null Indokolt-e a repce rovarölő szeres permetezése virágzásban?

Indokolt-e a repce rovarölő szeres permetezése virágzásban?

2018. április 26, csütörtök

Az elmúlt napok szokatlanul meleg időjárása robbanásszerűen felgyorsította a növények, köztük az őszi káposztarepce fejlődését. Míg körülbelül két héttel ezelőtt zöldbimbós állapotban találtuk a repcetáblákat, addig mostanra az állományok többsége már teljes virágzásban van.

A repce virágzáskori kártevői közül idén tömeges mértékben találkozhattunk a fénybogarak jelenlétével. Ugyanakkor, felvételezéseink alapján, a nagy repceormányos és a repceszár-ormányos a korábbi évekhez képest kisebb egyedszámban települtek be a táblákba. A fénybogarak a legnagyobb kárt a virágbimbók megrágásával okozzák. A virágzás idején a bogarak kártétele már nem számottevő, a védekezés már nem indokolt. A kártétel megelőzésének kulcs mozzanata az imágók elleni, zöldbimbós állapotban végrehajtott, rovarölő szeres védekezés. Aki ezt nem, vagy nem megfelelően végezte el, már hiába próbálja pótolni!

A virágzás időszakában ugyanakkor helyenként jelentőssé válhat a repcebecő-ormányos betelepülése. A védekezés szükségességét táblaszintű felvételezés alapján kell eldönteni! Ahol indokolttá válik a rovarölő szeres permetezés, azt a beporzó rovarok védelme érdekében vagy méhekre nem jelölésköteles készítménnyel, vagy méhekre mérsékelten kockázatos rovarölő szerrel, az engedélyokirat alapján, méhkímélő technológiával lehet elvégezni. A méhekre nem jelölésköteles rovarölő szerek gombaölő szerekkel tankkombinációban történő kijuttatásánál az együttes kijuttatás lehetőségéről az engedélyokiratban kapunk tájékoztatást.

A védekezés szükségességéről és módjáról kérje szakember véleményét, keresse növényvédelmi szakmérnök, növényorvos iránymutatását.

Zöldbimbós állapot. A fénybogarak elleni hatékony védekezés időszaka (fotó: Nagy G.) Érési táplálkozást folytató repcebecő-ormányosok a virágzaton (fotó: Nagy G.)

 


Friss hírek

2026. február 5, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvekről” (2026.02.05.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2026. február 3, kedd

A fa csomagolóanyagok növényegészségügyi kockázatai és a védekezés lehetőségei

A kereskedelemben használatos fa csomagolóanyagok (raklapok, ládák, faékek, deszkák, alátétfák) jellemzően gyengébb minőségű, kezeletlen anyaga rejtekhelyet és táplálékot biztosít a különféle károsítók számára. A globális kereskedelemmel akár nagy távolságokra is képesek eljutni a zárlati és kiemelt zárlati károsítók, majd az új területeken elszaporodva ökológiai katasztrófát és nagymértékű gazdasági veszteséget okozhatnak. Emiatt a faanyagokban megbújó „potyautas” (ún. hitchhiker) károsítók nagy kihívást jelentenek a növényegészségügy számára. Az alábbiakban olvasható ellenőrzési lista, valamint a faanyag kezelését igazoló ISPM 15 jelölés kötelező elemeinek ismerete segítséget jelent az érintettek (pl. fuvarozók) számára.

Tovább >