null Emelt mintaszámmal folytatódik idén a méhkockázati monitoring program

Emelt mintaszámmal folytatódik idén a méhkockázati monitoring program

2019. április 15, hétfő

Nyolcadik éve zajlik a méhkockázati monitoring program az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködésében. A vizsgálat a korábbi években méhmérgezéssel érintett körzetekben alkalmazott növényvédelmi technológia hatósági ellenőrzésére irányul. A tavalyi nagy számú méhpusztulásos eset miatt 2019-ben emelt mintaszámmal folytatódik a program.

A méhkockázati monitoring program során a szakemberek azt vizsgálják, hogy a növényvédő szerek kijuttatásakor az engedélyokiratban foglalt méhvédelmi előírásokat betartották-e a termelők. Az érintett területeket az OMME segítségével jelölte ki a hatóság.

Maga a monitoring program független a méhmérgezés gyanújáról tett bejelentéseket vizsgáló eljárásoktól. Célja nem csak a házi méhek védelme, hanem a vadon élő beporzóké is. Egy adott területen ugyanis, ha a méhészek nem is érzékelnek pusztulást állományaikban a nem megfelelő növényvédelmi technológia hatására, a helyi hasznos (és közömbös) rovar populációkat még károsíthatta a kezelés.

Az elmúlt években ilyen módon országos szinten 50-100 növényi mintát vizsgált a hatóság. A 2018-ban történt nagyarányú méhpusztulás miatt a Nébih idén emelt számú, 123 mintavételt irányzott elő. A mintákat a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelői veszik le és a Nébih laboratóriumai vizsgálják. Ha a szakemberek szabálytalanságot tárnak fel, eljárást indítanak a technológiai előírásokat megszegő termelővel szemben.

A Nébih kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédő szerek engedélyokirataiban foglaltakat, különös tekintettel a méhvédelmi előírásokra. Ne csak a virágzó kultúrnövény esetében legyenek tekintettel a méhekre, hanem akkor is, ha a területet a méhek egyéb okból látogatják, például virágzó gyomnövények vannak a területen, levéltetvek, kabócák miatt mézharmat (édesharmat) található a növényeken, vagy ha a kezelni kívánt tábla a méhek napi gyűjtésének útvonalába esik. A témáról bővebben alábbi cikkükben olvashatnak: https://portal.nebih.gov.hu/-/kotelezo-de-jol-felfogott-erdekunk-is-a-beporzo-rovarok-vedelme

Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >