null Országos halászati ellenőrzést tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Országos halászati ellenőrzést tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

2012. július 30, hétfő

2012. július 27-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) koordinálásával országos átfogó halászati ellenőrzést tartottak a megyei kormányhivatalok és a megyei rendőrhatóságok a Nemzeti Adó-és Vámhivatallal együttműködve.

A március 31-én lefolytatott országos átfogó halászati ellenőrzés jó tapasztalatainak eredményeként, a megyei kormányhivatalok halászati, valamint élelmiszerlánc-felügyeleti  hatóságai – a rendőrhatósággal és az adóhatósággal közösen – mintegy 80 munkacsoportban ismét kora reggeltől késő estig ellenőrizték a halászati-horgászati tevékenységet, és a halforgalmazó helyeket.

A korábbi ellenőrzéshez hasonlóan a hatóságok, mind a jelentős és horgászok által közkedvelt horgászvizeken, mind pedig a félreeső, ám horgászatra még alkalmas kisebb vízterületeken folytatták ellenőrzési tevékenységüket. A vizsgálat a halászati-horgászati tevékenység minden részletére kiterjedt, így a halászat, horgászat jogszerű folytatásához szükséges okmányok meglétére, a fogás szabályszerűségére, a fogott hal vizsgálatára és a fogás megfelelő dokumentálására is. A fentieken túl az adóhatóság közreműködésével ellenőrzések folytak jelentősebb halforgalmazó helyeken (halsütödék, éttermek, halárusító helyek stb.) is, melynek során a kifogott hal közcélú élelmiszerként történő biztonságos felhasználásának feltételeit is vizsgálták az erre specializálódott hatósági szakemberek.

A megismételt, mindazonáltal újabb vizsgálati szegmenssel kibővített hatósági ellenőrzés célja az volt, hogy a hatósági jelenléten keresztül is felhívja a horgászok és halászok, valamint a halforgalmazók figyelmét a vonatkozó jogszabályi rendelkezések és etikai normák betartásának fontosságára, ennek révén is megszüntetve a hal fogásával kapcsolatos jogszabálysértéseket, továbbá elérve, hogy a hal – a nyomon követhetőség szabályait betartva – biztonságos, minőségi élelmiszerként kerülhessen a fogyasztók asztalára.

Az országos halászati ellenőrzés tapasztalatairól a halászati hatóság a későbbiekben tájékoztatja a nyilvánosságot.
 

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Földművelésügyi Igazgatóság


Friss hírek

2026. május 28, csütörtök

Kérdezz-felelek a növényvédőszermaradékok egészségügyi kockázatáról

A növényvédőszer-maradékok a növényvédő szerek vagy más néven peszticidek, illetve bomlástermékeik kis mennyiségei, melyek a terményekben vagy azok felületén a betakarítást, szüretelést, illetve tárolást követően is megmaradhatnak. Az elvárt hatás kifejtéséhez a növényvédő szerek bizonyos mennyiségének esetenként a kezelt terményeken is jelen kell lennie. Nem minden élelmiszer tartalmaz szermaradékot. Azokban az élelmiszerekben is, melyekben kimutathatóak, általában csak nagyon kis mennyiségben vannak jelen, így nem jelenthetnek kockázatot a fogyasztó egészségére nézve.

Tovább >

2026. május 27, szerda

Harmadik országból származó ökológiai termékek behozatala és forgalomba hozatala

Ökológiai és átállási termékek harmadik országból történő importálását végző élelmiszer-vállalkozó tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytathatja. E célból szükséges a tevékenység megkezdése előtt a szervezetnél a nyilvántartásba vételét kérni.

Tovább >