null Pékségeket ellenőrzött az új kenyér ünnepe előtt a NÉBIH

Pékségeket ellenőrzött az új kenyér ünnepe előtt a NÉBIH

2015. augusztus 14, péntek

Az új kenyér ünnepéhez közeledve több pékségben is ellenőrzést tartott az elmúlt napokban a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). Az ellenőrzés eredményeként egy budapesti üzem működését, nyomonkövethetőségi és súlyos higiéniai problémák miatt, azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek. Emellett mintegy 1800 kg terméket kellett megsemmisíteni azok ismeretlen eredete miatt. Az eljárás során milliós nagyságrendű bírság várható.

Többek között kosz, pókháló, rendetlenség fogadta a KÜI ellenőreit abban a budapesti pékségben, ahol hétfőn reggel ellenőrzést tartottak.  Az üzembe – a dolgozókon kívül – két macskának is szabad bejárása volt. Az udvaron és a pékségben boltoktól visszagyűjtött – esetenként már penészes – péksüteményeket és kenyeret tároltak.

Az üzemben nyomonkövetési rendszert nem működtettek. A pékség raktárában házi készítésű kolbászokat, kisütött zsírt és fagyasztotta húsokat is tároltak. Több fűszerkészítmény lejárt minőségmegőrzési idejű volt és jelöletlen zsákokban nagy mennyiségű (500 kg) zsemlemorzsát találtak az ellenőrök.

Tekintettel a higiéniai körülményekre a KÜI szakemberei azonnali hatállyal felfüggesztették az üzem működését. A helyszínen talált, összesen mintegy 1800 kg jelöletlen, illetve nem nyomonkövethető terméket (péksütemények, száraz kenyér, hús stb.) megsemmisíttették.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható.

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve



Friss hírek

2026. szeptember 4, péntek

Új interaktív táblázatok segítik az ASP miatti sertésszállítások tervezését

Az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alá vont területeket érintő házisertés-szállítások feltételeiről tájékoztatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján elérhető új interaktív táblázatok. A tematikus oldal a sertésszektor szereplőinek segít eligazodni a különböző szállítási feltételek között.

Tovább >

2026. szeptember 4, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 3 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 32 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >