 kocsánytalan tölgy rönk, 16 m3 cser rönk, 1 m3 madárcseresznye rönk, 166 m3 akác tűzifa, - Ligetfalva 11E erdőrészlet nyugati szélén 5,88 m3 cser, gyertyán, mezei juhar, akác tűzifa, - Ligetfalva 7K erdőrészlet délnyugati sarkában, ill. azzal határosan található 960,75 űrméter apríték alapanyag elkobzását. Az elkobzott faanyagot – a Ligetfalva 7K erdőrészlet délnyugati sarkában, ill. azzal határosan található 960,75 űrméter apríték alapanyag kivételével – az Ügyfélnek a Zalaerdő Zrt. Hetési rakodójára (Zalaegerszeg 01042/1 hrsz. „a” alrészlet, erdőtervi jele Zalaegerszeg 79TI) kell saját költségére és veszélyére a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül 8 és 16 óra között munkanapon beszállítani és lerakodni. A beszállítást megelőzően három nappal az Ügyfélnek értesíteni kell hatóságomat az eutr@nebih.gov.hu. elektronikus címen a szállításhoz szükséges felterhelés megkezdésének tervezett időpontjáról. Ligetfalva 7K erdőrészlet délnyugati sarkában, ill. azzal határosan található 960,75 űrméter apríték alapanyag elkobzása helyben hagyással történik. 2. Az Ügyfelet 2.000.000,- Ft – azaz kettőmillió forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.04.23. | 4300/423-4/2019 | Tom-Petrol Kft. | 6414 Pirtó, 072/6. hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatermék elkobzásának az elrendelése. Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél a telephelyén más tulajdonát képező faanyagot is tárol, azonban ezen faanyagok egyértelmű beazonosítását biztosító adatok, valamint ezen faanyagok tulajdonosára vagy rendelkezésre jogosultjára vonatkozó adatok az EUTR FMr. 8. § (4) bekezdésében előírtaknak megfelelően nem kerültek rögzítésre az Ügyfél nyilvántartásában. A fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását. Az Ügyfél a telephelyén megtalálható erdei faválaszték (tűzifa) üzleti év első napja szerinti (2019. január 1.) nyitó készletét nem vette nyilvántartásba az üzleti év első hónapjának a végéig, vagyis 2019. január 31-ig, emiatt az Ügyfél elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tom-Petrol Kft. (székhely: 6414 Pirtó, hrsz. 072/6; adószám: 25708231-2-03; EUTR technikai azonosító szám: 5864991) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben, 1. elrendelem az Ügyfél rendelkezése alatt álló, a 4300/423-1/2019. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 6414 Pirtó, 072/6. helyrajzi szám alatt zárlat alá helyezett 30,4 m3 tűzifa elkobzását. 2. 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírságot szabok ki. |
- | |
2019.04.12. | 4300/759-1/2019 | Adrevax Kft. | 4700 Mátészalka, Martinovics u. 36/B. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat erdővédelmi bírság megállapítására faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél a helyszíni ellenőrzés során úgy nyilatkozott, hogy nem rendelkezik az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerrel (DDS). Az Ukrajnából importál faanyagok esten az Ügyfél nem rendelkezett olyan nyilvántartással, mely a faanyag eredetét, nyomonkövethetőségét egyértelműen bizonyítani tudná a faanyag kereskedelmi láncon belül. Az Ügyfél az illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint, ezzel megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pontja; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Adrevax Kft.-t (4700 Mátészalka, Martinovics u. 36/B., EUTR technikai azonosító száma: AA5848678) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 300 000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás, a tevékenység reklámozása) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, valamint - az Ügyfél 2019. évben vásárolt, eladott, készletezett erdei faválasztékai jelen határozat kézhezvételének napjára vonatkozó adatainak fafajonként, választékonként történő megküldéséig. |
- | |
2019.04.17. | 4300/533-2/2019 | Arbocus Erdészeti Termelő, Szolgáltató és Kereskedő Kft. | 7477 Patca, Fő utca 43. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Arbocus Erdészeti Termelő, Szolgáltató és Kereskedő Kft.-t (cím: 7477 Patca, Fő utca 43.; adószáma: 13333874-2-14; EUTR technikai azonosító száma: AA5837654) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.18. | 4300/532-2/2018 | Luki Attila | 7477 Patca, Fő utca 9. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 3. § 10. pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Luki Attila egyéni vállalkozót (cím: 7477 Patca, Fő utca 9.; adószám: 63270246-2-34) (a továbbiakban: Ügyfél), figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.24. | 4300/536-4/2019 | Nádai Arnold | 8943 Bocfölde, Kosztolányi Dezső utca 34. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Nádai Arnold egyéni vállalkozót (székhely: 8943 Bocfölde, Kosztolányi Dezső utca 34.; adószám: 68903893-1-40; EUTR technikai azonosító szám: AA6038142) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánc tevékenységének végzését (beszerzés-értékesítés-szállítás) felfüggesztem, a fatermék reklámozását pedig megtiltom - az Ügyfél erdei faválasztékaira vonatkozó, 2019-es üzleti év első napja szerinti nyitó készlet adatainak fafajonként és választékonként, telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig; - az Ügyfél erdei faválasztékaira vonatkozó, jelen végzés kézhezvételének napja szerinti készletadatainak fafajonként és választékonként, telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. |
- | |
2019.04.15. | 4300/418-2/2019 | Sacifa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 8719 Böhönye, Rákóczi u. 46/1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 3. § 10. pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Sacifa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (cím: 8719 Böhönye, Rákóczi u. 46/1., adószám: 11234528-2-14, EUTR technikai azonosító: AA0129800) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.05.31. | 4300/231-6/2019 | Zsibex Kft. | 7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 14. fsz. 3. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Fatermék elkobzása. Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. A Kft. felhívásomra nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2018-as üzleti év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítani. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát, elmulasztotta a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (ömlesztett tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél a faanyag kereskedelmi láncbeli tevékenységét felfüggesztő, 04.4/382-1/2018. számú, jogerős és végrehajtható határozat ellenére a határozat kézhezvétele (2019. február 19.) után is a faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végzett. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/K. § ce) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zsibex Kft. -vel (székhelye: 7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 14. fsz. 3., adószáma: 25751648-2-02, technikai azonosító száma: AA5859894) (a továbbiakban: Kft.), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem a 04.4/2086-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján Kocsola, Hunyadi u. 100. alatt zár alá helyezett 41,8 m3 nyár, 1,5 m3 bükk, 1,5 m3 gyertyán, 15,5 m3 tölgy, 2,6 m3 nyír, 39,0 m3 erdeifenyő és 13,4 m3 vegyes összetételű (tölgy, erdeifenyő, akác, mézgás éger, cser, nyír, madárcseresznye) tűzifa elkobzását. Egyidejűleg megszüntetem az érintett faanyag, ill. az LCA-058 és a NOB-789 forgalmi rendszámú gépjárművek zár alá vételét azzal, hogy a gépjárműveken található faanyag csak a fentiekben előírt beszállításhoz mozdítható el. Egyben jelen határozatommal együtt visszaküldöm a Kft. részére az LCA-058 forgalmi rendszámú gépjármű JP94448 számú forgalmi engedélyét. 2. A Kft.-t 2.500.000,- Ft – azaz kettőmillió-ötszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 3. Megtiltom a Kft. üzemben tartásában lévő, LCA-058 és NOB-789 forgalmi rendszámú gépjárművek faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenység céljából történő használatát a 04.4/382-2/2018. számú határozatomban előírt tevékenység-felfüggesztés feltételeinek Kft. általi teljesítéséig. |
- | |
2019.04.17. | 4300/534-2/2019 | Stonedo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 9431 Fertőd, Bartók Béla utca 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Stonedo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (cím: 9431Fertőd, Bartók Béla utca 1.; adószám: 23943890-2-13; EUTR technikai azonosítója: AA5816628) (a továbbiakban: Ügyfél), figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.30. | 4300/306-11/2019 | Magyar Zsuzsanna | 7838 Vajszló, Petőfi u. 29. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött, az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációja nem felel meg az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Magyar Zsuzsannát (lakcím: 7838 Vajszló, Petőfi u. 29.; erdőgazdálkodói kódja: 6002094) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.17. | 4300/174-3/2019 | INTERGÉP Ipari és Kereskedelmi Kft. | 8931 Kemendollár, Kossuth Lajos utca 43. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Tájékoztatásra kötelezés határidővel. | Az Ügyfél által az ellenőrzés során bemutatott, átadott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által, hatóságom részére bemutatott szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az INTERGÉP Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (8931 Kemendollár, Kossuth Lajos utca 43. azonosító száma: AA5852415) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a kézhezvételtől számított 30 napon belül tájékoztasson a feltárt nyilvántartási, fafaj meghatározási, szállítójegy kitöltési, szállítójegy nyilvántartási hibák, átminősítési hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedésekről. |
- | |
2019.05.08. | 4300/397-4/2019 | Tűzifa-Telep Kft. | 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 256. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási feltételeket. | UTR rendelet 5. cikk; EUTR vhr. 9-11. § és EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tűzifa-Telep Kft.-t (székhely: 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 256.; EUTR technikai azonosító száma: AA5837621) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.17. | 4300/700-2/2019 | Transworld Company Kft. | 1149 Budapest, Bíbor utca 14-16. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés tájékoztatásra határidő tűzésével. | Az Ügyfél által az ellenőrzés során bemutatott, átadott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Ügyfél a helyszíni ellenőrzés során úgy nyilatkozott, hogy az általa használt nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást nem vezet. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Transworld Company Kft.-t (székhely: 1149 Budapest, Bíbor utca 14-16. 2. em .3.; EUTR technikai azonosító szám: AA5854282) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a határozat véglegessé válását (kézhezvételét) követő 30 napon belül tájékoztasson az indokoló részben feltárt nyilvántartási hibákat, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéseiről. |
- | |
2019.04.17. | 4300/416-6/2019 | BÚTORG Kft. | 1037 Budapest, Bojtár utca 37. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés naprakész dokumentációs rendszer létrehozására és megküldésére. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendeletben meghatározott nyilvántartásokkal szemben támasztott követelményeknek, ezzel az Ügyfél megsértette a nyomonkövethetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a BÚTORG Kft.-t (székhely: 1037 Budapest, Bojtár utca 37.; EUTR technikai azonosító szám: AA5848016) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. felszólítom, hogy hozza létre és határozatom kézhezvételét követő 30 napon belül küldje meg a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárását és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerét (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás). |
- | |
2019.04.17. | 4300/330-4/2019 | Illés Erdőmester Kft. | 7356 Kismányok, Táncsics utca 13. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. | EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az Illés Erdőmester Kft.-t (7356 Kismányok, Táncsics utca 13.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.30. | 4300/112-10/2019 | Borza Miklós Pálné | 5744 Kevermes, Templom u. 17. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat fatermék elkobzásásnak elrendeléséről. | Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások nem felelnek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni | Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés;EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Borza Miklós Pálné egyéni vállalkozóval (székhely: 5744 Kevermes, Templom u. 17., adószám: 60314213-2-24, technikai azonosító: AA0533247) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 4300/112-2/2019. számú helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján: a. az 5744 Kevermes, Március 15 utca 45. szám alatti telephelyen a jegyzőkönyv részét képező Fatermék felvételi lap szerinti zár alá vett 103,2 m3, valamint b. az 5744 Kevermes, Március 15 utca 53. szám alatti telephelyen zár alávett, a jegyzőkönyv részét képező Fatermék felvételi lap szerinti 9,0 m3 faanyag, azaz összesen 112,2 m3 faanyag elkobzását. 2. az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.24. | 4300/92-13/2019 4300/92-14/2019 |
Szondi Tűzifa Kereskedelmi Kft. | 4722 Nyírmeggyes, Kilián Gy. utca 4. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Határozat fatermék elkobzásának elrendeléséről | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak megfelelő, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti, a fatermék nyomon követését biztosító dokumentációs rendszert. Az Ügyfél sem az ellenőrzés során, sem az eljárás későbbi szakaszában nem igazolta az ellenőrzés alá vont tűzifa legális eredetét, ezért vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Szondi Tűzifa Kereskedelmi Kft. (székhely: 4722 Nyírmeggyes, Kilián Gy. utca 4.; technikai azonosítószám: AA6236108; adószám: 23354173-1-15) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplővel szemben 1. elrendelem az Ügyfél tulajdonát képező, a 04.4/2168-1/2018. számú jegyzőkönyv és az annak 2. számú mellékletét képező végzés alapján 4722 Nyírmeggyes, Rákóczi u. 0122/1 helyrajzi száma alatti telephelyen zár alá vett, a jegyzőkönyv mellékletét képező Fatermék felvételi lap szerinti 366,35 m3 faanyagból az FA-AA2672440 sorszámú, FA-AA2672441 sorszámú, FA-AA2672442 sorszámú, FA-AA2672443 sorszámú, FA-AA2672444 sorszámú, FA-AA2672445 sorszámú, FA-AA2672446 sorszámú szállítójegyeken megjelölt faanyagon kívüli, 193,35 m3 tűzifa elkobzását, valamint 2. megszüntetem a fentiekben foglaltak szerint a zár alá vett 366,35 m3 faanyagból az FA-AA2672440 sorszámú, FA-AA2672441 sorszámú, FA-AA2672442 sorszámú, FA-AA2672443 sorszámú, FA-AA2672444 sorszámú, FA-AA2672445 sorszámú, FA-AA2672446 sorszámú szállítójegyeken megjelölt összesen 173 m3 akác fafajú tűzifa zár alá vételét. 3. Az Ügyfelet figyelmeztetésben részesítem. 4. Megszüntetem a 04.4/2168-1/2018. iktatószámú jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képező végzésben az Ügyfél faanyag kereskedelmi lánccal összefüggő tevékenységének végzésével kapcsolatban elrendelt felfüggesztést. Felhívom a figyelmét arra, hogy az Ügyfél telephelyén található 13 m3 házi alma és meggy fafajú tűzifa az elkobzást elrendelő határozattal a kereskedelmi forgalomból végleges kivonásra került. |
- | |
2019.04.24. | 4300/424-2/2019 | KEROB-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 6500 Baja, Venyige utca 39. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem biztosította a fatermékek nyomon követését szolgáló nyilvántartásának teljeskörű vezetését. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés foglaltakat. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KEROB TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (6500 Baja, Venyige u. 39.; adószám: 23358050-2-03) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 400.000,- Ft – azaz négyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.04.24. | 4300/688-1/2019 | Doka-Wood Kereskedelmi és Faipari Kft. | 4544 Nyírkarász, 0237/21 hrsz. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés és az Evt. 90/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezését. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Doka-Wood Kereskedelmi és Faipari Kft.-t (székhely: 4544 Nyírkarász, 0237/21 hrsz.; technikai azonosítószám: AA5852718, adószám: 14585012-2-15) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.04.24. | 4300/772-1/2019 | Zemplén-Wood Trans Kft. | 3871 Méra, 31. hrsz | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zemplén-Wood Trans Kft.-t (székhelye: 3871 Méra, 31. hrsz; EUTR azonosító: AA5859962; adószám: 25147296-2-05) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.07.25. | 4300/808-1/2019 | Antalné Berta Anita Csilla | 4342 Terem, Kossuth utca 31. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegy használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés;Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Antalné Berta Anita Csilla egyéni vállalkozót (székhely: 4342 Terem, Kossuth utca 31.; erdőgazdálkodói kód: 8135525; adószám: 65198423-1-35) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.05.23. | 4300/269-9/2019 | Bekő Zsolt | 9174 Dunaszeg, Széchenyi u. 21. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött vásárolt és értékesített, valamint saját felhasználású faanyagra vonatkozó nyilvántartásai nem feleltek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésben előírtaknak. A 2018-as üzleti évre vonatkozó nyitó készlet felvételének elmaradásával az Ügyfél elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem jelentette be haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának befejezést. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bekő Zsoltot (9174 Dunaszeg, Széchenyi u. 21.; erdőgazdálkodói kódjai: 3501040, 3701946; EUTR technikai azonosító szám: AA6239268) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.05.09. | 4300/699-5/2019 | ROB-MAX TRANS Kft. | 4251 Hajdúsámson, Szatmári út 35. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél helyszíni ellenőrzés során tett nyilatkozata szerint az ellenőrzött telephely vonatkozásában nem vezet naprakész dokumentációs rendszert a készletekre vonatkozóan. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait) és az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a ROB-MAX TRANS Kft.-t (cím: 4251 Hajdúsámson, Szatmári út 35.; adószám: 25993358-2-09; EUTR technikai azonosító szám: AA5919789) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.05.23. | 4300/755-2/2019 | Klikk-Bútor Kft. | 1114 Budapest, Mészöly út 4. al. 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos tevékenység, ill. reklámozás felfüggesztése. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KLIKK-BÚTOR Korlátolt Felelősségű Társaságot (1114 Budapest, Mészöly út 4. al.1.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget. 3. Az Ügyfél fatermékkel kapcsolatos faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységének reklámozását pedig megtiltom a 2. pontban foglalt feltétel teljesítéséig. |
- | |
2019.05.10. | 4300/624-7/2019 | Heavy Machinery Kft. | 6078 Jakabszállás, III. kerület 036/209 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által adatszolgáltatása során benyújtott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a HEAVY MACHINERY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 6078 Jakabszállás, III. kerület 036/209, adószám: 14476990-2-03, technikai azonosító: AA5838239) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.07.17. | 4300/698-5/2019 | Néző János | 4251 Hajdúsámson Martinka, Rezeda u. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása és figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Felhívás nyilvántartásba bejelentett adatok változásának bejelentésére. Fatermék forgalomból történő kivonása. | Az Ügyfél a telephely vonatkozásában nem vezet naprakész dokumentációs rendszert (nyilvántartást) az általa vásárolt és értékesített faanyagokra vonatkozóan. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait) és az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. Az Ügyfél nem vezet az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről nyilvántartást, ezzel megszegte a szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Néző Jánost (4251 Hajdúsámson Martinka, Rezeda u. 2.; EUTR technikai azonosító szám: AA6103280) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 200.000,- Ft – azaz kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. figyelmeztetésben részesítem; 3. felhívom, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplőkről vezetett nyilvántartásban rögzített adataiban (Ügyfél telephelyének címe) bekövetkezett változást határozatom kézhezvételétől számított 15 napon belül jelentse be a hatóságom honlapján elérhető elektronikus felületen keresztül. 4. Elrendelem a 2019. április 9-ei helyszíni ellenőrzés során, az Ügyfél 4251 Hajdúsámson-Martinka, Sámsoni út 9. szám alatti telephelyén található jelölő festékkel megjelölt 2 db vegyes fafajú tűzifa rakatok összesen 5,7 m3 mennyiségű faanyagának a forgalomból való kivonását, és megtiltom annak Ügyfél általi további forgalmazását, beleértve annak térítésmentes átadását, ajándékozását is. |
- | |
2019.05.31. | 4300/627-5/2019 | Tar Zoltán | 7936 Szentlászló, Zrínyi u. 19/A | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Tar Zoltánt (cím: 7936 Szentlászló, Zrínyi u. 19/A) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének tegyen eleget. |
- | |
2019.05.23. | 4300/960-2/2019 | Zalaerdő Zrt | 8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Zalaerdő Zrt.-t (8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.05.31. | 4300/958-2/2019 | Széphalmi László | 9026 Győr, Patak u.3. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által megküldött nyilvántartások a vásárolt, ill. az értékesített fatermékekről nem feleltek meg az EUTR rendelet 5. cikkében, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában előírtaknak, ezáltal az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre előírt kötelezettségeket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR vhr.12. § (1) bekezdésben, illetve az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát, ezzel elmulasztotta a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 12. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR vhr. 12. § (2) bekezdés, EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Széphalmi László-t (lakcíme: 9026 Győr, Patak u. 3.; technikai azonosító száma: AA3111882) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.06.03. | 4300/629-7/2019 | Orsós János | 7552 Rinyabesenyő, Petőfi u. 31. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés regisztrációra. Fatermékkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte meg az általa vásárolt, illetve értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását, így annak hiányát kellett megállapítanom. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Jánost (7552 Rinyabesenyő, Petőfi u. 31.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben is kíván faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy a nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.06.07. | 4300/260-16/2019 | Varga László | 7140 Bátaszék, Dolina u. 2/A. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított, vásárolt, ill. értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer, kereskedői EUTR nyilvántartás), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Varga László -t (székhely: 7140 Bátaszék, Dolina u. 2/A.; születési idő: 1985. augusztus 27.; technikai azonosító szám: AA5999451) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2019.06.12. | 4300/974-1/2019 | EVING Erdészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | 4264 Nyírábrány, Határőr u. 45. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított illetve vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva az EVING Erdészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (cím: 4264 Nyírábrány, Határőr u. 45., adószám: 24123686-2-09, EUTR technikai azonosító: AA5856600) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.05.29. | 4300/849-4/2019 | KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft. | 7700 Mohács, Budapesti országút 72. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Feltárt hiányosságok megszüntetésé-re kötelezés. | Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. | EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KRONOSPAN-MOFA Hungary Farostlemezgyártó Kft.-t (székhely: 7700 Mohács, Budapesti országút 72.; adószám: 13355104-2-02; EUTR technikai azonosító szám: AA5841200) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 100.000 ,- Ft – azaz egyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem, továbbá 2. a feltárt – jelen határozat indokoló részben részletezett – hiányosságok megszüntetésére kötelezem azzal, hogy a hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 15 napon belül köteles értesíteni az erdészeti hatóságot. |
- | |
2019.06.07. | 4300/428-16/2019 | Kiss István | 3837 Csenyéte, Petőfi u. 6. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem válaszolt, ezért az általa előállított/vásárolt/értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartása (dokumentációs rendszer) hiányát kellett megállapítanom. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kiss Istvánt (lakóhely: 3837 Csenyéte, Petőfi u. 6.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 100.000 ,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.06.11. | 4300/514-6/2019 | Farkas Mihály | 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 1. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. Bevétel elkobzásának elrendelése. | Az Ügyfél nem vezet az EUTR rendelet 5. cikkében előírtaknak megfelelő, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti, a fatermék nyomon követését biztosító dokumentációs rendszert. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Farkas Mihályt (8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 1. A. lph. fsz. 1.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy amennyiben a jövőben is kíván az erdőgazdálkodási területén kívülről származó fatermékhez kapcsolódó faanyag kereskedelmi tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének ezen tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig és megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. 4. Elrendelem az illegális eredetűnek minősülő – indokoló részben körülírt – fatermék Ügyfél által történt értékesítéséből származó 138.000,- Ft – azaz százharmincnyolcezer forint – bevétel elkobzását. |
- | |
2019.06.06. | 4300/120-2/2019 | Dobi-Fa Faipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | 4220 Hajdúböszörmény, Szilágyi Erzsébet körút 59. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermék forgalmazásának, ill. reklámozásának tiltása. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti naprakész dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2018. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként, ezzel elmulasztotta a nyilvántartási kötelezettségének teljesítését. Az Ügyfél által az eljárás során megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Tilos illegáli fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni (a forgalomba hozó személy kilétét a nyomon követési hiányosságok miatt nem sikerült az eljárás során megállapítani, a fatermék az Ügyfélnél, mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőnél, került elsőként megtalálásra a faanyag kereskedelmi láncban). Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Dobi-Fa Faipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t (4220 Hajdúböszörmény, Szilágyi Erzsébet körút 59., EUTR technikai azonosító szám: AA5858275) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Elrendelem a 04.4/2085-1/2018. számú jegyzőkönyv részét képező fatermék felvételi lapon rögzített, és zár alá vett 79,87 m3 nemesnyár fafajú faanyag, vagy az abból készült fatermék forgalomból való kivonását, illetve a fatermék forgalmazásának reklámozását megtiltom. 3. A 2. pont szerinti fatermék zár alá vételét megszüntetem, és annak Ügyfél részére történő kiadását rendelem el. |
- | |
2019.06.03. | 4300/496-13/2019 | Gazsi-Holz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft | 8913 Egervár, Hegyalja u. 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban, illetve nem is nyilatkozott róla, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az előírt nyilvántartás megfelelő adattartalommal történő vezetésének elmaradásával az Ügyfél elmulasztotta a nyomdai úton előállított, szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartására előírt nyilvántartási kötelezettségét. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Gazsi-Holz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (8913 Egervár, Hegyalja u. 2.; EUTR technikai azonosító szám: AA5844113) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.06.13. | 4300/342-19/2019 | Boros Géza | 8719 Böhönye, Ady Endre u. 15. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél az illegális fakitermelésből származónak minősülő fatermék forgalomba hozatalával megszegte az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Boros Géza Lászlót (lakóhelye: 8719 Böhönye, Ady Endre u. 15.; ismert tartózkodási helye: 8719 Böhönye, Kölcsey F. u. 26.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. 300.000 ,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | |
2019.06.07. | 4300/787-4/2019 | Pózvék és Társa Kft | 8773 Kacorlak, Zrínyi Miklós út 18. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nyilvántartása és dokumentációs rendszere nem naprakész, illetve nem biztosítja a fatermékek származási helyének megállapításához és forgalmazása nyomon követhetőségéhez szükséges információkat, ezért nem felel meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében és (7) bekezdés e) pontjában, illetve az EUTR 5. cikkében foglalt követelményeknek. Az Ügyfél által, hatóságom részére megküldött szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felelt meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésben előírtaknak. Az Ügyfél nem jelentette be minden esetben haladéktalanul az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának megkezdését és befejezését. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR vhr. 9-11. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél által megküldött, az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2018. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, nem felet meg a jogszabályban előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (5) bekezdés szerint az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartásának elmulasztása vagy megszegése esetén vélelmezni kell, hogy a fatermék illegális kitermelésből származik. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés és (7) bekezdés e) pont; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR vhr. 9-11. §; EUTR FMr. 8. § (3) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés, Evt. 90/A. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Pózvék és Társa Kft. -t (székhely: 8773 Kacorlak, Zrínyi Miklós út 18.; adószáma: 23410307-2-20; technikai azonosító száma: AA5840377) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 1.100.000,- Ft – azaz egymillió-egyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom határozatom véglegessé válásától számított 15 napra. |
- | |
2019.06.13. | 4300/705-2/2019 | BÖLKER Kft. | 3399 Andornaktálya, Hársfa utca 9. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzés során bemutatott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzés során bemutatott, az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációja nem felel meg az EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pontjában előírtaknak. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél, mint az érintett import fatermék első magyarországi forgalomba hozója, az Evt. 90/A. § (4) bekezdése alapján nem gondoskodott arról, hogy az import szállítmányt megfelelő származási dokumentáció és exportőri nyilatkozat kísérje az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdésében előírtak szerint. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont; Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a BÖLKER Kft.-t (székhely: 3399 Andornaktálya, Hársfa utca 9.; adószám: 11179955-2-10; EUTR technikai azonosító szám: AA5844630) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartásba vételi eljárása (regisztrációja) során megadott piaci besorolását az Ügyfél által ténylegesen végzett tevékenységnek megfelelően egészítse ki határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | |
2019.07.04. | 4300/338-16/2019 | Széll Péter | 3300 Eger, Radnóti u. 26. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa értékesített fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékainak 2018. és 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként telephelyenkénti megbontásban, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. A szállítójegy nem megfelelő tartalmú kiállításával az Ügyfél megszegte az előírt szállítási és felhasználási feltételeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra, ezzel az Ügyfél megsértette az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b), c)pont; EUTR Korm.r. 3.§ (2) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. § és EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 4. § (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Széll Péter erdőgazdálkodó-t (cím: 3300 Eger, Radnóti u. 26., adószám: 61714991-2-30, erdőgazdálkodói kód: 10141278) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig, és hatóságomnak történő megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig. |
- | |
2019.07.01. | 4300/728-5/2019 | Bagó Erzsébet | 7631 Pécs, Paál László utca 19. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított illetve vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Bagó Erzsébetet (lakcíme: 7631 Pécs, Paál László utca 19.; EUTR technikai azonosító: AA5996234) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 90 napra. |
- | |
2019.07.15. | 4300/119-9/2019 | Mella-Trans Kereskedelmi és Szolgáltató Kft | 2724 Újlengyel, Nyári Pál utca 49. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), illetve nem is nyilatkozott róla, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Evt. 90/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti, megfelelő tartalmú származási, ill. nyomon követhetőséget biztosító dokumentáció és exportőri nyilatkozat hiányában az Ügyfél nem biztosította az import fatermék nyomon követhetőségét, nem igazolta a fatermék legális fakitermelésből való származását, ezzel az Ügyfél megszegte a nyomon követhetőségre vonatkozó kötelezettségeket. Az Ügyfél nem küldte meg az általa vásárolt és értékesített faanyagokról vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt nyilvántartását. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a), b), c) pont; Evt. 90/A. § (6) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Mella-Trans Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (2724 Újlengyel, Nyári Pál utca 49.; EUTR technikai azonosító szám: AA6259833; adószám: 25436709-2-13) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem. 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig, és hatóságom részére történő megküldéséig, - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 60 napra. |
- | |
2019.07.02. | 4300/493-13/2019 | Egervár Község Önkormányzata | 8913 Egervár, Vár utca 2. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. Fatermék forgalomból történő kivonása. | Az Ügyfél felhívásom ellenére nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját. Az Ügyfél felszólításomra nem küldte meg az általa előállított, illetve értékesíteni kívánt fatermékekről vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírt faanyag nyomon követhetőséget biztosító nyilvántartását, így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont; Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Egervár Község Önkormányzatát (8913 Egervár, Vár u. 2.; erdőgazdálkodói kód: 4005663) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, amennyiben a jövőben is kíván az erdőgazdálkodási területén kívülről származó fatermékhez kapcsolódó faanyag kereskedelmi tevékenységet végezni, akkor a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének ezen tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) teljes körű létrehozásáig és hatóságom részére történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. 4. Elrendelem a 4300/493-4/2019. iktatószámú végzéssel zárlat alá vett, az egervári Várkastély melletti parkolóval szemben, a főút szélén máglyában készletezett 420 űrméter apríték alapanyag forgalomból való kivonását, egyben megszüntetem ezen faanyag zár alá vételét. Az Ügyfél köteles a 2018. december 3-ai keltezésű adás-vételi szerződés szerint forgalomba hozott, a fenti helyen készletezett 420 űrméter faanyag visszahívásáról gondoskodni és a megtett intézkedésről hatóságomat haladéktalanul tájékoztatni. |
- | |
2019.06.27. | 4300/628-14/2019 | Baranya-Fa Kft. | 7735 Himesháza, Radnóti lakótelep 69. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által az eljárás során megküldött nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyet. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Baranya-Fa Kft.-t (székhely: 7735 Himesháza, Radnóti lakótelep 69.; adószám: 26195649-2-02; EUTR technikai azonosítószám: AA5986042) (továbbiakban: Ügyfél) mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.06.26. | 4300/1071-1/2019 | Bakonyerdő Zrt. | 8500 Pápa, Jókai Mór u. 46. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Korrekciós intézkedések megtételére felszólítás faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.-t (székhely: 8500 Pápa, Jókai Mór u. 46.; adószám: 11345161-2-19; EUTR technikai azonosító szám: AA0002798) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: - ennek keretében kötelezem i. az eljárás megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; - azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | |
2019.07.09. | 4300/500-9/2019 | Kanalas György | 4264 Nyírábrány, Vámospércsi út 23/A | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az általa előállított illetve vásárolt és értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | EUTR rendelet 5. cikk; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kanalas Györgyöt (4264 Nyírábrány, Vámospércsi út 23/A, EUTR technikai azonosító: AA6252487) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100 000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig és annak hatóság általi elfogadásáig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, |
- | |
2019.07.04. | 4300/732-3/2019 | Orsós Szabolcs | 9533 Nemesszalók, Petőfi utca 11. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Orsós Szabolcs egyéni vállalkozót (székhely: 9533 Nemesszalók, Petőfi utca 11.; adószám: 66787057239; EUTR technikai azonosító szám: AA6271433) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.07.04. | 4300/601-6/2019 | László Attila | 9942 Szalafő, Papszer 31. | igen | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél felhívásomra nem küldte meg az EUTR rendelet 4. cikk (2) bekezdése szerinti, kellő gondosság elvén alapuló rendszerének dokumentációját (leírását, másolatát), így annak hiányát kellett megállapítanom. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdése és az Evt. 90/A. § (1) bekezdése szerint tilos az illegális fakitermelésből származó vagy az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek nem megfelelő faterméket forgalomba hozni. | EUTR rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR rendelet 4. cikk (1) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva László Attilá-t (lakcím: 9942 Szalafő, Papszer 31.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 1. 100.000,- Ft – azaz egyszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; 2. amennyiben az elkövetkezőkben is faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet kíván végezni, kötelezem, hogy a) a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének a tevékenység továbbfolytatása előtt tegyen eleget; b) a kellő gondosság elvén alapuló, valamint a fatermékek nyomon követhetőségét biztosító rendszerét hozza létre, és hatóságom részére haladéktalanul küldje meg. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. a) pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a 2.b) pont alapján a kellő gondosság elvén alapuló, valamint a fatermékek nyomon követhetőségét biztosító rendszer létrehozásáig, valamint - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.07.15. | 4300/537-3/2019 | Carbonex Kft | 2837 Vértesszőlős, Határ u. 6. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Carbonex Kft-t (székhely:2837 Vértesszőlős, határ u. 6.; telephely: 2800 Tatabánya, Cementgyári u. 1.; adószám: 11181877-2-11; EUTR technikai azonosító szám: AA5740039) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 100.000,- Ft – azaz százezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.07.15. | 4300/1186-2/2019. 4300/1186-3/2019. |
KROMER-FA Kft. | 1161 Budapest, Máté utca 2. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél nem tudta bemutatni vásárolt, értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait), valamint az EUTR FMr. 8. § (3) bekezdése szerinti, erdei faválasztékok 2019. év első napja szerinti nyitó készletét fafajonként, választékonként. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Kormr.3. § (2) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KROMER-FA Kft. -t (székhely: 1161 Budapest, Máté utca 2.; telephely: 7355 Nagymányok, külterület 026/70.; adószám: 14367287-2-42; EUTR technikai azonosító: AA5849062) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kétszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem; |
- | |
2019.07.09. | 4300/707-3/2019 | K és F Tűzifa Bt | 4331 Nyírcsászári, Erdőalja dűlő 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. Az Ügyfél nem az előírásoknak megfelelően jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát, ezzel elmulasztotta a nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatának bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését. | Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR FMr. 7. § (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a K és F Tűzifa, Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaságot (székhely: 4331 Nyírcsászári, Erdőalja dűlő 1; technikai azonosítószám: AA5836125, adószám: 22273596-2-15) (a továbbiakban: Ügyfél), 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartásba vételi eljárása (regisztrációja) során megadott tevékenységi körét az Ügyfél által ténylegesen végzett tevékenységeknek megfelelően egészítse ki határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. |
- | |
2019.07.15. | 4300/173-9/2019 | Budapesti Erdőgazdaság Zrt | 1033 Budapest, Hévízi u. 4/A. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. A fogyasztók részére tűzifa vásárlói tájékoztató nem került átadásra. Az Ügyfél megsértette az Evt. 90/A. § (7) bekezdés b) pontja szerint kötelezettségét, mivel a meglévő DDS szabályozása és a kialakult gyakorlata szerint nem biztosította a fatermék származásának megfelelő igazolását minden esetben, így az illegális kitermelésből származó fatermék forgalomba hozatalának elkerülése érdekében a kockázatcsökkentésről szóló döntéseit, illetve a kockázat mértékét nem az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározottak alapján hozta meg, illetve csökkentette. | EUTR FMr. 2-4. §, EUTR vhr. 9-11. §; EUTR vhr. 10. § (1) bekezdés; Evt. 90/A. § (7) bekezdés b) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Budapesti Erdőgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhely: 1033 Budapest, Hévízi u. 4/A.; EUTR technikai azonosító szám: AA0107570) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére alkalmas korrekciós intézkedések megtételére szólítom fel: - ennek keretében kötelezem i. az ellenőrzés megállapításainál felsorolt hiányosságok és hibák jövőbeni kiküszöböléséhez szükséges eljárási-, nyomonkövetési- és kockázatcsökkentési intézkedések megtételére, továbbá ii. az Ügyfél kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi rendszerének, illetve nyomon követhetőségi eljárásához kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: DDS) ezen intézkedésekkel történő kiegészítésére; - azzal, hogy a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről jelen határozatom véglegessé válását követő 30 napon belül köteles értesíteni. |
- | |
2019.08.01. | 4300/1226-3/2019 | Kekk Sándor | 8300 Tapolca, Kamocsa Telep 587/5 | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 3. § (1) bekezdés 10. pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Kekk Sándor egyéni vállalkozót (székhelye: 8300 Tapolca, Kamocsa Telep 587/5.; adószám: 53831084-2-39) (a továbbiakban: Ügyfél) figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.08.02. | 4300/328-6/2019 | Tóth László | 3776 Radostyán, Rákóczi Ferenc utca 38. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. | EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Tóth László, egyéni vállalkozót (cím: 3776 Radostyán, Rákóczi Ferenc utca 38.; adószám: 67846861-1-25; technikai azonosító szám: AA6218849) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, figyelmeztetésben részesítem. |
- | |
2019.08.02. | 4300/1185-2/2019 | Kromer Krisztián | 7355 Nagymányok, Kültelek 6. (026/70 hrsz) | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél nem tudta bemutatni vásárolt, értékesített fatermékekről vezetett nyilvántartását (dokumentációs rendszer), így azok hiányát kellett megállapítanom. A helyszíni ellenőrzés során az Ügyfél a telephelyén nem tudta bemutatni a telephelyére vonatkozóan vezetett, az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti dokumentációs rendszerét (nyilvántartásait). Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. | EUTR rendelet 5. cikk, Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR Kormr.3. § (2) bekezdés; EUTR FMr. 2-4. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a Kromer Krisztián egyéni vállalkozót (cím: 7355 Nagymányok, Kültelek 6. (026/70 hrsz.); adószám: 68857170-1-37; EUTR technikai azonosító száma: AA6091231)(a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 300.000,- Ft – azaz háromszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.08.02. | 4300/973-4/2019 | Dóczy István | 2645 Nagyoroszi, Dózsa Gy. u. 16. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Figyelmeztetés faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Kötelezés EUTR regisztrációra. Fatermékekkel kapcsolatos működés megtiltása. | Az Ügyfél nem küldte el az erdei faválaszték szállításához használt szigorú számadású szállítójegyekről készített nyilvántartásának másolatát, arról nem nyilatkozott, ezért annak hiányát kell megállapítanom. Az Ügyfél nem jelentette be az általa használt, nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek használatát. Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél nem állított ki szállítójegyet az erdei faválaszték (tűzifa) szállításához, ezzel megszegte az előírt szállítási és felhasználási rendelkezéseket. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, EUTR vhr. 9-11. §-ban, illetve az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | EUTR FMr. 7. § (2) és (3) bekezdés; Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90. § (1) bekezdés, EUTR FMr. 2-4. §; EUTR vhr. 9-11. § | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva Dóczy István (székhely: 2645 Nagyoroszi, Dózsa Gy. u. 16.; adószám: 49262362-2-32) (a továbbiakban: Ügyfél) egyéni vállalkozót (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt 1. figyelmeztetésben részesítem; 2. kötelezem, hogy a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére előírt bejelentési (regisztrációs) kötelezettségének határozatom véglegessé válását követő 8 napon belül tegyen eleget, egyidejűleg annak megtörténtéről értesítsen. 3. Az Ügyfél fatermékekkel kapcsolatos működését (ideértve a fatermékek beszerzését, értékesítését, szállítását, ill. reklámozását) megtiltom - a 2. pont alapján a technikai azonosító szám megszerzéséig, - a faanyag kereskedelmi lánc szereplők részére jogszabályban előírt, kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárásának és az ahhoz kapcsolódó dokumentációs rendszerének (továbbiakban: kereskedői EUTR nyilvántartás) teljes körű létrehozásáig, megküldéséig, - erdei faválaszték szállításához kötelezően alkalmazandó, szigorú számadású szállítójegy sorszámtartományának vagy nyomtatvány-kiállító program használatának előírt formában, ill. formanyomtatványon és tartalommal hatóságomhoz történő bejelentéséig, valamint - az Ügyfél erdei faválasztékai jelen végzés kézhezvételének napjára vonatkozó készletadatainak fafajonként, választékonként telephelyenkénti bontásban történő megküldéséig, de legalább határozatom véglegessé válásától számított 30 napra. |
- | |
2019.08.02. | 4300/755-3/2019 | Klikk-Bútor Kft. | 1114 Budapest, Mészöly út 4. al. 1. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. Ismételt kötelezés EUTR regisztrációra. | Az Ügyfél nem tett eleget az EUTR regisztrációs kötelezettségnek. Az Ügyfél a faanyag kereskedelmi láncbeli tevékenységét felfüggesztő, 4300/755-2/2019. számú, jogerős és végrehajtható határozat ellenére továbbra is a faanyag kereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenységet végzett. | Evt. 90/F. § (1) bekezdés; Evt. 90/K. § cb) pont | A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét ellátó erdészeti hatósági jogkörömben eljárva a KLIKK-BÚTOR Korlátolt Felelősségű Társaságot (1114 Budapest, Mészöly út 4. al.1.) (a továbbiakban: Ügyfél), mint faanyag kereskedelmi lánc szereplőt, 200.000,- Ft – azaz kettőszázezer forint – erdővédelmi bírság fizetésére kötelezem. |
- | |
2019.07.31. | 4300/541-3/2019 | HK Supermarket Kft. | 2475 Kápolnásnyék, Fő utca 47. | nem | Evt. 90/L. § (1) bekezdés | igen | Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal | Erdővédelmi bírság megállapítása faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatos jogsértés miatt. | Az Ügyfél által a helyszíni ellenőrzésen bemutatott nyilvántartások (dokumentációs rendszer) – figyelemmel az EUTR rendelet 5. cikkére is – nem felelnek meg az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél által bemutatott nyomdai úton előállított szigorú számadású szállítójegyek nyilvántartása nem felel meg az EUTR FMr. 7. § (2) bekezdésében előírtaknak. Az Ügyfél nem az Evt. 90. §-ban, az EUTR FMr. 2-4. §-ban előírtaknak megfelelően töltötte ki a szállítójegyeket. | Evt. 90/A. § (6) bekezdés; EUTR FMr. 7. § (2) bekezdés; EUTR |