Vissza

Részletes információk

trichinellózis (Trichinella spp.)
zoonózis
parazitózis
Nem

A trichinellózis egy ritkán előforduló betegség, amelyet a Trichinella több típusa, így többek között a T. spiralis, T. britovi, T. natíva nevű, szabad szemmel nem látható parányi fonalféreg okozza. Az emberi szervezetbe a Trichinella fertőzött hús vagy abból készült húskészítmény (kolbász, sonka stb.) elfogyasztásával kerül be. A fertőző forrás elsősorban a házi sertés és a vaddisznó, de egyéb állatok (pl. ló, nutria, strucc) Trichinellával fertőzött húsának fogyasztásánál is megfigyelték már a fertőzést. A hús emésztése során a lárvák a nyirok utakba, majd a véráramba, izomzatba jutnak. A fertőzött hús fogyasztása után gyomor-bélrendszeri gyulladás alakul ki, mely hasmenés, hányinger, hányás, hasi fájdalom formájában jelentkezik a fogyasztást követő 2-28 napon (leggyakrabban 7-10 napon) belül. Ekkor gyakran akár 39-40 °C-os láz, izom és ízületi fájdalmak, nagyfokú szemhéjduzzanat, nehézlégzés, idegrendszeri tünetek, szívizom károsodás is kialakulhat.  Emberről emberre a fertőzés nem terjed. Magyarországon az utóbbi években vagy egyáltalán nem, vagy évente csak néhány eset fordult elő. Ezeket az eseteket házi vágásból származó hús, valamint vaddisznóhús fogyasztása okozta. Nem ellenőrzött magánvágásból vagy vadászatból származó sertéshús, illetve vaddisznóhús, valamint annak felhasználásával készült hústermékek fogyasztása kockázatot jelenthet. A parazita csak nyers vagy nem megfelelően átsütött-megfőzött húsok fogyasztásakor jelent veszélyt, mivel alapos sütés, főzés hatására elpusztul. A trichinellózis rendkívül súlyos, esetenként halálos betegség, minden elővigyázatosság indokolt.

További információk: