null 30 tonna sertéshúst zárolt a NÉBIH

30 tonna sertéshúst zárolt a NÉBIH

2013. február 14, csütörtök

30 tonna fagyasztott sertéshús forgalmazását tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) akciócsoportja egy budapesti nagykereskedelmi raktárban tartott ellenőrzés során

A KÜI akciócsoportja hosszas megfigyelést, adatgyűjtést követően ellenőrizte a IX kerületi raktárat, ahol 12 000 kg fagyasztott sertéshús és húskészítmény azonnali megsemmisítését rendelték el, további 18 000 kg fagyasztott terméket pedig forgalmi korlátozás és hatósági zár alá vontak.

Az egységben súlyos élelmiszer-higiéniai szabálytalanságokat állapítottak meg a KÜI szakemberei, amely miatt annak tevékenységét felfüggesztették és feltételekhez kötötték.

A higiéniai hiányosságokon túl az élelmiszervállalkozó tiltott előállítói tevékenységet is végzett: helyben fagyasztott húsokat, illetve más üzem engedélyezési számát tüntette fel a termékeken, ezáltal félrevezetve a fogyasztókat.

A esetről készült fénykép- és videófelvételek  – a szereplők arcának kitakarásával –, valamint a NÉBIH forrásként történő megjelölésével szabadon felhasználhatóak.


Kiemelt Ügyek Igazgatósága

 

 

Letölthető anyagok

1. videó

2. videó

3. videó

4. videó

képek

 


Friss hírek

2024. december 11, szerda

Tájékoztatás: elveszett hatósági bélyegzők

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala tájékoztatása

Tovább >

2024. december 4, szerda

Tájékoztatás a dísznövény szaporítóanyag-kísérő okmányról

A dísznövénytermesztőknek vagy forgalmazóknak értékesített dísznövény szaporítóanyag csak olyan tételekben forgalmazható, amely rendelkezik úgynevezett szaporítóanyag-kísérő okmánnyal.

Tovább >