null A nyári lovas táborok harmadánál fordultak elő kisebb hiányosságok

A nyári lovas táborok harmadánál fordultak elő kisebb hiányosságok

2023. augusztus 4, péntek

A lovas táborokra is figyelmet fordítottak a másfél hónapja zajló nyári szezonális ellenőrzéseken a szakemberek. Az országos szintű szemle során 41 lovas létesítményben több mint hétszáz ló tartásának ellenőrzésére került sor. Bár a vizsgálatok során az állategészségügyi és állatvédelmi szempontok voltak a középpontban, de a táborokban biztosított étkeztetést is ellenőrizték a felügyelők.

A szakértők általános tapasztalata, hogy a lovak tartása állatvédelmi szempontból alapvetően megfelelt az előírásoknak. A 41 létesítményből 13 helyen ugyanakkor előfordultak kisebb hibák, melyek jellemzően adminisztrációs, állategészségügyi, valamint nyomonkövetési hiányosságok voltak.

Mit ellenőriztek a szakemberek?
Például, hogy 
- a lovak jelöltek, lóútlevéllel ellátottak, 
- az előírt állategészségügyi oltásokkal, vérvétel eredményekkel rendelkeznek, 
- állatvédelmi szempontból a tartásuk megfelelő-e, rendelkeznek-e elég férőhellyel, 
- a lovak etetése, itatása és almozása megfelelően biztosítható, 
- a takarmány és az ivóvíz folyamatosan hozzáférhető, 
- a trágyát a lovak által használt területről rendszeresen összegyűjtik.

A feltárt hibákról elmondható, hogy a lovak kötelező vérvizsgálati eredményének hiánya 6 esetben fordult elő. Egy tábor üzemeltetője elmulasztotta bejelenteni lovas szolgáltató tevékenységét a hatóságnak. Emellett két esetben fordult elő a lovak azonosítatlansága, az ellenőrök egy létesítményben állapították meg lóútlevél hiányát, valamint az állatok tartásának FELIR-TIR rendszerbe történő bejelentésének elmaradását. 

A felfedett hibák szankciókat vontak maguk után, ezért a hatóság szakemberei valamennyi esetben határidőhöz kötött pótlásra szólították fel az üzemeltetőket, egy helyen forgalmi korlátozást is elrendeltek a hiányosságok felszámolásáig. 

A lótartás állategészségügyi és állatvédelmi előírásai mellett a szakemberek a táborokban történő étkeztetést is ellenőrizték. A vizsgált lovas táborok többségében az étkezésről a táborozók maguk gondoskodtak. Mindössze 3 táborban biztosították az üzemeltetők az étkezést a résztvevők számára. Ezeken a helyszíneken a szakemberek nem tártak fel hibát vagy hiányosságot. 


Friss hírek

2026. szeptember 4, péntek

Új interaktív táblázatok segítik az ASP miatti sertésszállítások tervezését

Az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alá vont területeket érintő házisertés-szállítások feltételeiről tájékoztatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján elérhető új interaktív táblázatok. A tematikus oldal a sertésszektor szereplőinek segít eligazodni a különböző szállítási feltételek között.

Tovább >

2026. szeptember 4, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 3 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 32 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >