null Tűzgyújtási tilalom elrendelése, ill. feloldása

Tűzgyújtási tilalom elrendelése, ill. feloldása

Erdőben tűz gyújtására és fenntartására - az erre a célra kijelölt helyek kivételével - csak az erdőgazdálkodó, annak hiányában az erdő tulajdonosa írásbeli engedélye birtokában levő személy jogosult.

Megye, kistérség vagy település területére kiterjedő fokozott tűzveszély esetén - indokolt esetben, átmeneti időre - a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a főváros területén a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság egyetértésével vagy javaslatára az erdészeti hatóság tűzgyújtási tilalmat rendel el.

A tilalom elrendeléséről és annak feloldásáról szóló határozatot az erdészeti hatóság és a miniszter által vezetett minisztérium honlapján, valamint két országos napilapban, a közszolgálati televízióban és rádióban kell közölni. A határozat közlése időpontjának az első közzététel időpontja minősül. A tűzgyújtási tilalom elrendelése esetén, annak feloldásáig az erdészeti hatóság az erdőbe való belépést és az ott tartózkodást korlátozhatja, illetve megtilthatja.

A tűzgyújtási tilalom alatt tilos az erdőben, még a tűzgyújtásra kijelölt helyeken is, valamint az erdő kétszáz méteres körzetében lévő külterületi ingatlanokon tüzet gyújtani.

Az országos tűzgyújtási tilalmat a vidékfejlesztési miniszter rendeli el, ill. oldja fel.


Friss hírek

2026. szeptember 1, kedd

Országos parlagfű helyzetkép (2026.08.28.)

Augusztus végén a parlagfüvek fejlettségi állapota továbbra is változatos képet mutat az országban az élőhelytől és a kelési időtől függően, a vegetatív fejlettségtől a termésképződésig tart.

Tovább >

2026. augusztus 27, csütörtök

A növényvédő szerek harmonizált kockázati mutatói Magyarországon (2011-2023)

A növényvédő szerek fenntartható használatát célzó 2009/128/EK irányelv tagállami és uniós szintű megvalósításában elért haladás mérésére objektív, minden tagállamban azonos metodika szerint kiszámolt mutatókra/mérőszámokra, úgynevezett harmonizált kockázati mutatókra (Harmonised Risk Indicators - HRI) van szükség.

Tovább >