null A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnökének közleménye a Tisza-tóra érvényes területi engedélyek elfogadásáról

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnökének közleménye a Tisza-tóra érvényes területi engedélyek elfogadásáról

2009. december 22, kedd

A Tisza-tavon, mint állami tulajdonban lévő vízterületen a halászati jog a Magyar Államot illeti meg. A Magyar Állam nevében a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jogosult a halászati jog gyakorlásával kapcsolatban jognyilatkozatot tenni, illetve annak hasznosításáról dönteni.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 2009. december 14. napján kelt, a Tisza-tóra érvényes területi engedélyek kiadásáról szóló közleményében tájékoztatta a horgászokat, hogy 2010. évre a Tisza-tóra érvényes területi engedélyeket csak és kizárólag a Tisza-tavi Sporthorgász, Természetvédelmi és Környezetvédelmi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Sporthorgász Kft.) jogosult kiadni.

A fentieknek megfelelően 2010. január 1. napjától a Sporthorgász Kft. által alkalmazott és a halászati hatóság által nyilvántartásba vett halászati őrök jogosultak a halászati őrzéssel kapcsolatos jogosítványok (pl.: területi engedély ellenőrzése, elvétele) gyakorlására.

A halászati hatóság a Sporthorgász Kft. által kibocsátott területi engedéllyel rendelkezőket tekinti jogosult horgászóknak, a más szervezet által kibocsátott területi engedélyek érvénytelenek, az azokkal való horgászat a halászati törvényben foglalt szankciókat vonja maga után.

Budapest, 2009. december 22.

 

 

 

                                                              Lukács László s.k.

                                               Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

                                                                      elnök


Friss hírek

2023. december 14, csütörtök

Elismert tenyésztő szervezetek

Magyarországon elismert tenyésztő szervezetek

Tovább >

2022. november 3, csütörtök

Invazív fajok telepítését akadályozta meg a Nébih halőri szolgálata

A Nébih Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) egyik kiemelt feladata a haltelepítések szabályosságának és a halak nyomon követhetőségének ellenőrzése, így az őszi haltelepítések időszakában a halőrök országszerte fokozottan vizsgálják az előírások betartását. Szeptember óta az ÁHSZ szakemberei természetvédelmi okok miatt két esetben tiltották meg invazív* ezüstkárászok telepítését a hazai halgazdálkodási vízterületeken, több esetben pedig eljárás indult a feltárt szabálysértések miatt.

Tovább >