null Megváltoztak a nem állami laboratóriumokra vonatkozó szabályok

Megváltoztak a nem állami laboratóriumokra vonatkozó szabályok

2021. március 17, szerda

Önálló rendeletben szabályozza az Agrárminisztérium a nem állami laboratóriumok engedélyezésének, nyilvántartásba vételének és működésének feltételeit. Az új szabályozás a szolgáltató és üzemi laboratóriumok számára adatszolgáltatási kötelezettséget is előír a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felé, ami hatékonyan hozzájárul majd az élelmiszerlánc-biztonság fenntartásához.

Az uniós szabályozás – az úgynevezett önellenőrzés részeként – a vállalkozók felelősségévé teszi az egyes termékek rendszeres ellenőrzését mind az előállításuk, mind a forgalmazásuk során. A vállalkozások ezeket a vizsgálatokat általában nem az állam által fenntartott laboratóriumokban végeztetik el. A hazai élelmiszer-vállalkozók versenyképességének biztosításához azonban elengedhetetlen, hogy ezt a rendszert is egységes elvek alapján működő laboratóriumi hálózat szolgálja ki. Ennek érdekében az agrártárca új rendelete meghatározza a működési engedély megszerzésének feltételeit a nem állami laboratóriumok esetében és lefekteti a működésük általános szabályait. Mindemellett előírja az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv felé teljesítendő bejelentési kötelezettségük tartalmát is.

A rendelet hatálya alá tartozó nem állami laboratóriumoknak engedélyezési, illetve nyilvántartásba vételi eljáráson kell átesniük. Kivételt képez, ha az adott laboratórium már rendelkezik érvényes működési engedéllyel a vizsgálatok elvégzéséhez. Fontos azonban, hogy adataikat ezeknek a vizsgálóhelyeknek is el kell küldeniük a Nébih felé három hónapon belül. A nyilvántartásba vétel a bejelentést követően azonnal megvalósul, míg az engedélyezési eljárás mintegy két hetet vesz igénybe.

A nem állami laboratóriumok nyilvántartásba vétele és adatszolgáltatása az élelmiszerlánc biztonságának fenntartását szolgálják. Utóbbi körbe tartozik például, hogy bejelentés köteles állatbetegség gyanúja, zárlati károsító észlelése vagy határérték feletti kémiai szennyezettség kimutatása esetén a laboratóriumnak haladéktalanul értesítenie kell a Nébih-et.

Forrás: AM Sajtó


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >