null Farsangi fogások a nyolcadik Közétkeztetési Szakácsverseny „étlapján”

Farsangi fogások a nyolcadik Közétkeztetési Szakácsverseny „étlapján”

2021. január 7, csütörtök

Publikálták a főszervezők a 2021-2022. évi Közétkeztetési Szakácsverseny hivatalos kiírását. A megmérettetésére 2021. március 19-ig jelentkezhetnek az innovatív szellemiségű csapatok. A feladat ezúttal valamely magyar tájegység hagyományos farsangi ételsorának elkészítése lesz, melyhez kötelező alapanyagként a sütőtököt is fel kell használniuk a versenyzőknek.

Jelentős szakmai támogatottság és összefogás mellett, immár nyolcadik alkalommal valósul meg a Közétkeztetési Szakácsverseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésében.

A többfordulós verseny fővédnöki tisztségét – hasonlóan a korábbi évekhez – dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Tuzson Bence kormányzati államtitkár és dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke töltik be. A programot szakmai védnökként segíti Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke és Zoltai Anna, az Élelmiszerhigiénikus Társaság alelnöke.

A verseny témája: valamely magyar tájegység hagyományos farsangi ételsorának elkészítése

A szervezők az ország minden részéből várják azon 3+1 fős csapatok nevezését, akik – a versenykiírásban megadott, összetett szempontrendszer alapján – vállalják egy felnőtteknek szánt, komplettált 3 fogásos ebéd megtervezését, elkészítését és tálalását. A menü nettó nyersanyagköltsége adagonként legfeljebb 650 forint lehet.

A résztvevőknek, az évszakhoz köthető szokások, hagyományos ízek megőrzése mellett, törekedniük kell az ételek modernizálására, az étkezési kultúra fejlesztésére, valamint a hazai, friss alapanyagok népszerűsítésére. A közétkeztetés korszerűsítését előmozdító ötleteik megvalósításához a versenyt támogató szervezetek által delegált, elismert szakmai mentorok segítségét vehetik igénybe.

Nevezési határidő: 2021. március 19.

A részvételi feltételek, valamint a nevezési lapok elérhetőek a szervező és támogató szervezetek weblapján:


Friss hírek

2025. február 5, szerda

Elérhetőek az elmúlt két év légi növényvédelem hatósági ellenőrzéseinek eredményei

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla. Az összefoglaló a légi úton történő permetezések számáról, kockázatáról, a kezeléseken felmerülő esetleges problémákról, továbbá a hatósági eljárások eredményeiről nyújt tájékoztatást az elmúlt két év vonatkozásában. Az összefoglalóból látható, hogy egyre nagyobb területen végeznek drónnal növényvédelmi tevékenységet hazánkban. A felhasználók ismereteinek bővítése, a szabályok rendszeres ismétlése azonban továbbra is fontos, a bejelentési kötelezettségnek ugyanis sokan nem tesznek eleget.

Tovább >

2025. február 5, szerda

Mindent az EUDR-ről – tematikus oldal indult a Nébih weboldalán az erdőirtásmentes termékek felügyeletéről

Az erdőirtásmentes termékek forgalmazására (EUDR) vonatkozó uniós szabályok 2025. év végétől lépnek hatályba. Az alkalmazásukra való felkészülést azonban már most szükséges megkezdeni. Ehhez a Nébih ‒ a végrehajtásra kijelölt hatóságként ‒ a legfontosabb tudnivalókat egy új tematikus oldalon összefoglalva teszi közzé. Az EUDR honlapon folyamatosan bővülni fog a szakmai tartalom többek között segédletekkel, összefoglalókkal, friss tájékoztatókkal.

Tovább >