null Újabb orvhalászt buktatott le a Nébih Állami Halőri Szolgálata

Újabb orvhalászt buktatott le a Nébih Állami Halőri Szolgálata

2018. augusztus 15, szerda

Augusztusban újabb orvhalász került a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) kezére. A jogosulatlanul halászó személyre ez alkalommal a Tisza Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, Ároktő térségében csaptak le az állami halászati őrök. A rapsictól több mint 7 kg össztömegben koboztak el halakat a hatósági szakemberek.

Előzetes bejelentés alapján vonultak ki a szakemberek a Felső-Tisza vidéki Ároktő térségébe, ahol – a bejelentő szerint – a folyó árterében található kubik gödörben rendszeres orvhalászati tevékenység folyik. A Nébih ellenőrei, valamint a Horgász Egyesületek Borsod Megyei Szövetségének halőre éjjel közelítették meg az érintett területet, ahol vizes ruhákat, zsákokat és tapogató eszközöket találtak. Órákig tartó helyszíni megfigyelést követően, reggel került kézre az az orvhalász, akitől 2 db nyurgapontyot (7,25 kg összsúlyban) és 4 db ezüstkárászt, valamint a halászati tevékenységhez használt eszközöket kobozott el a hatóság.

Az elkövető elismerte, hogy halfogásra jogosító engedélyekkel nem rendelkezik, ennek ellenére tapogató módszerrel halászati tevékenységet folytatott. Tekintettel arra, hogy az orvhalászat bűncselekmény, az állami halászati őrök értesítették a rendőrhatóságot is.

Az érintett személlyel szemben a Nébih közigazgatási eljárást indít, melynek során – az eset körülményeit figyelembe véve – a kiszabható halvédelmi bírság mértéke 130.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig, a halászati, horgászati tevékenységtől történő eltiltás időtartama pedig 1-3 év időtartamig terjedhet.

A Nébih felhívja a horgászok, halászok figyelmét, hogy az ÁHSZ a nyár folyamán is az ország egész területén végzi tevékenységét! Bár augusztusban a halászati őrök figyelme – a nyári szezonális ellenőrzéshez kapcsolódóan – elsősorban a Duna menti éttermekben felszolgált hal és haltermékek származásának ellenőrzésére irányul, a szakemberek továbbra is bármelyik hazai vízparton megjelenhetnek, hogy a jogszabályi előírások betartásáról gondoskodjanak.

Kérjük, ha horgászattal, halászattal vagy halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést tapasztal, jelezze az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre!


Friss hírek

2024. május 8, szerda

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.

Tovább >

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >