null Importált szezám alapú termékekhez köthető szalmonellózis megbetegedések

Importált szezám alapú termékekhez köthető szalmonellózis megbetegedések

2021. október 27, szerda

Öt európai ország számolt be szalmonellózis fertőzésekről, amelyek Szíriából importált szezám alapú termékek, például tahini és halva, fogyasztásával kapcsolatosak. A megbetegedés 2019 januárja óta 121 embert érintett a következő országokban: Dánia, Németország, Hollandia, Norvégia és Svédország. A járványhoz számos szalmonellafaj kapcsolódik - S. Mbandaka, S. Havana, S. Orion, S. Amsterdam, S. Senftenberg és S. Kintambo. A termékek zárt csomagolásban és fogyasztásra kész állapotban érkeztek, ami azt sugallja, hogy a szennyeződés már azelőtt megtörtént, hogy a termékek elérték az európai piacot.

Az érintett tételeket 2020 augusztusa óta rendszeresen ellenőrzik; ennek ellenére még 2021 szeptemberében is jelentettek eseteket. Ennek oka az lehet, hogy a termékek sokáig eltarthatóak, így az emberek jelenleg is az otthonukban tárolják ezeket az élelmiszereket. Az EFSA és az ECDC tudományos szakemberei arra a következtetésre jutottak, hogy Európán belül ezekhez a termékekhez köthetően továbbra is fennáll az új, Salmonella fertőzések kockázata.


Friss hírek

2026. július 15, szerda

125 éve történt

125 évvel ezelőtt 1901. július 15-én, költözött be – igaz, még csak részben – a budapesti m. kir. állami vetőmagvizsgáló állomás a Kis Rókus utca 15. szám alatti, Czigler Győző által tervezett új épületébe.

Tovább >

2026. július 6, hétfő

Az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők listája

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet szabályozza az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyes eb tartását és annak engedélyezését. Ezen eljárások során szükség esetén be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.

Tovább >