null Együttműködési megállapodást kötött a MUISZ és a NÉBIH

Együttműködési megállapodást kötött a MUISZ és a NÉBIH

Együttműködési megállapodást kötött a MUISZ és a NÉBIH
2017. augusztus 28., hétfő

A turisták élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos célirányos tájékoztatása érdekében együttműködési megállapodást kötött augusztus 23-án a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A dokumentumot dr. Erdei Bálint, a MUISZ elnöke és dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke látta el kézjegyével.

A kétoldalú megállapodás célja az élelmiszerlánc-biztonság utazással összefüggő kérdéskörének, sokrétű, ugyanakkor összehangolt kommunikációja, többek között a Magyarország környezetére és mezőgazdaságára veszélyes kártevők külföldről történő behurcolásának megelőzése. A kórokozók hazai elterjedésének megelőzésében ugyanis nagy szerepe van a lakosságnak is.

Az utazási irodák érdekképviseletét ellátó Szövetség tagirodái a szervezett utaztatás mintegy 82%-át bonyolítják le, így a hazai turisták igen széles körével állnak kapcsolatban. A két szervezet együttműködése hozzájárulhat az utazók hatékony tájékoztatásához, ezáltal pedig az utazásokban rejlő élelmiszerlánc-biztonsági kockázatok csökkentéséhez.

A most induló közös munka – a foglalási tapasztalatokhoz igazodva – elsősorban az online felületek nyújtotta lehetőségekre épül. A turisták informálásában szerepet kapnak továbbá a nyomtatott anyagok (pl. plakátok, szórólapok). 

Az együttműködés égisze alatt a NÉBIH ismeretterjesztő előadások formájában készíti fel az utazási irodák munkatársait az információk átadására.
 

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formátumban
A képek letölthető formátumban



Friss hírek

Lendületben a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszer
2021. július 26., hétfő

Lendületben a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszer

A pályázható termékkörök számának dinamikus emelkedése mellett elektronikus pályázati rendszerrel, weboldalfejlesztéssel és új kommunikációs csatornákkal is erősít a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszer. A KMÉ védjegyek folyamatosan az arra érdemes termékek kiválóságát tanúsítják, és a Nébih szakmai támogatásával létrehozott elektronikus rendszernek köszönhetően már a védjegyre való pályázás is lényegesen egyszerűbb. A KMÉ szakmacsoportja a meglévő platformok fejlesztése mellett további új csatornákat alakított ki, többek között a védjegyes termékek hatékony bemutatása érdekében.

Tovább >

Az idei évtől már a torma felvásárlására irányuló szerződéseket is kötelező írásba foglalni
2021. július 23., péntek

Az idei évtől már a torma felvásárlására irányuló szerződéseket is kötelező írásba foglalni

A meggy és az alma mellett idén már a torma felvásárlására is kötelező szerződést kötni. A Magyarországon megtermelt torma felvásárlásához szükséges szerződéseket 2021. augusztus 1-jéig írásba kell foglalni, melynek a felvásárolni kívánt torma teljes mennyiségét le kell fednie. A szerződéskötési kötelezettség betartását a hatóság ellenőrzi. Ez alól akkor van kivétel, ha a tormát közvetlenül a fogyasztónak vagy a nagybani piacon értékesítik.

Tovább >