null Nagy érdeklődés fogadta a fitotoxicitás témában megrendezett tordasi szakmai napot

Nagy érdeklődés fogadta a fitotoxicitás témában megrendezett tordasi szakmai napot

2024. július 23, kedd

Az elmúlt héten Tordason Fitotoxicitási vizsgálatok kapcsán tartott szakmai bemutatót a Nébih. A nagy érdeklődést kiváltó rendezvény a VP1-1.2.1-23 kódszámú felhívás által elnyert projektnek köszönhetően valósulhatott meg.

A fitotoxicitási vizsgálatokról szóló bemutató immár a harmadik alkalom az aktív mezőgazdasági termelőknek, erdőgazdálkodóknak és élelmiszer-feldolgozóknak szóló szakmai rendezvénysorozat eseményei közül. A tordasi szakmai napon a Nébih mellett a Fejér Vármegyei Kormányhivatal, valamint a Beta Kutató Intézet munkatársai tartottak előadásokat és szántóföldi bemutatót.

A kiemelt téma ezúttal a fitotoxicitás volt, melyről a cukorrépa, napraforgó, repce és kukorica növényfajok kapcsán végzett kísérletekről és vegyszer-rezisztencia megfigyelésekről szóló előadásokban számoltak be a szakemberek. A program során az érdeklődők hasznos információkat, részletes tájékoztatást kaphattak többek között a cukorrépa Conviso Smartról, a napraforgó-állományokat érintő vegyszerrezisztens technológiákról, valamint az őszi káposztarepce fitotoxicitás kérdései mellett, a kukorica fitotoxicitás vizsgálat jelentőségéről, továbbá a fajtakísérleti tapasztalatokról.

A Nébih a szakmai rendezvénysorozat további eseményeire is várja a témák iránt érdeklődőket. Részletek a https://portal.nebih.gov.hu/bemutato-uzemek-tamogatasa oldalon. 
 


Friss hírek

2026. február 9, hétfő

Folytatódik a szakmai munka a CCMAS budapesti ülésénél

2026. március 9-13. között tartja Budapesten a 45. szakmai ülését a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS). A nemzetközi szervezet szabványrendszereinek laboratóriumi kérdéseit összefogó testület 1972 óta Magyarországon ülésezik, valamint az elnöki feladatokat is minden évben magyar szakember látja el. Az idei megbeszélések a Codex Alimentarius hivatalos weboldalán élőben követhetőek.

Tovább >

2026. február 9, hétfő

Új egységes térképen követhetőek az állatjárványok aktualitásai a Nébih portálon

Elindult az új, interaktív térképi rendszer, amely idősoros lekérdezésekkel támogatja az állatjárványügyi események időbeli nyomon követését és elemzését Magyarországon. A felhasználóbarát felület gyors áttekintést nyújt, valamint közérthető módon teszi hozzáférhetővé az adatokat a szakemberek és az érdeklődő lakosság számára.

Tovább >