null Közlemény – érvényben lévő halászati, horgászati és vadászati tilalmak

Közlemény – érvényben lévő halászati, horgászati és vadászati tilalmak

2011. március 19, szombat

A Veszprém, a Győr-Moson-Sopron és a Vas megyei MgSzH mint első fokú vadászati és halászati hatóság az október 04-én Ajkán bekövetkezett vörösiszap szennyezéssel járó környezeti katasztrófával összefüggésben - a vad és a hal menekülő útvonalaira is tekintettel - az alábbi visszavonásig érvényes halászati, horgászati, vadászati tilalmakat rendelte el.

A helyzet változásával a tilalom alá eső területek kiterjedése módosulhat, ezért az MgSzH a horgászati, halászati és vadászati tilalmakról folyamatos tájékoztatást ad. Közleményükben a legfrissebb változásokat kiemeléssel jelöljük.
 


Vas Megye

halászati és horgászati tilalom:

2010. október 4-e 16-órától általános halászati és horgászati tilalom lépett érvénybe

  • A Marcal folyó teljes Vas megyei szakaszán,

  • A Kodó patakon,

  • A Cinca patakon.

 
2010. október 6-a 9 órától részleges halászati és horgászati tilalom lépett érvénybe, (a tilalom a halászati hatóság által engedélyezet kutató tevékenységre, és a halászati hatóság által felügyelt halmentésre nem terjed ki):

  • A Mersevári tőzegbánya tavon

  • A Nagypiriti kavicsbánya tavon.


Győr-Moson-Sopron Megye

halászati és horgászati tilalom:

2010. október 4-től általános halászati és horgászati tilalom lépett érvénybe:

  • A Marcal folyón a Rába torkolatig tartó szakaszán

 

Veszprém Megye

halászati és horgászati tilalom:

2010. október 4-től általános halászati és horgászati tilalom lépett érvénybe:

  • Marcal folyó teljes Veszprém megyei szakasz

  • Torna patak teljes szakasza

  • Gerence patak teljes szakasza,

  • A Kigyós patak Sárosfőpusztától a Torna patakba ömlő szakaszig.

 
2010. november 12-én az MgSzH, mint első fokú halászati hatóság az alábbi halászati és horgászati tilalmat oldotta fel:

  • a  Rába folyón a Marcal folyó betorkollásától a Mosoni-Duna folyóba történő betorkollásáig tartó szakaszon

 
2011. március 11-én reggel 6 órától az MgSzH, mint első fokú halászati hatóság az alábbi halászati és horgászati tilalmat oldotta fel:

  • a Merseváti tőzegbánya tavon, a Nagypiriti kavicsbánya tavon, valamint a Kodó és a Cinca patakon (a torkolattól számított 50 méter kivételével)

Azonban a Kodó és a Cinca patakon a torkolattól számított 50 méteren belül az általános és teljes halászati, horgászati tilalom továbbra is érvényben marad.

 


részleges vadászati tilalom

A tilalom az alább felsorolt vadászatra jogosultak területének vörösiszappal borított részét érinti, a borítottság, és annak egy kilométeres védőzónájában, illetve a szennyezéssel érintett vízterületeket, és azok egy kilométeres védőzónáját.

 

19-302510-1-4-1      Fekete István Vadásztársaság
19-302710-1-4-1      Képesfa Vadásztársaság
19-302910-1-4-1      Sümegi "Kinizsi" Vadásztársaság
19-303750-2-4-4      Bakonyerdő ZRt. Bakonyi vadászterület.

 


Tévesen jelent meg több híradásban, hogy három megyére kiterjedően halászati és horgászati tilalom került elrendelésre. A tilalom kizárólag a közleményeinkben vízterületekre, illetve a közleményekben megjelentetett Veszprém megyei vadászterületek egy részére van érvényben.


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >