null Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen

Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen

2018. december 4, kedd

Jelentős mennyiségű, takarmányozásra szánt kacsatetemet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban. A telepen nevelt sertések jelöletlenek voltak, eredetük és állategészségügyi állapotuk egyaránt ismeretlen. A súlyos hiányosságok miatt a Nébih azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el a telepen tartott sertésekre. A hatóság ez úton is felhívja a sertés- és a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis (ASP) megelőzése érdekében az állattartásra és az állati eredetű melléktermékek megsemmisítésére vonatkozó szabályokat szigorúan be kell tartani.

Halomban álltak a kacsatetemek azon Bács-Kiskun megyei sertéstartó gazdaságban, ahol lakossági bejelentés alapján a napokban helyszíni ellenőrzést tartottak a Nébih szakemberei. A gazdasági udvar egyik helyiségének padozatán mintegy 40 kacsahulla hevert, a dögökből a vizsgálat időpontjában is kölyökkutyák falatoztak.

Ugyanebben a helyiségben, 4 műanyag zsákban, zsákonként 4-4 kacsatetemet, a fagyasztóládában további 21-et találtak a szakemberek. Az előtérben elhelyezett hordókban és vödörben – ugyancsak kacsák vágásából származó – bél, illetve egyéb vágóhídi hulladék állt. Az állati eredetű melléktermékek ráadásul jelöletlenek voltak, szállításukat dokumentum nem kísérte, az állati eredetű melléktermékek szállítására, tárolására, felhasználására az érintettnek engedélye sem volt.

A sertéstartó gazda elismerte, hogy a tetemeket a sertések takarmányozására szánta.

A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a telepen nevelt sertések jelöletlenek, vásárlási dokumentáció hiányában az eredetük ismeretlen. Állategészségügyi státuszukról szintén nem állnak rendelkezésre a szükséges dokumentumok.

A Nébih a fenti hiányosságok miatt azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el az érintett telepen tartott állatokra. Az eljárás folyamatban van, a szabálysértő több százezer forintos bírságra számíthat.

A sertéstartó gazdaság adatai elérhetőek a jogsértés listán.

A Nébih ismételten felhívja a sertés- és a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza és az ASP megelőzése érdekében az állattartásra és az állati eredetű melléktermékek megsemmisítésére vonatkozó szabályokat szigorúan be kell tartani!

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2024. december 11, szerda

Elővigyázatosságra int a Nébih: újabb tűzifacsalásra derült fény

Ezúttal a soproni székhelyű Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. nevében kínáltak tűzifát csalók eladásra. Egy vásárló azonban felvette a kapcsolatot az érintett erdőgazdasággal, így a tűzifacsalás kapcsán tett bejelentés alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei azonnal megkezdték a hatósági intézkedést. A tűzifacsalók elkerülése érdekében a Nébih hatékony segítséget nyújt a honlapján közzétett adatbázisokkal, valamint tűzifavásárlásra vonatkozó tanácsaival.

Tovább >

2024. december 11, szerda

Újdonságok az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) használatával kapcsolatban

Új funkciókkal bővült az elektronikus Gazdálkodási Napló. Többek között a táblaszerkesztési változások kezeléséhez készült útmutató, illetve a növényvédelmi kezelés végzésével kapcsolatos nyilatkozat is elérhető a programban résztvevők számára.

Tovább >