null Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is megjelent a magas patogenitású madárinfluenza

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is megjelent a magas patogenitású madárinfluenza

2023. november 8, szerda

Újabb területen, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett pecsenyekacsa állomány felszámolását a hatóság megkezdte, valamint a védő- és felügyeleti körzeteket is kijelölték.

Megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek megjelenése keltett gyanút azon a tiszadobi pecsenyekacsa tartó telepen, ahol a Nébih laboratóriuma igazolta a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét. A hatóságok a mintegy 51.000 állatot számláló állomány felszámolását már a gyanú alapján elkezdték. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.

A magas patogenitású, azaz nagy megbetegítő képességű madárinfluenza mellett Bács-Kiskun vármegyében alacsony patogenitású madárinfluenza H5N2 altípusát is igazolták a vizsgálatok. A jászszentlászlói tömőlúd állomány állatai tünetmentesek voltak, a fertőzésre a vágóhídra szállítást megelőző, kötelező tamponvizsgálat derített fényt.

Az alacsony patogenitású madárinfluenza vírus jelenléte – a magas patogenitásúval szemben – lényegesen enyhébb intézkedéseket von maga után.  A fertőzött telep körüli 1 km sugarú körben csak hatósági engedéllyel mozgathatóak a baromfik. Az érintett állatok kijelölt vágóhídon levághatóak, amennyiben az illetékes vármegyei kormányhivatal megállapítja, hogy a betegség továbbterjedésének kockázata minimális.

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza


Friss hírek

2024. február 26, hétfő

Március 1-jétől változnak az afrikai sertéspestis kártalanítási tételei

2024. március 1-jétől módosulnak az afrikai sertéspestis (ASP) mentesítési tervhez kapcsolódó, állami kártalanítási tételek. A kártalanítási eljárás új díjtételei az érintett résztvevőkkel történt egyeztetés alapján születtek meg. Az új díjtételek kidolgozása során kiemelt szempont volt, hogy azok az egész ország területén segítsék elő az állománysűrűség további csökkentését, és ösztönözzék a vaddisznóhús felhasználását az ASP-től mentes területeken.

Tovább >

2024. február 21, szerda

HPAI vakcinabank a járványvédelem szolgálatában

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Ceva-Phylaxia Zrt.-vel együttműködve HPAI vakcinabankot hozott létre. A Ceva által gyártott, magas patogenitású madárinfluenza vírus elleni vakcina ideiglenes, rendkívüli körülmények esetére vonatkozó engedélyt kapott. Ezt követően megállapodás született arról, hogy a vakcinából az oltóanyagtermelő cég készletet fog fenntartani, amelyből szükség esetén oltóanyagot tud biztosítani a hatóság számára.

Tovább >