méh

 

Méhegészségügyi felelősi tevékenység

A méhegészségügyi felelős megbízatására vonatkozó szabályokat és a feladatait a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet 5. és a 6. §-a tartalmazza.

Méhegészségügyi felelős a hatósági állatorvos méhegészségüggyel kapcsolatos munkáját segítő, megfelelő méhészeti ismeretekkel rendelkező személy. A méhcsaládok számától függően egy vagy több településenként – a méhegészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátására – egy vagy több méhegészségügyi felelős tevékenykedik. A méhegészségügyi felelős munkáját a hatósági állatorvos – a járási főállatorvos felügyelete mellett – irányítja.

A méhegészségügyi felelős köteles:

  • bejelentési kötelezettség alá tartozó betegség gyanúja, illetve jogszabályban meghatározott egyéb esetben a hatósági állatorvosnak jelentést tenni és a továbbiakban az ő utasításai szerint eljárni;
  • a hatósági állatorvos utasításait követve közreműködni a méhbetegségek felszámolásában;
  • elvégezni a 70/2003. (VI. 27) FVM rendelet által előírt vizsgálatokat (monitoring, vándoroltatási);
  • elkészíteni a vizsgálatokkal kapcsolatos, előírt kimutatásokat;
  • részt venni a vármegyei kormányhivatal által szervezett továbbképzéseken;
  • közreműködni a méhek mérgezésével kapcsolatos eljárásban, különös tekintettel a mérgezés gyanúja esetén a mintavételben.

A megbízott méhegészségügyi felelősökről az illetékes vármegyei kormányhivatalnak nyilvántartást kell vezetnie, amely tartalmazza a méhegészségügyi felelős nevét, lakcímét és azon település(ek) nevét, ahol a feladatát ellátja.

 

Frissítve: 2024.05.28.

Vármegye
Méhegészségügyi felelős neve
Méhegészségügyi felelős FELIR azonosítója
Ellátott terület (települések)
Vármegye Méhegészségügyi felelős neve Méhegészségügyi felelős FELIR azonosítója Ellátott terület (települések)
Tolna Bátai József AA1482960 Báta, Sárpilis, Decs
Tolna Török Sándor AA1049217 Bátaszék, Alsónyék, Pörböly
Tolna Horváth Zoltán AA0667717 Harc, Sióagárd
Tolna Károly János AA1036459 Szedres, Medina
Tolna Csere Tibor János AA3468450 Szekszárd
Tolna Koller Zoltán AA0666884 Fadd, Tolna, Fácánkert
Tolna Liszkai Ferenc AA2630203 Bogyiszló
Tolna Vassné Borza Éva AA2347084 Kölesd, Kistormás, Sárszentlőrinc, Kajdacs, Nagydorog
Tolna Kocsis Balázs AA5826810 Alsónána Várdomb, Őcsény, Szálka
Tolna Simon János AB2676169 Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Cikó, Felsőnána, Grábóc, Izmény, Kakasd, Kéty, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Nagymányok, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa, Tevel, Váralja, Závod, Zomba
Tolna Tóth Gábor AB2675775 Bölcske
Tolna Antal Zsolt AA0635396 Bikács, Pálfa
Tolna Jenei Ferenc AA0677897 Dunaföldvár
Tolna Hahn Mihály AA0635633 Nagydorog, Györköny, Pusztahencse
Tolna Klippel Ádám AA2412830 Németkér
Tolna Fleisz István AA1037629 Paks, Dunaszentgyörgy, Madocsa
Tolna Kránitz József AA3009103 Tengelic
Tolna Bakonyi István AA0863973 Diósberény, Dúzs, Gyönk, Hőgyész, Kalaznó, Kisdorog, Miszla, Mucsi, Szakadát, Szakály, Szárazd, Udvari, Varsád
Tolna Csókás Gyula AA2456210 Pári, Tamási
Tolna Mártek Zoltán AA2453396 Értény, Újireg, Koppányszántó, Nagykónyi
Tolna Rabóczki Szabolcs AA8873657 Simontornya, Nagyszékely, Belecska, Tolnanémedi, Pincehely
Tolna Szabó Tamás AA5964318 Ozora, Fürged, Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék,
Tolna Tislér Zoltán AA0989905 Regöly
Tolna Liziczai Imre AA0826882 Tamási
Tolna Pópity Mihály AA1505551 Attala (Szentivánpuszta), Kaposszekcső (Homokpuszta), Csikóstőttős, Kapospula, Dombóvár-Szőlőhegy,
Tolna Illés József AA3242764 Döbrököz
Tolna Balogh János AA1396245 Dombóvár, Nak, Lápafő, Várong, Szakcs, Kapospula-Alsóhetény
Tolna Kugler Levente AA1422649 Dombóvár-Alsóleperd-Szilfás, Dalmand, Kocsola
Tolna Kovács Károly AA2933872 Gyulaj, Csibrák, Kurd,
Bács-Kiskun Pap István AA2497271 Csátalja
Bács-Kiskun Pintér Zoltán AA5646113 Nagybaracska
Zala Bakos István AA0803821 Keszthely, Vonyarcvashegy, Várvölgy, Gyenesdiás, Balatongyörök, Vállus
Zala Bedő Szabolcs AA0089063 Sormás, Szepetnek, Eszteregnye (Obornok), Petrivente, Becsehely, Borsfa, Oltárc, Várfölde, Bánokszentgyörgy, Szentliszló, Bucsuta, Pusztamagyaród, Rigyác, Valkonya
Zala Bíró Csaba AA1477267 Tilaj, Kehidakustány, Tilajújhegy, Szentgyörgyvár, Alsópáhok, Zalacsány, Nemesbük, Felsőpáhok, Zalaköveskút, Hévíz, Alsó- Felsőmándpuszta
Zala Bartus János AA3204650 Zalaszentgrót (Csáford, Zalaudvarnok, Zalakoppány) Zalaszentlászló, Tekenye, Kallósd, (Kallósd-hegy)
Zala Boczkó Lajos AA0767730 Rédics, Külsősárd, Baglad, Lendvajakabfa, Resznek, Belsősárd, Gáborjánháza, Zalaszombatfa, Szijártóháza, Bödeháza
Zala Cséber Gyula AA2124223 Kustánszeg, Becsvölgye, Gombosszeg, Németfalu, Csonkahegyhát, Böde, Milejszeg, Pálfiszeg, Dobronhegy
Zala Dóber Tamás AA3493885 Pókaszepetk, Kemendollár, Vöckönd, Zalaistvánd, Gyűrűs, Bezeréd, Orbányosfa
Zala ifj. Gaál Kálmán AA2777081 Nagykanizsa
Zala Gerencsérné Szabó Krisztina AA9291764 Lenti, Lendvadedes, Gosztola, Kerkateskánd, Iklódbördöce, Hernyék, Alsószenterzsébet, Felsőszenterzsébet, Csesztreg, Kerkakutas, Kerkafalva, Ramocsa,
Zala Györök Gábor AA2424642 Letenye, Zajk, Kistolmács, Murarátka
Zala ifj. Hampuk Gábor AA2460114 Hahót (Fakospuszta), Zalaszentbalázs
Zala Hencz Attila AA1047529 Dobri, Lovászi, Tornyiszentmiklós, Kerkaszentkirály
Zala Horváth György AA2346027 Nova, Barlahida, Mikekarácsonyfa
Zala Horváth Róbert AA1371710 Bocska, Börzönce, Magyarszerdahely, Magyarszentmiklós, Fűzvölgy, Hosszúvölgy, Homokkomárom
Zala ifj. Kiss László AA1463420 Söjtör, Bak, Pusztaszentlászló, Tófej, Baktüttős, Pusztaederics, Sárhida, Bocfölde, Csatár
Zala Kámán Levente AA1821350 Sármellék, Zalavár, Egeraracsa, Dióskál, Gétye, Zalaszentmárton, Esztergályhorváti, Bókaháza, Zalaapáti, Ligetfalva, Padár, Almásháza, Pacsa (Pacsatüttős) Zalaigrice, Zalaszentmihály, Misefa, Nagykapornak, Szentpéterúr, Nemesrádó,
Zala Kiss Ferencné AA0805766 Liszó, Belezna, Surd, Nemespátró
Zala Kovács Henrik Imre AA2428950 Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc, Nemesapáti, Alsónemesapáti, Pethőhenye, Alibánfa
Zala Kovács Jenő AA0050454 Nemesnép, Szentgyörgyvölgy, Magyarföld, Márokföld
Zala Lukács László AA2153034 Csömödér, Pördefölde, Ortaháza, Páka, (Dömefölde), Kányavár, Kissziget, Zebecke, Tormafölde, Szécsisziget, Bázakerettye, Lasztonya
Zala Miklós Balázs AA1452765 Zalaegerszeg (Csácsbozsok, Botfa, Zalabesenyő, Pózva, Ságod, Andráshida, Hatház, Szenterzsébethegy városrészek) Kispáli, Nagypáli, Egervár, Gősfa, Lakhegy
Zala Molnár István AA1705520 Zalabaksa, Kerkabarabás, Pórszombat, Kálócfa, Kozmadombja, Szilvágy, Pusztaapáti
Zala Nyírő István AA1472723 Vasboldogasszony, Kiskutas, Nagykutas, Teskánd, Hottó, Bagod, Zalaboldogfa, Boncodfölde, Zalavég, Batyk, Türje, Zalabér, Pakod, Dötk
Zala Rigó Árpád AA0861195 Csertalakos, Szentpéterfölde, Gutorfölde
Zala Sterzl Károly AA2412852 Sümegcsehi, Vindornyalak, Zalaszántó, Rezi, Kisvásárhely, Mihályfa, Szalapa, Döbröce, Óhid, Kisgörbő, Vindornyaszőlős,Cserszegtomaj, Nagygörbő, Sénye, Karmacs, Vindornyafok
Zala Szabó József AA1203994 Balatonmagyaród, Zalakomár, Zalaszentjakab, Galambok
Zala Szabó Péter AA2578428 Nagybakónak, Nagyrécse, Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg, Zalaújlak
Zala Szekeres János AA0825342 Petrikeresztúr, Nagylengyel, Ormándlak, Gellénháza, Babosdöbréte, Zalatárnok, Szentkozmadombja, Lickóvadamos, Iborfia, Zalaegerszeg városrészei: Bazita, Ebergény, kőolajfinomító környéke
Zala Tomor László AA0751913 Zalalövő, Csöde, Keménfa, Salomvár, Zalacséb, Kávás, Vaspör (Velence), Zalaháshágy, Zalaszentgyörgy, Ozmánbük, Hagyárosbörönd
Zala Tóth Roland AA2719616 Zalakaros, Zalamerenye, Garabonc, Nagyrada, Zalaszabar, Sand, Miháld, Pat
Zala Tóth Tamás AA3148163 Lispeszentadorján, Kiscsehi, Szentmargitfalva
Zala Virovecz Csaba AA2599746 Murakeresztúr, Fityeház, Nagykanizsa-Bajcsa, Molnári, Semjénháza, Tótszerdahely, Tótszentmárton
Zala Virth István AA1181449 Kilimán, Gelse, Kerecseny, Orosztony, Pölöskefő, Gelsesziget, Újudvar, Morgánypuszta, Alsórajk, Pötréte, Kacorlak, Felsőrajk
Zala Zalavári Szilveszter AA2592974 Búcsúszentlászló, Nemessándorháza, Kisbucsa, Nemesszentandrás, Pölöske Nemeshetés
Komárom-Esztergom Árvai Géza AB3043203 Bakonysárkány, Császár, Vérteskethely, Kisbér, Súr
Komárom-Esztergom Babarczi Norbert AA2846099 Ács, Bana, Bábolna, Komárom
Komárom-Esztergom Bederna János AB3032740 Gyermely, Szomor, Héreg, Tarján, Bajna, Epöl, Tát, Nagysáp
Komárom-Esztergom Ilovszki Krisztián AB2580646 Leányvár, Csolnok, Nagysáp, Sárisáp, Dág, Úny, Bajna, Bajót, Tokod, Lábatlan, Süttő, Nyergesújfalu, Kesztölc, Mogyorósbánya, Piliscsév, Pilismarót
Komárom-Esztergom Izing József AA1577932 Tatabánya, Szárliget, Oroszlány
Komárom-Esztergom Markovics István AA2818964 Aka, Réde, Súr, Bakonybánk, Bakonyszombathely, Ácsteszér, Csatka, Császár, Bábolna
Komárom-Esztergom Mikle György AA1250749 Tárkány, Nagyigmánd, Kisigmánd, Csép, Csém, Komárom, Almásfüzitő, Neszmély, Dunaalmás, Vértesszőlős
Komárom-Esztergom Nagy Zoltán AA1341997 Oroszlány, Kecskéd
Komárom-Esztergom Petróczy István AA1013375 Pilismarót, Dömös, Dorog, Esztergom, Tokodaltáró, Máriahalom
Komárom-Esztergom Somhegyi János AA1572948 Dad, Bokod, Környe
Komárom-Esztergom Stróbl János AA1497809 Bokod, Kömlőd, Környe, Oroszlány, Szákszend, Tatabánya
Komárom-Esztergom Szőke István AA1577943 Tata, Tatabánya, Vértesszőlős, Baj, Vértestolna, Tardos, Naszály, Kocs, Szomód, Oroszlány, Nagyigmánd
Komárom-Esztergom Tóth Csaba AA1391790 Esztergom, Oroszlány, Vértessomló, Várgesztes, Tatabánya
Komárom-Esztergom Varga János AA1553824 Dad, Bokod, Oroszlány, Környe, Tata, Kocs, Szomód, Vértessomló, Mocsa
Komárom-Esztergom Venter Mihály AA0606956 Kecskéd, Környe, Bokod, Kömlőd, Tata
Komárom-Esztergom Zaja István AA5536234 Kisbér, Ászár, Bársonyos, Kerékteleki, Bakonybánk, Súr, Ete, Császár
Békés Ábrahám Péter AA2160964 Bucsa
Békés Árgyelán János AA1727579 Gyula
Békés Balogh Imre AA1032163 Sarkad, Méhkerék, Kötegyán, Újszalonta
Békés Balla István Zoltán AA5663123 Újkígyós
Békés Berke Zsolt Nándor AA1789241 Orosháza, Csanádapáca, Nagyszénás, Gádoros
Békés Borgula Pál AA0907141 Csárdaszállás
Békés Csicsely András AA1342167 Mezőberény
Békés Csikós Zoltán AA1963155 Szeghalom
Békés Csompora Mihály AA2015839 Kondoros
Békés Drahó Imre AA2562960 Dévaványa, Ecsegfalva
Békés Drahota Róbert AA0679642 Orosháza
Békés Erdei Gábor AA0720267 Vésztő, Körösújfalu, Okány
Békés Füredi László AA0809995 Békéscsaba, Kétsoprony, Kamut, Murony, Szabadkígyós
Békés Gazsóné Kovács Andrea AA9462438 Füzesgyarmat
Békés Gyebnár Tibor AA0796170 Végegyháza, Mezőhegyes, Kaszaper
Békés Gyenge Tamás AA6077505 Battonya, Kunágota
Békés Hajdu Gyula AA1031612 Szeghalom
Békés Hankó Gábor AA1467367 Békéscsaba
Békés Házse György AA2576246 Elek, Kevermes, Dombiratos, Nagykamarás, Almáskamarás, Dombegyház, Kisdombegyház, Magyardombegyház
Békés Hursánné Hadobás Erika AB2739103 Kaszaper
Békés Kiss Péter AA0149611 Nagybánhegyes, Magyarbánhegyes, Medgyesbodzás
Békés Kiss Tamás AA0860509 Gyula, Doboz, Geszt, Mezőgyán, Körösnagyharsány, Biharugra
Békés Kovács Zoltán AA2452025 Bélmegyer
Békés Körözsi Imre AA1050152 Békés, Murony, Tarhos
Békés Kővári Enikő AA9107175 Lőkösháza
Békés Lajos Mihály AA5810071 Mezőberény
Békés Laukó Pál AA1452248 Örménykút, Kardos, Szarvas, Békésszentandrás
Békés Látkóczki Béla AA3196515 Gyomaendrőd, Hunya
Békés Lehoczki Zsolt AA0102014 Tótkomlós, Békéssámson
Békés Lestyan Attila János AA5819913 Szarvas
Békés Liszkai Tamás János AA1016378 Békés, Tarhos
Békés Makra Ferenc Róbert AA0796798 Körösladány
Békés Matusek Tamás Csaba AA1621572 Szeghalom
Békés Mihalik Ferenc AA2131063 Csorvás, Gerendás
Békés Mundrucz Zoltán AA1249691 Körösladány
Békés Oláh László Attila AA2599735 Gyomaendrőd
Békés Oravecz Gábor AA9000605 Medgyesbodzás-Gábortelep, Medgyesegyháza,
Pusztaottlaka
Békés Orosz László AA2371025 Mezőkovácsháza
Békés Rajki József AA1248623 Kardoskút
Békés Roszik Tamás AA2596204 Szarvas, Csabacsűd, Kardos, Örménykút
Békés Sipos Péter AA1135730 Kétegyháza
Békés Szabó László Bálint AA1093227 Gyomaendrőd
Békés Szakács Gábor AA2619862 Orosháza
Békés Szekera Zoltán AA2537636 Kondoros
Békés Szekeres Zoltán AA2096355 Körösladány
Békés Szirony György AA2020037 Szarvas, Békésszentandrás
Békés Szlávik Gergő AA9002315 Békéscsaba, Csabaszabadi, Telekgerendás
Békés Szűcs Sándor AA1434899 Dévaványa
Békés Tóth Miklós AA1057597 Köröstarcsa
Békés Tóth Sándor AA2237767 Köröstarcsa
Békés Tóth Sándor AA1181292 Pusztaföldvár
Békés Török Istvánné AA0668617 Sarkad, Sarkadkeresztúr, Zsadány, Nagygyanté
Békés Turák Csaba AA1449570 Tótkomlós, Békéssámson
Jász-Nagykun-Szolnok André Tamara Alexandra AA6081553 Jászárokszállás
Jász-Nagykun-Szolnok Cseh József AA3349795 Jászjákóhalma
Jász-Nagykun-Szolnok Donkó Sándor AA2578406 Jászapáti
Jász-Nagykun-Szolnok Molnár György AA2939698 Jászberény
Jász-Nagykun-Szolnok Pethes Gyula AA1196164 Jászárokszállás
Jász-Nagykun-Szolnok Pintér Ferenc AA5526132 Jászkisér
Jász-Nagykun-Szolnok Rabati András AA1084575 Szászberek
Jász-Nagykun-Szolnok Takács László AA2621641 Jászboldogháza
Jász-Nagykun-Szolnok Vízi Dániel AA2003353 Jászberény
Jász-Nagykun-Szolnok Ábrahám Péter AA2160964 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Barkóné Ádám Gabriella AA2589655 Tiszaszentimre
Jász-Nagykun-Szolnok Bokor Péter AA5972485 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Cs. Nagy Ádám AA9351020 Kisújszállás
Jász-Nagykun-Szolnok Garabecz János AA0989770 Tiszafüred
Jász-Nagykun-Szolnok Halász István Ferenc AA0616407 Tiszafüred
Jász-Nagykun-Szolnok Herczeg János AA2211859 Kisújszállás
Jász-Nagykun-Szolnok ifj. Ökrös Sándor AA5547494 Abádszalók
Jász-Nagykun-Szolnok Nagy János AA1471047 Abádszalók
Jász-Nagykun-Szolnok Nagy Sándor AA5988190 Tiszafüred
Jász-Nagykun-Szolnok Soltész József AA1741340 Tiszafüred
Jász-Nagykun-Szolnok Szabó Miklós AA1612976 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Szabó Tibor AA1182349 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Takács Sándor Richárd AA2492603 Kunhegyes
Jász-Nagykun-Szolnok Varga Zoltán AA2213716 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Arany Gábor AA9780510 Mezőhék
Jász-Nagykun-Szolnok Bencsik Tamás AA1207033 Szelevény
Jász-Nagykun-Szolnok Hajnal Attila AA9137066 Tiszaföldvár
Jász-Nagykun-Szolnok Hegedűs Árpád Zsolt AA2921431 Mesterszállás
Jász-Nagykun-Szolnok Kondi Kristóf Sándor AA2870322 Öcsöd
Jász-Nagykun-Szolnok Kovács Miklós AA2369448 Kunszentmárton
Jász-Nagykun-Szolnok Mátyus Ádám AA0724395 Tiszakürt
Jász-Nagykun-Szolnok Csikós Lajos AA2911979 Túrkeve
Jász-Nagykun-Szolnok Gönczi András AA2464051 Túrkeve
Jász-Nagykun-Szolnok Horváth István AA1553521 Túrkeve
Jász-Nagykun-Szolnok Lévai Krisztián AA2940779 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Molnár-Kun Lilla Ágnes AA1113578 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Ősz József AA0942016 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Rácz Ferenc AA9442458 Túrkeve
Jász-Nagykun-Szolnok Szegedi Lajos AA0975775 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Turai Mihály AA1202364 Kétpó
Jász-Nagykun-Szolnok Ugrai Zsigmond AA6216049 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Bana Tibor AB2676215 Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok Bezzeg László AA1825130 Szászberek
Jász-Nagykun-Szolnok Bontovics Mihály AA3228948 Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok Buczkó Endre AA0745141 Tószeg
Jász-Nagykun-Szolnok Csőke Zoltán AA1544059 Fegyvernek
Jász-Nagykun-Szolnok Donkó Ferenc AA0982683 Fegyvernek
Jász-Nagykun-Szolnok Fehér János AA1869273 Örményes
Jász-Nagykun-Szolnok ifj.Futás Sándor AA1841059 Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok Kecskés Tibor AA2061784 Tószeg
Jász-Nagykun-Szolnok Kelemen László AA0676076 Szolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Lakatos László AA5764248 Tiszasüly
Jász-Nagykun-Szolnok Major Péter AA3421628 Kengyel
Jász-Nagykun-Szolnok Majzik Milán Mihály AA2736020 Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok Molnár Ferenc AA1959891 Szolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Munkácsi Ferenc AA3514092 Kőtelek
Jász-Nagykun-Szolnok Rádi Zsolt AA1774177 Szolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Sarkanti Károly AA0806767 Tiszpüspöki
Jász-Nagykun-Szolnok Szakali Csaba AA2161167 Besenyszög
Jász-Nagykun-Szolnok Sztrunga László AA0902090 Újszász
Jász-Nagykun-Szolnok Torda Tibor AA3130535 Szajol
Jász-Nagykun-Szolnok Vékony József AA0605191 Hunyadfalva
Baranya Baán Gábor AA9682409 Máriakéménd, Szederkény
Baranya Balogh Imre AA1401725 Kárász, Köblény, Magyaregregy, Szalatnak, Vékény
Baranya Barta Attila Dr.
AA0967002
Alsószentmárton, Beremend, Egyházasharaszti, Illocska, Ivánbattyán, Kásád, Kisjakabfalva, Kislippó, Kistapolca, Lapáncsa, Magyarbóly, Márok, Nagyharsány, Old, Palkonya, Siklósnagyfalu, Villány, Villánykövesd
Baranya Beck Mátyás AA5907832 Baranyaszentgyörgy, Gödre, Gödre-Szénáspuszta, Szágy, Tormás
Baranya Benkő János Zoltán AA1039610 Kisdobsza, Kistamási, Merenye, Molvány, Nagydobsza, Nemeske, Tótszentgyörgy
Baranya Csigeti József AA1156104 Almáskeresztúr, Mozsgó (Mozsgó-Szőlőhegy)
Baranya Csordás Ferenc AA0724384 Bürüs, Endrőc, Gyöngyösmellék, Kétújfalu, Szörény, Teklafalu, Várad, Zádor, Pettend
Baranya Fullér Sándor AA2853682 Apátvarasd, Erdősmecske, Lovászhetény, Martonfa, Nagypall, Pécsvárad, Zengővárkony
Baranya Gábor András folyamatban Baranyajenő, Felsőegerszeg, Meződ, Oroszló, Palé, Sásd, Varga, Vázsnok, Kishajmás-Szatina, Ág, Gerényes, Kisvaszar, Szárász, Tarrós, Tékes, Vásárosdombó
Baranya Gál Attila AA2585785 Pécs-Vasas, Pécs-Somogy, Pécs-Daniczpuszta, Pécs-Hird, Pécs-Újhegy, Pécsbánya
Baranya Halmai Sándor Zoltán AA6004178 Kisnyárád, Mohács
Baranya Hay István AA2012791 Erdősmárok, Himesháza, Székelyszabar, Szűr
Baranya Herold Zsolt AA0673714 Bezedek, Ivándárda, Lippó, Majs, Nagynyárád, Sárok, Sátorhely, Udvar
Baranya Herr János AA1192216 Csányoszró, Kákics, Marócsa, Okorág, Sellye
Baranya Horváth István AA1228801 Bodolyabér, Komló, Liget, Magyarhertelend, Magyarszék, Mecsekpölöske
Baranya Hörnyéki Roland AA6118286 Alsómocsolád, Bikal, Egyházaskozár, Hegyhátmaróc, Mágocs, Mekényes, Nagyhajmás, Tófű
Baranya Juhász László AA2597700 Kisharsány, Nagytótfalu, Siklós
Baranya Kárpáti László AA1730584 Bóly, Borjád, Kisbudmér, Monyoród, Nagybudmér, Pócsa, Töttös
Baranya Kilmajer Gábor AA1369458 Kölked, Lánycsók, Mohács
Baranya Király Csaba Kálmán AA5907810 Bánfa, Botykapeterd, Dencsháza, Katádfa, Nagypeterd, Nagyváty, Nyugotszenterzsébet, Rózsafa, Szentdénes, Szentegát
Baranya Király Gábor AA1822317 Bakóca, Kisbeszterce, Kishajmás, Mindszentgodisa
Baranya Klasz Péter Menyhért AA6062486 Fazekasboda, Geresdlak, Maráza
Baranya Kóródi János AA0793188 Gordisa, Matty, Siklós
Baranya Kovács Tibor AA1182091 Drávaiványi, Drávasztára, Lúzsok, Piskó, Sósvertike, Zaláta, Kemse
Baranya Kozma József AA5560871 Adorjás, Baranyahídvég, Cún, Drávapiski, Kémes, Kisszentmárton, Kórós, Sámod, Szaporca, Tésenfa, Vejti
Baranya Kozma Norbert AA0917063 Vejti, Vajszló, Baranyahidvég, Sámod, Kórós, Rádfalva
Baranya Kőnig Sándor AA0023577 Aranyosgadány, Gyód, Keszü, Kökény, Pellérd, Pécs, Bicsérd, Boda, Velény, Zók (Zók-Pázdány)
Baranya Kötőné Váczi Viktória AA1188727 Csányoszró, Kákics, Marócsa, Sellye, Sellye-Dobina
Baranya Kráner Ferenc AA2719605 Bogdása, Drávafok, Drávakeresztúr, Felsőszentmárton, Markóc, Sumony, Szentegát, Zádor
Baranya Kubatov Józsefné AA2832443 Homorúd, Mohács
Baranya Lantos János AA0803865 Berkesd, Ellend, Nagykozár, Pereked, Romonya, Szilágy, Orfű, Abaliget, Bogád, Kovácsszénája
Baranya Major-Schreiber Edit AA0677662 Basal, Csertő, Magyarlukafa, Patapoklosi, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Vásárosbéc
Baranya Martini Viktor AA2977320 Palotabozsok, Szebény, Véménd
Baranya May Gábor AA2395212 Hetvehely, Királyegyháza, Cserdi, Szentlőrinc, Kacsóta, Bükkösd, Dinnyeberki, Helesfa, Csonkamindszent, Pécsbagota, Szabadszentkirály, Gerde
Baranya Müller János AA3253036 Hidas, Mecseknádasd, Óbánya, Ófalu
Baranya Ózdi Lajos AA1004320 Diósviszló, Drávacsehi, Drávacsepely, Drávapalkonya, Drávaszabolcs, Drávaszerdahely, Harkány, Ipacsfa, Kovácshida, Márfa, Rádfalva
Baranya Pál Zsolt AA3138274 Görcsönydoboka, Somberek
Baranya Papp Zsolt AA2363374 Hobol, Mozsgó, Szigetvár
Baranya Petrics Gábor AA3503887 Bakonya, Cserkút, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Husztót, Szentkatalin, Okorvölgy
Baranya Sebők Péter dr. AA2329365 Birján, Bosta, Kozármisleny, Lothárd, Magyarsarlós, Pécs, Pécsudvard, Pogány, Szalánta, Bisse, Csarnóta, Garé, Túrony, Vokány
Baranya Sütő Gábor Zoltán AA0885191 Görcsöny, Ócsárd, Regenye, Szilvás, Szőke, Szalánta, Babarcszőlős, Kisdér, Siklósbodony, Szava-Vaskapupuszta
Baranya Szabó András Gyula AA2097097 Bár, Dunaszekcső
Baranya Szendrő Donát Zsolt AA0702414 Áta, Egerág, Kisherend, Szemely, Szőkéd, Kiskassa, Kistótfalu, Pécsdevecser, Peterd, Újpetre
Baranya Szilágyi József AA0683973 Almamellék, Boldogasszonyfa, Csebény, Ibafa, Horváthertelend, Szentlászló, Szulimán (Boldogasszonyfa-Terecseny, Boldogasszonyfa-Antalszállás)
Baranya Szokoly Károly AB3022312 Máza, Szászvár
Baranya Tiber Mihály AA2174802 Hosszúhetény
Baranya Váczi László AA1182372 Baksa, Besence, Bogádmindszent, Gilvánfa, Gyöngyfa, Hegyszentmárton, Hirics, Kisasszonyfa, Magyarmecske, Magyartelek, Nagycsány, Ózdfalu, Páprád, Tengeri, Téseny, Vajszló, Vejti
Baranya Vér Ferenc AA1468256 Komló, Mánfa
Baranya Wahler Bálint AB2375592 Babarc, Liptód, Szajk, Versend
Baranya Wesz Tibor AA0762241 Feked
Baranya Zsdrályevics János AA1551473 Erzsébet, Kátoly, Kékesd, Szellő, Belvárdgyula, Hásságy, Olasz
Pest Darányi Sándor AA1628906 Cegléd, Törtel, Kőröstetétlen, Jászkarajenő
Pest Rimóczi József AA0711481 Abony
Pest Kohl Tamás AA1155394 Cegléd
Pest Dr. Kárpáti László Károly AB2374276 Csemő, Mikebuda
Pest Bóta Tibor AA5986446 Abony
Pest Dóczi István AA0832654 Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós
Pest Bató Miklós AA2035561 Újszilvás, Tápiószőlős
Pest Gere Mihály AA8782948 Nagykőrös, Kocsér
Pest Dömötör Attila AA1939518 Ócsa, Felsőbabád, Felsőpakony
Pest Gáll Sándor AA2517746 Gyál, Alsónémedi, Bugyi, Bugyi-Szittyóürbő, Bugyi-Ürbőpuszta, Felsőpakony
Pest Gomola Ferenc AA1987342 Tatárszentgyörgy, Táborfalva, Örkény
Pest Pálinkás Viktor AA1457423 Újlengyel, Pusztavacs
Pest Szabó János AA1762231 Inárcs, Kakucs, Újhartyán
Pest Kollár István AA0968957 Dabas, Dabas-Gyón, Dabas-Sári, Hernád
Pest Kovács Péter AB3606422 Dél-Budapest XXI.-XXII. Kerület
Pest Tóth Csaba Péter AA2448233 Dél-Budapest XVIII. XIX. XX. XXIII. Kerület
Pest Czövek Attila AA1829280 Dél-Budapest XI. XXII. Kerület Budafoki területe
Pest Bárdos Zoltán AA0693042 Diósd, Érd
Pest Both.Minya István AA3169379 Tök, Budajenő, Zsámbék, Perbál,Tinnye, Herceghalom, Telki
Pest Friedsam Krisztián AB2801361 Érd, Sóskút Pusztazámor
Pest Görög Ádám AA5990092 Biatorbágy, Páty
Pest Hock János AA1538524 Dunabogdány
Pest Márkosy Gábor Gergely AA6281838 Szentendre, Tahitótfalu, Leányfalu, Pócsmegyer, Kisoroszi, Szigetmonostor
Pest Magyar Károly AA3169683 Érd, Tárnok
Pest Mészáros György AA3168570 Budakeszi
Pest Oraveczki József AA2040905 Százhalombatta, Érd
Pest Rakiás Roland AA8881207 Üröm, Pilisborosjenő, Solymár, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Pilisszentiván, Pilisjászfalu
Pest Sárközi Zsolt AA1430491 Pomáz, Budakalász, Pilisszántó, Csobánka, Pilisszentlászló, Pilisszentkereszt, Nagykovácsi, Remeteszőlős, Visegrád
Pest Simon Péter AA1751756 Törökbálint, Budaörs
Pest Kutasi Tamás AA1751486 Budapest II. XII. KER.
Pest Vasadi Ervin Károly AA1661396 Bp. XVII. Rákoskert, Rákoshegy
Pest Paréj Gábor AA2887959 Bp. 4, 10, 15
Pest Sarusi Kiss Balázs AB3085715 Budapest XVI. Ker
Pest Mózes Albert AA0868260 III. Ker XVII. Ker megosztva.
Pest Dávid Gyula AA1065226 Budapest, 16. kerület
Pest Bárczi Gábor AB2381713 Szada
Pest Boros István AA3150469 Vácszentlászló, Valkó
Pest Döcsakovszky Lajos AB2845246 Gödöllő
Pest Fekete Zoltán AA3152146 Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz
Pest Gódor Zoltán AA3140604 Dány
Pest Hicska Zoltán AB2812543 Domony, Iklad
Pest Jó István AA0642631 Csömör, Nagytarcsa
Pest Kalmár József AA3155183 Aszód, Kartal, Verseg
Pest Kis Csaba AA5500921 Zsámbok
Pest Kovács Attila AA3435319 Pécel
Pest Laczkó Sándor AA0642642 Kerepes, Kistarcsa
Pest Sárosi István AA2813363 Gödöllő
Pest Soós István AA5549261 Tura
Pest Suhayda László Jenő AA2472386 Isaszeg
Pest Szabó György AA0803168 Gödöllő
Pest Szántai Attila AB2675270 Pécel
Pest Szurkos Erzsébet AA1805048 Mogyoród
Pest Tóth István László AA2362867 Galgamácsa, Vácegres
Pest Tóth József László AA2518624 Erdőkertes, Veresegyház
Pest Tusák József AA3171271 Isaszeg
Pest Baldavári László AA1513246 Csévharaszt
Pest Bene Béla AA1593873 Tápiógyörgye
Pest Czakó János AA1612460 Nagykáta
Pest Demeter László AA2049173 Vasad, Nyáregyháza, Monorierdő
Pest Derbák Gábor AA1457096 Vecsés
Pest Dombi Nándor AA1683974 Tápiószecső
Pest Fazekas Attila AA1647198 Mende, Úri, Pusztaszentistván
Pest Gódor Sándor AA0091055 Kóka
Pest Hegedűs Péter AA1562273 Szentmártonkáta
Pest Kavalecz András AA3365614 Monor, Gomba, Bénye, Káva, Pilis
Pest Koch János Róbert AA1132580 Tápióbicske, Pánd
Pest Kókai Tibor AA1430299 Farmos, Tápiószentmárton
Pest Nagy Attila AA5866263 Tóalmás, Szentlőrinckáta
Pest Pálinkás Péter AA1028595 Sülysáp
Pest Povorai Tamás AA1202375 Tápióság
Pest Sajermann Géza AA0890265 Gyömrő, Üllő, Maglód, Ecser, Péteri
Pest Szenczi Gábor AA3493661 Tápiószele
Pest Kiss István AA3194142 Halásztelek, Szigetszentmiklós, Szigethalom, ,Tököl, Szigetcsép, Taksony, Dunaharaszti
Pest Taligás Ferenc AA0971917 Ráckeve, Szigetbecse,Makád Lórév,Szigetújfalu,Szigetszentmárton
Pest ifj. Kovács Imre AA3179213 Délegyháza
Pest Bíró-Csernus Rita AA1939800 Dömsöd, Apaj
Pest Fehér László AA2042930 Kiskunlacháza, Áporka, Majosháza, Dunavarsány
Pest Emri György AA3274590 Dunakeszi, Felső-, Alsó-, Göd, Göd
Pest Szalóki Imre AA1984989 Verőce, Kismaros, Nagymaros, Kóspallag, Szokolya, Királyrét, Magyarkút, Márianosztra, Zebegény
Pest Szabó Adrienn AA2441348 Őrbottyán, Váckisújfalu, Csomád
Pest Stencli Ferenc AA1928921 Vámosmikola, Perőcsény, Bernecebaráti, Kemence, Nagybörzsöny, Letkés, Ipolytölgyes, Tésa, Királyháza; Szob, Ipolydamásd
Pest Danielisz János AA1334292 Acsa
Pest Dian Richárd AA0928492 Csővár
Pest Nagy László AA5552669 Rád, Penc
Pest Papp Gábor Zoltán AA2086882 Vác, Kosd, Csörög
Pest Király Sámuel AA5593237 Vácrátót; Váchartyán
Pest Orgoványiné Jancsok Katalin AB4429976 Csővár, Püspökhatvan, Galgagyörk
Pest Ritzl István Attila AA1325270 Sződ, Sződliget, Vácduka, Püspökszilágy, Kisnémedi
Pest Geri Zsolt AB3059558 Fót
Borsod-Abaúj-Zemplén Balláné Lovas Anita AA5819339 Dédestapolcsány, Mályinka, Tardona, Nekézseny.
Borsod-Abaúj-Zemplén Barnóczki Péter AA1988613 Ládbesenyő, Szuhogy, Szendrő 27-es út Edelény felőli bal oldala, Abod, Szakácsi, Szendrőlád
Borsod-Abaúj-Zemplén Boros Béla AA1221703 Bódvaszilas Akácos út és attól keletre eső része, Bódvarákó, Dobódél, Szögliget, Szín, Szinpetri, Jósvafő, Tornakápolna
Borsod-Abaúj-Zemplén Elek Gábor AA0068868 Ózd, Kissikátor, Domaháza, Hangony, Ózd-Szentsimon,
Borsod-Abaúj-Zemplén Gazdik László AA2066385 Szendrő, Martonyi, Meszes, Szalonna, Rakacaszend, Viszló, Rakaca, Perkupa, Varbóc, Dobódél, Galvács
Borsod-Abaúj-Zemplén Gyárfás Vencel AA1362237 Borsodnádasd, Járdánháza, Ózd-Hódoscsépány, Arló, Borsodszentgyörgy
Borsod-Abaúj-Zemplén Jéney Zoltánné AA1092541 Bükkmogyorósd, Lénárddaróc, Csernely,Uppony, Borsodbóta, Sáta, Csokvaomány, Farkaslyuk, Ózd, Ózd-Uraj,
Borsod-Abaúj-Zemplén Kovács Lajos AA1025255 Kazincbarcika, Berente, Sajószentpéter, Alacska, Sajókápolna, Sajólászlófalva, Kondó, Radostyán, Parasznya, Varbó
Borsod-Abaúj-Zemplén Ablonczy Róbert AA1574759 Szuhafő, Alsószuha, Dövény, Jákfalva, Zádorfalva.
Borsod-Abaúj-Zemplén Nagy Tibor AA2529457 Borsodszirák, Ziliz, Nyomár, Hangács, Edelény, Múcsony, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajópálfala, Sajóvámos
Borsod-Abaúj-Zemplén Rőczei Roland AA1500466 Balajt, Edelény, Damak, Lak, Hegymeg, Irota, Múcsony, Tomor, Boldva, Sajósenye, Szirmabesenyő
Borsod-Abaúj-Zemplén Gál Norbert AB4454985 Putnok, Dubicsány,
Borsod-Abaúj-Zemplén Tóth Attila Sándor AB3037611 Imola, Ragály, Trizs, Szuhakálló, Kurityán, Felsőnyárád, Felsőkelecsény, Zubogy, Szőlősardó, Teresztenye, Égerszög, Aggtelek, Rudolftelep, Izsófalva, Ormosbánya, Rudabánya, Felsőtelekes, Alsótelekes, Kánó, Sajógalgóc, Sajókaza, Sajóivánka, Vadna, Bánhorváti, Nagybarca.
Borsod-Abaúj-Zemplén Kosik Ákos AA0921350 Bódvaszilas Akácos úttól nyugatra, Konjáti, Tornanádaska, Hídvégardó, Bódvalenke, Tornaszentandrás, Tornabarakony, Tornaszentjakab, Tornaszentjakab-Antal -major, Becskeháza, Debréte
Borsod-Abaúj-Zemplén Szavalenszkyné Nagy Tünde AA6172691 Bánréve, Gömörszőlős, Királd, Sajómercse, Kelemér, Serényfalva, Sajóvelezd, Sajópüspöki, Sajónémeti, Hét
Borsod-Abaúj-Zemplén Dsupin Sándor AA1899535 Gagybátor, Gagyvendégi
Borsod-Abaúj-Zemplén Dr. Halász Gábor AA0095251 Novajidrány, Garadna, Pusztaradvány, Hernádpetri, Hernádvécse
Borsod-Abaúj-Zemplén Szita Gábor AA2094892 Homrogd, Alsóvadász, Szikszó, Aszaló, Baktakék, Alsógagy, Beret, Detek, Csenyéte, Felsőgagy, Gagyapáti, Kázsmárk, Léh, Rásonysápberencs,Kupa, Gadna, Abaújlak, Abaújszolnok, Nyésta, Monaj, Selyeb, Felsővadász, Krasznokvajda, Keresztéte, Kány, Szászfa, Büttös, Pamlény, Perecse
Borsod-Abaúj-Zemplén Varga Vince AA2632283 Halmaj, Csobád, Szentistvánbaksa, Felsődobsza, Hernádkércs, Nagykinizs, Kiskinizs
Borsod-Abaúj-Zemplén Takács Árpád AA1711606 Abaújszántó, Boldogkőváralja, Abaújalpár, Arka, Abaújkér, Ináncs, Hernádbűd, Pere, Hernádszentandrás
Borsod-Abaúj-Zemplén Bíró László AA0120036 Forró, Fancsal, Encs, Gibárt
Borsod-Abaúj-Zemplén Pizsik Róbert AA2735995 Méra, Szalaszend, Fulókércs, Litka, Fáj, Szemere
Borsod-Abaúj-Zemplén Varanai Viktor AA3314876 Vizsoly, Korlát, Hernádcéce, Boldogkőújfalu, Baskó, Sima, Zsujta, Gönc, Göncruszka, Abaújvár, Kéked, Pányok, Telkibánya, Hejce, Vilmány, Fony, Mogyoróska, Regéc,Hidasnémeti, Tornyosnémeti,Hernádszurdok
Borsod-Abaúj-Zemplén Csattos Lajos AA3241235 Szentistván, Mezőnyárád
Borsod-Abaúj-Zemplén Dányi János AA3039364 Sály, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Gelej, Borsodgeszt, Csincse, Vatta
Borsod-Abaúj-Zemplén Farkas János AA1424540 Bogács, Cserépfalu, Bükkzsérc, Tard, Cserépváralja, Mezőkövesd (repülőtér környéke), valamint Mezőkövesd délkeleti része
Borsod-Abaúj-Zemplén Kovács István AA2003803 Mezőkövesd (átmenő főút északi oldala), Szomolya
Borsod-Abaúj-Zemplén Szabó Levente AA2297684 Szakáld, Hejőbába, Hejőpapi, Nemesbikk, Hejőszalonta
Borsod-Abaúj-Zemplén Oszkó Krisztián AA1329948 Tibolddaróc, Bükkábrány, Kács
Borsod-Abaúj-Zemplén Szilvási András AA2902014 Tiszapalkonya, Tiszaújváros
Borsod-Abaúj-Zemplén Petró Antal Tibor AA2875574 Sajószöged, Sajóörös, Nagycsécs, Tiszaújváros, Tiszapalkonya
Borsod-Abaúj-Zemplén Holló Tamás AA5989034 Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Ároktő
Borsod-Abaúj-Zemplén Szilvási Attila AA1116379 Egerlövő, Borsodivánka, Négyes, Tiszavalk, Mezőkövesd (átmenő főút déli oldala)
Borsod-Abaúj-Zemplén Ifj. Veres János István AA1387177 Mezőcsát, Tiszatarján, Hejőkürt, Igrici, Oszlár, Tiszakeszi
Borsod-Abaúj-Zemplén Kassai Pálné AA6046264 Hejőkeresztúr, Hejőszalonta, Nagycsécs, Emőd
Borsod-Abaúj-Zemplén Vavrek Vilmos AA2583097 Monok, Bekecs, Legyesbénye, Golop
Borsod-Abaúj-Zemplén Ördög Ferenc AA8961295 Taktaszada, Szerencs, Ond, Mezőzombor, Megyaszó, Alsódobsza, Sóstófalva, Újcsanálos
Borsod-Abaúj-Zemplén Duhonyi Gábor AA0864750 Tállya, Mád, Rátka
Borsod-Abaúj-Zemplén Ádám Péter AA9212194 Bőcs, Berzék, Sajólád, Sajópetri, Hernádnémeti, Hernádkak, Gesztely, Alsózsolca
Borsod-Abaúj-Zemplén Varga László AA1239858 Miskolc 26-os és a 3-as főut keleti oldala,és a Harsányi uttól északra, Arnót, Onga, Felsőzsolca, Ócsanálos, Taktakenéz
Borsod-Abaúj-Zemplén Fükő Lajos AB3399791 Taktaharkány
Borsod-Abaúj-Zemplén Gégény László AA2040152 Tiszalúc (Tiszalúcon átmenő Hernádnémeti-Tiszadob út jobb oldalal )
Borsod-Abaúj-Zemplén Gál Tamás Richárd AA5644212 Tiszalúc (Tiszalúcon átmenő Hernádnémeti-Tiszadob út bal oldalal )
Borsod-Abaúj-Zemplén Birinyi Krisztián Tamás AA1160660 Harsány, Kisgyőr
Borsod-Abaúj-Zemplén Balogh János AA2556952 Miskolc 26-os és a 3-as főut nyugati oldala, és Bükkszentkereszt, Répáshuta
Borsod-Abaúj-Zemplén Tóth Zoltán AA5555460 Köröm, Sajóhídvég, Girincs, Kesznyéten, Kiscsécs
Borsod-Abaúj-Zemplén Juhász Attila AA1203769 Nyékládháza, Bükkaranyos, Mályi, Muhi, Kistokaj, Ónod
Borsod-Abaúj-Zemplén Csáki Dezső AA2625184 Cigánd, Tiszacsermely, Tiszakarád, Bodroghalom, Karcsa, Karos, Pácin
Borsod-Abaúj-Zemplén Oláh Károly AA1973291 Cigánd
Borsod-Abaúj-Zemplén Fekete Dávid AA8699653 Sátoraljaújhely, Hollóháza, Füzérkomlós, Füzér, , Pálháza, Füzérradvány Alsóregmec, Felsőregmec, Mikóháza, Vilyvitány, Nyíri, Bózsva, Kishuta, Nagyhuta, Kovácsvágás
Borsod-Abaúj-Zemplén Ferencz József AA0037932 Tokaj
Borsod-Abaúj-Zemplén Ifj. Ferencz József AA2740924 Tiszaladány,Taktabáj, Csobaj, Tiszatardos, Tarcal, Prügy
Borsod-Abaúj-Zemplén Géczi Sándor AA1174924 Sárospatak, Makkoshotyka, Hercegkút
Borsod-Abaúj-Zemplén Kállai Zoltán Miklós AA2111948 Sárospatak, Bodrogolaszi, Sárazsadány
Borsod-Abaúj-Zemplén Kazsu Róbert AA1497157 Kenéző, Viss, Zalkod, Györgytarló
Borsod-Abaúj-Zemplén Urbán László AA3205459 Tolcsva, Olaszliszka, Háromhuta, Vámosújfalu, Erdőhorváti, Erdőbénye, Komlóska, Szegilong, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Szegi
Borsod-Abaúj-Zemplén Terjék János AA2195726 Semjén, Ricse, Dámóc, Zemplénagárd, Révleányvár, Lácacséke, Nagyrozvágy, Kisrozvágy
Borsod-Abaúj-Zemplén Varga Tamásné AA9191011 Sátoraljaújhely, ( Rudabányácska, Széphalom, Károlyfalva), Vajdácska, Alsóberecki, Felsőberecki, Füzérkajata, Pusztafalu
Heves Simon Miklós AA0602446 Nagyvisnyó, Szilvásvárad
Heves Sebők László Zoltán AA1363687 Bélapátfalva, Mikófalva, Mónosbél, Bükkszentmárton
Heves Bozó János AA2153708 Bükkszék, Terpes, Szajla, Sirok
Heves Madár Gyula AA1242638 Recsk, Mátraderecske
Bodony, Parád, Parádsasvár
Heves Cseh László AA0593412 Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud, Besenyőtelek
Heves Bánka István AA1910135 Karácsond, Nagyfüged
Heves Sándor Zsolt AA9001437 Kál, Nagyút, Kápolna, Kompolt
Heves Szeifert János AA2234540 Egerfarmos, Mezőszemere, Mezőtárkány, Szihalom
Heves Lénárt Pál István AA0601939 Erdőtelek, Tenk
Heves Tóth István AA1155631 Visznek
Heves Márton János Miklós AA2203175 Aldebrő, Tófalu
Heves Szűcs János AA1556524 Tiszanána, Kisköre, Átány, Kömlő
Heves Katona Oszkár AA2487809 Mátraballa
Heves Koós András Bálint AA5588501 Egerbocs, Bátor, Hevesaranyos
Heves Ludányi Béla AA2008325 Gyöngyöshalász, Adács, Atkár, Vámosgyörk, Gyöngyöspata,
Gyöngyössolymos, Nagyréde, Szűcsi, Ludas, Ecséd, Gyöngyös, Mátrafüred, Mátraháza, Mátraszentimre, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöstarján, Pálosvörösmart
Heves Vallyon Róbert AA1308383 Heves, Hevesvezekény, Tarnaszentmiklós, Pély
Heves Gálné Mátrai Ágnes szül. Mátrai Ágnes AA2155227 Bekölce
Heves Bene Gergő AA2105807 Tarnazsadány, Tarnaméra, Boconád, Zaránk, Tarnabod, Tarnaörs, Erk
Heves Fülöp Péter AA1617960 Abasár, Domoszló, Markaz, Visonta, Kisnána, Vécs, Halmajugra, Detk
Heves Muri Gábor AA2252146 Csány, Hort
Heves Jónás József AA2866440 Andornaktálya, Ostoros, Novaj
Heves Oláh László AA1944547 Maklár, Nagytálya
Heves Józsa Csaba AA1285916 Egercsehi, Szúcs
Heves Elek Géza AA1518702 Balaton
Heves Grandt István AA1904161 Verpelét, Feldebrő, Tarnaszentmária, Egerszalók, Egerszólát
Heves Máté László Ernő AA2316743 Eger, Eger-Felnémet Szarvaskő, Felsőtárkány, Noszvaj, Egerbakta, Kerecsend
Heves Tar Péter AB2786576 Pétervására, Kisfüzes, Erdőkövesd, Ivád, Váraszó, Istenmezeje
Heves Balog Csaba AA3165869 Eger (Dél), Demjén
Heves Molnár Tamás AB4464582 Dormánd
Heves Farkas Dániel AA3402223 Füzesabony
Heves Hegyi Miklós Zsolt AA0939360 Apc, Rózsaszentmárton
Zagyvaszántó, Lőrinci, Petőfibánya, Selyp
Heves Szabó László AA2055035 Tarnalelesz, Bükkszenterzsébet, Szentdomonkos, Fedémes
Heves Nagy László AA6263311 Hatvan, Heréd, Boldog, Nagykökényes, Kerekharaszt