null Csak tudományosan megalapozott, egészségre utaló kifejezések szerepelhetnek az élelmiszerek csomagolásán

Csak tudományosan megalapozott, egészségre utaló kifejezések szerepelhetnek az élelmiszerek csomagolásán

Csak tudományosan megalapozott, egészségre utaló kifejezések szerepelhetnek az élelmiszerek csomagolásán
2012. május 30., szerda

Az Európai Bizottság elfogadta azt a 222 tételből álló jegyzéket, amely egybegyűjti az élelmiszerek csomagolásán olvasható, egészséget befolyásoló tájékoztató kijelentéseket. Ezentúl a gyártók csak olyan meghatározásokat, állításokat tüntethetnek fel a termékeken, amelyek tudományosan megalapozottak.

Az új adatbázis megszületése fontos mérföldkő az élelmiszerek jelölésében. A lista megkönnyíti a vásárlók és a vállalkozások tevékenységét, hiszen egyértelművé teszi, hogy mely állítások tüntethetők fel a termékek csomagolásán és melyek nem. Az engedélyezett meghatározások között helyet kapott például a kalciumra vonatkozó megállapítás, amely szerint "A kálcium szükséges a normál csontozat fenntartásához" vagy a jódra vonatkozóan: „A jód hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez." 

Az egészségre vonatkozó kijelentések nemcsak a reklám eszközei, fogyasztói elvárás, hogy a megvásárolt élelmiszeren tudományosan alátámasztott, valós információk szerepeljenek. A gyártóknak fél éven belül felül kell vizsgálniuk az élelmiszereken korábban feltüntetett állításaikat, és közülük azokat, amelyek nem szerepelnek az Európai Bizottság listáján, 2012. december közepétől tilos lesz használni.

Várhatóan az év végéig döntés születik a gyógynövényekkel, illetve egyes pre- és probiotikumokkal kapcsolatos állításokról is.

Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) feladata, hogy betartassa az egészségre vonatkozó megállapításokkal kapcsolatos szabályokat. Az EU-ban érvényes, illetve az elutasított lista megtalálható az Európai Bizottság, valamint a kormány szakmai honlapján. 

(Az élelmiszereken alkalmazható, egészségre vonatkozó állítások jegyzékét a Bizottság 432/2012/EU Rendelete tartalmazza.)

 

Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája


Friss hírek

Tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben
2021. június 18., péntek

Tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben

Idén elmarad a medárdi esős időjárás: a június, ami általában a legmagasabb csapadékösszegű hónapunk, eddig igencsak száraz, és a következő 6-8 nap során sem várható kiadós, áztató eső. Az alföldi térség erdőterületein található avar, gyep és tűlevél réteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki. 2021. június 19-től három megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

Tovább >

Jelentős változások az állategészségügyi diagnosztikában – jön a digitális LABOR szakrendszer
2021. június 17., csütörtök

Jelentős változások az állategészségügyi diagnosztikában – jön a digitális LABOR szakrendszer

2021. július 1-jétől több lépcsőben valósul meg az állategészségügyi diagnosztikához kapcsolódó adminisztratív rendszer átvezetése a digitális térbe. A változások, újítások alapvetően két jelentős témakört érintenek: az ügyviteli rendszer digitalizációján túl életbe lép az ún. egyetemleges felelősségvállalás. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) modernizációs intézkedései elsősorban a vizsgálatok megrendelésének egyszerűsítését, valamint a hiteles és gyors eredményközlést támogatják.

Tovább >