Illegálisan forgalmazott étolajat és kristálycukrot találtak az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek
Több mint 250 ezer liter külföldről behozott étolajat és több mint 70 ezer kg kristálycukrot vont ki a forgalomból – nem bejelentett élelmiszer-kereskedelmi tevékenység miatt – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A Fejér megyei ellenőrzés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság (ÉbÁI) szakembereivel közösen zajlott.
A három szervezet összehangolt ellenőrzésére két székesfehérvári raktárépületben került sor. A vizsgálat során megállapították, hogy három helyi vállalkozás illegális, nem bejelentett kereskedelmi tevékenységet folytatott, valamint az általuk forgalmazott több százezer liter étolaj, valamint több tízezer kg cukor nyomonkövetése sem volt biztosított.
A vállalkozások a 3/2010. (VII. 5.) VM rendeletben előírt kötelezettségüknek sem tettek eleget, miszerint minden, első magyarországi tárolási helyet üzemeltető élelmiszer-vállalkozónak be kell jelenteni tevékenységét. A bejelentést a létesítmény helye szerint illetékes megyei kormányhivatal ÉbÁI kerületi hivatalánál kell megtenni a hatósági ellenőrzések biztosítása érdekében.
A hiányosságok miatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte a raktárépületekben talált élelmiszer-tételek forgalomból való kivonását, a forgalomba hozatalt megtiltotta és a raktárakat zárolta.
A várhatóan több milliós nagyságrendű bírság kiszabása az eljáró hatóságnál folyamatban van.