null Októberben kezdődik az őszi rókavakcinázás

Októberben kezdődik az őszi rókavakcinázás

Októberben kezdődik az őszi rókavakcinázás
2021. szeptember 27, hétfő

A rókák veszettség elleni vakcinázására idén ősszel is sor kerül, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16. között zajlik hazánk déli és keleti megyéiben.

Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat a hirdetőtáblákon tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken elhelyezett plakátok pedig a kirándulókat figyelmeztetik majd. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.

Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerét bizonyítja, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon. Emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt.  A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség. A román hatóság az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében. Utoljára 2021 februárjában jelentettek újabb, ezúttal rókát érintő esetet. Kárpátalján 2020-ban 12 esetben mutatták ki a veszettség vírusát házi- és vadállatokban. A betegség jelenléte keleti szomszédainknál alátámasztja a hazai megelőző intézkedések fenntartásának fontosságát.

A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.


Friss hírek

Madárinfluenza járvány: enyhítések Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében
2021. november 27, szombat

Madárinfluenza járvány: enyhítések Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében

A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein. Az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé. A hatóság elsődleges célja továbbra is a járvány elfojtása, terjedésének megakadályozása. Ugyanakkor a baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi.

Tovább >

Módosul a gyógyszeres takarmány előállításának, forgalomba hozatalának és felhasználásának szabályozása
2021. november 26, péntek

Módosul a gyógyszeres takarmány előállításának, forgalomba hozatalának és felhasználásának szabályozása

A gyógyszeres takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló 4/2019 EU rendelete előírásait 2022. január 28-tól alkalmazni kell. A hamarosan életbe lépő rendelet számos változást hoz a gyógyszeres takarmányok területén.

Tovább >