Vissza

Jó példák és felelősségvállalás a közétkeztetés szereplőitől

Jó példák és felelősségvállalás a közétkeztetés szereplőitől

Jó példák és felelősségvállalás a közétkeztetés szereplőitől
2018. május 17.

„Jó példák és felelősségvállalás a közétkeztetés szereplőitől” címmel rendezett szakmai konferenciát 2018. május 15-én, Budapesten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ). Az eseményt Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy „a színvonalas ellátáshoz fejleszteni szükséges a közétkeztetés infrastrukturális hátterét, ugyanakkor fontos a képzés, a tudásszint emelése is”.

A fölöslegesen nagymértékű élelmiszerpazarlás visszaszorítása, valamint a hatékony és egészségtudatos közétkeztetés megvalósítása jegyében szervezett szakmai konferenciát a Nébih és a VIMOSZ. Az ÖbölHáz Rendezvényközpontban tartott workshopon mintegy 90 fő, a közétkeztetésben érintett szakember vett részt, köztük a kormányzat számos képviselője.

Dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke a konferencia vezérfonalaként felvázolta, miként járul hozzá a hatóság az egészségesebb iskolai étkeztetés és a minőségi közétkeztetés megvalósításához, valamint az élelmiszerhulladék csökkentéséhez.

A szakmai előadások során az érdeklődők megismerkedhettek a hivatal nevéhez köthető „Minőségvezérelt Közétkeztetés Program” eddigi eredményeivel, illetve a jövőben megvalósítandó fejlesztésekkel, amit Zoltai Anna, a Vendéglátás és Étkeztetés Felügyeleti Osztály vezetője mutatott be. Napirendre került továbbá a Nébih „Maradék nélkül” programja és az idén útjára indított iskolai edukációs program is.

A tanácskozás kiemelt témája volt az ellátás minőségének fejlesztése, amely az Európai Unió iskolai étkeztetési ajánlása (FoodServiceEurope), illetve a magyar kormány család- és gyermekbarát programja révén valósulhat meg. Szó esett továbbá az iskolai étkezésre fordítható idő megnövelésének szükségességéről, a hazai és bioélelmiszerek növekvő arányú felhasználásáról, valamint az egészséges étkezési szokásokat megalapozó szemléletformálás jelentőségéről is.

A rendezvényen vendégként dr. Riccardo Garossi, az olasz oktatási minisztérium mellett működő Iskola és Étel Bizottság elnöke tartott előadást arról, miként tanítják az olasz gyerekeket az egészségesebb étkezésre és az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésére.

A konferencia részletes beszámolóját alábbi cikkünkben olvashatják: http://portal.nebih.gov.hu/hu/-/egeszsegesen-felnovo-nemzedek



Friss hírek

Sokak új kedvence, az áfonya
2018. július 16, hétfő

Sokak új kedvence, az áfonya

Ismét talajvizsgálatokkal támogatta a Nébih az iskolakert programot
2018. július 13, péntek

Ismét talajvizsgálatokkal támogatta a Nébih az iskolakert programot

Új telephelyre költözik az Állattenyésztési Laboratórium és a Szaporítóanyag Depó
2018. július 13, péntek

Új telephelyre költözik az Állattenyésztési Laboratórium és a Szaporítóanyag Depó

Tejterméket gyártó üzemet függesztett fel a Nébih
2018. július 10, kedd

Tejterméket gyártó üzemet függesztett fel a Nébih

Emberi fogyasztásra alkalmatlan ásványvizet vont ki a forgalomból a Nébih
2018. július 9, hétfő

Emberi fogyasztásra alkalmatlan ásványvizet vont ki a forgalomból a Nébih

Egyszerre bukott le a Baja környéki vizeket fosztogató orvhorgász és egy orvhalászattal gyanúsítható személy
2018. július 9, hétfő

Egyszerre bukott le a Baja környéki vizeket fosztogató orvhorgász és egy orvhalászattal gyanúsítható személy

Gyorsfagyasztott zöldségeket hív vissza a Nébih
2018. július 5, csütörtök

Gyorsfagyasztott zöldségeket hív vissza a Nébih

74 esetben indított hatósági eljárást a Nébih a fővárosi piacok zöldség- és gyümölcskereskedőivel szemben
2018. július 5, csütörtök

74 esetben indított hatósági eljárást a Nébih a fővárosi piacok zöldség- és gyümölcskereskedőivel szemben

Elkezdődött az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak
2018. július 3, kedd

Elkezdődött az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak

Elérhetővé vált több új erdészeti formanyomtatvány, mintapéldákkal és kitöltési útmutatókkal!
2018. július 2, hétfő

Elérhetővé vált több új erdészeti formanyomtatvány, mintapéldákkal és kitöltési útmutatókkal!

Komplex szezonális ellenőrzéssorozat indul
2018. július 2, hétfő

Komplex szezonális ellenőrzéssorozat indul

Indul a parlagfű-szezon – Idén korábban virágzik a parlagfű
2018. június 28, csütörtök

Indul a parlagfű-szezon – Idén korábban virágzik a parlagfű

VB-re utazók figyelem! Oroszországból tilos az állati eredetű termékek behozatala
2018. június 25, hétfő

VB-re utazók figyelem! Oroszországból tilos az állati eredetű termékek behozatala

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei
2018. június 22, péntek

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei

A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály hirdetménye erdőterületek igénybevételének engedélyezéséről. (Csehimindszent)
2018. június 22, péntek

A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály hirdetménye erdőterületek igénybevételének engedélyezéséről. (Csehimindszent)

Több mint 660 millió forint értékű étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nébih
2018. június 21, csütörtök

Több mint 660 millió forint értékű étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nébih