null Több mint 8 millió forint halvédelmi bírságot szabott ki a NÉBIH 2017-ben

Több mint 8 millió forint halvédelmi bírságot szabott ki a NÉBIH 2017-ben

2017. december 1, péntek

2017-ben – a tavalyi évhez képest – a duplájára, 8 millió forintra nőtt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által, jogszerűtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege. A hatósági pénzbüntetés arányosan emelkedett az Állami Halőri Szolgálat működéséhez köthető tettenérések és feljelentések számával – mondta Zsigmond Richárd, a NÉBIH Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője a december 1-jén, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Magyarországon a természetes vízi halállomány védelme, a piaci és élelmiszer-biztonság fenntarthatósága érdekében 2015. május 1-jétől a NÉBIH működteti az Állami Halőri Szolgálatot (ÁHSZ). Az ÁHSZ a hatályos jogszabályok betartatása céljából állandó jelenlétet és ellenőrzést biztosít az ország halgazdálkodási vízterületein, a halértékesítő és feldolgozó helyeken, valamint a halételt forgalmazó vendéglátó egységekben.

A 10 fős csoport 2015-ben több mint 7.000, 2016-ban csaknem 10.000, míg a 2017-es év eddig eltelt időszakában több mint 15.000 horgászt ellenőrzött. Idén a halőrök 480 esetben tapasztaltak szabálytalanságot, mintegy 80 további esetben lepleztek le orvhalászokat, amely jogellenes tevékenység bűncselekménynek minősül. Ezen kívül számtalanszor szedtek fel illegálisan lerakott halászeszközöket, varsákat, hálókat.

Az állami halászati őrök ez évben is nyomon követték a halak és a haltermékek mozgását a víztől az asztalig, januártól novemberig 307 helyszínen – halboltokban, halárusító helyeken és éttermekben – ellenőrizték a hal alapú élelmiszerek származását. A szakemberek az ellenőrzések 10-15%-ánál állapítottak meg szabálytalanságot, s csaknem 1 tonna igazolatlan eredetű hal, illetve haltermék megsemmisítését rendelték el.

2017 őszén a Tolna megyei Sió csatorna és a Bács-Kiskun megyei Vajas csatorna térségében a több milliós kárt okozó orvhalászat felszámolására irányult az ÁHSZ tervszerű akciója. A halőrök a Vajas csatorna térségében 10 illegálisan kihelyezett, jelöletlen varsát szedtek fel, melynek tartalmát – csuka, sügér, compó, széleskárász, bodorka, folyami rák – nagyrészt élve tudták visszaengedni a vízbe. A Sió-menti ellenőrzések során 4 nagyobb jogsértéssel kapcsolatban intézkedtek, továbbá 2 illegálisan kihelyezett varsát távolítottak el a halőrök. A leggyakoribb jogsértés ebben a szezonban is a fogási napló vezetésének elmulasztása, a méreten aluli hal megtartása, valamint a darabszám korlátozás megszegése volt, amely – nagyságrendjétől függően – 6 hónaptól 3 évig terjedő halászattól, horgászattól való eltiltást vonhat maga után. A kiszabott bírság esetenként változó mértékű, 30 ezer forinttól 250 ezer forintig terjed.

Természetes vizeink élővilágának védelme közös ügyünk. Amennyiben jogosulatlan halászatot, horgászatot vagy bármely más, az ÁHSZ hatáskörébe tartozó szabálysértést tapasztalnak, az alábbi e-mail címen tehetnek bejelentést: ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában
A sajtótájékoztató képei



Friss hírek

2024. május 8, szerda

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.

Tovább >

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >