Vissza

Tanúsító szervezetek Magyarországon

Tanúsító szervezetek Magyarországon

Tanúsító szervezetek Magyarországon

Magyarországon az Öko EK rendelet által előírt ellenőrzési rendszer keretén belül két tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek az ökológiai gazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodók. A 34/2013 VM rendelet alapján az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzési és tanúsítási tevékenység végzésére az NÉBIH jogosult tanúsító szervezetet elismerni, illetve az elismerést visszavonni, vagy tanúsító-tevékenység végzését meghatározott ideig korlátozni.

A két tanúsító szervezet: a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft, HU-ÖKO-01 kódszámmal és a Hungária Öko Garancia Kft., HU-ÖKO-02 kódszámmal. A két szervezet működése között az ellenőrzés és tanúsítás szempontjából lényeges különbség nem lehet, hiszen mindkettő ugyanazon törvényi keretek között működik.

A tanúsító szervezetek a jogszabályok alapján a következő tevékenységeket ellenőrizhetik és tanúsíthatják:

  • növénytermesztés,

  • vadon termő növények gyűjtése,

  • gombatermesztés,

  • méhészet,

  • állattartás,

  • feldolgozott ökológiai takarmányok előállítása,

  • kis- és nagykereskedelem, '

  • élelmiszer feldolgozás,

  • raktározás,

  • import

  • ökobor

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. saját feltételrendszer alapján a következő tevékenységeket ellenőrzi és tanúsítja:

  • tömegétkeztetés,

  • vadtartás,

  • nyúltartás,

  • fürjtartás,

  • (ökobor- átmeneti jelleggel)

A Hungária Öko Garancia Kft. saját feltételrendszer alapján a következő tevékenységeket ellenőrzi és tanúsítja:

  • strucc- és emutartás

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. honlapja: http://www.biokontroll.hu
A Hungária Öko Garancia Kft. honlapja: http://www.okogarancia.hu/

Átlagos (0 Szavazatok)

Friss hírek

A harmadik országból származó ökológiai termékek Közösségen belüli behozatala feltételekhez kötött
2014. október 16, csütörtök

A harmadik országból származó ökológiai termékek Közösségen belüli behozatala feltételekhez kötött

Az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos termelési szabályok alóli kivételek engedélyezéséhez használható nyomtatvány
2014. október 14, kedd

Az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos termelési szabályok alóli kivételek engedélyezéséhez használható nyomtatvány

Nem ökológiai termesztésből származó takarmány felhasználásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén
2014. október 14, kedd

Nem ökológiai termesztésből származó takarmány felhasználásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Nem ökológiai termelési módszerrel előállított vetőmag és vegetatív szaporítóanyag felhasználásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén
2014. október 14, kedd

Nem ökológiai termelési módszerrel előállított vetőmag és vegetatív szaporítóanyag felhasználásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Párhuzamos növénytermesztés engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén
2014. október 14, kedd

Párhuzamos növénytermesztés engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Mezőgazdasági eredetű összetevő tagállami engedélyezése
2014. október 14, kedd

Mezőgazdasági eredetű összetevő tagállami engedélyezése

Privát feltételrendszer elismerése
2014. október 10, péntek

Privát feltételrendszer elismerése

Tanúsító szervezet elismerése
2014. október 10, péntek

Tanúsító szervezet elismerése

Párhuzamos állattartás engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén
2014. október 9, csütörtök

Párhuzamos állattartás engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Nem ökológiai tartásból származó állatok felhasználásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén
2014. október 9, csütörtök

Nem ökológiai tartásból származó állatok felhasználásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Az állatok kötött tartásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén
2014. október 9, csütörtök

Az állatok kötött tartásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Ökológiai gazdálkodás
2014. október 9, csütörtök

Ökológiai gazdálkodás

Új lassúnövekedésű baromfifajta felvételének engedélyezése a lassúnövekedésű baromfifajták listájára ökológiai (bio) gazdálkodás esetén
2014. október 9, csütörtök

Új lassúnövekedésű baromfifajta felvételének engedélyezése a lassúnövekedésű baromfifajták listájára ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Rutinszerű állatkezelési eljárás alkalmazásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén
2014. október 9, csütörtök

Rutinszerű állatkezelési eljárás alkalmazásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Katasztrófahelyzetek esetén alkalmazható engedmények
2014. október 2, csütörtök

Katasztrófahelyzetek esetén alkalmazható engedmények

Nem ökológiai tartásból származó állatok felhasználása
2014. október 2, csütörtök

Nem ökológiai tartásból származó állatok felhasználása