null Már letölthetők a szőlőiskolai szemlebejelentő nyomtatványok

Már letölthetők a szőlőiskolai szemlebejelentő nyomtatványok

2022. február 28, hétfő

Felhívjuk az engedéllyel rendelkező szőlőszaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket, mint minden évben, úgy most is május 20-ig kell bejelenteniük. Jelentős változás, hogy ettől az évtől a Nébih már nem küldi meg a bejelentő űrlapokat az ügyfelek részére, hanem önállóan kell letölteni a hivatal honlapjáról, majd kitöltve és aláírva, határidőre visszaküldeni.

Az éves bejelentőlap a tárgyévre vonatkozó ügyfél- és tevékenységadatok frissítésére szolgál. Amint azt tavaly márciusi levelünkben már jeleztük az érintetteknek, a Nébih a továbbiakban nem küldi meg az űrlapokat (így a szemlebejelentő lapot és az új standard ültetvények szemlebejelentő lapját, az 5078. sz. űrlapot) az ügyfelek részére, hanem azokat önállóan kell letölteni a Nébih honlapjáról, és kitöltve, aláírva, a vonatkozó jogszabályban megadott határidőig vissza kell küldeni.

Az elmúlt 3 évben szemlére bejelentett és a területileg illetékes megyei kormányhivatal szaporítóanyag felügyelői által szemlézett standard ültetvényekről az 5080. sz. nyomtatványt továbbra is személyre szabottan fogjuk megküldeni. 

Űrlapok letöltése
Az űrlapok letölthetők a Nébih honlapjáról: https://portal.nebih.gov.hu/ugyintezes/noveny/nyomtatvanyok
A fenti felületen le kell görgetni a Kertészeti Szaporítóanyag Felügyelet, ezen belül a Szőlő- Gyümölcs, ezen belül Szőlő szaporítóanyag termesztési és forgalomba hozatali tevékenység szemlebejelentésre

Elektronikus beküldés
A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézést kell választaniuk.
Az elektronikus beküldéshez a kitöltött és aláírt űrlapokat be kell szkennelni, vagy le kell fényképezni, lementeni, azután a https://epapir.gov.hu/ felületen az űrlapok becsatolásával megküldeni az alábbiak szerint.

Az ügyfélkapus azonosítás után, a felugró felületen (miután a cégek kipipálták a cégkapus beküldés négyzetet) a következő beállításokat kell kiválasztani:
TÉMACSOPORT: Kertészeti szaporítóanyag
ÜGYTÍPUS: Szőlő szaporítóanyag szemlebejelentő, vagy Szőlő STANDARD ültetvény éves bejelentése (5080), vagy Új szőlő STANDARD ültetvény bejelentése (5078)
CÍMZETT: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal e-Papír

A felület lehetőséget biztosít rövid levél írására és a digitalizált iratok feltöltésére.
Javasoljuk az ügyfélkapun bejelölni az „értesítés küldése” gombot, így a rendszer automatikus üzenetet fog küldeni a feladást és letöltést igazoló nyugta tárhelyre érkezéséről.

Postai beküldés
Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton is megküldhetik a megadott határidőig.
Postacímünk: Nébih 1525 Budapest, Pf.: 30.-MGEI KSZFO 

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az e-Papír felület segítségével ügyeiket nagyon egyszerűen, gyorsan és biztonságosan intézhetik, mivel a levél és csatolmányai közvetlenül a Nébih iktatórendszerébe érkeznek, továbbá a levél megérkezéséről igazolást is kapnak.
Ügyfélkapu nyitását bármelyik kormányablakban lehet kérni, mindössze egy e-mail címre és egy személyi igazolványra van szükség hozzá.

További kérdéseiket az mgei@nebih.gov.hu e-mail címre juttathatják el.
 


Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >