null Töretlen a turista állami horgászjegy népszerűsége

Töretlen a turista állami horgászjegy népszerűsége

2015. július 9, csütörtök

Több mint 4000-en regisztráltak idén a NÉBIH turista állami horgászjegy rendszerébe és mintegy 2700-an ki is váltották a 90 napra érvényes jogosítványt. A rendszer újdonsága, hogy a horgászokat üzenetben értesíti a jegy érvényességének kezdetén, az utolsó napon pedig figyelmeztet annak lejártáról. Az érdeklődők a 20. Bajai Halfőző Fesztiválon személyesen is tesztelhetik tudásukat a NÉBIH standjánál.

Egy 2014-es kutatás szerint a magyar fogyasztók harmada szokott valamilyen rendszerességgel halat vásárolni, jellemzően hiper- és szupermarketekben, azonban a megkérdezettek mintegy 35%-a saját maga, ismerőse, vagy családtagja által fogott halat fogyaszt. A halvásárlás során a legfontosabb szempont a frissesség és az íz, de a válaszadók számára legalább ennyire lényeges az is, hogy a termék megbízható forrásból származzon – ami saját fogás esetén garantált.

Éppen ezért nem meglepő, hogy egyre népszerűbb a horgászok körében a tavaly májusban bevezetett turista állami horgászjegy (https://tuhir.nebih.gov.hu). A 90 napig érvényes jegy ideális választás turistáknak, hobbi pecásoknak vagy azoknak, akik csak most ismerkednek a sportággal. Az online rendszer három nyelven, a magyar mellett angolul és németül, érhető el. A felhasználók egy alapvető horgász ismeretekből álló teszt sikeres kitöltése, majd bankkártyás fizetést követően 1-2 percen belül megkapják e-mail-ben a kért időpontra kiállított turista horgászjegyet és a fogási naplót.

Újdonság, hogy az érvényesség kezdetéről és lejártáról üzenetben értesíti a rendszer a horgászokat. Több vízhasznosító pedig – például a Balatonon is – kedvezményes területi jegyet is biztosít a turista horgászjegy mellé.

A horgászat vagy a turista állami horgászjegy iránt érdeklődők a feltételekről, hasznos információkról személyesen is tájékozódhatnak e hétvégén a NÉBIH standjánál a 20. Bajai Halfőző Fesztiválon. A NÉBIH munkatársai – a szakmai tanácsadás mellett – a felnőtteket számítógépes horgászismereti és fogási napló teszttel, a gyermekeket pedig halfaj ismereti kvízzel várják.


Földművelésügyi Igazgatóság

 

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2025. november 18, kedd

Elindult az Antimikrobiális Rezisztencia Világhét 2025

November 18. az antibiotikum világnapja, amelyhez kapcsolódva az Állategészségügyi Világszervezet idén is meghirdette november 18–24. között a „Világ Antimikrobiális Rezisztencia Tudatossági Hetét”. Az antimikrobiális rezisztencia (AMR) napjaink egyik legsúlyosabb globális egészségügyi kihívása. A nemzetközi szakmai szervezetek antibiotikum-használatra vonatkozó tudatosságra való felhívásához kapcsolódva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszeres adatközléssel támogatja az uniós szintű védekezést az antibiotikum-rezisztencia megelőzése érdekében. Az idei kampány üzenete: „Cselekedj most: védd a jelenünket, biztosítsd a jövőnket!”

Tovább >

2025. november 14, péntek

Az emberi egészség és a környezet védelme miatt is fontos a növényvédő szer hulladék szabályszerű kezelése

A gazdálkodók, valamint a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásával nem ér véget. Minden esetben számolni kell ugyanis a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése egyaránt kiemelt jelentőségű az emberi egészség és a környezet védelme érdekében. Minden növényvédő szerrel szennyezett eszköz, anyag, valamint a sérült, azonosíthatatlan csomagolású, lejárt felhasználhatósági idejű növényvédő szer veszélyes hulladéknak minősül, kezelésüknek szigorú szabályai vannak. Ezeket gyűjtötte össze a Nébih legújabb szakmai tájékoztatójában.

Tovább >