null Több mint száz kutyát tartottak rendkívül rossz körülmények között egy Hajdú-Bihar megyei tenyészetben

Több mint száz kutyát tartottak rendkívül rossz körülmények között egy Hajdú-Bihar megyei tenyészetben

2016. február 29, hétfő

Közérdekű bejelentés alapján tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI) egy Hajdú-Bihar megyei kutyatenyészetben. A vizsgálat során megállapították, hogy három telephelyen több mint száz közép-ázsiai juhászkutyát és kaukázusi juhászkutyát tartanak rendkívül rossz körülmények között: zsúfoltan, piszokban, ivóvíz nélkül és esetenként láncon.

A változatos életkorú közép-ázsiai és kaukázusi juhászkutyák zsúfoltan, ivóvíz nélkül, szennyezett körülmények között éltek, lábközépig ért a sár, továbbá több egyedet rövid láncon tartottak. A kutyák között szemmel láthatóan sérült, beteg állatok is voltak. Az egyik kennelben még egy elhullott állatot is találtak.

Az ellenőrzés során a tulajdonos nem biztosította az állatok egyedi azonosítását, így a védőoltások meglétét sem lehetett ellenőrizni.

A KÜI az állatok egészségi állapota, tartási körülményeinek javítása érdekében állatvédelmi eljárást indít és ismeretlen tettes ellen állatkínzás miatt feljelentést tett.

 

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Kapcsolódó anyagok
Közlemény letölthető formában
Képek tömörítve

 

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2024. április 19, péntek

Változnak az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok költségei

A Nébih ezúton tájékoztatja az ügyfeleit, hogy 2024. május 1-től az utánvétes fizetési módhoz kapcsolódó költségekben változás várható.

Tovább >

2024. április 19, péntek

Májusban fontos határidő érkezik a szőlő-szaporítóanyagot termesztők és forgalmazók számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlő-szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozók figyelmét, hogy a tevékenységük bejelentésének határideje 2024. május 20.

Tovább >