ENAR
ENAR - Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer
Üdvözöljük a formailag megújult, szakmailag frissített ENAR weboldalon.
Az egyes mezőgazdasági haszonállat fajok több éves, szarvasmarha esetében több mint két évtizedes, múltra visszatekintő Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerei a támogatási célokon túl a tenyésztési, az állat-egészségügyi és az agrárrendtartási igények kielégítését is szolgálják.
Az Európai Bizottság honlapján érhetők el az egyes haszonállat fajok jelölésével, nyilvántartásával, valamint az ezekkel kapcsolatos eszközökről szóló közösségi jogszabályok, és az egyes országok e téren egymással történő kommunikációjának dokumentumai. A honlapon az állatfajok angol neveire (bovine, porcine, ovine and caprine stb.) kattintással lehet eljutni az adott fajhoz kapcsolódó információkhoz.
Az egyes állatfajokra az eltérő sajátosságoknak megfelelően történt meg a rendszerek kiépítése. A szarvasmarha, a sertés, a juh és a kecske fajok esetében a számítógépes rendszer üzemeltetését mind a tenyészetek, mind az egyedek és az állat mozgások tekintetében a Nébih végzi. A rendszerek működésére vonatkozó információkhoz a lenyíló menüsorban, az adott fajta nevére történő kattintással juthat.
Juh, szarvasmarha és kecske ENAR adategyeztetés – 2024 március
ENAR ügyfélszolgálat
Postázási cím: Nébih-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.
Központi telefonszám: 06-1-336-9050
E-mail: enarufsz@nebih.gov.hu
Személyes ügyfélfogadási rend
Lóútlevél Iroda
Cím: 1143 Budapest, Tábornok u. 2.
Levelezési cím: 1536 Budapest, Pf. 229.
E-mail: loutleveliroda@nebih.gov.hu
Telefonszám: +36 1 316 0663
Kapcsolódó anyagok
ENAR felhasználói kézikönyv
Kitöltési útmutató 2961-es nyomtatványhoz
Titoktartási nyilatkozat falugazdászok részére a 2961-es űrlaphoz
Adobe (Acrobat) Reader program pdf dokumentumok olvasásához
Gyakran Ismételt Kérdések a 1418-as komplex bizonylatról
Gyakran Ismételt Kérdések az E-marhalevél használatáról
Gyakran Ismételt kérdések a lóútlevélről
Állatfajok és TIR
-
TIR - Tenyészet Információs Rendszer
A Tenyészet Információs Rendszer (továbbiakban TIR) a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X.18.) FVM rendelet szerint, az alább felsorolt állatfajokat tartó tenyészeteket tartja nyilván:
a) szarvasmarhafélék: szarvasmarha, bivaly, bölény (a továbbiakban együtt: szarvasmarha);
b) lófélék: ló, szamár, öszvér;
c) sertés, beleértve a vaddisznót is;
d) juh és kecske;
e) baromfi és egyéb madárfajok (a továbbiakban együtt: baromfi): házityúk, pulyka, kacsa,
lúd, gyöngytyúk, galamb, fácán, fogoly, fürj, laposmellű futómadár (strucc, emu);
f) házi nyúl;
g) prémesállat-fajok: csincsilla, nutria, angóranyúl, sarki- és ezüstróka, nyérc, görény;
h) halfajok;
i) méh;
j) egyéb vadászható vadfajok;
A TIR elsődleges feladata, hogy a Szarvasmarha ENAR, a sertés ENAR, a juh/kecske ENAR, a Baromfi Információs Rendszer, az állategészségügyi, a tenyésztési, és a támogatási információs rendszerek számára szolgáltassa a tartási helyek és a tenyészetek, valamint a támogatási rendszerektől eltekintve, a felelős tartóik adatait is.
Határidők - bejelentésköteles események esetén:- Szarvasmarha ENAR határidők (Pdf)
- Sertés ENAR határidők (Pdf)
- Juh Kecske ENAR határidők (Pdf)
- Barmofi BIR határidők (Pdf)
- Ló OLIR határidők (Pdf)-
Általános információk
Az adatszolgáltatás általában bizonylatok kitöltésével és azok beküldésével történik. A bizonylatokat a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságokra kell beküldeni.
Bizonyos adatok elektronikus úton is beküldhetők. Az elektronikus állományokat az enar@enar.hu e-mail címre kell küldeni.
A rendszer üzemeltetésének segítésére ügyfélszolgálati irodák működnek a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságokon, valamint az ENAR központban.
A központi ügyfélszolgálati iroda
- postacíme: Nébih, ENAR 1536 Budapest, Pf.: 397,
- telefonszáma: 06-1-336-90-50Kérdéseket e-mailben is feltehetnek az enarufsz@nebih.gov.hu címen.
-
Útmutatók, bizonylatok
A bejelentésekért felelős személyek feladatait részletesen leírják az alábbi útmutatók. A megfelelő sorra történő kattintással ezek le is tölthetők, pdf formátumban.
2014.05.26-tól érvényes útmutatók:
· Tartók, üzemeltetők részére
· Megyei körzetek kijelölt kapcsolattartó állatorvosai részére
· Megyei koordinátorok részére
· Hatósági állatorvosok részére
Az adatok jelentésére használt űrlapok nem nyomdailag előállított tömbökben találhatók, és nincs egyedi sorszámuk, így az űrlapok másolhatóak. A lapok, és azok kitöltési utasításai letölthetők a lenti táblázat szerint, a megfelelő bizonylat vagy kitöltési utasítás nevére történő kattintással, de be is szerezhetők a megyei kormányhivalnál is.
A bizonylatok egy része két oldalas, ezeket célszerű az arra alkalmas nyomtatókon az A4-s papír mindkét oldalára történő nyomtatással kinyomtatni.
2014.05.26-tól érvényes bizonylatok:
-
-
Szarvasmarha ENAR
A Szarvasmarhák Egységes Nyilvántartási Rendszerének (továbbiakban Szarvasmarha ENAR) keretében történik a szarvasmarhák nyilvántartása. A 99/2002. (XI.5) FVM rendelet a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szabályozza a szarvasmarha, bivaly és bölény fajokhoz tartozó állatok (továbbiakban együtt szarvasmarha) egyedi, hasznosítás módjától független jelölését és nyilvántartásba vételét. A rendelet 12. paragrafusa szerint az ENAR működtetésével, valamint az országos adatbázis létrehozásával, fenntartásával és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (az OMMI, illetve MgSzH jogutódja), mint tenyésztési hatóság látja el, ezen feladatok végrehajtásának hatósági ellenőrzését a megyei állategészségügyi hatóság végzi. Az Európai Parlament és a Tanács 2000.július 17-i 1760/2000/EK rendelet 13.cikk (2) bekezdés a) pontja szerint a marhahús címkén fel kell tüntetni - többek között - a "referenciaszámot vagy referenciakódot, amely biztosítja a kapcsolatot a hús és az állat vagy állatok között. Ez a szám lehet az állategyed azonosítószáma, amelyből a húst nyerték, vagy egy állatcsoportot jelölő azonosítószám". Annak érdekében, hogy a fogyasztók információt szerezhessenek az általuk vásárolt húshoz kapcsolódó szarvasmarháról (vagy szarvasmarhákról), a szarvasmarha ENAR rendszerben az állatokról nyilvántartott publikus adatok bárki számára hozzáférhetőek.
-
Általános információk
Értesítjük Önöket, hogy 2010. augusztusától kezdve új bizonylati rend kerül bevezetésre. Az új bizonylatok elérhetők honlapunkon. A bevezetés ütemezéséről a Szarvasmarha ENAR útmutatóiban kaphat tájékoztatást. Legfontosabb változás, hogy az új (első jelölésre szolgáló), valamint a kiesett füljelzők pótlására szolgáló szarvasmarha ENAR füljelzők megrendelését a 2035-ös és 2036-os űrlapokon kell beküldeni. Ezeken az űrlapokon többféle füljelző gyártótól lehet füljelzőt és segédeszközt rendelni. Az a füljelző-gyártó forgalmazhat Magyarországon szarvasmarha ENAR füljelzőt és segédeszközt, akinek a füljelzője és segédeszköze a Nébih által végzett füljelző teszten megfelelt. Ezeknek a gyártóknak az engedélyezett füljelzőiről és segédeszközeiről a Nébih közleményt ad ki. A közlemény a megyei és központi ENAR ügyfélszolgálati irodákon is hozzáférhető, és a következő szövegre történő kattintással is letölthető:
Szarvasmarha füljelző gyártmánykód lista
A rendszer üzemeltetésének segítésére ügyfélszolgálati iroda müködik minden megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságon, valamint az ENAR központban.
A központi ügyfélszolgálati iroda postacíme:
Nébih, ENAR 1537 Budapest, Pf.: 397, telefonszáma: 06-1-336-90-50Kérdéseket e-mailben is feltehetnek, az enarufsz@enar.hu
-
Bizonylatok, útmutatók
A rendelet 14. paragrafusának e) pontjának megfelelően az - OMMI, illetve MgSzH jogutódjaként - a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal feladata a Szarvasmarha ENAR eljárással kapcsolatos útmutatók elkészítése. Ezen útmutatók nyomtatott példányai az ENAR ügyfélszolgálati irodákban elérhetőek, de itt is letölthetőek pdf formátumban. A Szarvasmarha ENAR útmutatói:
· Önálló tenyészetek tartói részére
· Megyei körzetek kijelölt kapcsolattartó állatorvosai részére
· Vágóhidak és állati mellékterméket feldolgozó szervezetek részére
· Rakodóhelyek ENAR felelősei és az export rakodást felügyelő állatorvosok részére
· Állatvásárok (piacok) és a kiállítások Enar felelősei részére· Tájékoztató telepi rendszerfejlesztőknek (szarvasmarha)
Az állategészségügyi hatóság által kidolgozott, a különböző állatalapú támogatási jogosultságok ellenőrzésekor az állattartó által használható, az állattartó állatjelölési és regisztrációs (ENAR) kötelezettségének bizonyítására szolgáló letölthető dokumentum valamint az annak kitöltéshez elkészített útmutató:
· ENAR-esemény bejelentése kapcsolattartó állatorvosnak
A bizonylat kitöltése elsősorban az állattartó érdeke. Ez a dokumentum nem helyettesíti az adatok bejelentésére szolgáló, a jogszabályban és az ENAR Útmutatóban megadott forma nyomtatványokon történő adatszolgáltatást.
-
EU vonatkozások / EU Issues
-
Interbull Issues
Hungarian publication of Interbull MACE results:
-
TER / EMBRIO
Szarvasmarha termékenyítéssel és embrió kezeléssel kapcsolatos bizonylatok útmutatók
2016. június 17-től az alábbi szerepkörös útmutatók és bizonylatok hatályosak szarvasmarha szaporítással és embrió manipulálással kapcsolatban
Inszeminátor/embrióátültető bejelentő és módosító lap (2023)
Inszeminátor/embrióátültető bejelentő és módosító lap (2023) - kitöltési útmutató
A szarvasmarha TER (Termékenyítési Rendszer) útmutatói:
- Tenyészetek részére
- Inszeminátorok részéreSzarvasmarha embrió alrendszer útmutatói:
- Embrió átültető állomások, embrió átültetők, tenyésztő szervezetek részére
-
-
Sertés ENAR
A Sertések Egységes Nyilvántartási Rendszerének (továbbiakban Sertés ENAR) keretében történik a sertések nyilvántartása. A sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 83/2015. (XII.16.) FM rendelet rendeli el a sertések szállítást megelőző ENAR füljelzővel történő jelölését, és a szállítólevél, mint a szállítás kísérő dokumentumának használatát. A rendelet szerint az ENAR működtetése és fejlesztése a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az e rendeletben előírtak hatósági ellenőrzése a tenyésztési hatóság és a megyei kormányhivatalok feladata.
A Sertés ENAR rendeletet engedélyezi jelölő kalapáccsal jelölt sertések önálló tenyészetből vágóhídra történő szállítását. A központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 42/2017. (VIII. 17.) FM rendeletben foglaltak szerint 2017. augusztus 18-tól, a Sertés ENAR 83/2015. (XII. 16.) FM rendelet 5. § (4)2 a jelölőkalapács (1) bekezdés szerinti, önálló tenyészetben való használatát a Pest Megyei Kormányhivatal kérelemre engedélyezi. A jelölőkalapács használatára irányuló kérelmet az innen letölthető nyomtatványon a Pest Megyei Kormányhivatal Állategészségügyi Osztályhoz (1135 Budapest, Lehel utca 43-47.) kell benyújtani. Amennyiben a jelölő kalapáccsal végzett jelölés nem felel meg a jogszabályban foglaltaknak, a tenyésztési hatóság az engedélyt visszavonja. Jelölő kalapáccsal jelölt sertéseket az új (2.1-es, vagy annál nagyobb verziószámú) Sertés Szállítólevéllel lehet szállítani. A szállítólevél bizonylat tömböket a Nébih Állattenyésztési Igazgatóságtól igényelhetik az jelölő kalapács használatára engedéllyel rendelkező tenyészetek tartói.-
Általános információk
A sertés ENAR adatszolgáltatása bizonylatok kitöltésével, és azok beküldésével valósul meg. A bizonylatokat a következő címre kell beküldeni:
Nébih, ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.
A rendszer üzemeltetésének segítésére központi ügyfélszolgálati iroda működik a Nébih-ben. Az iroda postacíme:
Nébih, ENAR 1537 Budapest, Pf.: 397, telefonszáma: 06-1-336-90-50
Kérdéseket e mailben is feltehetnek, a enarufsz@enar.hu címen.
Felhívom figyelmüket, hogy 2012. október 8-tól számos, korábban csak tömbös formában létező sertés ENAR bizonylat elektronikus formában is elérhető, ill. letölthető a Bizonylatok/Útmutatók menüpont alatt. Az elektronikusan letölthető bizonylatok mellett a korábban beszerzett tömbös bizonylatok továbbra is használhatók, de új rendelést ezekre a bizonylatokra a fenti dátumtól már nem fogadunk. További változás, hogy a fenti időponttól a sertés szállítólevél tömbök - a többi állatfaji rendszerhez hasonlóan - a tenyészetekben szabadon felhasználhatóvá válnak, tehát nincsen szükség a továbbiakban a nyomtatvány átadási illetve letiltási bizonylatok (2607, 2608) használatára. Kérjük, a nyomtatvány átadását a bir@nebih.gov.hu e-mail címen jelezzék.
-
Bizonylatok, útmutatók
A Nébih feladata a Sertés ENAR eljárással kapcsolatos útmutatók elkészítése. Ezen útmutatók a központi és megyei ENAR ügyfélszolgálatokon kérhetik az érintett felhasználók,de itt is letölthetőek pdf formátumban.
· Önálló tenyészetek ENAR felelősei részére
· Megyei körzetek kijelölt kapcsolattartó állatorvosai részére
· Megyei körzetbe sorolt tenyészetek tartói részére
· Vágóhidak részére
· Rakodóhelyek ENAR felelősei és az export rakodást felügyelő hatósági állatorvosok részére
· Állatvásárok (piacok), kiállítások és az állatkórházak ENAR felelősei részére
· Sertés ágazati felügyelők részére
· Tájékoztató_telepi_rendszer_fejlesztőinekAz adatok jelentésére használt űrlapok kétféle formában készülnek, vagy több példányos nyomdailag előállított, sorszámozott bizonylattömbökben, vagy egyedi lapok formájában. A bizonylattömbök (2611 Sertés szállítólevél, 2612 Sertés szállítólevél pótlap, 2613 Sertés szállítólevél gyűjtő lap) a Nébih, Állattenyésztési Igazgatóságától rendelhetők a 2694-es bizonylat kitöltésével, a bizonylatot a következő címre kell postázni: Nébih ENAR, 1537 Budapest Pf. 397. A 2964-es bizonylat letölthető a www.enar.hu weboldalról. Az egyedi bizonylat lapok, és azok kitöltési utasításai letölthetők és kinyomtathatók a lenti táblázat szerint a megfelelő bizonylat nevére történő kattintással, vagy hozzáférhetők az ENAR ügyfélszolgálati irodájában is, postacím: Nébih, ENAR 1537 Budapest, Pf.: 397, telefonszáma: 06-1-336-90-50. Ezek az űrlapok másolhatóak. A bizonylatokat kitöltés után az adott kitöltési utasításban megadott címre kell beküldeni
A weben beadható állományokban szereplő kódértékeket innen letöltheti
-
Füljelzők
A sertés ENAR rendszerben többféle füljelző gyártótól lehet füljelzőt és segédeszközt rendelni. Az a füljelző-gyártó forgalmazhat Magyarországon sertés ENAR füljelzőt és segédeszközt, akinek a füljelzője és segédeszköze a Nébih által végzett füljelző teszten megfelelt. Ezeknek a gyártóknak az engedélyezett füljelzőiről és segédeszközeiről a Nébih Nyilvántartási és Felügyeleti Díj Igazgatóság közleményt ad ki. A közlemény a megyei és központi ENAR ügyfélszolgálati irodákon is hozzáférhető, a továbbtartásra szánt és a vágósertések jelölésére használható füljelzők és segédeszközök listája letölthető itt. Az engedélyezett tenyészsertés füljelzők és segédeszközök listája innen letölthető.
Sertéstartók figyelem!
A Vetasa Kft 2020. október 15-től megszünteti a füljelző forgalmazói tevékenységét
-
-
Juh / Kecske ENAR
A juhok és kecskék nyilvántartása a Juhok és Kecskék Egységes Nyilvántartási Rendszerének (továbbiakban Juh/kecske ENAR) keretében történik. A 47/2005. (V. 23.) FVM rendeletet leváltó 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet, a juh és kecske fajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről, rendeli el a juhok és kecskék ENAR füljelzővel történő jelölését, és a szállítólevél, mint a szállítás kísérő dokumentumának használatát. A rendelet 26. paragrafus 1) bekezdése értelmében a rendelet 2010. január 1-én lép hatályba, azzal, hogy a 2010. január 1-je előtt született állatok jelölése esetén továbbra is a 47/2005. FVM rendeletben foglaltak kell alkalmazni.
A rendszer üzemeltetésének segítésére központi ügyfélszolgálati iroda működik. Az iroda postacíme: Nébih, ENAR 1537 Budapest, Pf.: 397, telefonszáma: 06-1-336-90-50. Kérdéseket e-mailben is feltehetnek, az enarufsz@enar.hu címen.
-
Füljelzők
Az állatokat, mielőtt elhagyják a születéskori tenyészetüket, de legkésőbb 6 hónapos korig meg kell jelölni. Az állatok jelölésére kizárólag engedélyezett típusú jelölőeszközök használhatók. A Nébih az engedélyezett jelölőeszköz típusokat és azok gyártóinak listáját az Agrárminisztérium (AM) hivatalos lapjában, és a saját honlapján (portal.nebih.gov.hu teszi közzé). A választás segítésére a jelölőeszközök technikai jellemzői és a közzétételben szereplő adatok erről a honlapról is letölthetők, külön dokumentumban a Megrendelhető füljelzők 2010.01.01 előtt született állatok esetén illetve a Megrendelhető füljelzők 2010.01.01 után született állatok esetén.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az elektronikus jelölőeszközök rendelésének módját tartalmazó útmutatók már letölthetőek a "Bizonylatok, útmutatók" menüpontban. -
Bizonylatok, útmutatók
A rendelet 13. paragrafusa g) pontjának megfelelően a Nébih Állattenyésztési Igazgatóság feladata a Juh és Kecske ENAR eljárással kapcsolatos útmutatók elkészítése. A bejelentésekért felelős személyek feladatait részletesen leírják az alábbi útmutatók. A megfelelő sorra történő kattintással ezek pdf formátumban le is tölthetők és ki is nyomtathatók.
· A megyei állategészségügyi hatóságok koordinátorai és hatósági állatorvosai részére
· A juhtenyésztő és kecsketenyésztő szervezet területei felelősei (instruktorai) részére
· A juh és kecske tenyészetek tartói részére· Szállítólevél minta bizonylat:
Juh Kecske szállítólevél borító letölthető innen
2701 szállítólevél minta letölthető innen
Juh Kecske szállítólevél kitöltési útmutató letölthető innen
· Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség által használatos juh és kecske létszámnyilvántartók:Juh létszámnyilvántartó borító minta letölthető innen
Juh létszámnyilvántartó belív (1 oldal ) minta letölthető innen
Juh létszámnyilvántartó belív (2 oldal ) minta letölthető innen
Kecske létszámnyilvántartó borító minta letölthető innen
Kecske létszámnyilvántartó belív (1 oldal ) minta letölthető innen
Kecske létszámnyilvántartó belív (2 oldal ) minta letölthető innen
A füljelzők megrendelésére és az adatok jelentésére használt űrlapok kétféle formában készülnek vagy több példányos nyomdailag előállított bizonylattömbökben, vagy egyedi lapok formájában. A bizonylattömbök hozzáférhetők a juh és kecske-tenyésztő szervezetnél: Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség (MJKSZ), 1134 Budapest, Lőportár u. 16. Telefon:_ 06-1-412-5030Az egyedi bizonylat lapok, és azok kitöltési utasításai letölthetők és kinyomtathatók a lenti táblázat szerint a megfelelő bizonylat nevére történő kattintással, vagy hozzáférhetők a fenti szervezeteken kívül a Nébih ügyfélszolgálati irodájában is, postacím: Nébih, ENAR 1537 Budapest, Pf.: 397, telefonszáma: 06-1-336-90-50. Ezek az űrlapok másolhatóak.
A bizonylatokat kitöltés után az adott kitöltési utasításban megadott címre kell beküldeni. -
EU vonatkozások / EU Issues
-
-
Baromfi Információs Rendszer
A Baromfi Információs Rendszer (továbbiakban: BIR) keretében történik valamennyi baromfi fajú élőállat és tojás szállítás, keltetés és törzsállomány nyilvántartása.
Az adatok gyűjtése a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetésének rendjéről szóló 120/2007. X. 18.) FVM rendeletben megadott módon történik. A rendelet hatálya kiterjed a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet szerint az Országos Adatbázisban kötelezően nyilvántartott házityúk, pulyka, kacsa, lúd, gyöngytyúk, strucc, emu tartásával foglalkozó állattartókra, valamint a BIR működtetésében részt vevő természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra.
A rendszer üzemeltetésének segítésére központi ügyfélszolgálati iroda működik. Az iroda postacíme: Nébih, ENAR 1537 Budapest, Pf.: 397, telefonszáma: 06-1-336-90-50. Kérdéseket e-mailben is feltehetnek, az enarufsz@enar.hu címen.
Tájékoztatjuk, hogy a Baromfi Információs Rendszer (továbbiakban BIR) adatközlő bizonylatait és hibaleveleit a következő címre kell küldenie: Nébih, BIR 1537 Budapest Pf. 397.-
Bizonylatok, útmutatók
A rendelet 6 paragrafusa d) pontjának megfelelően a Nébih feladata a Baromfi Információs Rendszer eljárásaival kapcsolatos útmutatók elkészítése. A bejelentésekért felelős személyek feladatait részletesen leírják az alábbi útmutatók. A megfelelő sorra történő kattintással ezek pdf formátumban le is tölthetők és ki is nyomtathatók.
· A baromfit tartó tenyészetek tartói részére
· A baromfi keltető állomások részére
· A baromfit vágó vágóhidak üzemeltetői részére
Az adatok jelentésére használt űrlapok kétféle formában készülnek, vagy több példányos nyomdailag előállított, sorszámozott bizonylattömbökben, vagy egyedi lapok formájában. A bizonylattömbök (2740 Baromfi Szállítólevél és 2743 Baromfi Szállítólevél pótlap) rendelhetők a 2964-es bizonylat kitöltésével és postázásával a következő címre: Nébih, BIR 1537 Budapest Pf. 397., telefonszám: 06-1-336-9219
Az egyedi bizonylat lapok, és azok kitöltési utasításai letölthetők és kinyomtathatók a lenti táblázat szerint a megfelelő bizonylat nevére történő kattintással, vagy hozzáférhetők a fenti szervezeten kívül a Nébih ügyfélszolgálati irodájában is, postacím: Nébih, ENAR 1537 Budapest, Pf.: 397, telefonszáma: 06-1-336-90-50. Ezek az űrlapok másolhatóak.
A bizonylatokat kitöltés után az adott kitöltési utasításban megadott címre kell beküldeni.
-
-
Lóútlevél
Tisztelt Ügyfeleink!
2024. január 02. napjától a Lóútlevél Iroda szolgáltatási díjai az árjegyzékben megadottak szerint módosulnak.
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Nébih Lóútlevél Irodában a személyes ügyfélfogadás határozatlan ideig szünetel. A tulajdon átírási igényeket illetve egyéb kérelmeket kizárólag postai úton áll módunkban fogadni. A küldeményeket kérjük az alábbi címre szíveskedjenek postázni! Nébih Lóútlevél Iroda, 1536 Budapest, Pf. 229.
Kérdéseiket feltehetik elektronikus úton a loutleveliroda@nebih.gov.hu e-mail címen. A telefonvonalak esetleges leterheltsége miatt, szíveskedjen kérdését elsősorban e-mailben továbbítani, kollégáink rövid időn belül válaszolnak.
Tartónyilvántartással kapcsolatos állományegyeztetést a loinfo@nebih.gov.hu e-mail címen kérhet.Magyarországon a lóútlevél kiállítást a jelenleg is hatályban lévő, Lófélék egyedeinek azonosításáról szóló 110/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet szabályozza. Az Európai Unió tagállamaiban egységesen az Európai Bizottság (EU) 2021/963 végrehajtási rendelete (2021. június 10.) az irányadó. Ezek alapján minden lófélének (ló, szamár, zebra) rendelkeznie kell egyedi azonosítóval és az egyedet azonosító okmánnyal, az úgynevezett lóútlevéllel. Minden lófélének csak egy lóútlevele lehet, mely egész élete során végigkíséri.
A lóútlevél tartalmazza a ló azonosító adatait és az ehhez kapcsolódó egészségügy bejegyzéseket, valamint a nyilvántartott tulajdonost. Törzskönyvezett lovak esetében tartalmazza a származási adatokat. A Lóútlevél Iroda, mint kibocsátó szerv felel az okmányok kiállításáért, hitelességéért, továbbá a tulajdonos nyilvántartásért.
A Nébih Lóútlevél Iroda a jogszabály és megbízás szerint az alábbi lófajták és lófélék azonosító okmányát jogosult kiadni:
ismeretlen származású lovak és szamarak
ismert származású, fajtához nem tartozó, megyejeles lovak
Öszvér
Zebra
Zebroid
--------------------------------------------------------------------------------------
Akhal-teke
Appaloosa
Andalúz
Fríz
Izlandi ló
Lipicai
Magyar parlagi szamár
Muraközi
Paint horse
Quarter horse
Székely ló
Turáni lóAngol Telivér, Fjord, Furioso-North Star, Gidrán, Haflingi, Hidegvérű, Hucul, Kisbéri félvér, Magyar félvér, Nóniusz, Shetlandi, Sport póni, Versenyfélvér, Welsh póni, Arab lófajták (Arab telivér, Shagya arab, Arab félvér, Arab fajta, Angloarab) => Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége
Ügető=> Ügető Tenyésztők Országos Egyesület
Magyar sportló=> Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete
-
Tulajdonosváltozás bejelentés
A lótulajdonos változás bejelentés az új tulajdonos kötelezettsége. A nyilvántartásnak a Európai Bizottság (EU) 2021/963 végrehajtási rendelete (2021. június 10.) szerint, mindig aktuálisnak és helyesnek kell lennie.
A tulajdonos bejegyzéséhez szükséges dokumentumok a következők:
Eredeti lóútlevél és a lótulajdonos nyilvántartó betétlap eredeti példánya hiánytalanul kitöltve. Az elveszett betétlap az adásvételi szerződés eredeti példányával helyettesíthető. -
Külföldi lovak nyilvántartásba vétele
A külföldi lovak hazai tulajdonos bejegyzéséhez minden esetben szükséges a ló és a tulajdonos magyarországi nyilvántartásba vétele. A Nébih a külföldi lovak nyilvántartásba vételét csak a törzskönyvezni nem kívánt lovak esetén végzi.
Az ehhez szükséges dokumentumok a következők: Eredeti lóútlevél és a Lótulajdonos-változás adatbejelentő lap - tulajdonosi nyilatkozattal és a Nyilatkozat külföldi lovak nyilvántartásba vételéhez című nyomtatvány, amely letölthető a www.enar.hu honlapról.
A dokumentumok beérkezését követően, szükséges a lóról és a ló azonosító jegyeiről fotókat küldeni a loutleveliroda@nebih.gov.hu email címre.
Amennyiben a tulajdonos a törzskönyvezett import lovat későbbiekben tenyésztésre szánja, úgy a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége (Tel.: +36 1 412 5010) illetékes a honosítási eljárásban. -
Lóútlevél kiváltás
A jelenleg hatályos 2013/110-es (IV.9) Kormányrendelet értelmében minden lóféle számára kötelező a lóútlevél kiváltása. A lóútlevél kiváltáshoz 60 napnál nem régebbi lóazonosítás szükséges. Az azonosítást végző megyei lótenyésztési felügyelők listáját és elérhetőségét megtalálja a www.mlosz.hu weboldalon. A jelölést követően a lótenyésztési felügyelő automatikusan továbbítja az igénylést a kibocsátó szerv felé.
Ismeretlen származású lovak esetén a megrendeléshez kötelező mellékelni a fertőző kevésvérűség vizsgálati megrendelő vagy eredményközlő dokumentumot.
Folyamat:
1. Lóazonosítás (megyei tenyésztési felügyelő)
2. Megyei tenyésztési felügyelő továbbítja a dokumentumokat az Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségéhez (továbbiakban MLOSZ) adatrögzítésre.
3. Az MLOSZ átadja a dokumentumokat a Nébih Lóútlevél Irodának.
4. A Nébih Lóútlevél Iroda érkezteti az anyagot és szakmailag ellenőrzi. Esetleges hiba esetén felszólítja a lovat azonosító szervezetet a probléma tisztázására, továbbá bekéri a javító bizonylatot.
5. A lóútlevél nyomtatásra és postázásra kerül.-
Lovat azonosító dokumentumok típusai
1. Lóútlevél: A lovak jogszabályban előírt időpontban, a csikó egy éves koráig kiállított dokumentuma.
2. Egyesületi lóútlevél: Fajtatenyésztő egyesülethez tartozó lovak számára, jogszabályban előírt egy éves korig kiállított útlevél.
3. Helyettesítő dokumentum: Ismeretlen származású ló egyedek számára, jogszabályban előírt egy éves kor után kiállított útlevél.
A helyettesítő dokumentum kiadása fertőző kevésvérűség vizsgálat elvégzésének igazolásához (vérvételi megrendelő vagy eredményközlő lap) kötött.4. Másodlatként kiállított alap útlevél: Köztenyésztésben azonosított (Fajtatenyésztő egyesülethez nem tartozó, de ismert származású) lovak számára, jogszabályban előírt egy éves kor után kiállított útlevél.
5. Másodlatként kiállított egyesületi útlevél: Fajtatenyésztő egyesülethez tartozó lovak számára, jogszabályban előírt egy éves kor után kiállított útlevél.
6. Lóútlevél másodlat: Az eredeti lóútlevél pótlására külön eljárás keretében kiállított duplikátum.
A másodlat kiállítása a lóútlevél-igénylő alapdokumentumok mellett az igénylés indoklásához (mi történt az eredeti lóútlevéllel) és tulajdonosra vonatkozó nyilatkozatok meglétéhez kötött.
-
-
Másodlat lóútlevél kiváltás
Az Európai Bizottság (EU) 2021/963 végrehajtási rendelete (2021. június 10.) alapján egy lónak csak egy lóútlevele lehet. Amennyiben az eredeti lóútlevél bizonyíthatóan megsemmisült vagy elveszett, úgy lóútlevél másodlatának kiállítására kerülhet sor.
A lóútlevél kiváltáshoz 60 napnál nem régebbi lóazonosítás szükséges. Az azonosítást végző megyei lótenyésztési felügyelők listáját és elérhetőségét megtalálja az www.mlosz.hu honlapon. A másodlat útlevél kiváltásának minden kiegészítő feltételéről a megyei lótenyésztési felügyelőtől kérhet további tájékoztatást. -
Nyomtatványok
- Lóútlevél igénylő lap tulajdonosi nyilatkozattal (Pdf)
- Lótulajdonos-változás adatbejelentő lap tulajdonosi nyilatkozattal (Pdf)
- Nyilatkozat külföldi lovak nyilvántartásba vételéhez (Pdf)
- Lófélék egyedbejelentő lapja - Tartás kezdete bejelentő (Pdf)
- Lófélék egyedbejelentő lapja - Tartás vége bejelentő (Pdf)
- Lófélék egyedbejelentő lapjainak kitöltési útmutatója (Pdf)
- Tájékoztató levél lótartóknak (Pdf)
- Hasznos tanácsok lótartóknak (Pdf)
-
Árjegyzék
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a táblázatban szereplő az árak a Nébih Lóútlevél Iroda díjtételei. A lovak azonosítási díját nem tartalmazza. Ezzel kapcsolatosan, az azonosítást végző személy (pl. megyei tenyésztési felügyelő) szolgálhat további információval.
Tisztelt Ügyfeleink!
2024. január 02. napjától a Lóútlevél Iroda szolgáltatási díjai a következőképpen módosulnak:
Pénzügy jogcím
Ár
Lóútlevél jogszabályoknak megfelelő időpontban történő kiváltás esetén (1 éves korig)
4000 Ft
Lóútlevél jogszabályoknak megfelelő időpontban történő kiváltás esetén (1 éves korig), sürgősséggel
10000 Ft
Lóútlevél késedelmes kiváltás esetén (helyettesítő dokumentum, első másodlat, lónév változtatás)
10000 Ft
Lóútlevél késedelmes kiváltás esetén, sürgősséggel (helyettesítő dokumentum, első másodlat, lónév változtatás)
15000 Ft
Lóútlevél pótlása
20000Ft
Tulajdonosváltozás átvezetése lóútlevélben (tulajdonos adataiban történt változás átvezetése)
3000 Ft
Tulajdonosváltozás átvezetése lóútlevélben 5 napos sürgősséggel (tulajdonos adataiban történt változás átvezetése)
5000 Ft
Tulajdonosváltozás átvezetése lóútlevélben 1 napos sürgősséggel (tulajdonos adataiban történt változás átvezetése)
10000 Ft
Regisztráció (külföldi lovak nyilvántartásba vétele)
20000 Ft
Betelt lóútlevél kiegészítése
3000 Ft
-
Gyakran ismételt kérdések
Gyakran Ismételt kérdések a lóútlevélről
(A lóútlevélhez kapcsolódó kérdésekhez görgessen az oldal aljára!)
-