null Lezárult a PQS International Zrt-nél észlelt élelmiszer eredetű megbetegedések kivizsgálása

Lezárult a PQS International Zrt-nél észlelt élelmiszer eredetű megbetegedések kivizsgálása

2011. szeptember 1, csütörtök

A Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal befejezte a 2011. augusztus 6-án a PQS International Zrt. területi vezetője (Rácalmás, Hankook tér 1.) által bejelentett élelmiszer eredetű megbetegedések kivizsgálását, melyben részt vett a Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve is.

Az adatok összegzése és elemzése alapján megállapították, hogy 25-en betegedtek meg a gyanúsított élelmiszertől (paprikás sertésszelet galuskával), melyből 2011. 08. 04-én 164 adagot főztek, és 18-19 óra között fogyasztottak el, a tálalás elején. A kórokozó szalmonella baktériumokat 10 beteg székletéből mutatták ki. Az ételmintákat, a felhasznált alapanyagok mintáit, és a konyha különböző területeiről származó felülettisztasági mintákat az MgSzH laboratóriumában vizsgálták meg. Az ételkészítéshez felhasznált alapanyagok egyike sem tartalmazott szalmonellát. Nem fertőzőképes, elpusztult szalmonellát lehetett kimutatni a galuska ételmintájából.

Az összes konyhai dolgozó székletszűrése megtörtént és egy dolgozó bizonyult tünetmentes szalmonellahordozónak.

A tisztasági minták, a technológia és étkeztetési rendszer vizsgálata alapján megállapítható volt a konyhán a túlterhelés, a kapacitással nem arányos higiéniai helyzet, továbbá az önellenőrzési rendszer több hiányossága. A kórokozó ételbe kerülésének pontos folyamata utólag nem volt feltárható, azonban az egyidejűleg a konyháról étkezők körében jelentkező ételfertőzés kialakulásában a konyha felelőssége egyértelmű.

A konyhán a biztonságos üzemeléshez szükséges hatósági intézkedések végrehajtása és azok utóellenőrzése megtörtént. Az eseményt okozó étkeztető vállalkozással szemben az eljárás megkezdődött.


Friss hírek

2024. december 11, szerda

Tájékoztatás: elveszett hatósági bélyegzők

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala tájékoztatása

Tovább >

2024. december 4, szerda

Tájékoztatás a dísznövény szaporítóanyag-kísérő okmányról

A dísznövénytermesztőknek vagy forgalmazóknak értékesített dísznövény szaporítóanyag csak olyan tételekben forgalmazható, amely rendelkezik úgynevezett szaporítóanyag-kísérő okmánnyal.

Tovább >