null

Fajtavizsgálat

null Tájékoztató

Tájékoztató a növényfajták fajtakísérletekre történő bejelentésének 2018. január 1-től alkalmazandó gyakorlatáról

Tájékoztató a növényfajtáknak az állami elismerés, valamint fajtaoltalom céljából végzett fajtakísérletekre történő bejelentésének 2018. január 1-től alkalmazandó gyakorlatáról

A földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet alapján egyes növénytermesztési hatósági feladatok 2017. január 1-től a földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartoznak. Ennek alapján történt 2017. január 1-től az állami elismeréssel kapcsolatos, valamint a fajtaoltalom céljából végzett fajtakísérletekre történő bejelentéseknek a fogadása a Földművelésügyi Minisztériumban (a továbbiakban: FM)

A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény (a továbbiakban: Vetőmagtörvény) 2018. január 1-től új eljárási szabályokat tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest.

A Vetőmagtörvény 2018. január 1-jén hatályba lépő rendelkezései növénytermesztési hatósági feladatként az állami elismeréssel kapcsolatos, valamint a fajtaoltalom céljából végzett fajtakísérletekre történő bejelentéseket már nem nevesítik, tehát a fajtavizsgálatra történő bejelentést már nem az FM be kell megtenni.

Jelenleg folyamatban van a növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV.7.) FM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) felülvizsgálata, mely ezt a feladatot visszahelyezi a NÉBIH-hez. A Vetőmagtörvény és a hatályba lépő rendelet alapján a NÉBIH fajtavizsgálatot végző szervként nevesül.

A Rendelet hatályba lépését megelőzően – a Vetőmagtörvény rendelkezéseit figyelembe véve - ez azt jelenti, hogy a fajtavizsgálatra történő bejelentés már a NÉBIH-nél tehető meg.

Amennyiben a bejelentések a fajra vonatkozó meghatározott határidőig az FM-be érkeznek azok érvényesnek tekintendők, a bejelentéseket az FM továbbítja a NÉBIH részére ahol nyilvántartásba kerülnek. A bejelentésekre vonatkozó hiánypótlást már a NÉBIH bocsátja ki.

A NÉBIH (fajtavizsgálatot végző szerv) a fajtabejelentés új eljárásrendje alapján az alábbiak szerint fogadja a bejelentéseket:

1. A dokumentációt papíralapon egy példányban a NÉBIH fogadja.

A NÉBIH NKI-hoz beküldendő levelekre kérjük feltüntetni: NÉBIH NKI FAJTAREGISZTRÁCIÓS ÜGYINTÉZÉS, 1537. Budapest, Pf. 407.

2.  Személyesen behozott bejelentések érkeztetési címe:

1024. Budapest, Kis Rókus utca 15/a. II. emelet 22. szoba kérjük leadni.

Ezzel egyidőben elektronikusan kérjük ugyanezen bejelentési dokumentáció szkennelt változatát megküldeni a novenyfajtakiserlet@nebih.gov.hu email címre is, amely a fajtakísérleti osztályok folyamatos munkavégzését tudja biztosítani.

 

Az állami elismeréshez a következő űrlapokat kell benyújtani:

 

  • T1      Partnerbejelentő (amennyiben az MVH  még nem regisztrálta)
  • új F401   Fajtavizsgálatra történő bejelentés (melléklet)
  • F402  Fajtanév bejelentése /módosítása
  • F403  Bejelentő módosítás / átadás
  • F404  Bejelentés visszavonása / Bejelentés szüneteltetése
  • F405  Bejelentés fajtafenntartásról –  új fajtafenntartó bejelentése esetén
  • F406  Nemesítő személyek bejelentése/módosítása (nem kötelező)
  • F410  Eredménykérés DUS vizsgálatról – bejelentés DUS vizsgálatra / megszüntetés / visszavonás /eredménykérés
  • F412  VCU vizsgálatra bejelentés / megszüntetés
  • F413  Eredménykérés DUS vizsgálatról, CPVO vagy egyéb társhatóság részéről – bejelentés / átadás / visszavonás
  • Technikai kérdőív

Friss hírek

2024. május 2, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.05.02.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. április 30, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.04.30.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)