null Oktatási szakasszal folytatódik az ÁROPjog2. projekt

Oktatási szakasszal folytatódik az ÁROPjog2. projekt

2013. január 21, hétfő

Befejeződött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ÁROP-2.2.16-2012-2012-0002 regisztrációs számú, „Jogalkalmazás javítása a mezőgazdasági szakigazgatásban 2.” című projektjének első üteme. A – gyakorlatilag az élelmiszerlánc teljes spektrumát felölelő – projekt következő szakaszában online és hagyományos (tantermi) oktatással is várják az érdeklődőket.

Az európai uniós forrásból létrehozott program célja, hogy a 2011. január 1-je után elfogadásra, illetve módosításra kerülő, az élelmiszerlánc-biztonságot és a mezőgazdasági szakigazgatást közvetlenül érintő központi jogszabályok gyakorlati alkalmazását elősegítő képzések megvalósulhassanak, ezzel segítve az érintett jogterületeken az egységes és hatékony jogalkalmazást.

Az első ütem eredményeként 16 tananyagot állítottak össze a hivatal szakemberei, amelyek összesen 7 témakört érintenek: földművelésügy, erdőgazdálkodás, állattenyésztés, élelmiszerlánc-biztonság, növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelem, állategészségügy és felügyeleti díj. Az egyes tananyagok egységes szerkezetbe foglalása megtörtént, a távoktatási és szóbeli képzések előkészítése folyamatban van.

Honlapunkon folyamatosan frissülő információkat teszünk közzé a képzésekkel kapcsolatban. A kurzusok helyszínéről és időpontjáról, valamint az ezekre történő jelentkezés módjáról a NÉBIH honlapján tájékozódhatnak.

 

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóság


Friss hírek

2026. szeptember 7, hétfő

Harmadik országból származó ökológiai termékek behozatala és forgalomba hozatala

Ökológiai és átállási termékek harmadik országból történő importálását végző élelmiszer-vállalkozó tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytathatja. E célból szükséges a tevékenység megkezdése előtt a szervezetnél a nyilvántartásba vételét kérni.

Tovább >

2026. augusztus 25, kedd

Engedélyköteles állati eredetű élelmiszer-előállító létesítmények engedélyezése

Engedélyköteles létesítmények: vágóhidak, húsdaraboló üzemek, húskészítmény előállítók, tej üzemek, tojás csomagolók és tojástermék előállítók, halászati termék előállítók,vadfeldolgozók, hűtőházak, bélüzemek.

Tovább >