null Már a tehenek is „szűrhetők” az ENAR-ban – avagy támogatás a tejhasznú tehén támogatáshoz

Már a tehenek is „szűrhetők” az ENAR-ban – avagy támogatás a tejhasznú tehén támogatáshoz

Már a tehenek is „szűrhetők” az ENAR-ban – avagy támogatás  a tejhasznú tehén támogatáshoz
2017. június 23., péntek

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy alkalmazkodva a termeléshez kötött, szarvasmarhaféléket érintő támogatási jogcímekhez kapcsolódóan egy újabb, a támogatás igénylését megkönnyítendő adatleválogatási lehetőséget fejlesztett ki a NÉBIH Állattenyésztési Igazgatósága.

A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 13. §.-a alapján a tejhasznú tehenek az alábbi feltételek mellett támogathatóak.

Támogatási igény a nőivarú, legalább egyszer ellett tehenek után nyújtható be, amelyek (többek között):

• tárgyév március 31-én a termelő tenyészetében találhatóak, azzal a feltétellel, hogy nem aznap kerültek oda, és
• március 31-ig elléssel rendelkeznek, (holtellés és külföldön történt ellés esetén az ellátó állatorvos által kiállított igazolás elektronikus úton történő csatolása szükséges a kérelemhez)
• koruk március 31-én legalább 23 hónap, és
• tejtermelés céljából tartják őket.

A https://portal.nebih.gov.hu/enar oldalon regisztrált partnereink, valamint a webENAR felhasználók részére a „Tenyészetek egyedei” menüpont alatt egy újabb, az adatleválogatást szűkítő lehetőség került ki az online felületekre. 2017. június 23-tól lehetőség nyílik arra, hogy a már meglévő, egyéb szűkítő feltételek mellett, „tehén”-re is lehessen szűrni. „Tehén” alatt a Magyarországon élőként regisztrált, legalább egyszer ellett nőivarú egyedeket kell érteni, amelyekhez legalább egy regisztrált élő borjú tartozik. A lista nem veszi figyelembe a tejtermelés-ellenőrzésben részt vevő tenyészetek azon adatait, ahol a teljesítményvizsgálat során (ÁT Kft.), a laktáció megkezdésének érdekében a termelésellenőr holtellés vételezett fel. Így a Magyar Államkincstár kérelemkezelő felületén a holtelléseket továbbra is a jogcímhez tartozó, MÁK közleményben közzétett bizonylaton külön kell jelenteni.

 


Friss hírek

Az idei évtől már a torma felvásárlására irányuló szerződéseket is kötelező írásba foglalni
2021. július 23., péntek

Az idei évtől már a torma felvásárlására irányuló szerződéseket is kötelező írásba foglalni

A meggy és az alma mellett idén már a torma felvásárlására is kötelező szerződést kötni. A Magyarországon megtermelt torma felvásárlásához szükséges szerződéseket 2021. augusztus 1-jéig írásba kell foglalni, melynek a felvásárolni kívánt torma teljes mennyiségét le kell fednie. A szerződéskötési kötelezettség betartását a hatóság ellenőrzi. Ez alól akkor van kivétel, ha a tormát közvetlenül a fogyasztónak vagy a nagybani piacon értékesítik.

Tovább >

Afrikai sertéspestis kampány: még több országban hívja fel a figyelmet az EFSA
2021. július 22., csütörtök

Afrikai sertéspestis kampány: még több országban hívja fel a figyelmet az EFSA

Az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, European Food Safety Authority) további kilenc országra, köztük Magyarországra is kiterjeszti az afrikai sertéspestis (ASP, African Swine Fever) Európai terjedésének megállítása érdekében indított kampányát.

Tovább >