null Korosbítás

Korosbítás

A 889/2008/EK rendelet szerint kivételes esetekben (figyelembe véve a terület korábbi hasznosítási módját) lehetővé teszi az átállási idő lerövidítését, ehhez azonban az illetékes hatóság (Pest Megyei Kormányhivatal) előzetes jóváhagyása szükséges. Az eljárás elindításának előfeltétele a tanúsító szervezettel létrejött szerződés a korosbítani kívánt területek ellenőrzésére.

Milyen esetben lehet az átállási idő lerövidítését kérelmezni?

Az átállási idő lerövidítését akkor lehet kérelmezni, ha

a) az érintett terület olyan uniós társfinanszírozásban megvalósuló agrár környezetvédelmi programban vett részt, amelyben az ökológiai gazdálkodásban nem engedélyezett tápanyagokat és növényvédő szereket nem használhattak, vagy

b) a gazdálkodó az eljárás során hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy az érintett földterületeken az ökológiai státusz kérelmezett időpontját megelőző 3 évben az ökológiai gazdálkodásban tiltott (a 889/2008/EK r. I. és II. mellékletében nem szereplő) készítményekkel kezelést nem végeztek.

Az eljárásrend az ökológiai státusz megadására vonatkozik, az átállási státusz korábbi elérésére nem alkalmazható.

Az elismerési eljárást minden esetben írásban kell kérelmezni.

Mit kell beadni a korosbítási (átállási idő lerövidítése iránti) kérelemhez?

A kérelmet a tanúsító szervezetnek vagy a kérelmet elbíráló Pest Megyei Kormányhivatal-nak kell címezni a következő adatok megadásával:

  • a kérelmező neve, címe;
  • a korosbítani kívánt területek parcellaszáma, helyrajzi száma, MePAR-azonosítója, pontos mérete, valamint az előző 3 év főbb termesztési adatai pl: növényfajok, illetve fajták, tápanyag-gazdálkodásra és növényvédelemre vonatkozó adatok.

A kérelemhez csatolni kell:

a) pont esetén:

- az érintett területet tartalmazó támogatási határozat másolatot és a támogatási jogosultság fennállását igazoló nyilatkozatot,

-  a területről vezetett táblatörzskönyvet,

-  termesztési és permetezési naplót

b) pont esetén:

- a táblatörzskönyvet, termesztési valamint permetezési naplót, illetve minden olyan dokumentumot, mellyel a kérelem alátámasztható;

- amennyiben az érintett időszakra vonatkozóan a területileg illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága által történt szermaradvány-vizsgálat, akkor a vizsgálati jegyzőkönyvet is csatolni szükséges.

A tanúsító szervezet a vonatkozó hazai rendelet alapján a kérelemben foglaltakat helyszíni ellenőrzés keretében is felülvizsgálhatja, továbbá ha szakmailag indokolható, kötelezheti a kérelmezőt – a költségek viselése mellett – talaj- és növényminták növényvédőszer-maradék vizsgálatának elvégeztetésére. Ezt követően a beküldött dokumentumok és az esetleges helyszíni ellenőrzés, illetve szermaradvány-vizsgálat eredményei alapján a Pest Megyei Kormányhivatal számára a tanúsító szervezet felterjeszti javaslatát és annak indoklását. A Pest Megyei Kormányhivatal az átállási idő lerövidítése tárgyában határozat formájában döntést hoz.

FIGYELEM! A korosbítás (átállási idő lerövidítése) tárgyában lefolytatott engedélyezési eljárás díjköteles.


Friss hírek

2024. március 6, szerda

ÖKO vetőmag adatbázis tájékoztató

Az Európai Unió Bizottsága 889/2008/EK rendelete engedélyezi a nem ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag és burgonya vetőgumó használatát is ökológiai gazdálkodásban, amennyiben a termelők nem tudnak ökológiai módszerekkel előállított szaporítóanyagot beszerezni. Az engedélyezési eljárást a tagállamok hatáskörébe utalja. Ennek érdekében előírja a tagállamok számára egy számítógépes adatbázis létrehozását és folyamatos működtetését azoknak a fajtáknak nyilvántartására, melyekből igazoltan rendelkezésre áll az ország területén ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag, illetve burgonya vetőgumó.

Tovább >

2023. december 14, csütörtök

Elismert tenyésztő szervezetek

Magyarországon elismert tenyésztő szervezetek

Tovább >