null Nem védett Natura 2000 erdőterületek üzemtervi előírásainak felülvizsgálata

Nem védett Natura 2000 erdőterületek üzemtervi előírásainak felülvizsgálata

2010. március 26, péntek

A védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 erdőterületek esetében az ún. Élőhelyvédelmi Irányelvben foglaltak szerint a jelölő fajok és élőhelyek kedvező természetvédelmi helyzetének fenntartása az államigazgatás oldaláról elsősorban az erdészeti hatóság felelőssége.

A Kormány az Európai Bizottság felé többször is jelezte, hogy azokat az üzemtervi előírásokat, amelyek még a Natura 2000 szempontok figyelembe vétele nélkül kerültek meghatározásra, mindenképpen felülvizsgálja és szükség szerint az irányelvben foglalt célok megvalósítása érdekében módosítja. Ennek első feltétele az volt, hogy erre vonatkozóan az erdőről, az erdő védelméről, és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) az erdészeti hatósághoz megfelelő hatáskört telepítsen.

113. § (15) „A védett természeti területnek nem minősülő, külön jogszabály szerinti Natura 2000 területeken található erdőre, erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületekre vonatkozó üzemtervi előírásokat az erdészeti hatóság a védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szerv közreműködése mellett, e törvény hatálybalépésétől számított 1 éven belül felülvizsgálja és az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekre vonatkozó külön jogszabálynak megfelelően szükség szerint módosítja.”

Tekintettel arra, hogy az Evt. 2009. július 10-én lépett hatályba, az idézett jogszabályhely szerint a felülvizsgálatot 2010. július 10-ig kell az erdészeti hatóságnak elvégeznie.

2010. február 12-én hatályba lépett az erdőterv rendelet előkészítésének, és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. (II. 4.) FVM rendelet (továbbiakban: Rendelet), amelynek 15. § (2) bekezdése további szabályozást állapít meg a felülvizsgálati eljárásra vonatkozóan. A Rendelet szerint a Natura 2000 erdőterületekre vonatkozó rendelkezéseket az erdészeti hatóságnak az Evt. 113. § (15) pontja szerinti eljárás során is megfelelően alkalmaznia kell.

A Rendelet 8. és 10. §-a az erdőgazdálkodás Natura 2000 területekre gyakorolt hatásainak vizsgálatára és a hatásbecslések elkészítésére vonatkozó szabályokat állapítja meg.

A körzeti erdőtervek készítése során a Natura 2000 területet érintő hatások vizsgálatára vonatkozóan a 275/2004. (X. 8.) Kormányrendeletben foglalt szabályozástól történő eltérésre a 23/2010. (II.11.) módosító Kormányrendelet ad felhatalmazást az eljárás menetének külön jogszabályban történő meghatározására.

2010 márciusára valamennyi Megyei Erdészeti Igazgatóságnál megkezdődtek a törvény által előírt és a végrehajtási rendelet által szabályozott felülvizsgálati egyeztetések.

A hivatalból indított felülvizsgálati eljárás során a megadott határidőig a kiadott üzemtervek előírásainak – fahasználat, erdősítési előírás – Natura 2000 szempontú felülvizsgálatát kell elvégezni és szükség esetén (amennyiben a jelenlegi előírás a Natura 2000 terület jelölő élőhelytípusainak és jelölő fajainak természetvédelmi helyzetére kedvezőtlen hatással járna) az előírások módosítását megtenni.

 

2010. március 16.

MgSzH Központ Erdészeti Igazgatóság


Friss hírek

2025. november 26, szerda

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2025.11.26.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >