null Együttműködési megállapodást írt alá a Vas Megyei MgSzH a romák felzákóztatása érdekében

Együttműködési megállapodást írt alá a Vas Megyei MgSzH a romák felzákóztatása érdekében

2009. december 2, szerda

Együttműködési megállapodást kötött 2009. december 2-án a Vas Megyei Önkormányzat, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal és a Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat.

A szombathelyi megyeházán Lukács László, a Mezőgazdasági Szakigazgatósági Hivatal elnöke elmondta: az országban elsőként Szombathelyen jött létre olyan megállapodás, amelyben szakigazgatási hivatal, megyei önkormányzat és cigány területi kisebbségi önkormányzat működik együtt. Bízik abban, hogy Vas megye, majd hamarosan Somogy megye után, országszerte több hasonló egyezmény születik.

Az egyezmény többek közt kitér arra, hogy a jövőben a Vas megyében élő romák számára állattartással, gazdálkodással kapcsolatos fórumokat szerveznek, illetve szakmai tanácsokkal segítik pályázataikat.

A Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szeretné, ha a roma családok is beoltatnák kutyáikat veszettség ellen. Ennek elmulasztása esetén hatósági állatorvosok közreműködésével pótolnák a hiányosságot, törekedve arra, hogy az oltás a tulajdonosoknak a lehető legkevesebb anyagi terhet okozza. Mindez – a szakemberek szerint – társadalmi érdek is, mert az oltatlan ebek komoly veszélyforrást jelentenek.

A megállapodás kitér arra is, ha a parlagfű elleni szennyezettség miatt közérdekű védekezést rendelnek el, akkor a tényleges munkálatok megkezdése előtt értesítik a területi cigány önkormányzatot, így a romák is esélyt kaphatnak a feladatot ellátására.

A Vas Megyei Önkormányzat az együttműködési megállapodásban egyfajta koordinációs szerepet vállalt, különös tekintettel azokra a vasi településekre, ahol nem működik roma kisebbségi önkormányzat, de nagyobb számban élnek cigányok.

Az együttműködési megállapodás aláírását követően Szabóné Kakas Irén, a megyei szakigazgatási hivatal vezetője három számítógépet adott át a roma önkormányzat elnökének, hogy ezzel is segítsék a területi önkormányzat munkáját.


Friss hírek

2022. május 23, hétfő

Katasztrófahelyzetek esetén alkalmazható engedmények

Növényevők esetén a takarmány legalább 60%-ának magából a termelőegységből kell származnia, ha ez nem lehetséges, akkor más ökológiai gazdaságokkal együttműködésben kell előállítani. Az emlősök táplálása során előtérbe kell helyezni az anyatejes táplálást az az adott fajra vonatkozóan előírt minimális ideig.

Tovább >

2022. május 23, hétfő

Nem ökológiai termesztésből származó takarmány felhasználásának engedélyezése ökológiai (bio) gazdálkodás esetén

Ha a takarmánygyártás megszűnt, vagy korlátozásokat vezettek be, különösen, ha rendkívüli időjárási feltételek, járványok, toxikus anyagokkal történt szennyeződés vagy tűz következett be a Pest Megyei Kormányhivatal engedélyezheti a nem ökológiai termelésből származó takarmányok használatát.

Tovább >