null LIFE AWARDS 2023: Döntősök közt a Maradék nélkül program

LIFE AWARDS 2023: Döntősök közt a Maradék nélkül program

2023. május 18, csütörtök

Az Európai Bizottság minden évben díjazza a LIFE keretprogram támogatásával megvalósuló leginnovatívabb, leginspirálóbb és legeredményesebb projekteket. Idén a Nébih Maradék nélkül programja a döntősök között – környezetvédelem kategóriában – versenyezhet a szakmai zsűri díjáért. A finalisták közül a közönség is kiválaszthatja a kedvencét. Szavazatával most támogathatja a munkánkat.

Szavazni a LIFE aloldalán lehet: 
https://www.lifeawards.eu/
A Nébih Maradék nélkül programja
LIFE-FOODWASTEPREV néven található meg a jelöltek között. Fontos, hogy a szavazás csak a visszaigazoló e-mail-re kattintva válik érvényessé! 

A Nébih 2016-ban indította el Maradék nélkül programját az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, amely azóta Magyarország nemzeti élelmiszerpazarlás-megelőzési programjává nőtte ki magát.

Az elmúlt mintegy 7 évben a hivatal szakértői csapata számos programelemet valósított meg annak érdekében, hogy mérsékelje az élelmiszerpazarlás problémáját hazánkban és Európában egyaránt:

  • A Maradék nélkül már 2016 óta követi nyomon a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét – ez 2020-tól EU tagállami kötelezettséggé is vált. A legfrissebb adatok szerint a program indulása óta negyedével csökkent a háztartási élelmiszerpazarlás Magyarországon.
  • Kiemelt fókuszterület a gyerekkori szemléletformálás: eddig több mint félmillió gyerekhez jutott el – a program munkatársai által kidolgozott – komplex oktatási anyag, továbbá 30.000-nél is több fiatal vett részt személyesen is a képzéseken.
  • A lakossági szemléletformáló kampány mintegy 200 milliós elérést számlál, vagyis minden magyar állampolgár átlagosan 20-szor találkozhatott a Maradék nélkül üzeneteivel.
  • A háztartások mellett az élelmiszerlánc többi szereplőjét is segíti a Maradék nélkül: az érintettek bevonásával életre hívott munkacsoportok összegyűjtötték és kiadványba foglalták az élelmiszeripar, a kereskedelem, a vendéglátás és a civil szektor számára a legeredményesebb élelmiszerpazarlás-csökkentő jó gyakorlatokat.
  • 2019 óta a program vezetője képviseli Magyarországot az Európai Bizottság Élelmiszerhulladék és Élelmiszerveszteség Platformjának ülésein. 2022-ben pedig a Maradék nélkül meghívást kapott az Európai Unió Közös Kutatóintézetének Európai Fogyasztói Élelmiszerhulladék Fórumába és az Európai Bizottság Állampolgári Panel az Élelmiszerhulladékokról elnevezésű programjába is, ezzel hozzájárulva nemcsak a magyar, de a többi uniós tagállam élelmiszerhulladék-csökkentési törekvéseihez is.

Az Európai Bizottság változatos kritériumok – környezeti, gazdasági, társadalmi hasznosság, innováció, szakpolitikai relevancia és költséghatékonyság – mentén értékeli az összes befejezett LIFE-projektet. Ez alapján három kategóriában alakítja ki a döntősök körét: természetvédelem, környezetvédelem és éghajlatvédelem. A szakértői zsűri által kiválasztott győzteseket az Európai Unió Zöld Hete – Európa legnagyobb környezetvédelmi eseménye – során megrendezett ünnepségen mutatják be. 

A LIFE Citizens' Award a nagyközönség számára is lehetővé teszi, hogy online szavazhasson az általa legjobbnak tartott projektekre. Aki szeretné támogatni és ezzel elismerni a Maradék nélkül program törekvéseit, a LIFE aloldalán (https://www.lifeawards.eu/) a LIFE-FOODWASTEPREV címszóra kattintva teheti azt meg. Fontos, hogy a szavazás csak a visszaigazoló e-mail-re kattintva válik érvényessé. Előfordulhat, hogy gmail fiók esetén az e-mail a promóciók közé vagy a levélszemétbe érkezik, így azt is érdemes ellenőrizni. Emellett gyakori, hogy csak több perc, néha több óra után érkezik meg a visszaigazoló levél.


Friss hírek

2025. február 5, szerda

Elérhetőek az elmúlt két év légi növényvédelem hatósági ellenőrzéseinek eredményei

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla. Az összefoglaló a légi úton történő permetezések számáról, kockázatáról, a kezeléseken felmerülő esetleges problémákról, továbbá a hatósági eljárások eredményeiről nyújt tájékoztatást az elmúlt két év vonatkozásában. Az összefoglalóból látható, hogy egyre nagyobb területen végeznek drónnal növényvédelmi tevékenységet hazánkban. A felhasználók ismereteinek bővítése, a szabályok rendszeres ismétlése azonban továbbra is fontos, a bejelentési kötelezettségnek ugyanis sokan nem tesznek eleget.

Tovább >

2025. február 5, szerda

Mindent az EUDR-ről – tematikus oldal indult a Nébih weboldalán az erdőirtásmentes termékek felügyeletéről

Az erdőirtásmentes termékek forgalmazására (EUDR) vonatkozó uniós szabályok 2025. év végétől lépnek hatályba. Az alkalmazásukra való felkészülést azonban már most szükséges megkezdeni. Ehhez a Nébih ‒ a végrehajtásra kijelölt hatóságként ‒ a legfontosabb tudnivalókat egy új tematikus oldalon összefoglalva teszi közzé. Az EUDR honlapon folyamatosan bővülni fog a szakmai tartalom többek között segédletekkel, összefoglalókkal, friss tájékoztatókkal.

Tovább >