null Elérhetőek a tejpiaci jelentések frissített nyomtatványai

Elérhetőek a tejpiaci jelentések frissített nyomtatványai

2021. február 18, csütörtök

Egy tavalyi AM rendelet értelmében 2023-ig meghosszabbították a feldolgozók, nagykereskedők és kiskereskedők tejpiaci jelentési kötelezettségét. A Nébih oldalán elérhetőek az adatszolgáltatáshoz szükséges aktualizált nyomtatványok. Maga a benyújtás módja változatlan maradt.

Feldolgozók, nagykereskedelemmel foglalkozó tejágazati szereplők, valamint nyers tehéntej kivitellel foglalkozó tejtermelők havonta kötelesek adatokat szolgáltatni. A tej és tejtermék forgalmazásából, illetve termeléséből 25 millió forint nettó árbevételt meghaladó tejkereskedők esetében az jelentési kötelezettség háromhavi rendszerességgel áll fenn. Az adatszolgáltatási rendszert a Nébih, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésben üzemelteti. 

A Nébih honlapján publikált aktuális jelentéssablonok megőrizték a 2020-ban bevezetett módosításokat, azokban sem új cellák nem jelentek meg, sem régik nem tűntek el. Az egyetlen változás, hogy az évválasztást biztosító legördülő menüben megjelent a 2021-es és 2022-es dátum.

A nyomtatványok, a témához kapcsolódó további információk, valamint a korábbi évek tapasztalatai alapján összegyűjtött praktikus tanácsok elérhetőek a Nébih oldalán: https://portal.nebih.gov.hu/-/tejpiaci-jelentes


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >