null Tolna megyei húsbolt illegális tevékenyégét tiltotta meg a NÉBIH

Tolna megyei húsbolt illegális tevékenyégét tiltotta meg a NÉBIH

2016. november 16, szerda

Két megyében, négy helyszínen tartottak egy időben ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. Az ellenőrök az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban mintegy 1150 kg terméket vontak ki a forgalomból. A lefoglalt élelmiszerek többsége jelöletlen, nem nyomon követhető volt, de a szakemberek találtak lejárt fogyaszthatósági idejű és engedély nélkül előállatott élelmiszert is. Az egységben az illegálisan végzett tevékenység végzését azonnali hatállyal megtiltották.

A NÉBIH ellenőrei, előzetes információ gyűjtés alapján, illegális húsforgalmazás és élelmiszer-előállítás gyanúja miatt tartottak egyszerre két megyében, négy helyszínen ellenőrzést.

Az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban többek között engedély nélkül előállított, nem megfelelő higiénia körülmények között tárolt, tiltott módon lefagyasztott, lejárt, valamint jelöletlen termékeket is találtak a szakemberek. A húsboltból főzőkonyhákra és büfékbe is szállítottak húst és húskészítményeket. Az áru egy részét az üzlethez tartozó garázsban tárolták, ahol élelmiszer-előállítást is végeztek, noha a vállalkozó ehhez engedéllyel nem rendelkezett.

Az ellenőrök összesen mintegy 1150 kg élelmiszer forgalomból történő kivonását és megsemmisítését rendelték el. A termékek között tőkehús, szalonna, darabolt baromfi és különböző húskészítmények is voltak. Az illegálisan végzett élelmiszer-előállítói tevékenységet a NÉBIH szakemberei azonnali hatállyal megtiltották.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű nagyságú bírság várható. Az érintett húsbolt adatai elérhetők a jogsértés listán.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Letölthető dokumentum
A közlemény letölthető formában
A képek letölthető formában

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2026. július 2, csütörtök

Megjelent az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2025-ös évösszefoglalója

Az EU Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) biztosítja a tagállamok közötti gyors és hatékony információcserét, valamint az összehangolt együttműködést, ezzel elősegítve a fogyasztók biztonságát veszélyeztető kockázatok mielőbbi kezelését. A hálózat a tavalyi évet összefoglaló beszámolója szerint 2025-ben összesen 10490 bejelentést kezelt. A legtöbb az elmúlt évben is az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszerhez (RASFF) érkezett, ami az összes értesítés 51%-át tette ki. A hazai kezdeményezések főként élelmiszerbiztonsági, nyomon követhetőségi és állatjóléti problémákhoz kapcsolódtak.

Tovább >

2026. július 2, csütörtök

EU Riasztási és Együttműködési Hálózat – 2025-ös évösszefoglaló

A Riasztási és Együttműködési Hálózat (ACN) 2025-ös évre vonatkozó beszámolója alapján a tavalyi évben rekordszámú, mintegy10.000 bejelentést rögzítettek a tagállamok. Változatlanul a RASFF rendszer értesítéseinek száma a legmagasabb. A 2025-ben közzétett több mint 5300 élelmiszerbiztonsági bejelentés 92%-a kötődött élelmiszerekhez. A Magyarországot is érintő 249 RASFF-ügy nagy része zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és abból készült termékekhez, valamint gabonatermékekhez és pékárukhoz kapcsolódott. 44 esetben volt kifogás hazai gyártású termékkel szemben, a magyar hatóságok pedig kockázatos élelmiszerek kapcsán 30 bejelentést indítottak.

Tovább >