null Újabb területen ütötte fel a fejét az afrikai sertéspestis

Újabb területen ütötte fel a fejét az afrikai sertéspestis

2019. január 14, hétfő

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó hullában mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az új esetet a magas kockázatú területen belül azonosították. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

Az ASP április végi Heves megyei, májusi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, majd októberi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei megjelenését követően Borsod megye újabb területén azonosították a vírust. A fertőzést Hangony község határában, a betegség szempontjából magas kockázati besorolású területen igazolta 2019. január 13-án egy elhullott vaddisznóból a Nébih laboratóriuma. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. Az elmúlt négy hónapban az e területről beküldött több mint 150 – főleg az állománygyérítés során kilőtt vaddisznókból származó – minta eddig mind negatív eredményt adott.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan –minden szükséges intézkedést haladéktalanul elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih honlapján.

Fontos, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.

A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és naponta frissített információk találhatók a Nébih honlapján: http://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis


Friss hírek

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Vetőburgonya-vásárláskor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani

Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el. A Nébih összefoglalta, mire érdemes vásárláskor ügyelni, valamint a hatósági címke bemutatásával is segítséget kíván nyújtani a burgonyát ültetők számára a magas minőségű, egészséges termés elérése érdekében.

Tovább >