Lovak fertőző kevésvérűsége

null Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről – 2015. június

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről – 2015. június

2015. június 11, csütörtök

Három lónál erősítette meg a fertőző kevésvérűséget a NÉBIH ÁDI laboratóriuma, mivel vérvizsgálatuk egymás után kétszer is pozitív eredményt mutatott. Mindhárom állat közvetlenül érintkezésbe került a Lóklinikán 2015. 03.09-én elaltatott beteg lóval.

A Piliscséven, Felsőlajoson és Hajdúszoboszlón tartott állatok elaltatása és a további hatósági intézkedések, mint például a lovak értékének megállapítása folyamatban vannak.

A NÉBIH-nek – a laboratóriumi eredmények ismeretében tett azonnali hatósági intézkedéseknek köszönhetően – sikerült megakadályoznia további lovak fertőződését. A beteg lóval kapcsolatba került másik négy lónak (Üllő, Vöröstó, Ravazd, Alcsútdoboz) továbbra is negatívak a vérvizsgálati eredményei.

Szintén megerősítette a laboratórium a 2015 májusában a monitoring vizsgálatok során (tehát az üllői esettől függetlenül) kiszűrt lovak fertőzöttségét. A Tiszavasvárin, Olaszfalun és Vilonyán tartott állatokat már elaltatták, a Fóton tartott ló esetében az intézkedések folyamatban vannak.

A fertőzött állatok eltávolítását követően a hatóság – az egészséges lovak érdekében – minden esetben további 90 napig fenntartja a megfigyelési zárlatot az érintett tartási helyeken.

Karantén jelenleg 8 megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron) 11 településén (Tiszavasvári, Hajdúszoboszló, Felsőlajos, Fót, Alcsútdoboz, Piliscsév, Vöröstó, Olaszfalú, Berhida, Vilonya, Ravazd) és a Lóklinika kólikás istállójában van.

 

Megye Település Tartási helyek
Veszprém Vöröstó Vöröstó 8291  Fő utca 10
Pest Üllő Lóklinika
Bács Felsőlajos Felsőlajos 6055 Közös tanya 178.
Komárom-Esztergom Piliscsév Piliscsév 2519 Pincék alatti dűlő 07/18 hrsz.
Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló 4200 0323/3 hrsz.
Győr Ravazd 9091 Erdész út 1. 012/6 hrsz
Fejér Alcsútdoboz 8087 Kastélykert 8
Veszprém Olaszfalu

Csokonai Vitéz M. u. 26.

kontakt tartási hely Csokonai Vitéz M. u. 36.

Szabolcs-Szatmár Tiszavasvári 4440 Deák F. út 2.
Pest Fót

2151 Erdészház parcella 59/10 hrsz.

kontakt tartási helyek: 059/33 059/23 059/13  059/4 059/32 059/1 59/19 59/18 hrsz
Veszprém Berhida (a vilonyai ló kontakt tartási helye)

8181 Jókai u. 16.

8181 Bartók Béla u. 6.
Veszprém Vilonya 8194 Hétvezér u. 1/b

 

Az üllői Lóklinikán elhullott beteg lóhoz eddig 5 ló fertőződése kapcsolódik, míg a további 4 megbetegedést egymástól független, földrajzilag is elkülönült esetnek kell tekinteni. A járványügyi nyomozás eredményét, és az eddigi vizsgálati eredményeket is figyelembe véve a március esethez járványtanilag kapcsolódó újabb fertőzött lovakat már nem vár a hatóság.Új esetek csak az eddig már fertőzött lovak felderítése miatt várható.

A monitoring programban eddig 13.642 minta érkezett, ami a korábbi évekhez képest 30%-os növekedést jelent. A minták jelentős részét már feldolgozták a szakemberek, mintegy 1200 vizsgálat van még folyamatban.

A hatóság a fertőzött lovak 3 km-es körzetében állami költségen vizsgálja a lóféléket.

Fontos hangsúlyozni, hogy az új esetek felderítése nem a járványveszély növekedésének következménye, hanem a kötelező vizsgálatok alól eddig kivont fertőzött lovak vizsgálata miatt következhet be.

Az állattartók jogszabálykövető magatartása elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország meg tudja őrizni a kedvező járványügyi státuszát, természetesen e mellett az állategészségügyi hatóság az ellenőrzéseket is fokozni fogja az egészséges lovak védelme érdekében.


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)