null 297 tonnás húsfoglalás

297 tonnás húsfoglalás

2014. február 3, hétfő

Rekord mennyiségű, mintegy 300 tonna – közel 15 kamionnyi – húst és 80 tonna csontot foglalt le a napokban egy közép-magyarországi hűtőházban a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága.

Több hetes adatgyűjtést követően a KÜI munkatársai a Nemzeti Adó- és Vámhivatal akciócsoportjával közösen tartottak ellenőrzést egy húsipari cég telephelyén. A cég hűtőházában közel 700 tonna terméket tároltak, amelyből – az egy hétig tartó tételes átvizsgálás eredményeként – végül 297 tonna húst kellett megsemmisíteni és további 80 tonna csontot lefoglalni. Utóbbi tételt ipari felhasználásra adták át az ellenőrök, valószínűleg enyv készül majd belőle. A termékek elszállítása több napon keresztül, 15 kamion és 10 db 18 köbméteres konténerrel történt.

A termékek döntő többsége sertéshús, sertés bőrke, apróhús, bél, belsőség volt, de nagy mennyiségű marhahús, csont, pacal is akadt a hűtőházban. A tételek egy része ismeretlen eredetű, jelöletlen, egy része pedig lejárt minőség megőrzési idejű volt, de már lejárt előhűtött termékeket is újrafagyasztottak tiltott módon. A KÜI szakemberei láthatóan romlott, emberi fogyasztásra alkalmatlan termékeket is találtak.

A lefoglalt árut vélhetően ipari feldolgozásra szántak, értéke pedig megközelíti a 90 millió forintot. Az eljárás jelenlegi szakaszában a NÉBIH szakemberei azt vizsgálják, hogy honnan érkezhetett a hűtőházba a nagy mennyiségű termék, valamint, hogy kerülhetett-e belőle más kereskedőkhöz, feldolgozókhoz.

A bírság pontos összege a vizsgálat jelen szakaszában nem ismert, azonban a lefoglalt tétel értéke alapján több százmillió forintos büntetésre számíthat a cég.

A vizsgálat során készült videó megtekinthető ide kattintva.

 

Letölthető anyagok

képek

 


Friss hírek

2024. április 4, csütörtök

Önellenőrzési rendelet - útmutató

Az élelmiszer-vállalkozások által működtetendő önellenőrzési rendszerre vonatkozó követelményekről szóló 28/2017. (V. 30.) FM rendelet (a továbbiakban: rendelet) 2023 novemberi módosítása komoly változást jelent a közép- és nagyvállalkozások önellenőrzési tevékenységében.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >