null Madárinfluenza járvány egy Nógrád vármegyei lúdtelepen

Madárinfluenza járvány egy Nógrád vármegyei lúdtelepen

2023. március 23, csütörtök

Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az állomány leölése folyamatban van, valamint a védő- és megfigyelési körzeteket is kijelölte az állategészségügyi hatóság.

A Nógrád vármegyei Cered településen található, 5 176 tenyészludat tartó telepen az állattartó a megemelkedett elhullás és a lecsökkent tojástermelés miatt kezdett gyanakodni a betegségre. Végül a Nébih laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.
Az állategészségügyi szakemberek azonnal megkezdték az érintett állomány felszámolását. Továbbá az adott gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. Tekintettel arra, hogy mindkettő körzet átnyúlik az országhatáron, és szlovákiai területeket is érint, ezért az országos főállatorvos azonnal értesítette a szlovák állategészségügyi hatóságot.
A fenti eset is alátámasztja, hogy a vírus az ország - madárinfluenza szempontjából -alacsonyabb kockázatú területein is megjelenhet, ezért a hazai állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat a betegségtől.
A madárinfluenza kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza


 


Friss hírek

2024. május 29, szerda

Elképesztő hiányosságok egy debreceni vendéglátóhelyen

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni vendéglátó-ipari egység ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.

Tovább >

2024. május 22, szerda

Új rendelet a gyógyszeres takarmány szabályozásban

Megjelent a nem céltakarmányokban visszamaradó antimikrobiális hatóanyagok egyedi keresztszennyeződési határértékeinek és ezen anyagokra vonatkozó analitikai módszerek megállapításáról szóló EU rendelet.

Tovább >